Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Örömet okozol Istennek

2012. július 29. 03:00 - mirjam07

"Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint" (Efézus 1:5)


Mondd el a következőket imaként.

Hit által tudom hogy ez igaz:

Isten szeret engem, és örömet okoz neki ha rám gondol.

Jókedvében teremtett engem, és azért alkotott hogy szerethessen és hogy az ő dicsősége átragyoghasson rajtam. Ő választott engem "már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” (Efézus 1:4).

Az ő szeretetetében Isten határozott szándéka volt hogy a családjába fogadjon és már kész terve volt Jézus vére által megváltásomra, hogy lehetséges legyen “bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel” (Efézus 1:7–8).

Az ő szeretete állandó felém, ezért magabiztosan örömmel mondhatom: “a végén is csak nálad vagyok” (Zsoltárok 139:18b).

Az ő Lelke által az Úrhoz méltó életet élhetek és képes vagyok "teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.” (Kolossé 1:10).

Jézus tanítja hogy így bízzak Isten szeretetében, hogy ugyanaz az öröm legyen bennem mint őbenne és így az én örömöm teljes legyen  (János 15:11).

Beszéljünk róla:

  • Milyen érzés lehet Isten kegyelmével "túláradva" lenni?
  • Milyen érzés tudni, hogy Isten örül annak hogy családjának tagja vagy?

 

(Dalily Hope by Jon Walker, 2010.07.22.)

 

Szólj hozzá!

Légy önmagad!

2012. július 28. 03:00 - Lilla:)

"De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme." (1 Korinthus 15:10.)

Isten azt akarja, hogy légy önmagad.

Nem kell másnak tettetned magad; nem kell rejtegetned ki is vagy valójában. A legvonzóbb emberek, akiket ismerek, nem a legszebbek; de ők hűek önmagukhoz.

Nem színlelnek.

Megnyugodhatsz, önmagadnak lenni pontosan az, amit Isten vár tőled. Dicsőséget szerzel Istennek azzal, hogy önmagad vagy, mert ő arra teremtett, hogy az az ember legyél, aki vagy.

Most pedig hidd el, hogy az vagy, akinek Isten mondott hogy legyél.

Senki másnak nincs beleszólása abba, hogy ki vagy. Szabad vagy rá, hogy az légy aki vagy, ahelyett, hogy másnak adod ki magad. Szabad vagy rá, hogy használd az egyedi, Isten által adott ajándékaidat, és nincs szükség arra, hogy összehasonlítsd azokat mások ajándékaival.

Senki más nem versenyez azért, hogy azzá váljon, aki te vagy.

Te Isten különleges alkotása vagy, saját kezeinek munkája.

"De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme." (1 Korinthus 15:10.)

Beszéljetek róla:

Az életed mely területén próbálsz még mindig valaki más lenni? Kérd Istent, hogy segítsen önmagad lenni!

(Daily Hope by Jon Walker, 2012.07.21.)

Szólj hozzá!

Jézus kegyelmet kínál, nem kárhoztat

2012. július 27. 03:00 - FodorImi

"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert Krisztus Jézus által az élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől." (Róma 8:1-2, NIV fordítás)

salvation_128155724_std.jpg

Nem számít, hogy mit tettél, Krisztusban nincs kárhoztatásod. Ő ott ül az Atya jobbján, és nem mint vádló, hanem mint védőügyvéd akarja neked adni az életét.

Mielőtt megszülettél volna, Isten már elkezdett munkálkodni azon, hogy téged visszahozzon az Ő jelenlétébe. Isten tudja, hogy egyedül nem tudod ezt az utat megtenni, ezért mikor még erőtlen, elhagyatott voltál, Krisztus meghalt érted. (Róma 5:6)

Jézus kegyelmet kínál, nem kárhoztatást. Azt mondja: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” (Máté 9:13) Az a célja, hogy visszahozzon az Atyával való meghitt közösségbe, és nem azt akarja, hogy te hatalmas erőfeszítéseket tegyél azért, hogy bebizonyítsd, méltó vagy, hogy visszanyerd az Atya szeretetét.

Képzeld el, amint ezt mondja: „Ezek a dolgok, amiket felajánlasz, hogy megteszel, és az ígéretek, melyekkel a megbocsátást akarod elnyerni, olyan dolgok, amivel a bűntudatodat akarod legyőzni. Én ehelyett a megbocsátást és a kegyelmet ajándékként adom neked. Irgalmasságot akarok, nem olyan áldozatokat, amelyekkel azt reméled, hogy visszanyered a szeretetemet. Soha nem veszítetted el a szeretetemet!”

„A célom nem az, hogy elítéljelek, hanem hogy az én életem szabadon folyjon benned, amint a Szent Lélek közvetlenül az Atyához kapcsol.” (Róma 8:1-2, NIV fordítás, átfogalmazás a szerzőtől).

„Ezenkívül, nem is tudod lemosni az összes szennyet, bűnt magadról. Engedd, hogy én tegyem meg. Az én vérem hófehérre mos, és az én Szellemem közvetlenül a szívedben kezd élni.”

Krisztusban elrejtve nincs kárhoztatásunk, és „bizalommal járulhatunk a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsidók 4:16)

Amikor úgy érzed, hogy a kárhoztatás bősz áradatként jön feléd, állj a Sziklára, aki ezt mondta: „Én többé nem kárhoztatlak. Menj el, és ezután ne vétkezz!” (János 8:11)

Beszéljünk róla:

  • Te hogyan próbáltad meg elnyerni Isten elismerését, és milyen áldozatokat hoztál a bűntudatod miatt?
  • Milyen lenne az életed, ha elfogadnád Isten kegyelmét, és ha úgy tekintenél Istenre mint védőügyvédre, és nem mint vádlóra? Hogyan változna meg az életed?


(Daily Hope by Jon Walker, 2012.07.20.)

Szólj hozzá!

Vezető, aki szolgál, vagy szolga, aki vezet

2012. július 25. 03:00 - zsófi68

"De én könyörögtem érted (Simon), hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait." (Lk 22,32)

metszes.jpg

Amikor Jézus elmondja Péternek, hogy imádkozott érte, akkor elmagyarázza, hogy ez a bizonyos ima azért volt, mert "a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát." (Lk 22,31)

Számomra ez felveti a kérdést: "Uram, igen-t kellett erre mondanod?"

Lehet, vannak napok az életedben, amikor te is eltűnődsz, vajon Isten most épp hagyja, hogy a Sátán megrostáljon téged? De ha ez így is van, választhatjuk azt az utat, hogy hisszük, Isten még mindig irányítása alatt tartja a dolgokat, és az Ő jelenléte bennünk nagyobb, mint az, aki a világban van. (1Jn 4,4)

Egy rostálás Istennek dicsőséget is hozhat, mint például Jób esetében, aki még akkor is dicsőítette teremtőjét, amikor minden veszni látszott, és még a felesége is azt mondta, hogy adja fel Istenbe vetett hitét.

Egy rostálás a gyengeségeidet is próbára teszi, mert felfedi, hogy melyik az a terület, ahol még mindig azt gondolod: "Én meg tudom tenni". Egy jó és gyors rostálás elvezet ahhoz, hogy ezt mondd: "Én nem tudom megtenni, de Isten igen."

Azzal, hogy Isten engedi, hogy a Sátán megrostáljon, kisöpri az életedből azokat a zavaró dolgokat, amik meggátolhatnak abban, hogy teljesítsd, amire hivatott vagy.

Az, ahogy Jézus szól Péterhez a rostálásról, mindig is különleges jelentéssel bírt számomra. Jézus nem csupán annyit mond, hogy  "Készülj egy forgószél erejű próbára! Tudom, hogy csalódást fogsz okozni."

Ehelyett Jézus a jövőbe mutat: Péter túl fogja élni a rostálást. Amikor visszatér, majd alázatosabb lesz, de erősebb, és az  lesz a célja, hogy erősítse a testvéreit. Bizonyos értelemben ezzel azt mondja, hogy "amikor visszatér, szolga lesz, aki vezet."

Beszéljünk róla

Mi a különbség a kettő között: egy vezető, aki szolgál, és egy szolga, aki vezet?

(Daily Hope by Jon Walker, 2012. 07. 18.)

Szólj hozzá!

Ha vérzel, gyere vissza holnap!

2012. július 24. 03:00 - mirjam07

A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: "Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, ne pedig szombaton!"  (Lk. 13:14)

Képzeld el, hogy épp megérkeztél a szomszédodhoz egy rövid látogatásra, és miközben beszélgettek, a kisfia megbotlik, és beüti a fejét az asztal éles sarkába.

Még mielőtt mozdulni tudnál, a gyermeket elborítja a vér, és miközben rohansz, hogy segíts neki, hallod a fiú anyját, amint mögötted sikítozik: "Jaj, Istenem, tönkrement a szőnyeg!"

Ha a történet igaz lenne, biztos, hogy mérges vagy nagyon dühös lennél, hogy egy anya hogy törődhet jobban a szőnyegével, mint a sérült fiával. Valószínűleg azt is megkérdőjeleznéd, hogy alkalmas-e anyának, és ugyanígy tenne mindenki, aki hallaná a történetet.

Ehhez hasonlóan, Jézusnak is az volt a baja a mérgezett hitű farizeusokkal, hogy jobban érdekelte őket a szőnyeg, mint a sérült gyermek. Nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a szabályoknak, törvényeknek, mint az embereknek, akiket pásztorolniuk és szeretniük kellett volna.

Lukács, az első orvos-misszionárius lefest egy pillanatot a "szabályok urai"-nak az életéből. A helyi vezető megfenyíti Jézust - bizonyos értelemben azért, mert a vérző gyermek segítségére sietett, ahelyett, hogy arra vigyázott volna, hogy a szőnyeg tiszta maradjon.

"Azok, akik véreznek, jöjjenek vissza holnap!" ( a Lk. 13:14 átfogalmazva). El tudsz képzelni hatékonyabb módszert annak megtanítására, hogy a szeretetet nem napi 24 órában kell gyakorolni a hét minden napján? A szabályok urai a szeretetet teljesen alárendelték minden szabálynak és törvénynek.

Beszéljünk róla:

Jézus azt mondta, hogy a legnagyobb parancs az, hogy szeressük az Urat, a mi Istenünket teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből. A második legnagyobb parancs pedig az, hogy szeressük felebarátunkat, mint magunkat. "E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." (Mt. 22:37-40)

Ez azt jelenti, hogy a szeretet kell, hogy legyen az alapja a szabályainknak és törvényeinknek. Mikor mondhatod, hogy a szeretet jelen van a szabályokban? Miről lehet felismerni azt, ha a szabályok foglalják el az első helyet a szeretetet helyett?

 

(Daily Hope by Jon Walker, 2012.07.17.)

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása