Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Elvégeztetett!

2012. április 15. 03:00 - zsoltaros

Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta:'Elvégeztetett!' És fejét lehajtva, kilehelte lelkét (Ján 19:30)

A kereszthalálban végezte el Jézus a megváltás munkáját. Míg Máté, Márk és Lukács beszámolóiban egy felkiáltás előzi meg a halált, János részletesebb visszaemlékezéséből e kritikus pillanatban elhangzó kiáltást meg is értjük: "Elvégeztetett."

Jézus az ács a kereskedéshez is értett; az adásvételi ügyletekben használt "kifizetve" szó jelentését jól ismerte.

Elvégeztetett. Teljesen ki van fizetve.

Jézus megtett mindent, aminek meg kellett történnie ahhoz, hogy helyreálljon a kapcsolatunk Istennel. Ezért többet tenni nem kell. Nem tehetjük Jézus munkáját hathatósabbá, és ha még képesek is lennénk ilyesmire, e tekintetben nincsen ránk szükség.

Látod? Hallod? A küldetését elvégző Jézus győzelmi kiáltása ez. Örömében teszi, de nem úgy mint aki "boldog, hogy  végre túl van rajta," hanem mint az engedelmes és hű fiú, aki atyja elismerésére, a "Megtetted! Jól tetted!"-re válaszol.

Jézus dicsőséges válasza az "Elvégeztetett!" Győzelmet aratott; a rabok szabadok már, hazajöhetnek.

Ekkor - mivel az Istennel való békességre jutás egyedüli útja megnyílt - "a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt" (Márk 15:38; és Máté 27, Lukács 23).

"Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék,  és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által" (Kol 1:19-20).

 

Beszélgessünk erről!

Mennyiben változtat a Jézus haláláról alkotott véleményeden az, ha hallod is Őt, amint örömmel kiáltja: "Elvégeztetett!"?

Áthatja az életvezetésedet az öröm, mert tudod, hogy békességre jutottál Istennel?

 

(Daily Hope, 2012.04.08. Rick Warren)

Szólj hozzá!

Az öröm mindenkié!

2012. április 14. 03:00 - husztin

 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. (Gal. 5: 22-23)

 
Ahogyan beszéltem is róla néhány nappal ezelőtt, az öröm nem volt mindig természetes része az én személyiségemnek. Mindig is egy kisebb fokú depresszióval küzdöttem, amióta csak az eszemet tudom. Könnyen arra a következtetésre jutottam, hogy az öröm egész egyszerűen elérhetetlen egy olyan valaki számára, mint amilyen én vagyok. Ez csábítóan hangzik közülünk azoknak a fiatalabb vagy idősebb bátortalan és depressziós embereknek, akik egyszerűen csak elfelejtkeztek erről és hagyták, hogy az öröm a jókedélyű embereké legyen.
 
Íme egy kötet a személyiség jellemzőiről, típusairól és arról,  ahogy ezek hatnak, de egyszerűsítésre van szükségem. Mindent , amit a személyiségtipusokról hallottam, belesűrítettem a „Micimackó személyiségsuliba” - Gyere nézzük meg!
 
  • Tigrisek:  A Tigrisek Ugrik és Bugrik,  …csupa vicc , móka, kacagás!  Az életerejük átlendíti őket akadályokon az életben. Hangosan nevetgélnek a partikon (rájöttem, hogy ők mindent hangosan csinálnak), vicceket mesélnek és azt gondolják, hogy mindenki  a  legjobb barátjuk. Még ha nem is emlékeznek a nevedre, akkor is a legjobb barátjuk vagy. Persze, hogy az öröm gyakran betölti őket –igaz?  
  • Micimackók:  Ezek az udvarias emberek sohasem izgatják fel túlzottan magukat semmiért , de mégis legtöbbször elégedettség ül az ábrázatukon. Nehéz a számukra az, hogy felébredjen az érdeklődésük valami iránt. Általában szívesen hagyják, hogy mások döntsenek helyettük. Megkérdezed, volna e kedvük egy ebédhez, és ők veszik, hogy te már döntöttél is helyettük.
  • Nyuszik: A nyuszik a megoldóbajnokai  ennek a világnak. Legyen kész. Legyen meg tökéletesen. Legyen meg most rögtön. A Nyusziknak akkora listájuk van a tennivalóikról, mint ide Lacháza, és nem igazán hagyják, hogy a dolgok maguktól történjenek. Nem olyan tipusú emberkék, akikkel szívesen beszélget az ember egy kemény, hajtós nap után. Gyakran mondogatják az embernek: foglalkozz ezzel, vagy azzal. Nem túl valószínű, hogy a Nyuszik túl sok örömet élnének meg. Ha mégis így volna,  azt a feladat részének tekintik.
  • Fülesek: Ez a kedvenc személyiségtipusom. A Fülesek heves, komoly emberek.. Megvan a maguk saját személyes kis esőfelhője, ami mindig ott lebeg a fejük felett. Mélyen éreznek és mélyen is fejezik ki magukat. Elég rendesen fel tudják bosszantani magukat azokon a fránya Tigriseken, akik nem tudják abbahagyni a vigyorgást. E világ Füleseinek az öröm egy meglehetősen nehezen megfogható dologgá vált.
 
De ez nem az, amit a Szentírás tanít nekünk! Az öröm mindenkié, beleértve Tigriseket, Nyuszikat, Micimackókat, sőt még a mélabús komor fickókat, a Füleseket is.
 
Az öröm születésünktől fogva megillet bennünket a SzentLélek ajándékaként és az Istennel való kapcsolatunkból fakad. A Galata 5:22 elmondja nekünk, hogy:
 
 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. 
 
Ez az Ige nem azt tanítja nekünk, hogy az öröm csak azok számára elérhető, akik személyisége könnyedén képes érzékelni az örömet. Nem.  Arra is utal, hogy az öröm mindazok számára elérhető, akik Krisztusban vannak, és akiknek az életében ott van a Szent lélek teljessége.
 
Nekem ez ad reményt.  Ez késztet rá, hogy akarjam továbbfolytani.
 
Beszéljünk róla:
-Hogyan jellemeznéd a személyiségedet? 
-Hogy néz ki az a tanítvány,akinek az életében ott vannak a lélek gyümölcsei, beleértve az örömöt is.
 

 

Szólj hozzá!

Az öröm hamis forrásai

2012. április 13. 03:00 - mirjam07

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is." (Máté 6:19-21)

 

A mai áhítat Kay Warren új könyve alapján készült, melynek címe: Válaszd az örömet - mert a boldogság nem elég.

Ha olyan vagy, mint én, naponta át akarod élni az örömöt, de nem tudod, ez hogyan lehetséges. Nevetségesen könnyű az örömöt rossz helyen keresni. Mindenki ezt akarja, de valahogy gyakran pont az ellenkező helyen kötünk ki az öröm keresésekor. Megpróbáljuk megtalálni az alábbi helyeken, például:

  • Emberekben: bár jól tudjuk, hogy nem működik, de mégis - azt várjuk a körülöttünk élő emberektől, hogy töltsék be szükségleteinket, gondoskodjanak rólunk, tegyenek boldoggá minket, értsenek meg minket és értékeljenek minket. Elvárjuk tőlük, hogy idejük 100%-ában 100%-osan szeressenek minket.
  • Javainkban: az anyagi javak - vagy a hiányuk - képesek az életünket formálni. Egy pár új cipő, egy úgy számítógépes program, egy jobb autó, vagy egy jobb fűnyíró képes javítani a hangulatunkon és a kinézetünkön.
  • Lakóhelyünkön: sokunknak a hely, ahol élünk kulcskérdés az öröm és beteljesedés szempontjából. Lakóhelyünk, kik a szomszédaink, milyen alakú a házunk, hogy néz ki az udvarunk, mindez az örömkeresésünkre óriási hatással van.
  • Pozíciónkban: sok embernek ezen múlik az elégedettsége, vagy ez teheti tönkre azt. Hol vagyok a munkahelyi totemoszlopon? Elég gyorsan haladok a létrán felfelé? Ki van előttem? Kit kell leütnöm, hogy előbbre kerüljek? Vagy, ami még fontosabb: ki van mögöttem?

Tudod, hogy mi a közös ebben a négy örömforrásban? Mindegyik hamis. Egyik sem hoz hosszú távú örömet. Mindegyik csalódást okoz és nem elégíti ki lelkünk legmélyebb, öröm utáni vágyódását.

A Biblia azt mondja: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is." (Máté 6:19-21)

Emberek, vagyon, helyek és pozíciók - mind túlságosan gyengék ahhoz, hogy megtartsák elvárásaink és az öröm megtapasztalása iránti vágyunk súlyát.

Egyedül Jézus tudja betölteni ezeket az elvárásokat.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan keresel örömöt és elégedettséget az emberekben, vagyontárgyakban, helyekben és pozíciókban?
  • Meg tudod magyarázni az öröm és a boldogság közötti különbséget?

 

(Daily Hope by Kay Warren, 2012.04.06)

Szólj hozzá!

Örömmel éld meg!

2012. április 12. 03:00 - FHanna

"Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek,  tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.  Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül." (Jakab 1:2-4)

Ez az áhítat Kay Warren új könyve -Choose Joy: Because Happiness Isn't Enough ("Válaszd Az Örömöt, Mert A Boldogság Nem Elég"- magyar nyelven még nem jelent meg)- alapján készült.

Nem lesz lehetőségünk rejtegetni vagy tettetni dolgokat, ha az életünk "bilije" kiborul.

Ha rossz hírt kapunk, vagy az egészségünkkel történik valami, ha valaki meghal, vagy anyagilag omlunk össze, minden nagy szavunk a hitről értéktelen.

Az számít, mit teszünk ilyen körülmények közt.

A Biblia azt írja Jakab levelének 1. részében, hogy a "hitünk próbája állhatatosságot eredményez" a nehéz körülményekben. Nem számít, hogy én mit mondok az örömmel és hittel telt életről. Amit tényleg hiszek, az mindenkinek nyilvánvaló - főleg nekem -, mikor nehéz idők jönnek.

Tehát mit tegyünk azokban a pillanatokban?

A Jakab 1-ben azt olvassuk: "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek". Egy másik fordításban így olvashatjuk: "Mindig örömnek tartsátok, testvéreim...". Ha őszinte akarok lenni: elég ritkán van, hogy ez az első reakcióm! Valószínűleg egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor sikerült elsőre ajándéknak, vagy örömnek felfognom a nehéz helyzeteket.

Nem, olyan vagyok, mint te. Az első reakcióm általában düh, harag, csalódás vagy keserűség - nem öröm vagy hála a nehézségek "ajándékáért". Mikor így reagálok, csalódottá válok, belegondolva, hogy milyen messze kell még mennem, hogy érett nő lehessek Isten előtt.

De Jakab pontosan erről beszél. Utáljuk a folyamatokat, amik Krisztushoz hasonlóvá tesznek minket, mert van benne fájdalom, szomorúság, stressz és forrongás. Mégis, mindannyian szeretnénk a végkimenetelhez eljutni: lelkileg éretté válni. Jakab arról ír, hogy ne próbáljunk túl hamar kijutni a nehézségekből. Ha megtesszük, rövidre zárjuk a folyamatot és éretlen kisbabák maradunk.

Én nem akarok egy szellemi vagy érzelmi kisbaba lenni. És te? Azt akarom, hogy a hitéletem erős legyen, érett, fejlett. Hajlandó vagyok hagyni a megpróbáltatásoknak és bajoknak, hogy feltárják a hitéletem, hogy megtudjam hogyan maradhatok az ösvényen, amíg Isten nem végzi el a munkáját bennem végleg.

Szeretném, ha állhatatossá válhatnék, tökéletessé, minden fogyatkozás nélkül.

Beszéljetek róla

  • Hogy engedted Istennek, hogy formáljon a próbák által mostanában?
  • Szerinted mit jelent "teljes örömnek tartani" a próbákat?

(Daily Hope by Kay Warren, 2012.04.05.)

Szólj hozzá!

Jézus, a mi örömünk példaképe

2012. április 11. 03:00 - mirjam07

"Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre." (János 2:2)

A mai áhítat Kay Warren új könyve alapján készült, melynek címe: Válaszd az örömet - mert a boldogság nem elég.

A tegnapi áhítatunkban a legnagyobb akadályokról beszéltünk, amelyeket le kell győznünk ahhoz, hogy megtapasztalhassuk azt az örömet, amiről a Biblia tanít bennünket Istennel és Jézussal kapcsolatos látásunkról. Remélem, tudtatok egy kicsit gondolkodni arról, hogyan látjátok Jézust - vajon Ő számotokra a Fájdalom Férfia, vagy az Öröm Férfia.

Fura Jézusra úgy gondolni, mint aki nevet, mosolyog, a földön hempereg a gyerekekkel vagy viccet mesél a tanítványainak. Hajlamosak vagyunk korlátozottnak látni Őt, mint aki minimális emberséggel rendelkezik.

Pedig tudjuk róla, hogy kedves ember volt. Örömteli viselkedése vonzotta az embereket. Meghívták különböző ünnepségekre. Unalmas, egyhangú emberek általában nem kapnak sok meghívást. A kisgyermekek nagyon szerették! Ők általában nagyon jól meg tudják ítélni, ki köré érdemes tömörülni.

Az emberek szerettek Jézus körül lenni. Jézus tudott tréfás lenni. Gyakran nem értjük a humorát, mert nem vagyunk első századi zsidók.

Jézus azért jött a földre, hogy meghaljon. Szerepe és küldetése nem kétséges. Ebben a szerepben elhordozta fájdalmunkat és ő szenvedett miatta. De ő nemcsak ezért jött, hanem azért is, hogy visszatükrözze Isten, az Atya örömét, kedvességét, türelmét és szépségét. És ebben az értelemben Ő volt az Öröm Férfia.

Ez a kép Jézusról nagyon tetszik nekem. Tudok vele azonosulni. Tudta, hogy milyen érzés megtapasztalni a fájdalmat, az árulást és a mérhetetlen szenvedést, de Ő olyan valaki volt, aki tudott nevetni, játszani és aki teljesen részt vett az életben, annak minden összetörtségével együtt.

Az Ő élete megengedi nekem azt, hogy keressem az örömteli életet.

Beszéljetek róla

  • Jézus, az Öröm Férfi képe hogyan segít megértened Isten személyiségét?
  • Kérd Istent, hogy a fájdalom embere helyett tegyen téged az öröm emberévé.

 

(Daily Hope by Kay Warren, 2012.04.04)

1 komment
süti beállítások módosítása