Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A Biblia mindig egy lépéssel a tudomány előtt jár

2014. szeptember 28. 03:00 - hofgartekesnoemi

 „Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fenn az égben! Dicsérjék az Úr nevét, mert ő parancsolt, és azok létrejöttek, mindörökre a helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el.” (Zsolt. 148:4-6.)

Bizonyára hallottad már valakitől, hogy a Biblia nem tartalmaz a tudománnyal összeegyeztethető tényeket. Ez a valaki tévedett, vagy soha nem tanulmányozta sem a Bibliát, sem semmilyen tudományágat.

Isten hozta létre a tudományok törvényeit, és Isten biztosra ment: az Ő szava soha nem ütközik ezekkel a szabályokkal.

Johannes Kepler, a híres matematikus és csillagász ezt mondta egyszer: „A tudomány Isten gondolatainak újragondolása.” Más szavakkal: Isten létrehozta a fizika törvényeit, és mi felfedezhetjük őket.

A Biblia nem egy tudományos ténytár. Nem azért tanulmányozod, hogy rakétát építs, nem is használ tudományos nyelvezetet. Ugyanakkor soha nem téved! Soha, egyszer sem az 1600 év alatt, mely a keletkezéséhez kellett. Valójában mindig egy lépéssel a tudományok előtt járt.

Vegyük sorra:

  • Évezredekkel ezelőtt az emberek azt gondolták, hogy a Föld lapos. Isten 2600 évvel ezelőtt jelentett ki az Ézsaiás 40:22-ben, hogy ő az egész földgolyó ura.
  • Szintén évezredekkel ezelőtt az emberek úgy vélték, a Földet valaki vagy valami tartja. A görögök szerint Atlasz, az egyiptomiak szerint öt oszlop, míg a hinduk szerint óriási elefántok. A Biblia soha nem állított ilyesmit.
  • Az emberek abban is hittek, hogy a csillagok száma véges, de a Biblia a Jeremiás 33:22-ben leírja, hogy lehetetlen összeszámolni őket.

1861-ben megjelent egy nagyon híres könyv: „51 megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy a Biblia tudományosan pontatlan”. Ma már nem találunk olyan tudóst, aki ezek a közül a megdönthetetlen bizonyítékok közül akár csak eggyel is egyetértene. Mindet megcáfolták.

A Bibliában ez áll: „Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fenn az égben! Dicsérjék az Úr nevét, mert ő parancsolt, és azok létrejöttek, mindörökre a helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el.” (Zsolt. 148:4-6.)

A termodinamika második törvénye nem ma, és nem holnap – mindig működőképes. Azért, mert Isten hozta létre.

Az igazság nem változik.

Beszéljétek meg!

  • Milyen igazságokat olvashatunk a Bibliában, amelyeket a körülötted lévő világ támaszt alá? Szánj időt ezek felismerésére!
  • Hogyan válaszolsz, amikor valaki a tudományokkal állítja szembe a Bibliát? Hogyan válaszolna Isten?
  • Miért fontos, hogy érveljünk a Biblia tudományos pontossága mellett?

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása