Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A Földön töltött életünk próba

2010. október 31. 04:38 - Lenard J


"...elhagyta az Isten <Ezékiás királyt>, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi minden van a szívében." 2Krónika 32:31.

Isten téged is meg fog próbálni a még előtted álló, elhívásod szempontjából lényeges következő tíz év után. Ez idő alatt munkálkodni fog benned, hogy növekedj hitben, engedelmességben, szeretetben. Munkálkodni fog a jellemeden és azon, hogy, feddhetetlen és hűséges ember legyél.

Az olyan kifejezések mint megpróbáltatás, kísértés, csiszolás és próba több mint kétszáz alkalommal jelennek meg a Bibliában.  Isten megpróbálta Ábrahámot, arra kérte, hogy áldozza fel fiát, Izsákot. Isten próba elé állította Jákobot is, amikor extra éveket kellett dolgoznia Lábánnál, hogy elnyerje Ráchel kezét. Ádám és Éva megbuktak az édenkerti próbán, de Dávid is sokszor elbukott. A Biblia azonban azt is megmutatja, hogy sok más ember viszont nehéz próbákon is átment. Ott van például József, Rúth, Eszter és Dániel.

A jellem a megpróbáltatásokon keresztül fejlődik, és a megpróbáltatások során mutatkozik meg. Az élet minden perce egy-egy ilyen próba, folyamatosan megpróbáltatunk. Isten folyamatosan figyeli, hogyan reagálsz emberekre, problémákra, sikerekre, konfliktusokra, betegségre, csalódásokra és még az időjárásra is! A legkisebb mozdulatodra is odafigyel. Azt is figyeli, ahogy kinyitod az ajtót másoknak, felveszed a szemetet, vagy ha udvariasan viselkedsz egy ügyintézővel vagy felszolgálóval.

Nem tudhatjuk, hogy Isten milyen próbák elé állít, de megsejthetünk néhányat, a Biblia szavai alapján. Biztos, hogy megpróbáltatások érnek bennünket amikor nagy változások történnek körülöttünk, amikor ígéretek beteljesedésére várunk, amikor megoldhatatlannak tűnő problémákba ütközünk. Akkor is, amikor nem kapunk választ az imáinkra, amikor meg nem érdemelt kritikát kapunk, de még az éretelmetlen tragédiákon keresztül is próbák érnek bennünket. Én személy szerint azt tapasztaltam, hogy Isten a problémákon keresztül próbálja meg a hitemet. Isten megvizsgálja a bennem élő reményt is, azáltal ahogy a javaimat felhasználom. A szeretetemet pedig embereken keresztül próbálja meg leginkább.

Az egyik fontos teszt pedig az, hogyan teszel, hogyan élsz meg olyan időszakokat, amikor nem érzed Isten jelenlétét az életedben.  Isten bizonyos időkben szándékosan húzódik vissza, és ekkor valóban nem érezzük a közelségét. Ezékiás király is megtapasztalta ezt. A Biblia azt mondja, "...elhagyta az Isten <Ezékiás királyt>, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi minden van a szívében." (2Krónika 32:31.)
Ezékiás szoros közösségben élt Istennel.  Azonban Isten  azért, hogy megvizsgálja és felfedje Ezékiás jellemét, magára hagyta élete egy kritikus, válságos pontján. Ezzel Isten Ezékiás egy gyengeségére akart rámutatni, és fel akarta készíteni arra, hogy nagyobb felelősséget adhasson neki.

Amikor felismered azt, hogy az életed valójában egy próba, rá fogsz döbbeni arra, hogy semmi sem jelentéktelen, ami az életedben történik. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő esetek is fontos mérföldkövek a jellemfejlődésedben. Minden nap fontos, minden  másodperc lehetőség arra, hogy erősödjön a jellemed, lehetőség, hogy kimutasd a szeretetedet, és lehetőség, hogy Istennek rendeld alá magad.

A jó hír az, hogy Isten azt szeretné, hogy sikerrel vedd az élet próbáit. Ez azt is jelenti, hogy nem engedi, hogy a próbák nagyobbak legyenek, mint az irándtad való kegyelme a próbák során. (I.Kor 10,13.)

 


Rick Warren Daily Hope, 2010. október 24.

Szólj hozzá!
Címkék: próba

Tarts ki, imádkozz várakozással!

2010. október 30. 01:00 - BManka

"Mert az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi." (2Kró 16:9)

 

Említettük már a kulturális elterelést, a kétely különféle hangjait és a kísértést, hogy a rövidebb utat válasszuk.
Az elkövetkezendő évek során, miközben  igyekszel elérni az Isten által adott célokat, a negyedik lehetséges csapda az elbizonytalanító késlekedés.

Valójában, amikor Isten ad neked egy álmot, akkor az út során lesznek késlekedések, nehézségek, kerülőutak és zsákutcák.
Ezek mind az élet természetes velejárói, de fel tudsz rájuk készülni.

Az ellenszer az elbizonytalanító késlekedésekre az, hogy továbbra is kitartasz az álom mellett, amit Isten adott neked.
Ahogy mondtam, sokan kezdik jól, de túl hamar feladják. Nem reménykednek.

Tarts ki, imádkozz várakozással!

Ha bárkinek joga lett volna elbizonytalanodni, akkor az Nóé.
Tudod, mennyi időbe telt, míg Nóé megépítette a bárkát? 120 évig.
Képes lennél 120 évig dolgozni egy terven anélkül, hogy bárkitől a társaságban egy bátorító szót is hallanál?
Ki tudnál tartani 120 évig akkor is, ha mindenki kinevet, és így beszél rólad: "Ez az ember megőrült. Azt gondolja, Istent hallja."

Nóé bízott Istenben, és amikor Isten figyelmeztette a jövőt illetően, Nóé hitt neki, pedig az özönvíznek jelét sem látta. Lefogadom, hogy voltak napok, mikor Nóénak semmi kedve nem volt a munkához, de 43.800 napon keresztül elment ugyanarra a helyre és dolgozott. Sosem adta fel!

Ezt hallgasd meg: az, ahogy életed közepét éled, sokkal nagyobb hatással van a végre, mint életed eleje. Sokan így gondolják: "Ó, jól kell elkezdenem, hogy aztán jól is végezzem." Nem! Az határozza meg a végét, hogy életed közepén hogyan élsz, az, hogy nem adod fel, még akkor sem, ha már hajlanál afelé.

Egy csomó mindent elronthattál az elején, és így gondolhatod: "Feladom az álmom. Megelégszem inkább a második legjobbal." De ha kitartasz, és nem adod fel, életed hátralevő része lehet életed legjobb időszaka. Erről szólnak az elkövetkezendő céltudatos éveid. Az életed közepe táján hozott döntéseid befolyásolják életed végét.

Ne add fel az álmod! Ne add fel a házasságod! Ne add fel az egészséged! Ne, ne, ne add fel! Isten kezében tart mindent, és életed utolsó fejezetét még nem olvastad. Isten már megírta, de te még nem olvastad.

A Biblia azt mondja: "az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi." Isten keresi azokat, akiket meg tud áldani. Szeretném, ha te egyike lehetnél ezeknek az embereknek a következő tíz évben.

Imádkozz: "Jézus, tudom, hogy az elkövetkezendő napokban lesznek elbizonytalanító idők. De szeretném azt cselekedni, amit te mondasz nekem, és nem szeretném feladni még akkor sem, ha éppen úgy érzem magam. A tőled kapott álomhoz akarok ragaszkodni. Szeretnék egyike lenni azon embereknek, akiket használni tudsz és meg tudsz áldani a következő tíz évben."

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. október 23.)

Szólj hozzá!
Címkék: kitartás

A rövidebb utak mindig rövidlátók

2010. október 29. 03:00 - FHanna

"Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki." (1 Móz. 6:22)

A levágott út azt mondja, "Istenem, szerintem sokkal gyorsabban elérhetem a célomat a saját utamon, mint a tiéden".

Míg kergeted az álmaidat az elkövetkező esztendőkben, találkozni fogsz kelepcékkel. Az egyik ilyen a kísértés arra, hogy levágj utakat.

Az ilyen rövidítések arra kísértenek, hogy a célod felé futva vágd le a sarkokat, de aztán végül mindig csak eltérítenek a célodtól. Ezek lehetnek erkölcsi-, lelki-, anyagi útlevágások vagy akár kapcsolati rövidítések - elkezded lefölözni a kapcsolataidat, csak a jó részeit élvezni.

A rövidebb utak mindig rövidlátók. Eltérítenek attól a céltól, ahová menned kéne, és visszatartanak attól, hogy megtedd, amit Isten akar, hogy tegyél az életedben.

Ha Noé életét nézzük, látjuk, hogy ő nem próbálta meg levágni a sarkokat. "Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki."

A kísértés, hogy levágjuk az utat, megtalálható a Bibliában is:
Jézust megkísértette az ördög, hogy vágja le az utat. Az ördög azt mondta Jézusnak, hogy ugorjon le a templom tetejéről, és, mikor az angyalok elkapják, az mindenkinek bizonyítja majd, hogy ő Isten Fia, és mind dicsőítik majd. De Jézus követte Isten tervét. Jézusnak a kereszten kellett meghalnia, nem úgy, hogy leugrik egy templom tetejéről. Isten terve az volt, hogy Jézus a szenvedés által dicsőüljön meg, nem hencegéssel.

Mikor látsz egy rövidebb utat, az általában egy kísértés, hogy levágd a sarkot anyagilag vagy erkölcsileg - csak egy kicsit egyszerűsíts az úton. De ezzel azt is azt mondod, "Istenem, szerintem sokkal gyorsabban elérhetem a célomat a saját utamon, mint a tiéden".

Sára kapott egy ígéretet Istentől, hogy gyermeke lesz, de mire 80 éves lett, eldöntötte, hogy lerövidíti az utat. Azt mondta Ábrahámnak, hogy ejtse teherbe a szolgálólányt. "Az a mi gyermekünk lesz." De Isten terve egyátalán nem ez volt. Ő adott Sárának egy saját gyermeket, és az, hogy Sára levágta az utat, generációkon átívelő problémákat eredményezett. A rövidebb utak mindig rövidlátók.

Noé mondhatta volna, "Uram, tényleg szükségünk van ezekre az állatokra? Miért nem hagyjuk itt a fajok felét? A Sierra Club sose tudja meg, a Green Peace sincs itt. Amiket itt hagyunk, hívhatjuk kihalt állatoknak."

De a Biblia mondja, "Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki." Hogy elérd az álmokat, amelyeket Isten adott neked, ahhoz pontosan úgy kell tenned a dolgokat, ahogy Isten mondja, hogy tedd.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010.10.22.)

 

Szólj hozzá!

Hogy halld Istent közel kell kerülnöd hozzá

2010. október 28. 03:00 - jletti

"Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé." 1Móz.6,9

Ezen a héten azokból a buktatókból nézünk meg egy párat, amelyekkel akkor fogsz szembesülni ha az álmaidat, a céljaidat űzöd a következő években. Tegnap a kétség hangjairól beszéltünk, amelyek az "álomrombolók" az életedben. Ma szeretném folytatni ezt a gondolatmenetet és ezeknek a hangoknak az ellenszeréről beszélni.

Nóé hitben építette meg a bárkát. "Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók." (Zsid. 11,7) Hogyan hitte, hogy azok a dolgok amelyek azelőtt még nem történtek meg, meg fognak történni?

Mert hallotta Istent. Nóé hallotta Istent. És te hogyan teheted ezt? Azt mondod: "Bízni akarok Istenben, de nem hallom Őt." Ahhoz, hogy halld Istent, közelebb kell kerülnöd hozzá. Nem fogod hallani Istent, ha közben be van kapcsolva a TV. Nem hallod őt, ha az iPod-odat hallgatod éppen. Nem hallod Istent akkor sem, ha közben a rádiót is hallgatod. Nem hallod Istent amikor az agyad ezer figyelmelterelő dologgal van tele. Egyedül kell lenned, csöndben az Úrral.

A Biblia azt mondja, "Légy csöndben és várj az Úrra." Ez azt jelenti, hogy ülj le és hallgass el. Így fogsz közel kerülni az Úrhoz és hallani őt. Le kell ülnöd csöndben, egyedül a Bibliáddal és azt mondani: "Istenem, van-e valami, amit mondani akarsz nekem?" Ezután olvasd az Isten igéjét és beszélj neki arról, ami a szívedben van.

Hallani fogod Istent, ha közelebb kerülsz hozzá. A Biblia ezt együtt járásnak hívja Istennel. Nóé jó közösségben együtt járt az az Úrral. Ha hallani akarod Istent, akkor vele kell járnod a következő években; ami azt jelenti, hogy azt mondod:" Uram, én a Te irányodba megyek, és nem a magam útján. A Te lábad nyomát követem, olyan lassan vagy gyorsan, ahogyan ez Te kívánod tőlem."

Hogy mi az eredménye annak, hogy együtt jársz az Úrral? Az, hogy nem félsz semmitől. Igen, "Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy." Zsolt.23,4. Hogy miért? Mert ha az Úr közel van, elmúlik a félelem.

  • Ha attól félsz, hogy mit hoz a jövőd, nem jársz együtt az Úrral.
  • Ha anyagi gondok aggasztanak, nem jársz együtt az Úrral.
  • Ha a házasságod miatt aggódsz, akkor te nem jársz együtt az Úrral.


Mert minél jobban telve van az életed az Isten szeretével, annál kevesebb a félelem az életedben. A szeretet és a félelem nem működhet egyszerre ugyanabban a szívben, ugyanabban az időben.

Így imádkozz: "Istenem, Téged akarlak hallani és nem a kétség  hangjait. Hallani akarlak, és megígérem, hogy engedelmeskedni fogok Neked. Egy akarok lenni azok közül az emberek közül, akiket használni akarsz és meg akarsz áldani az előttem álló években. Azt szeretném, ha ezek az évek a céltudatosság évei lennének számomra és a családom számára. Ámen."

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása