Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten dolgozik, attól függetlenül is, hogy te hogyan érzel

2011. május 22. 03:00 - Lilla:)

 „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2. Korinthus 13:13.)

Olvasd ezt ma úgy, mint egy imát-
 
Hittel tudom, hogy ez igaz:
 
Jézus, te igaz vagy és kegyelmes, és betöltesz engem igazságoddal és kegyelmeddel. (János 1:14.)
 
Munkálkodsz bennem, hogy a te szereteted átfolyhasson rajtam keresztül mindenki életébe, akivel csak találkozom. Amikor nehéz számomra, hogy szeressek valakit, biztos lehetek benne, hogy te szeretni fogod azt az embert rajtam keresztül. (Galata 2: 20-21.)
 
Lehet, hogy nem ott vagyok, ahol már lennem kéne, de „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Filippi 1:6.)
 
És tudom, hogy „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.”(2.Korinthus 9:8.)
 
Köszönöm, Jézus, hogy te betöltesz kegyelmeddel és igazságoddal, hogy folyamatosan és mélyen Isten szeretetébe viszel és kapcsolatom lehet a Szentlélekkel. Folyamatosan telve vagyok kegyelemmel és békességgel. (2.Korinthus 13:14.)
 
(Daily Hope by Jon Walker, 2011. 05. 15.)
Szólj hozzá!
Címkék: ima

Lehet, hogy Isten a türelmedet teszi próbára?

2011. május 21. 00:46 - dlkyra

Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik”. Zsid. 10:36-37
 
Talán elkeseredtél, mert úgy tűnik, Isten halogatja az imáid megválaszolását? Vedd észre, azt, hogy ez a késlekedés nem jelenti az elutasítást. Az, hogy IDÁIG még nem válaszolt Isten, nem ugyanaz, mintha nem is akarna válaszolni, vagy elfelejtkezett volna rólad, vagy hogy egyáltalán nem is törődne veled.
 
Csak annyiról van szó, hogy „még nem”.
 
A szellemi érettség eléréséhez hozzá tartozik, hogy megtanulj különbséget tenni a „nem” és a „még nem”, a visszautasítás és a késedelem között. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” (Zsidók 10,37)
 
Lehetséges, hogy Isten késedelme pont a te türelmed próbája. Egyszer mindenki tud türelmesen várni. Legtöbben még kétszer is, sokunk még háromszor is. Tehát Isten újra, meg újra, meg újra próbára teszi a türelmedet.
 
De miért? Hogy láthassa, mennyire vagy türelmes? Nem így van!
 
Azért teszi, hogy te magad lásd meg, hogy mennyire vagy türelmes. Tehát azt, hogy megtudd, mi van benned és megismerd, mennyire vagy odaszánt. Isten próbára tesz téged, hogy megláthasd, ő hűséges, még akkor is, ha a válaszok, amelyekre vársz, még késnek.
 
Hogyha elkeseredtél, fordítsd az ellenkezőjére a dolgokat. Jusson eszedbe, hogy a késedelem által Isten türelemre tanít. Kérd őt, hogy az elkeseredésedet változtassa türelemmé.
 
(Daily Hope – Rick Warren, 2011. május 14.)
Szólj hozzá!
Címkék: türelem

Isten sohasem túl elfoglalt ahhoz, hogy beszéljen veled

2011. május 20. 03:00 - husztin

 

„Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” Gal 4: 7 (Új fordítású Biblia)
 
Itt van három bátorító tényező, hogy emlékeztessenek Istenről:
 
Isten sohasem túl elfoglalt
„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt. 145:18)
Ő sohasem túl elfoglalt, hogy beszélgessen veled. Mindig közel van. Soha nem mondja azt, hogy „majd egy másik alkalommal…”
 
Isten szereti, ha megismerteted Vele a szükségeidet
Nem bosszús a kéréseidtől.
„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Máté 7:11)
Istennek fontosak a sérüléseid, a fájdalmaid
„Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (Zsolt 34:19)
 
Ami neked fáj, az Istennek is fáj. Ami téged bánt, az Istent is bántja. Ő itt van és törődik veled.
Ez Isten jó híre.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2011.05.13.)
 
Szólj hozzá!

Villámhír: Isten irányítja az időt, a naptárak a döbbenetet fejezik ki

2011. május 19. 01:03 - Kingdom

"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." 2Kor 4, 17-18


Lehet, hogy meglepetésszerűen hat naptárainknak, okos telefonjainknak és ébresztő óráinknak, de Isten az, aki az időt irányítja. A legtöbb, amit ezek az eszközök tenni tudnak, hogy mérik az idő múlását.

Isten teremtette az időt és felhasználja, hogy irányítson és vezessen minket a prioritások felállításában. Hajlamosok vagyunk a mában és a jövő hét terminusaiban gondolkodni, de Isten azt szeretné, ha szemeinket az örökkévalóságra szegeznénk. Ezért tanítja azt Rick pásztor nekünk, hogy tíz évvel előre nézzünk - ennek az évtizednek a végére. Hol szeretne Isten látni minket akkor? Melyek kell legyenek a prioritásaink, ha mi is oda szeretnénk eljutni, ahol Isten szeretne látni?

Miért van szükségünk arra, hogy ennyire előre tervezzünk? A mi időnknek egyszer csak vége lesz. Ez csak egy időszakos eszköz, amit Isten felhasznál, hogy bevigyen az örökkévalóságba. Mi van akkor, ha csak tíz éve van hátra az életedből? Hogyan alakítanád másképp az időbeosztásod? Mi akadályoz abban, hogy már most úgy alakítsd?

Miért van szükségünk arra, hogy ennyire előre tervezzünk? Az idő gyorsabban száll, mint gondolnánk. Tudom, te is tudnál mesélni, de amikor az idősebbik fiam 9 éves volt, azt gondoltam:" Wow, fele úton járunk a 18 felé. Hová repült az idő? " Aztán, pillanatok alatt 16 lett a a fiam. Mit tennél a hátramaradt idővel, amit Isten adott neked a gyerekeiddel? Melyek lennének a prioritásaid?

Emlékezz a következőkre:

  • "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." (Zsid 13,8). Az idő nem tudja csökkenteni Krisztus irántad való szeretetét vagy az erejét amivel életeden dolgozik. Ő ott van a múltadban, Ő jelen van most, és Ő ott van a jövődben. Jézussal munkálkodva soha nem késő, hogy újra elkezd.
  • "Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel."(Zsolt 90,4). Isten azon munkálkodik, hogy bevigyen az örökkévalóságba, nem csak azon, hogy átvigyen a jövő heten. Dicsérd Isten kegyelméért és azért az erős szeretetéért amivel azt akarja, hogy vele töltsd az egész örökkévalóságot.
  •  

    (Daily Hope by Jon Walker, 2011.05.12.)

 

 

Szólj hozzá!

Koncentrálj a család lényegére

2011. május 18. 00:05 - janosh

 

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte lévő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.”  Zsidók 12:1-2

     Kitartással megfutni a versenyt azt jelenti, hogy a lényeges dolgokra koncentrálunk. Ne engedjük, hogy más dolgok közbejöjjenek és megakadályozzanak bennünket abban, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat Jézussal. Ne engedjük, hogy bizonyos dolgok összezavarjanak, megkötözzenek bennünket, hogy többé ne a családunkra és az egészségünkre koncentráljunk.

     Gondold végig: -Egy napon a tanítványok látták Jézust a vízen járni és Péter odakiáltott neki, hogy ő is szeretne (Máté 14,22-31). Jézus azt mondta neki, hogy menjen oda hozzá, így Péter teljesen Jézusra koncentrálva kilépett a csónakból és elkezdett a vízen járva Jézus felé menni.

     De akkor – mondja a Biblia – Pétert megzavarta a hullámzás és a szél – ahogyan téged és engem is megzavarnak a jó és rossz dolgok, amelyeken minden nap keresztülmegyünk. És amikor Péter szemei nem Jézusra, „hitünk szerzőjére és beteljesítőjére” szegeződtek, elkezdett süllyedni a vízben.

     Nem járhatunk a vízen addig, amíg arra koncentrálunk, amire mi akarunk – egyszer Jézus, máskor a szél és a hullámok; néha Isten dolgai az elsők, máskor jelentéktelen célok; néha a cél betöltése, amelyre Isten teremtett minket; máskor meg a "bennünket megkörnyékező bűn."

     Neked mit kell tenned ahhoz, hogy megtartsd a hited, az életed, a házasságod, a családod és az egészséged lényegét?

(Daily Hope by Jon Walker, 2011.05.11)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása