Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A bűn elleni harcod hiányzó alkotórésze

2014. október 29. 03:00 - FodorImi

"Engedjétek, hogy a Szent Lélek vezesse az életeteket. Akkor nem fogjátok azt tenni amire a bűnös természetetek vágyakozik. (Galata 5:16 – NLT fordítás)

Tehetsz mindent helyesen, és valami bűn mégsem szenved vereséget. Olvashatod a Bibliát minden nap. Imádkozhatsz. Lehetnek körülötted barátok, akik rendszeresen mondják neked az igazságot szeretettel.

És mégis benne maradsz a megszokott bűnök csapdájában.

Végső soron a bűn legyőzéséhez nem elég, amit te magad tudsz tenni érte. Szükséged van a Szent Lélek erejére. A Szent Lélek teszi képessé a hívőket, hogy megtegyék, amit nem tudnának megtenni, és betöltsék Isten szándékét az életükben.

Galata 5:16 azt mondja: „Engedjétek, hogy a Szent Lélek vezesse az életeteket. Akkor nem fogjátok azt tenni amire a bűnös természetetek vágyakozik.” (NLT fordítás)

Rendelkezhetsz minden szükséges eszközzel az életed megszokott bűneinek a legyőzésére, a Szent Lélek nélkül nem fog sikerülni. Képzeld el, hogy a tengerparton sétálsz, és meglátsz egy elpusztul sirályt, amely kevesebb, mint egy perce hullott el. Ha felveszed, nem sokban különbözik az élő társaitól. Még meleg.  Ugyanazok az izmok, csontok, tollak, szárnyak, de ha feldobod az ég felé, visszaesik, le a földre.

Miért? Mert nincs benne élet. Az élet nem a tollakban, szárnyakban, csontokban van. Az élet abban van, amit Isten helyez belé. Lélek nélkül a madár nem tud repülni, még ha minden eszköze meg is van hozzá.

Neked is meglehet minden szükséges eszközöd, hogy sikeres, győzelmes életet élj, de Isten megelevenítő, erőt adó Lelke nélkül nem tudsz ilyen életet élni.

Olyan ez, mint halott madarat a levegőbe dobni.

Nem vagy képes Krisztus győzelmes életét élni önmagad erejéből. Lehetetlen. A legjobb szándékod sem elég, a túl könnyen megszegett ígéreteid nem engedik, hogy krisztusi életet élj. A Szent Léleknek kell élnie benned, rajtad keresztül.

Beszéljetek róla:

Hogyan él benned, rajtad keresztül a Szent Lélek?
Mit gondolsz, miért félnek az emberek néha attól, hogy a Szent Lélek ereje legyen az életükben?

(Daily Hope by Rick Warren - 2014.10.22.)

Szólj hozzá!
Címkék: bűn

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása