Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Valld be, hogy segítségre van szükséged

2014. augusztus 28. 03:00 - BenedekDávid

„Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.” Jakab 4,6

Jézus az egyik legismertebb tanításában, a Hegyi Beszédben olyan dolgokról beszél, melyek segíthetnek nekünk abban, hogy meggyógyuljunk sérelmeinkből, csalódásainkból, valamint olyan szokásainkból, melyek romba döntik életünk. Ezek közül az első a Máté 5,3-ban található: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”

Mit jelent lelkileg szegénynek lenni? Jézus ezzel azt akarja elmondani, hogy az öntelt emberek nem juthatnak a Mennyországba. Oda csak kegyelem által kerülhetünk be. Ahhoz pedig, hogy lelkileg szegénnyé válj, meg kell aláznod magad és be kell vallanod, hogy segítségre van szükséged.

Jézus azt mondta, hogy „az igazság szabaddá tesz titeket”. Szembe kell tehát néznünk az igazsággal, hogy milyenek is vagyunk valójában és abba kell hagynunk a tagadást. Ekkor döntünk a valóság mellett.

De az igazság az, hogy nem szeretjük az igazságot. Ha az másról szól, akkor nem okoz gondot, de mikor az ránk irányul, akkor már nem nyeri el a tetszésünk. Sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha nem is tudunk a rólunk szóló igazságról, mivel fájdalmas szembe nézni vele. Pedig az igazság képes szabaddá tenni, bár először boldogtalanná tesz, mert rájössz, hogy mennyi mindent kell megváltoztass az életedben.

A jó hír, hogy a rossz szokásaid, a sérelmeid, csalódásaid mind gyógyíthatóak. A rossz hír az, hogy ehhez alázatra lesz szükséged, meg kell aláznod magad és le kell gyűrnöd a büszkeségedet. Erre a Jakab 4,6 is bíztat: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.”

Kezdetnek néhány dolgot be kell vallanod magadról, hogy Isten megáldhassa az életedet. Először is azt, hogy megtörtél. Egy megtört világban élünk, ahol semmi sem működik tökéletesen. A gazdaság nem működik tökéletesen, a kapcsolataink sem, sőt, saját testünk sem.

Napjainkban az emberek összezavarodottak, nem tudják, hogy kik valójában, nem tudják, mit kellene tenniük. Összezavarodott magatartással rendelkezünk, összezavarodott vonzódással és szenvedélyekkel. Még az identitásunk is összezavarodott.

De nem kell másnak lenned, csakis önmagadnak, viszont ez azt is magába foglalja, hogy elfogadod, hogy összetörtél. Ez az első lépés, mert ha meghozod ezt a döntést, hogy bevallod, akkor elindultál az alázat útján, ez pedig egyenesen a kegyelemhez vezet.

A legjobb hír pedig az, hogy Isten kegyelme képes betakarni töröttségünk, sérelmeink, rossz szokásaink és csalódásaink.

 

Beszéljetek róla:

  • Milyen módon próbálod leplezni emberek, sőt Isten előtt is, hogy összetörtél?
  • Miért van szerinted abban szabadság, hogy bevalljuk hibáinkat, sérelmeinket, csalódásainkat?
  • Mit gondolsz, Isten hogyan tudja felhasználni a összetöröttségedet az Ő királysága számára? Hogyan szeretnéd, hogy használjon téged?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.08.21.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása