Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A bölcs odafigyel az örökkévalókra

2013. január 27. 03:00 - BélaPéter

“Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Korinthus 4:18)

bigstockphoto_Blue_Earth_In_Garbage_Can_2039523.jpg

Miközben arra törekszel, hogy az Úr által kijelölt célokat elérd, fontos arra emlékezned, hogy a földi élet csak egy ideiglenes megbízás. Az, hogy tudatában Vagy az igazságnak arra kell késztessen, hogy gyökeresen megváltoztasd az értékrendedet és arra figyelj, ami mindörökké fontos.

Amint C.S. Lewis megállapitotta, „Minden, ami nem örök, örökké haszontalan.”

Végzetes hiba azt feltételezni, hogy Isten az életed céljául az anyagi jólétet vagy a világ szemében való népszerűséget jelölte ki. A gazdag élet a legkisebb mértékben sem kötődik az anyagi jóléthez. A hűség az Úrhoz nem jelent biztos sikert a karrieredben vagy akár a szolgálatban. Soha ne összpontosíts ideiglenes kincsekre.

Pál hű volt, mégis börtönbe vetették. Keresztelő János hű volt, mégis lefejezték. Hűséges emberek milliói váltak mártírrá, mindenüket elvesztették, vagy életük végéhez érve semmit sem tudtak felmutatni. De az élet vége nem maga a vég!

Amikor az életed nehézségekkel van tele, mikor a kétely gyötör, vagy azon gyötrődsz, hogy érdemes-e Krisztusért élni, jusson eszedbe, hogy még nem vagy otthon. Halálod pillanatában nem otthonodat hagyod el, hanem az otthonodat találod meg.

Beszéljünk róla:
- Gondolj a célokra, amelyeket törekszel elérni nap mint nap. Hogyan tükröznek az erőfeszítéseid egy végtelen távlatot?
- Miért gondolod, hogy Isten megáld anyagilag és a karrieredben, ha a földi kincsek nem is fontosak?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 20.)

Szólj hozzá!

A bölcs ember tudja, hogy Isten mindig vele van

2013. január 26. 03:00 - sema22

Isten mindig éber, folyamatosan őrködik azok felett, akik teljesen elkötelezettek felé.   (2 Krónikák 16:9 MSG fordítás)

62h12vtH7NY.jpg

Amikor Isten ad neked egy feladatot, akkor biztos lehetsz benne, hogy belefutsz majd késésekbe, nehézségekbe, kerülőutakba vagy zsákutcákba. Ezek az élet természetes részei. De ezekre fel lehet készülni.

Például, ha valakinek igazán volt oka az elbizonytalanodásra, akkor az Noé volt.  Tudod mennyi időbe telt Noénak a bárka megépítése? 120 évbe. Te tudnál dolgozni egy feladaton 120 évig anélkül, hogy bárkitől is kapnál egy bátorító szót?

Noé bízott Istenben. És amikor hallotta Isten figyelmeztetését a jövővel kapcsolatban, akkor Noé hitt neki még akkor is, amikor semmi jele nem volt árvíznek. Fogadni mernék, hogy több olyan nap is volt, amikor Noénak nem volt kedve dolgozni menni, de 43800 napon keresztül mindig kiment ugyanoda, és dolgozott.

Te se add fel az álmod! Ne add fel a házasságod! Ne az fel az egészséged! Ne, ne és ne add fel! Isten irányítja a dolgokat! Életed hátralévő fejezetét még nem olvastad. Isten már megírta azt, de te még nem olvastad.

A Biblia azt mondja: "Isten mindig éber, folyamatosan őrködik azok felett, akik teljesen elkötelezettek felé" (2 Krónikák 16:9 MSG ford.). Isten keresi azokat az embereket, akiket megáldhat.

Beszéljünk róla:

  • Milyen nagy álmodat akartál már feladni nehézségek vagy késedelmek miatt?
  • Milyen módon szeretnéd, ha Isten megáldana, amikor teljesen odaszánod az életed Neki?


(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 19.)

Szólj hozzá!

A bölcs ember nem tér le a helyes útról

2013. január 25. 03:00 - Lilla:)

"Ne téveszd szemed elől (az én szavaimat). Engedd, hogy behatoljanak szíved mélyéig, mert életet és ragyogó egészséget hoznak azoknak, akik felfedezik azok értelmét." (Példabeszédek 4:21-22, NLT fordítás)

shortcut.jpg

Mikor azon vagy, hogy megvalósítsd a célod, az egyik csapda az életedben az a kísértés lehet, hogy "levágd az utat", és megalkudj bizonyos dolgokban.

Az igazság az, hogy ezek az "útlevágások" csak letérítenek a helyes útról. Néha megalkuvásra hajlunk erkölcsi, etikai, szellemi vagy pénzügyi dolgokban, de néha emberi kapcsolatokban is.

Az "útlevágásaink" azonban elválasztanak minket attól, amit Isten tervez az életünkkel, sőt végül felemésztik az időnket, energiánkat, forrásainkat és a kreativitásunkat is.

Amikor "lerövidíti valaki az utat", mindig szűklátókörűen gondolkodik. Isten azonban ezt akarja: "ne a közvetlenül a szemetek előtt lévő dolgokkal foglalkozzatok, hanem nézzetek fel és vegyétek észre, mi zajlik Krisztus körül - mert ott történnek a dolgok. Az Ő szemszögéből lássátok a dolgokat." (Kolossé 3:1-2, MSG ford.)

Beszéljetek róla:

  • Hogyan próbáltál megalkudni bizonyos dolgokban a múltban, amikor el akartál érni valamilyen célt?
  • Hogyan okozhatnak a megalkuvásaink engedetlenséget Istennel szemben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 18.)

Szólj hozzá!

A bölcs időt tölt Istennel

2013. január 24. 03:00 - rorsy

"Az Úr az, aki bölcsességet ad; Tőle jön az ismeret és értelem." (Péld 2,6 TEV ford.)

COR-Website_pic_Listen-1.jpg

Azt mondod: "Meg akarok bízni Istenben, de nem hallom Őt." Ahhoz, hogy meghallhasd Istent, közel kell lenned hozzá. Nem fogod meghallani a hangját, ha az elmédben ezerféle más dolog zakatol. Egyedül kell maradnod Istennel, és csendben kell lenned!

A Biblia azt mondja: "Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten." (Zsolt 46, 10) Ez azt jelenti, hogy ülj le és maradj csendben! Ezáltal fogod hallani Istent, és így kerülsz közel hozzá. Ülj le egyedül, csendben, a Bibliáddal, és mondd ezt: "Istenem, mit akarsz nekem mondani?" Olvasd Isten Igéjét, és beszélgess Vele mindenről, ami foglalkoztat.

Imádkozz így: "Istenem, Rád akarok figyelni és nem a kételkedés hangjaira. Hallani szeretnélek Téged, és ígérem, miután meghallottam a szavad, engedelmeskedem. Szeretnék egy lenni azok közül, akiket használni tudsz és megáldasz a következő 10 évben. Azt szeretném, hogy ez határozza meg mind a magam, mind a családom életét a következő évtizedben."

Beszéljetek róla:
- Milyen dolgokat kell megváltoztatnod ahhoz, hogy Istennel a csendben találkozhass, és közelebb kerülhess hozzá?
- Hallod rendszeresen az Úr szavát? Hogy reagálsz általában a hangjára és arra, amit kér tőled?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 16.

Szólj hozzá!

A bölcs Istenre figyel

2013. január 23. 03:00 - Mike Zsuzsi

"Kezdd Istennel - a tanulás első lépése az, hogy meghajlunk Isten előtt; csak az ostobák hordják fenn az orrukat ilyen bölcsesség mellett" Példabeszédek 1:7 MSG fordítás 

bowbeforegod.jpg

Észrevetted már, hogy amint kitűzöl egy célt az életedben, ezt hallod az emberektől: "Kinek képzeled magad?" ..... "Nem fog sikerülni!" ...... "Felejtsd el!...

A kételkedés hangjának ellenszere az, ha helyette Isten hangjára figyelünk. Képzeld csak el mindazt a kritikát, ami Noét érte élete során, pl. "Ez a fickó, Noé, azt gondolja, hogy Isten beszél hozzá, pedig nem csinál mást, csak rontja a környékbeli ingatlanok értékét azzal, hogy ilyen nagy felfordulást csinál az udvarán a bárkája építésével....."

A Biblia elmondja nekünk, hogy Noé Istenre figyelt. És mit hallott? Hallotta Isten figyelmeztetését, hogy a világ el fog pusztulni. Olyan dologról hallott, amit még nem látott. Ilyen a hit is - bizonyosság valamiről, amit nem látunk.

Noé tehát nem adta fel a látást, amit Istentől kapott. Ehelyett megépítette a bárkát.

Beszéljünk róla:

  • Milyen esetekben és hogyan engedted meg a félelemnek és a kritikának, hogy visszatartsanak attól, hogy elérd a céljaidat?
  • Milyen álmodat szeretnéd megvalósítani, ha nem félnél a kritikától?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 16.

Szólj hozzá!
Címkék: hit bölcsesség
süti beállítások módosítása