Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Fejleszd ki Isten látásmódját az életedre

2013. január 06. 03:00 - BélaPéter

“Tehát továbbra is mindenkinek prédikáljuk Krisztust, felhasználva minden bölcsességet, hogy intsünk és tanítsunk mindenkit annak érdekében, hogy így mindenkit Krisztusban érett emberként vigyünk Isten jelenlétébe." (Kol 1:28, NCV fordítás)

A szellemi növekedés második mércéje a látásmód. A látásmód az, hogy valamit azért értesz meg, mert egy más nézőpontból tekintesz rá. Ez az a képesség, hogy valaki felfogja, hogy a dolgok miként kapcsolódnak össze, és ezután ítéli meg az egymáshoz viszonyított fontosságukat.

Szellemi értelemben véve ez azt jelenti, hogy az életet Isten látószögéből szemléljük. A Bibliában a "megértés", "bölcsesség" és "ítélőképesség" szavak mind a látásmóddal vannak kapcsolatban. A megfelelő látásmód ellentétei a "kemény szív", az "elvakultság" és "a "butaság".

A 103. Zsoltár 7. verse a következőt mondja: "Megismertette [az ÚR] útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival." Izrael népének látnia kellett, amit Isten tett, de Mózesnek meg kellett értenie, hogy Isten miért is tett úgy. Ez a különbség a tudás és a látásmód között. A tudás az, amikor megtudjuk, hogy Isten mit mondott és tett. A látásmód az, amikor megértjük, hogy Isten miért mondta vagy tette azt.

A látásmód megválaszolja az élet "miért" kérdéseit.

A Biblia azt mondja, hogy a nem hívő embereknek nincs szellemi rálátásuk dolgokra (1Kor 2:14). Hasonlóképpen, ha nem tudjuk más nézőpontból is látni  a dolgokat, az a szellemi éretlenség jele (1Kor 3:1-2, 13:11, 14:20). Ennek ellenkezője is igaz: ha más nézőpontból is tudjuk látni a dolgokat, az a lelki érettség bizonyítéka. A Zsid 5:14 szerint "A kemény eledel az éretteknek van, akik a gyakorlat során megedzették érzékeiket, hogy különbséget tegyenek a jó és a rossz között." (NASB fordítás)

Rengeteg előnye van annak, ha megtanulunk mindent Isten szemszögéből nézni:

  •  segít Istent jobban szeretni - Minél jobban megértjük Isten természetét és útjait, annál jobban tudjuk őt szeretni. Pál úgy imádkozott, hogy "Bárcsak képes lennél te és Isten minden gyermeke megérezni és megérteni, hogy milyen hosszú, milyen széles, milyen mély és milyen magas az Ő szeretete" (Ef 3:18, LB fordítás).
  • segít ellenállni a kísértésnek - Amikor egy helyzetet Isten nézőpontjából szemlélünk, akkor megértjük, hogy a bűn hosszútávú következményei sokkal súlyosabbak, mint azok a rövidtávú örömök, amiket a bűn felkínálhat. Egy megfelelő szemléletmód nélkül a természetes hajlamainkat követjük. "Van út, amely helyesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." (Péld 14:12, NIV fordítás)
  • segít a próbákban - Ha Isten nézőpontjából látjuk az életet, akkor rájövünk, hogy "...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál..." (Róm 8:28), és hogy "...hitetek próbája állhatatosságot eredményez" (Jak 1:3).  Jézus azért volt képes a keresztet elviselni, mert Isten nézőpontjából látta a dolgokat. (Zsid 12:2) Túllátott a fájdalmon, és a rá váró örömre nézett.
  • megvéd minket a hibáktól - Soha nem volt még ekkora szüksége a keresztényeknek arra, hogy meggyökerezzenek az igazságban, mint ma. A többelvűség egy nagyon zavarodott kultúrát hozott létre. A probléma ugyanis nem az, hogy a kultúránk nem hisz semmiben, hanem, hogy mindent elhisz. Egy megfelelő látásmód tudná ezt orvosolni.

Amikor a hívők - az újak és az érettek egyaránt - tudásra és megfelelő látásra is szert tesznek, akkor az eredmény kőkemény lesz: "Akkor már nem leszünk olyanok mint a gyermekek, akik állandóan másban hisznek, csak azért, mert valaki valami mást mondott, vagy okosan hazudott és úgy állította be a hazugságot mintha igazság lenne" (Ef 4:14, LB fordítás).

Beszéljünk róla:

  • Milyen közelmúltbeli helyzetben használtad inkább a tudásodat és nem Isten bölcsességét?
  • Ha Isten nézőpontjából látod a dolgokat, akkor ez miként segít neked elfogadni a Jakab 1:3-at: "tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez"?

Daily Hope by Rick Warren. 2012. 12. 30.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása