Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A személyes változás alapelvei: új gondolkodásmód

2011. július 30. 01:17 - zsófi68

"Újuljatok meg lelketekben és elmétekben." (Ef 4,23)

A változás új gondolkodásmódot igényel. Mint ahogy arról már beszéltünk korábban, ahhoz, hogy megváltozzunk, meg kell ismernünk az igazságot és jó döntéseket kell hoznunk, de szükséges a gondolkodásmódunkon is változtatni.

Erről már volt szó: a bűn elleni harc az elménkben kezdődik, nem cselekedeteinkben. Az, ahogy gondolkodunk, meghatározza azt, ahogy érzünk, és az, ahogy érzünk, meghatározza azt, ahogy cselekszünk. Ha változtatni akarunk azon, amit cselekszünk, azzal kell kezdenünk, hogy változtatunk azon, amit gondolunk. Ezen kívül, ha változtatni akarunk azon, ahogy érzünk, változtatnunk kell azon, ahogy gondolkodunk.

Gondolni - Érezni - Tenni

Például mondhatnám azt: "Jobban kéne szeretnem a gyerekeimet," de ez nem így működik. Egy nő mondhatná: "Jobban kellene szeretnem a férjemet," de az még nem elég. Erőszakkal nem kényszeríthetünk magunkra egy érzést. Változtatnunk kell azon, ahogy gondolkodunk a gyerekeinkről, a férjünkről, a feleségünkről, és az majd megváltoztatja azt, ahogy érzünk irányukban, ami majd megváltoztatja azt, ahogy viselkedünk velük. A Biblia így fogalmaz: "Újuljatok meg lelketekben és elmétekben." (Ef 4,23)

Hadd foglaljam össze máshogy: Nem az vagy, amit hiszel, hanem amit hiszel, az vagy. A bűn elleni harc, a harc a hibáink ellen, amiket nem kedvelünk, mindez az elménkben kezdődik el. Ha bármit is meg akarsz változtatni a viselkedésedben, vagy bármit az érzelmeidben, kezdd azt a gondolataiddal vagy hozzáállásoddal.

Elménk megújítása a 'bűnbánat' szóhoz szorosan kapcsolódik. Tudom, hogy ez a szó nem szépen hangzik sok ember számára. Azt hiszik, valami rosszat jelent, valamit, amit nem igazán akarunk megtenni, valami fájdalmasat. Ha a szóra gondolnak, egy fickó jut az eszükbe, aki az utcasarkon áll táblát tartva a kezében: "Tarts bűnbánatot. A világ a végéhez közeledik."

A bűnbánatnak nincs köze a viselkedésünkhöz. Arról szól, hogy megváltoztatjuk nézeteinket, megtanulunk máshogy gondolkodni. Bűnbánatot tartani azt jelenti, 180 fokos szellemi fordulatot tenni. Ez olyasmi, amit az elménkkel teszünk meg, nem a tetteinkkel. Nézeteink megváltoztatása hatással lesz érzelmeinkre, és hatással lesz viselkedésünkre.

Mikor bűnbánatot tartok, teljes szellemi fordulatot teszek. A bűnösségtől a megbocsátás felé fordulok. A céltalanságtól a céltudatos élet felé fordulok. A reménytelenségtől a remény felé fordulok. A csüggedéstől a szabadság felé fordulok. A sötétségtől a fény felé fordulok. A pokoltól a menny felé fordulok. A gyűlölettől a szeretet felé fordulok.

S megváltoztatom azt is, ahogy Istenről gondolkodom. Nem dühös rám; igen, vétkes vagyok, de igen, szeret. S megváltoztatom azt is, ahogy rólad gondolkodom, ahogy a gyerekeimről gondolkodom, ahogy a feleségemről gondolkodom. Megváltoztatom azt, ahogy a világról gondolkodom, a gazdaságról, és megváltoztatom azt, ahogy gondolkodom a múltamról, jelenemről, jövőmről.

Megújulni gondolkodásmódban többet jelent, mint megváltoztatni azt, ahogy Istenre és Jézusra tekintek; azt is jelenti, máshogy tekintek saját hibáimra. "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt." (Fil 2,5)

(Daily Hope, Rick Warren, 2011 07.23)

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása