Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogy meg tudd vigasztalni a haldoklót, először győzd le félelmeidet

2014. július 24. 03:00 - zsófi68

"Senki sem élhet örökké, mindenki meg fog halni. Senki sem menekülhet a sír hatalma elől." (Zsolt 89,48 NLT fordítás)

Mielőtt segíteni tudnál valakin, akinek szembe kell néznie a halállal, foglalkoznod kell saját életed félelmeivel.

A halál felfedi a bennünk rejtőzködő félelmeket. Amikor úgy érezzük, hogy lelepleződtünk, általában el akarunk bújni. Azóta van ez így, mióta Ádám és Éva elbújtak Isten elől mezítelenségük miatt.

Milyen félelmeid vannak a haldokló emberekkel kapcsolatban?

Talán attól félsz, hogy rossz dolgot mondasz. Félsz, hogy csak rontasz a helyzeten. Félsz, hogy valamit eltolsz. És ennek eredményeképpen, inkább nem teszel semmit.

Meg sem tudom számolni, hogy hány embert láttam utolsót lélegeztüket venni. Végignéztem sok-sok ember halálát. Hadd nyugtassalak meg. Szinte lehetetlen elrontani bármit is! Már tudják, hogy haldokolnak. Az, hogy egyszerűen mellettük vagy, sokat számít.

A Lifetime TV csatorna filmjeivel ellentétben egy ember halálakor nagyon kevés filmszerű pillanat van. Az emberek nem ülnek fel az ágyukban és mondják: "Szeretlek!" és aztán meghalnak. Nem így történik. Alig akad teátrális mozdulat vagy feltűnő gesztus.

A halál meglehetősen mindennapi. Nincs semmi kísérteties benne. Nem ijesztő. Nem hátborzongató. Az ember egyszerűen abbahagyja a lélegzést. Az egyik pillanatban itt van, a következőben nem.

A Bibliában ezt olvassuk: "Senki sem élhet örökké, mindenki meg fog halni. Senki nem menekülhet a sír hatalma elől." (Zsolt 89,48 NLT fordítás) A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk valakivel szemben, aki haldoklik, ha nem vagyunk ott, mert félünk. Ha egyszer szembenézel a halállal kapcsolatos félelmeiddel, segíteni tudsz majd egy barátnak, hogy szembenézzen saját félelmeivel, ha eljön az ideje.

Beszéljetek róla

  • Milyen félelmeid vannak azzal kapcsolatban, hogy tanúja vagy a halálnak? Szerinted honnan erednek félelmeid?
  • Mit gondolsz, miért nehéz az embereknek a halálról beszélniük?
  • Mit mond a halálról Jézus Krisztus halála és feltámadása?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.17.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása