"Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!"  (Zsolt 116,10)

Tudtad, hogy reménytelenséged beismerése Isten előtt a hited kinyilvánítása is lehet? Amikor Dávid bízott Istenben, ugyanakkor kétségbesett volt, ezt írta: "Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!" (Zsolt 116,10)

Ellentmondásnak tűnik: Istenben bízom, ugyanakkor nyomorult vagyok. Dávid nyílt őszintesége valójában mély hitéről árulkodik. Először is hitt Istenben. Másodszor hitte, hogy Isten meghallgatta imádságait. Harmadszor pedig hitte, hogy Isten akkor is szeretni fogja, ha kimondja amit érez.

Összpontosíts arra, ki is valójában Isten – az Ő soha nem változó természetére. A körülményeid és az érzéseid ellenére merj rátámaszkodni Isten változhatatlan jellemére. Emlékeztesd magad arra, amit tudsz, hogy  örökké igaz Istenről: Ő jó, szeret engem, velem van, tudja min megyek keresztül, gondot visel rám, és terve van az életemre nézve. Raymond Edward mondta: „Soha ne kételkedj a sötétség idején abban, amit Isten mondott neked a világosságban!”

Amikor Jób élete szétesett, és Isten is csendben maradt, Jób még mindig talált okot arra, hogy dicsőítse az Urat:

    - mert Ő jó és szerető Atya. (Jób 10:12)
    - mert Ő mindenható. (Jób 42:2; 37:5,23)
    - mert Ő az életem minden apró részletét számon tartja. (Jób 23:10; 31:4)
    - mert Ő mindent az ellenőrzése alatt tart. (Jób 34:13)
    - mert terve van az életemre nézve. (Jób 23:14)
    - mert Ő fog megmenteni engem. (Jób 19:25)

Bízz benne, hogy Isten megtartja, amit ígért. A szellemi kiszáradás ideje alatt is Isten ígéreteire kell támaszkodnunk, nem pedig az érzéseinkre, és egyben fel kell ismernünk, hogy Ő a szellemi érettség egy magasabb szintjére akar eljuttatni bennünket. Az a barátság, amely csupán érzelmeken alapul, valójában sekélyes.

Ne légy gondterhelt a gondok között. A körülmények nem befolyásolják Isten jellemét. Isten kegyelme most is teljes erejével árad rád: Ő ma is érted él és cselekszik, még ha te nem is érzed. Bizonyító körülmények hiányában is kitartott Jób Isten szava mellett. Ezt mondta, „Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát” (Jób 23:12 Károli)

Ez az Isten szavába vetett bizalom segített Jóbnak, hogy hűséges maradjon, amikor ennek már semmi értelme sem maradt. Hite erős volt a fájdalmak közepette:

„Isten megölhet engem, de én bízom benne mindvégig” (Jób 13:15, eredeti szöveg alapján, CEV)

"Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" Jób1,21

Amikor még „újszülött” keresztények vagyunk, Isten gyakran megerősít érzelmeinken keresztül és gyakran megválaszolja a legéretlenebb és legönzőbb imáinkat is, csakhogy tudjuk, Ő valóban létezik. A hitbeli fejlődés során azonban, Isten fokozatosan megvonja tőlünk ezeket az élményeket.

Isten mindenütt jelenvalósága valamint jelenlétének megnyilvánulása két különböző dolgot jelent. Az egyik tény, a másik gyakran egy érzés. Isten mindig jelen van, akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában, és ez a jelenlét sokkal mélyebb, minthogy csupán puszta érzésekkel mérni lehetne.

Isten szeretné, hogy érezzük jelenlétét, de sokkal fontosabb számára hogy bízzunk benne, minthogy érezzük Őt. Hit – és nem érzések - által lehet neki tetszeni.

Hitünket leginkább azok a helyzetek fogják megpróbálni, amikor életünk darabjaira hullik, és Istent sehol nem találjuk. Ez történt Jóbbal is. Egyetlen nap alatt elveszítette mindenét –  családját,megélhetését, egészségét, és minden vagyonát. S ami a legelkeserítőbb: Isten nem szól hozzá harminchét fejezeten át!

Hogyan lehetséges Istent dicsőíteni, amikor értetlenül állunk életünk eseményei előtt és közben hallgat az Isten? Hogyan maradhatunk kapcsolatban vele egy válsághelyzetben, amikor nem kommunikál velünk? Hogyan emeljük a tekintetünket Jézusra, amikor könny áztatja szemünket? Úgy, hogy ugyanazt tesszük, amit Jób is tett: „…azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!"

Mondjuk el Istennek őszintén, hogyan érezzük magunkat! Öntsük ki a szívünket előtte! Pakoljuk ki minden érzésünket! Jób is ezt tette: „Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel." Jób 7,11

Istenhez kiáltott, amikor Ő távolinak tűnt: "Mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban;" Jób 29,4

Isten képes megbirkózni haragunkkal, félelmeinkkel, bánatainkkal, zavarodottságainkkal és kérdéseinkkel.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. július 10.) 

"De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok." (Jób 23:8-10)

Tegnap láttuk, hogy Dávid gyakran panaszkodott Isten látszólagos távollétére. De az az igazság, hogy Isten valójában nem hagyta el Dávidot, úgy, ahogy téged sem fog elhagyni sosem. Újra meg újra ezt ígérte: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged."

Isten azonban nem azt az ígéretet tette, hogy "mindig érezni fogod jelenlétemet". Valójában Isten elismeri, hogy néha elrejti előlünk arcát. (Ézsaiás 45:15)

Időnként úgy tűnhet életed során, hogy Ő "ütközetben eltűnt".

Floyd McClung így fogalmaz: "Egy reggel felébredsz, és minden spirituális érzelmed eltűnt. Imádkozol, de semmi sem történik. Rendreutasítod az ördögöt, de ez semmin sem változtat. Elvégzel mindenféle lelki gyakorlatot... barátaid imádkoznak érted... az elképzelhető összes bűnödet megvallod, és mindenkitől, akit ismersz, bocsánatot kérsz. Böjtölsz... még mindig semmi. Elkezdesz azon gondolkozni, meddig tarthat ez a lelki sötétség. Napokig? Hetekig? Hónapokig? Egyáltalán véget ér valaha? ...úgy érzed, hogy imáid visszapattannak a plafonról. Teljes kétségbeesésben így kiálltasz: Mi a baj velem?" (Floyd McClung: Atyai szív)

Az igazság az, hogy semmi baj sincs veled! Ez egy normális rész abban, hogy Istennel való barátságod próbára legyen téve és megérjen. Minden keresztény keresztülmegy ezen legalább egyszer élete során, de általában sokszor. Ez fájdalmas és nyugtalanító, de  nélkülözhetetlen hited fejlődéséhez.

Tudván ezt, Jób reményt lelt akkor, amikor nem érezte Isten jelenlétét az életében. Azt mondta:"De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok.Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok." (Jób 23:8-10)

Amikor úgy tűnik, hogy Isten távol van, talán úgy érzed, haragszik rád vagy, hogy valamilyen bűn miatt fegyelmez. Valójában a bűn tényleg elválaszthat minket az Istennel való bensőséges szövetségtől. Elszomorítjuk Isten szellemét és elnyomjuk a barátságunkat engedetlenség, másokkal való konfliktusok, elfoglaltság, világgal való barátság, és más bűnök által. (ld.: 51.Zsoltár, Efézus 4:29-30, 1 Thesszalonika 5:19, Jeremiás 2:32, 1 Korinthus 8:12, Jakab 4:4)

De gyakran ennek az elhagyatottság- vagy elidegenülés-érzésnek nincs is köze a bűnhöz. Ez egy hitpróba, amivel mindannyian szembe kell, hogy nézzünk. Továbbra is fogsz szeretni, bízni, engedelmeskedni Istennek, és dicsőíteni fogod Őt, még akkor is, ha nem érzed jelenlétét vagy munkájának látható bizonyítékát az életedben?

A leggyakoribb hiba, amit keresztények az imádat során elkövetnek, az, hogy inkább egy élményt keresnek, ahelyett, hogy Istent keresnék. Egy érzés után kutatnak, és ha ez bekövetkezik, akkor gondolják úgy, hogy imádták Istent. Ez téves! Valójában Isten gyakran eltávolítja érzelmeinket, hogy ne függjünk tőlük. Egy érzés keresése, még ha Krisztus közelségének érzéséről van is szó, nem imádat!

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. július 9.)

És várom az Urat, aki Jákób háza elől elrejtette orcáját, és benne reménykedem. Ézs. 8:17

Olyankor könnyű Istent imádnod, amikor jól mennek a dolgaid - amikor gondoskodott ennivalóról, barátokról, családról, egészségről, boldog percekről. A körülmények azonban nem mindig ilyen kellemesek. Vajon hogyan dicsőíted őt akkor? Mit teszel, amikor úgy érzed, Isten mérhetetlen távolságra van tőled?

Dicsérni Istent a fájdalom ellenére, hálát adni neki a próbában, benne bízni a kísértés idején, mindent letenni a szenvedésben és akkor is szeretni őt, amikor annyira távolinak tűnik. Ez a legmélyebb imádat.

A barátságokat gyakran próbára teszi a távolság és a csend; fizikai messzeség választ el, vagy nem tudtok beszélni egymással. Az Isten és közted lévő barátságban sem fogod mindig közel érezni magadat hozzá.

Philip Yancey bölcsen megállapította: "Bármiféle kapcsolatban megvannak a közelség és az eltávolodás időszakai.  Az Istennel való kapcsolatban is, nem számít mennyire meghitt, az ingamutató az egyik oldalról a másikra mozog " (Reaching for the Invisible God; Grand Rapids: Zondervan, 2000, 242). Ilyenkor egyre jobban nehezedre esik dicsérni Őt.

Azért, hogy a barátságotok még érettebbé váljon, Isten a látszólagos elkülönülés időszakaival teszi próbára a kapcsolatotokat - olyan idők ezek, amikor úgy érzed, mintha elhagyott vagy elfelejtett volna téged. Úgy érzed, Isten mérhetetlen távolságra van tőled. Keresztes Szent János ezeket a szellemi szárazságban, kétségek között és Istentől elidegenedve telő napokat úgy írja le, mint "a lélek sötét éjszakáját". Henri Nouwen ugyanezt "Isten hiányának szolgálataként" nevezi, A. W. Tozer pedig "az éjszaka szolgálatának". Mások szerint "tél a szívben".

Jézuson kívül Dávid volt az, aki mindenkinél közelebbi barátságban állt Istennel. Isten örömét lelte abban, hogy őt "szíve szerint való férfinek" nevezze. (1Sám. 13:14, Ap.Csel. 13:22)

Dávid mégis gyakran panaszkodott amiatt, hogy úgy érezte, Isten távol van tőle:
"Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?" (Zsolt. 10:1) "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!" (Zsolt. 22:2) "Miért taszítottál el engem?" (Zsolt. 43:2, lásd még: Zsolt. 44:24, 74:11, 88:15, 89:49)

Isten természetesen nem hagyta el Dávidot igazán és nem hagy el téged sem. Több alkalommal is megígérte: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." (Zsid. 13:5, 5Móz. 31:8, Ján. 14:16-18, Zsolt. 37:28).

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. július 8.)

Legyetek pedig mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. 1. Péter 3,8.

Lelkipásztorként naponta látok olyan helyzeteket, amelyeken egyetlen embernek sem szabadna egyedül keresztülmennie. Nem szabadna, hogy valaki egyedül ücsörögjön a kórházban, mialatt egy szeretett családtagja élet-halált eldöntő műtéten esik át. Egyetlen nőnek sem lenne szabad egyedül várnia problémás terhességének laborleleteire. Senkinek sem szabadna egyedül várnia a harctérről érkező hírekre. Senkinek sem kellene egyedül állnia egyetlen temetésen sem. És senkinek sem lenne szabad egyedül tölteni az első éjszakát, miután elhagyta házastársa.

Az élet nehéz időszakai vagy tragédiái elkerülhetetlenek -  előbb vagy utóbb mindannyiunknak szembe kell néznie valamilyen nehézséggel. Azonban nem kell egyedül keresztülmennünk ezeken. Szükségünk van Isten 'szociális hálójára', hogy ne csüggedjünk el ezekben a nehéz időkben sem.

Mi Isten szociális hálója? A hívők egy csoportja - egy maroknyi ember, akik valóban hűek hozzád. Az ilyen csoportot hívjuk  közösségnek. A következő módon tervezte Isten a közösséget: "És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi." (I. Kor 12: 26.) A közösség Isten válasza a bánatra.

A Róma 12:15-ben egy hasónló gondolat jelenik meg: "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal."

A vers első felét könnyű megvalósítani. Ha valami jó történik valakivel, könnyű csatlakozni az ő jókedvéhez.

De ha valakinek nehéz időszakon kell átmennie, akkor ez sokkal nehezebbnek tűnik. Pedig ez egyszerű. Amikor ugyanis nehézségen mész át, nincs szükséged jó tanácsokra; egyedül arra van szükséged, hogy valaki ott legyen melletted. Valaki, aki melletted áll, aki fogja a kezed, aki átölel, vagy éppen együtt sír veled.

Ahogy Pál is mondja: "Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat."(I. Thessz 5.11.) Másokat bátorítani nem mindig azt jelenti, hogy buzdító beszédet tartasz valakinek, vagy, hogy  bölcselkedsz. Néha a legbátorítóbb dolog az, ha csak csendben ülsz- vársz és együtt sírsz a bátorításra szoruló baráttal.

Neked van ilyen szociális hálód? Vannak keresztény barátaid, akikre bizton számíthatsz az élet legnehezebb időszakaiban is? Ha nincs, indulj el, és kezdj el felépíteni ilyen barátságokat. Az élet nehéz időszakai elkerülhetetlenek, és csak a bolond vár felkészületlenül ezekre az időkre.

(Daily Hope Rick Warren, 2010 július 7.)