Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Miért szolgálsz?

2011. május 26. 00:01 - szateri

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jócselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézus 2:10, MBT)

Mindegy, hogy a gyerekeid 5 vagy 50 évesek: tudniuk kell, hogy Isten szolgálatra teremtette őket. Isten élő Igéje így ír erről: "Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már előre elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra." (Efézus 2:10, egyszerű fordítás)
 
Az egyik dolgunk a mennyben az Isten felé végzett szolgálat lesz. Akkor vajon mit várhat tőlünk Isten itt a földön? Azt akarja, hogy gyakoroljuk a szolgálatot.
 
Bátorítanunk kell a gyermekeinket arra, hogy kezdjenek el szolgálni mások felé Isten nevében. Ha itt a földön nem tanuljuk meg, hogy hogyan szolgáljuk Őt, hogyan készülünk fel a mennybéli szolgálatra?
 
Meg kell tanítanunk a gyerekeinknek, hogy Isten céllal küldte őket a földre: azért, hogy nyomot hagyjanak a világban, és nem csak azért, hogy teret foglaljanak a TV, vagy a videojátékok előtt. Csak ha odaadjuk az életünket, akkor találjuk meg annak igazi értelmét. 
 
Mi lesz a nyom, amit hagyunk magunk után? Mi lesz a gyermekeinké? Segítened kell a gyerekeidnek megválaszolni ezt a kérdést. Mit fognak visszaadni abból, amijük van? Hogy fogják használni az Istentől kapott tehetségüket? Arra fogják-e használni, hogy maguk profitáljanak belőle, vagy arra, hogy másoknak segítsenek?
 
A társadalomban mindenhol arra biztatnak, hogy a magad javára használd a tehetségedet. Szerezz sok pénzt, aztán menj nyugdíjba, élj kényelemesen, és végül halj meg. Ez az álmunk. Pedig valahol mélyen érezzük, tudjuk, hogy ennél többre vagyunk teremtve. Tudat alatt érezzük, hogy van valami ennél nagyobb cél. Ez pedig az a mély vágy valahol legbelül, amit talán próbálunk eltakarni a félelmeinkkel vagy a bukásainkkal, de mégis eltörölhetetlenül ott marad: a vágy arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után.
 
Mi lesz az a nyom, amit te hagysz az életeddel? A Biblia erre szólít fel: "Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1 Péter 4:10, MBT)
 
Segíts a gyerekeidnek abban, hogy felfedezzék a saját lelki ajándékaikat, szívüket, képességeiket, személyiségüket és tapasztalataikat, hogy kitalálhassák, miben jók. Ez az egyik legnagyszerűbb dolog, amit egy szülő tehet ahhoz, hogy segítsen a gyerekének megtalálni, mivel tud valódi nyomot hagyni a világban. 
 
Segíts a gyerekeidnek meghatározni önmagukat ebben a kérdésben: "Mit szeretnék inkább az életben: adni vagy kapni?"
 
Daily Hope by Rick Warren, 2011. május 19.
 
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása