Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Éhes vagy? Táplálkozz Isten szavával!

2014. október 21. 03:00 - Lilla:)

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek." (Kolossé 3:16/a.)

Ahogy szükséged van fizikai táplálékra ahhoz, hogy fizikailag erős legyél, ugyanúgy szükséged van lelki táplálékra is ahhoz, hogy lelkileg is erős legyél. A Biblia úgy jellemzi magát mint lelki táplálékot - a lelki életünk vize, teje, kenyere és húsa. Ez minden, amire szükséged van a létezéshez.

Ha építésvezető lennél, nem fordulna meg a fejedben kiküldeni az építkezésre azt a munkást, aki nem evett két hete semmit.
Ha a hadsereg kommandósa lennél, nem küldenél olyan harcost a csatába, aki nem evett egy hónapja. Igaz? Táplálnunk kell magunkat, hogy megbirkózzunk az elénk kerülő feladatokkal.

Nem fogsz sok sikert elérni a lelki csatákban, amikkel szembe kerülsz, ha halálra éhezteted magad. Ezért kell Isten Szavával táplálkoznunk!
Nem hasonlít a fizikai ételhez; minél többet veszek magamhoz Isten szavából, annál éhesebb leszek. Minél többet ízlelem és látom, milyen jó az Úr, annál többet akarok.

A Biblia azt mondja a Kolossé 3:16-ban: "A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek". Pál azt mondja nekünk: engedjük, hogy a Biblia gazdag, mély és életet adó módon teret hódítson az életünkben.

Tehát hogyan is kell táplálnunk magunkat Isten szavával és engedni, hogy a fent említett változások megtörténjenek?

- Hallgasd az Igét a füleddel! Biztasd magad, hogy gyülekezetbe járj és hallgasd Isten szavát a prédikációkon keresztül.
- Olvasd az Igét a szemeddel! Attól, hogy van egy Biblia a házadban, az életed még nem lesz áldott. A Bibliának a szívedben kell lennie!
- Kutasd az Igét a kezeddel és száddal! Amikor Isten Igéjét tanulmányozod, tarts egy ceruzát a kezedben. Írd le, mit tanít neked Isten! Kis csoportban beszéld meg más hívőkkel is a felfedezéseidet!
- Válaszolj az Igére az elméddel: gondolkodj és töprengj rajta!
- Emlékezz az Igére a szíveddel! Mindig nálad lehet a Biblia, amikor szükséged van rá. Vésd bele Isten szavát az elmédbe!
    
Beszéljetek róla:
- Min kell változtatnod az életedben ahhoz, hogy szellemileg jól táplált legyél?
- Leírod, amit Isten tanít neked? Mit jegyzel meg az Írásból?
- Milyen lelki harccal küzdesz ma? Táplálod magad közben Isten szavával?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 10. 14.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása