Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A világosság a sötét időszakokban

2014. november 29. 03:00 - gyanus

"..Olyan nagy teher nehezedett ránk, hogy már teljesen feladtuk a reményt, hogy életben maradunk. Magunkban már fel is készültünk a halálra. De ez is csak azért történt, hogy többé ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja." (2.Korintus 1:8b-9 - Egyszerű fordítás)

Volt, hogy Jézus szenvedett? Volt néha magányos? Kísértésbe esett, hogy elbátortalanodjon? Félreértették, rágalmazták, és jogtalanul kritizálták?

Hát persze! Egyikőnk sem mentes a szenvedéstől, magánytól, elbátortalanodástól, vagy a jogtalan kritikáktól, mert Isten kimunkálja bennünk Jézus jellemét, és, hogy ezt megtegye, minket is át kell, hogy vigyen minden olyan körülményen az életben, amin Krisztust is átvitte.

Ez azt jelenti, hogy Isten tragédiákat okoz? Nem. Isten jó, és nem okoz semmi gonoszat, nem tesz rosszat. De Isten tudja jóra használni, a sötét, és stresszes időszakokat. Arra fogja őket használni, hogy megtanítson minket bízni benne, hogy megmutassa, hogyan segíthetünk másoknak és, hogy közelebb vonjon minket más hívőkhöz.

A Biblia azt mondja 2. Korintus 1:8b-9-ben: "..Olyan nagy teher nehezedett ránk, hogy már teljesen feladtuk a reményt, hogy életben maradunk. Magunkban már fel is készültünk a halálra. De ez is csak azért történt, hogy többé ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja" (Egyszerű fordítás).

Tehát mit kellene tenned, amikor nehéz időkön mész keresztül?

Először is, utasíts el mindent, ami elbátortalanít. Azután emlékezz rá, hogy Isten veled van. Végül, bízz Isten védelmében, és vezetésében.

Mindannyian megyünk keresztül nehéz időkön. A különbség a Jézusban hívők számára, nem az árnyék hiánya, hanem a Világosság jelenléte.

Beszéljünk róla!

  • Milyen stresszes vagy nehéz tapasztalataid voltak az életedben, amiket Isten a javadra fordított?
  • Hogyan tanultál meg Istenben bízni, az életed nehéz időszakain keresztül?

 

Rick Warren, Daily Hope, 2014.11.22.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása