Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A lelki érettséget nem érheted el egyedül

2012. december 02. 03:00 - FHanna

"Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett" (Ef.4:24)

A szokásaid összessége adja ki a személyiségedet; ez az, ahogy szokásaid szerint viselkedsz. A Biblia azt írja, "öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Ef. 4:24)

Isten az Ő Igéjét, az embereket és a körülményeket hastnálja arra, hogy formáljon minket. Mindhárom elengedhetetlen a jellemfejkődéshez. Isten Szava ellát a növekedéshez szükséges igazsággal, Isten emberei biztosítják a támogatást a növekedéshez, a körülmények pedig biztosítják a megfelelő környezetet, ahol Krisztushoz hasonlóvá formálódhatsz.

Ha tanulmányozod és alkalmazod Isten Igéjét, rendszeresen kapcsolatban vagy más hívőkkel és megtanulsz bízni Istenben a nehéz körülmények közt is, garantálom, hogy egyre inkább Jézusra fogsz hasonlítani.

Sok ember feltételezi, hogy a szellemi növekedéshez csak az imádságra és a Biblia tanulmányozására van szükség. Van azonban néhány dolog az életben, amely soha nem fog megváltozni Bibliaolvasás és imádkozás által. Isten az embereket használja. Általában jobban szeret embereken keresztül munkálkodni, mint csodákat tenni, ezért az egymással való közösségtől függünk. Azt akarja, hogy együtt növekedjünk.

Sok vallásban azokat az embereket tartják lelkileg a legszentebbnek és a legérettebbnek, akik elszigetelik magukat másoktól, hegyi kolostorokba költöznek és nincsenek megfertőzve az emberi kapcsolatokkal.

Ez azonban egy hatalmas félreértés. A lelki érettség nem önálló, független munka!

Elszigetelve nem válhatsz Krisztushoz hasonlóvá. Muszáj mások közt lenned, közösségben lenned velük. Része kell legyél egy gyülekezetnek vagy közösségnek.

Miért? Mert az igazi lelki érettség arról szól, hogy megtanulsz úgy szeretni, mint Jézus, és nem tudod gyakorolni a jézusi életformát anélkül, hogy kapcsolatban lennél másokkal.

Emlékezz, ez az egész a szeretetről szól - szeretni Istent és másokat.

Beszéljetek róla

  • Hogy segít a kiscsoportod vagy a gyülekezeted a lelki növekedésedben?
  • Hogy használ Isten másokat vagy nehéz körülményeket az életedben, hogy megtanítsa, hogyan lehet Jézushoz hasonló jellemed?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.11.25.)

Szólj hozzá!

Folyamatban lévő mű vagy

2012. december 01. 03:00 - zsófi68

"S ez folytatódik, amíg olyan éretté nem válunk, mint Krisztus, és teljesen olyanokká nem leszünk, mint Ő." (Ef. 4:13, CEV fordítás)

servant_1.jpg

Krisztushoz hasonlatossá válni hosszú és lassú növekedést jelent. A szellemi érettség sem érhető el azonnal és automatikusan. Ez egy fokozatos, folyamatos fejlődés, ami egész életünkön át tart.

Erre a folyamatra utalva mondta Pál: "S ez folytatódik, amíg olyan éretté nem válunk, mint Krisztus, és teljesen olyanokká nem leszünk, mint Ő." (Ef 4:13, CEV ford.)

Te is egy folyamatban lévő mű vagy. Szellemi átformálódásod, az, hogy Jézuséhoz hasonló jellemed alakuljon ki, egész életeden keresztül tart, de még akkor sem leszel kész mű itt a Földön. Csak akkor válsz befejezetté, amikor a Mennybe jutsz, vagy amikor Jézus visszatér.

Akkor viszont befejeződik a jellemed átformálódásával kapcsolatos minden bevégezetlen munka. A Biblia azt írja, hogy amikor végre tökéletesen láthatjuk Jézust, teljesen olyanokká válunk, mint ő. "El sem tudjuk képzelni, milyenek leszünk, amikor Jézus visszatér. De azt tudjuk, hogy amikor eljön, olyanokká leszünk, mint Ő, és olyannak fogjuk Őt látni, amilyen valójában." (1Jn 3:2, NLT ford.)

Sok zavart okoz keresztény életünkben az, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt az egyszerű igazságot, hogy Istent sokkal inkább érdekli jellemünk építése, mint bármi más. Aggódunk, amikor Isten úgy tűnik, nem szól hozzánk olyan konkrét esetekben, mint amikor arról van szó például, hogy milyen foglalkozást válasszunk magunk.

Igazság szerint sok különböző foglalkozás van, ami Isten életedre vonatkozó tervébe illeszkedhet. Isten azonban a leginkább azzal törődik, hogy bármit is csinálsz, krisztusi módon tedd. (1Kor 10:31; 1Kor 16:14; Kol 3:17,23)

Istent sokkal jobban érdekli, hogy ki vagy, mint az, hogy mit csinálsz. Emberi lények vagyunk, nem emberi gépek. Istent sokkal jobban érdekli a jellemed, mint a foglalkozásod, mivel jellemedet magaddal viszed az öröklétbe, a foglalkozásodat viszont nem.

A Biblia figyelmeztet: "Ne igazodjatok olyan jól a társadalmatokhoz, hogy  gondolkodás nélkül megfeleljetek annak. Ehelyett figyelmeteket Istenre irányítsátok. Megváltoztok teljesen... A körülöttetek lévő társadalommal ellentétben, amely lehúz titeket az ő éretlen szintjére, Isten a legjobbat hozza ki belőletek, és egy jól megformált érettséget fejleszt ki bennetek" (Róm 12:2, MSG ford.)

A társadalommal ellentétes döntést kell hoznunk, hogy arra tudjunk figyelni, hogy Jézushoz hasonlóvá váljunk. Máskülönben más erők, melyek a társak, a szülők, a kollégák vagy a társadalom felől érnek minket, megpróbálnak az ő képükre formálni bennünket.

Szomorú, hogy sok hívő felhagy azzal, hogy Isten céljának beteljesítéséért éljen, és ehelyett a saját elégedettségének és érzelmi stabilitásának megvalósítása a célja. Ez önimádat, nem egy tanítványnak az élete.

Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy nekünk kényelmes, az adott társadalomba jól beilleszkedő  életünk legyen. Az Ő célja ennél sokkal mélyrehatóbb: Azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő, mielőtt a mennyországba visz minket. Ez a legnagyobb kiváltságunk, azonnali felelősségünk és végső rendeltetésünk.

Beszéljünk róla

  • Milyen területen és hogyan történt meg veled, hogy jobban foglalkoztatott az, hogy mit csinálsz, mint az, hogy kivé válsz?
  • Milyen területen váltál a társadalomhoz, a világhoz igazodóvá? Mi a válaszod arra, hogy Jézust követni azt jelenti, hogy ki kell lépni a kényelemből és a stabilitásból?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 11. 24.)

Szólj hozzá!

A Krisztushoz való hasonlóság a Szentlélek által formálódik ki

2012. november 30. 03:00 - szateri

"Isten munkálkodik bennetek, megadva a vágyat és az erőt ahhoz, hogy azt tegyétek, ami az Ő tetszésére van." (Filippi 2:13 NLT fordítás)

come holy spirit.png

A Szentlélek az, aki kimunkálja a krisztusi jellemet bennünk.

A Biblia ezt írja: "Ahogy az Úr Szelleme munkálkodik bennünk, úgy válunk egyre inkább hasonlóvá Hozzá és tükrözzük vissza egyre jobban az Ő dicsőségét." (2 Korinthus 3:18, NLT fordítás) Azt a folyamatot, amely során egyre inkább hasonlóvá válunk Krisztushoz, megszentelődésnek nevezzük.

Nem tudod a magad erejéből „kidolgozni” magadban a krisztusi jellemet. Az újévi fogadalmak, az akaraterő, a jó szándék nem elég. Csak a Szentlélek képes elvégezni az életünkben azokat a változásokat, amiket Isten el akar végezni bennünk. A Biblia így ír erről: "Isten munkálkodik bennetek, megadva a vágyat és az erőt ahhoz, hogy azt tegyétek, ami az Ő tetszésére van." (Filippi 2:13 NLT fordítás)

Ha a Szentlélek erejét említik, sokan csodálatos megnyilvánulásokra és intenzív érzelmi hatásra gondolnak. Pedig a Szentlélek ereje legtöbbször inkább csendben, visszafogottan működik, aminek sokszor nem is vagyunk tudatában vagy nem is érezzük. Sokszor „halk és szelíd hangon” noszogat minket. (1 Királyok 19:12)

A Krisztushoz való hasonlóság nem utánzáson keresztül formálódik ki, hanem "bennünk lakozás" által. Engedjük, hogy Krisztus éljen rajtunk keresztül. "A titok ez: Krisztus bennetek él." (Kolossé 1:27, NLT fordítás)

De hogyan történik ez a mindennapokban? A döntéseinken keresztül. A különböző helyzetekben döntést hozunk, hogy a helyes dolgot fogjuk megtenni, aztán pedig bízunk Isten Szellemében, hogy megadja ehhez az erőt, a szeretetet, a hitet és a bölcsességet. Mivel Isten Szelleme bennünk él, ezek a dolgok mindig elérhetőek azok számára, akik kérik.

Beszéljünk róla:

  • Te szerinted milyen a Szent Szellem?
  • Milyen gyakran támaszkodsz a benned lévő Szent Szellem segítségére, amikor döntés előtt állsz?

Daily Hope by Rick Warren, 2012.11. 23.

Szólj hozzá!

Adj hálát, mert Isten munkálkodik

2012. november 29. 03:00 - BélaPéter

"Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: "Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?" (János 6:8-9)

girlapple.jpg

Már beszéltünk arról, hogy az a képességünk, hogy hálásak legyünk Istennek azon alapul, hogy mennyire vagyunk képesek meglátni, hogy Ő jelen van az életünkben, és megérteni, hogy nem véletlenül történnek velünk a dolgok.

Vajon véletlen találkozott András ezzel a fiúval a Jézust hallgató tömegben? Vajon véletlen volt ennél a fiúnál "öt árpakenyér és két hal"? És vajon mi mások vagyunk-e, mint András abban a tekintetben, hogy a probléma nagyságára nézünk Jézus nagysága helyett?

Íme egy történet, hogy segítsen meglátnod, milyen sokféle úton-módon gondoskodik rólad Isten:

Amikor áron alul eladtam az otthonomat, tudtam, hogy az a pénz, ami maradt még arra sem lesz elég, hogy egy egyszobás lakást kibéreljek. Úgy voltam vele, hogy a helyzetem már Istennek is túl nagy falat lesz.

Aztán Isten összehozott barátaim barátaival. David és Susan Moffitt éppen elköltöztek, de megtartották a régi házukat. Valaki már lakott ott, de ő is épp költözni készült, így hát Susan azt javasolta, hogy menjek el és nézzem meg, hogy laknék-e ott szívesen.

Azt mondta, hogy "egy kicsit puritán, de igazi jelleme van a háznak." Szóval végigkocsikáztam a környéken, ahol főleg régebbi luxusházak voltak, két oldalt fák, és olyan volt az egész, mint egy tipikus amerikai külvárosi utca. Az út végén láttam egy fehér házat, fehér léckerítéssel. Úgy tűnt, mintha a ház az út közepén lett volna, de ahogy közelebb értem, rájöttem, hogy ez csak érzéki csalódás volt, mert az út közvetlen a ház előtt hirtelen jobbra kanyarodott.

A Moffitt család háza volt az utolsó bástya, amit nem érintett a sok ültetvényt és birtokot jellegtelen lakónegyeddé változtató kiparcellázás. Ez az 1940-es években épült vidéki ház a külváros közepén úgy állt ott, mint egy kétholdas oázis. Befordultam a ház előtti földútra, és beálltam a ház elé, a fehér léckerítés mellé.

Ahogy megállt a kocsi, három szarvas sétált ki egy nagy bokor mögül, és pár méterre álltak meg előttem. És abban a pillanatban - komolyan mondom - megszólalt a rádióban Amy Grant I'll Be Home For Christmas (Otthon leszek Karácsonyra) című száma.

Később felhívtam Susant, és mondtam neki, hogy szeretnék beszélni vele arról, hogy beköltöznék a házba. Egy kicsit haboztam, aztán megkérdeztem, hogy mennyi a lakbér. Erre ő azt mondta: "Ó, nem akarunk kérni érte semmit. Örülünk ha áldás lehetünk a számodra".

Beszéljünk róla:

Hogy gondoskodott rólad idén Isten?

  • Kérd Istent, hogy mutassa meg neked azokat a dolgokat amiket ebben az évben a véletlennek tudtál be, de igazából Isten dolgozott az életedben!
  • Adj hálát, mert Isten munkálkodik az életedben!

(Daily Hope by Jon Walker, 2012. 11. 22.)

Szólj hozzá!

Válaszol Isten a konkrét imákra?

2012. november 28. 03:00 - sema22

"Minden szem Rád néz, és Te megadod nekik eledelüket a megfelelő időben. Kinyitod kezedet, és beteljesíted minden élőlény vágyát." (Zsoltárok 15: 15-16 HCSB ford.)

Food-hand-holding-apple-other-fruit-in-background.jpg

Az, hogy megkülönböztessük a véletlent és azt, amit Isten cselekszik az életünkben, nagyon fontos, mert így leszünk képesek hálát adni azért a sok dologért, amit Isten ad számunkra. Ha inkább a véletlennek tulajdonítasz dolgokat és nem Isten munkájának, akkor nem érted meg azt az igazságot, hogy minden szükségedet az Úr tölti be.

Hadd mondjak el egy példát arra, ahogyan Isten a hitemet mélyítette ezen a területen. Mivel  mániás depresszió betegségem van és egyedül élek, az orvosom arra biztatott, hogy  vegyek egy kutyát. Egy kutya etetése, sétáltatása rendszert hozhat a mindennapjaimba. De akkor az életem egy olyan szakaszában voltam, amikor nem voltam biztos benne, hogy megengedhetek magamnak egy kutyát, főleg az oltásokat és a kötelező állatorvosi viziteket.

De azért nem adtam fel, hanem arra kértem Istent, hogy adjon nekem egy kutyát. Szeretem a kutyákat, korábban is volt már jó néhány, ezért konkretizáltam az imámat:

  • ha lehet, akkor ne váltson ki allergiát, mert én allergiás vagyok olyan kutyákra, amik hullajtják a szőrüket; és leginkább egy cockapoo-t szeretnék, ami a cocker spániel és az uszkár keveréke;
  • ha lehet, akkor legyen kicsit idősebb és már be legyen tanítva;
  • ha lehet, akkor lánykutya legyen, mert a múltkori egy igencsak területvédő kankutya volt;
  • ha lehet, akkor körülbelül 15 kg körül legyen a súlya;
  • és anyagilag meg tudjam engedni magamnak.

Találtam egy menhelyi kutyát egy saroknyira a házamtól, ami megfelelt a kritériumaimnak. De amikor elvittem sétálni, akkor nem igazán találtuk meg a közös hangot. Amikor visszavittem a kutyát a menhelyre, akkor a recepciós hölgy megkérdezte: "Mit keres pontosan?"

"Azt reméltem, hogy találok egy cockapoo-t"-válaszoltam. Azt mondta a hölgy, hogy mostanában telefonált valaki egy cockapoo-val kapcsolatban. Adott egy névjegykártyát, és ezt mondta: "Hívja fel a hölgyet, és kérdezze meg tőle."

Felhívtam Laura West-et, aki elmondta, hogy van egy Pumpkin nevű 4 éves szuka cockapoo-ja, aki minden oltást megkapott már és körülbelül 15 kg súlyú.

"És mennyibe kerülne Pumpkin?"- kérdeztem.

"És csak azt szeretném, hogy jó otthona legyen."-válaszolta ő.

Elmeséltem Laurának milyen részletekbe menően imádkoztam ezért a kutyáért. Csak véletlen lett volna, hogy pont besétáltam a menhelyre egy kutyát keresve, amikor Laura, aki szintén hívő, felhívta a menhelyet Pumpkin miatt?

Azt gondolom, hogy Pumpkin az én Istentől kapott kutyám, és teljes bizonyossággal mondhatom, hogy Isten munkálkodik azon, hogy a te szükségedet is betöltse. Hála legyen az Úrnak, aki minden áldásunk forrása!

Beszéljünk róla:

  • Hogyan bizonyított Isten feléd ebben az évben?
  • Melyek azok a dolgok, amelyekért hálásnak kell lenned?

(Daily Hope by Jon Walker, 2012. 11. 21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása