Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Uram, hogyan cselekedjek?

2012. január 22. 03:00 - jletti

"Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk." 2Kor. 4,8-9

Amikor megvalljuk hitünket Jézusban, Isten egyszülött fiában, gyakran azt feltételezzük, hogy az életünk könnyebb lesz. Nem számít, hogy sokan erről jó szándékkal, mint bibliai igazságról tanítanak.

Jézus valóban arról tanított, hogy az ő igája könnyű (Mt.11,30), Pál apostol pedig a szombatról, mint a nyugodalom napjáról beszélt (Zsid.4,9), de ezek a példák arra tanítanak, hogy meg kell tanulnunk mélyen bízni Istenben és nem pedig arra, hogy Jézust könnyű követni. Mi, akik az Úr akaratát követjük és megtartjuk, abban bízunk hogy Ő szívén viseli a mi legfőbb érdekeinket (Jer.29,11; Róma. 8,28).

Az Isten Szentlelkének segítségével, aki bennünk és általunk munkálkodik, meg tudunk birkózni azokkal a dolgokkal, amiken épp keresztül megyünk. Pál apostol azt mondja, hogy épp ilyen helyzetekben kell megtanulnunk bízni Jézusban: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13

Ha Isten országának kiemelkedő polgárai szeretnénk lenni, akkor nem térhetünk ki az élet nehéz időszakai elől. Úgy, mint Pál, láthatjuk, hogy az Úr nem engedi, hogy megszorongattassunk, amikor nagy rajtunk a nyomás, Ő reményt ad, amikor úgy tűnik, hogy a dolgoknak nincs semmi értelme, Ő velünk van, ha mások elfordulnak tőlünk, és felemel, ha mélyponton van az életünk.(2Kor.4,8-9)

Ahhoz, hogy megbirkózz azzal, amin most épp keresztülmész, szemléletváltásra van szükség. Ahelyett, hogy azt kérdezed, "Miért pont én?" kérdezd azt, hogy "Uram, hogyan cselekedjek?"

Beszéljünk róla!

  • Isten miért nem veszi el a problémákat az életünkből, ha átadtuk az életünket Jézusnak?
  • Szerinted mit tenne Isten, ha így imádkoznál "Uram, segíts meg hitetlenségemben"?
  • Mikor mondod azt az életed során, hogy "Miért pont én?" Mit gondolsz, mi történne, ha ehelyett inkább azt kérdeznéd, hogy "Uram, hogyan cselekedjek?"

    (Daily Hope by Rick Warren, 2012.01.15.)

     

 

Szólj hozzá!

Tudja Isten, hogy min mész keresztül?

2012. január 21. 03:00 - *Agota*

Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. 2 Kor 1:12
 

Hogy átvészeld azt, amin jelenleg keresztül mész, fókuszálj arra, hogy ki Isten – az Ő nem változó természetére. Függetlenül attól, hogy éppen milyen körülmények vesznek körül, vagy épp hogy érzed magad, kapaszkodj Isten változatlan személyébe.

A te körülményeid nem tudják megváltoztatni Isten tulajdonságát. Isten kegyelme még mindig erejének teljében van; még mindig elérhető számodra, akkor is, ha nem úgy érzed.

Emlékeztesd magad arra, hogy mi az, ami örökké igaz Istennel kapcsolatban: Isten jó, szeret téged, veled van, tudja, hogy min mész keresztül, törődik veled, és jó terve van az életeddel.

Raymond Edman egyszer azt mondta:“Soha ne kérdőjelezd meg a sötétben azt, amit Isten a világosságban mondott neked.”

Beszéljünk róla!

  • Mi az, amit Isten a világosságban mondott neked és most a sötétben kételkedsz felőle?
  • Miért kételkedsz Istenben most?
  • Beszélj erről az igazságról: A körülményeid nem tudják megváltoztatni Isten jellemét. 


(Daily Hope by Jon Walker, 2011. január 14.)

Szólj hozzá!

Használd fel küzdelmeidet, hogy megerősödj hitedben

2012. január 20. 03:00 - zsófi68

"Most, hogy a legrosszabb véget ért, örömmel jelenthetjük, hogy tiszta lelkiismerettel és hittel kerültünk ki belőle, és szembenézhetünk a világgal - s ami fontosabb - veletek, emelt fővel. De ez semmiképp sem a mi lépteinknek köszönhető. Isten volt az, aki megtartott minket figyelmünket rá irányítva, feltétel nélkül." (angolról fordítva, 2Kor 1,12 MSG) 

 


Ahhoz, hogy túljuss mindazon, amin most mész keresztül, segít, ha arra összpontosítasz, hogy ki Isten - arra, hogy az Ő természete nem változik. Tekintet nélkül a körülményeidre és, hogy hogy érzed magad, kapaszkodj abba a tudatba, hogy Isten természete  változatlan.

A körülményeid nem változtathatják meg Isten természetét. Isten kegyelme még mindig tart, Ő még mindig érted van, még ha nem is érzed úgy.

Jusson eszedbe mindaz, ami Istenre nézve örökérvényű igazság: Ő jó, Ő szeret téged, Ő veled van, Ő tudja, min mész keresztül, Ő törődik veled, és terve van az életedre nézve.

Raymond Edman mondta egyszer: "A sötétségben sose kételkedj abban, amit Isten mondott a világosságban."

Beszéljünk róla!
Mit
mondott neked Isten a világosságban, amit most kétségbe vonsz a sötétségben?
Miért kételkedsz most Istenben?
Mondd ki ezt az igazságot: A körülményeid nem változtathatják meg Isten természetét.

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. január 13.)

Szólj hozzá!

Ne a félelmeidre hallgass!

2012. január 19. 03:00 - szateri

"Aki ekkor a halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, és ezután is megszabadít."  (2Korinthus 1:10)

 
 
Isten rajtad tartja a szemét, úgyhogy ne hallgass a félelmeidre! Döntsd el: bízz Istenben, és ne engedj a félelmeidnek.
 
 
Isten azt ígéri nekünk, hívőknek, hogy bármi is történik, azt Ő a mi javunkra fordítja – ha szeretjük és követjük őt (Róma 8:28). Ha hívő vagy, a Biblia nem azt mondja neked, hogy csak jó dolgok történhetnek veled, de azt igen, hogy minden a javadra válik.
 
 
Ez azt jelenti, hogy végre nem kell a félelmeidre hallgatnod; a hívő életében nincs olyan nehézség, döntési helyzet, vereség vagy csapás, amiből Isten ne tudna végül valami jót kihozni. Nem kell, hogy féljünk a jövőtől.  
 
 
A félelmeid megmutatják az életednek azokat a területeit, amelyeken nem bízol Istenben. Csinálj ma egy listát azokról a dolgokról, amiktől félsz, és kérd Istent, hogy mutassa meg, miért félsz ezeken a területeken! Aztán kérd Őt, hogy vegye el a félelmeidet, és a helyüket töltse be iránta való bizalommal.
 
 
Egy dolog nagyon fontos: készülj fel rá, hogy Isten minden egyes területen elkezd megtanítani arra, hogy bízz Őbenne. És figyeld, hogyan segít neked!
  
Beszéljünk róla!
Milyen félelmeket tudtál azonosítani?
Miből ered az, hogy az életed egyes területein bízol Istenben, más területeken pedig nem? 
Milyen olyan esetre emlékszel, hogy Isten a segítségedre sietett, pedig azt hitted, nem fog?
 
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2012.01.12.)
 

 

Szólj hozzá!

Bízz, hogy Isten a problémáid is jóra használja

2012. január 18. 03:00 - Csaba.

 "Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat;" (2Kor 1,8-9)

Jézus szenvedett? Előfordult hogy magányos volt? Vajon kísértve volt-e azzal hogy elbátortalanodjon? Vajon félreértették, gonoszak voltak hozzá, vagy igazságtalanul kritizálták?

Természetesen! Egyikünk sem kivétel a szenvedés, a magány, az elkeseredettség vagy az igazságtalan kritika alól, ugyanis Isten Krisztus képére formál minket, és ahhoz, hogy ezt tegye, ugyanazokon a körülményeken kell keresztül vinnie minket, mint amiken Krisztust is vitte.

Ez azt jelenti hogy Isten okozhat tragédiákat? Nem. Isten jó, és Ő nem okoz vagy tesz gonoszságot. De Isten jóra tudja használni a sötét vagy stresszes időket is. Arra használja fel, hogy megtanítson minket bízni Őbenne (2Kor 1,8-9), hogy megmutassa, hogyan segítsünk másoknak (2Kor 1,4-6), és hogy közelebb hozzon minket hívő testvéreinkhez (2Kor 1,11).

Akkor mit tegyél, amikor nehéz élethelyzeteken mész keresztül?

  • Állj ellen, és ne hagyd, hogy elbátortalanodj.
  • Emlékezz, Isten veled van.
  • Támaszkodj Isten védelmére és vezetésére.

Mindannyian keresztül megyünk nehéz időkön! A különbség azoknak, akik Jézusban hisznek nem a sötétség hiánya, hanem a Világosság jelenléte!

 

Daily Hope by Rick Warren, 2012. január 11.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása