Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Nyisd meg a szíved, hogy meglásd Isten csodáját!

2014. július 20. 03:00 - Lilla:)

"Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt." (Efézus 1:18 ERV)

Milyen gyorsan felejtünk!

Amikor Isten tesz valami jót az életünkben - válaszol az imánkra, kisegít minket, segít rajtunk egy csodával -, a következő pillanatban, amikor problémánk akad, mégis úgy viselkedünk, mintha Isten csodája sosem történt volna meg. Rövidtávú a memóriánk, és amikor nem tudunk visszaemlékezni a múlt áldásaira, elkezdünk félni a jövőtől. Abba bele sem gondolunk, hogy Isten újra megteheti, hiszen már elfelejtettünk, hogy egyszer megtette.

Ha rövidtávú a memóriánk, elkezdünk fölöslegesen aggódni a holnapon.

A lelki látás kifejlesztése feltétlenül szükséges a sikeredhez, a stressz kezeléséhez, a stabilitásodhoz és az erődhöz. A Biblia azt mondja a Példabeszédek 29:18-ban, hogy "ahol nincs látás ... ott az emberek elvesznek". (AMP)

Tiszta látás nélkül elveszted a reményed. Amikor nincs hitbeli látásod a családoddal, a karriereddel vagy az egészségeddel kapcsolatban, akkor elveszíted a reményt.

Amikor nem látod tisztán az utad, az azt jelenti, hogy elvesztetted a látásod és ezek szerint el fogod veszíteni a reményt.

A remény a kulcsa annak, hogy átjuss életed csatáin - bármennyi időbe is telik. Ez nem jön az égből "csak úgy", hanem Isten látásán keresztül kapod.

Az Efézus 1:18 mondja: "Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt." (Efézus 1:18 ERV). A lelki szemeinkkel való látásról, a lelki látásról beszél itt Pál.

Reményt nyersz azáltal, hogy Isten perspektívájából látod az életed.

Ha Istent keresed, hogy tegyen csodát az életedben, kérd meg, hogy nyissa meg a szívedet és adjon neked az ő látásából az életedre vonatkozóan!

Beszéljetek róla:
- Készíts egy listát, hogy Isten mit adott neked az elmúlt évben!
- Milyen látást adott neked Isten a családodra, karrieredre és a szolgálatodra vonatkozóan?
- Milyennek látod Isten munkálkodását a jövőbeli életedben? Mennyire ad ez neked reményt?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 07. 13.)

Szólj hozzá!

Jézus a viharban is veled van!

2014. július 19. 03:00 - eflidi

"Hajnal 3 óra körül Jézus odament hozzájuk a vízen járva." (Márk 6, 48b NLT ford.)
Márk evangéliumának 6. fejezetében elment Jézus, hogy egyedül imádkozzon, de előtte előreküldte a tanítványait Betsaidába. A hajóút nem volt hosszú, de hirtelen vihar csapott le a tóra. Amikor Jézus látta, hogy a széllel küzdenek a tó közepén, a segítségükre sietett.
Érezted már úgy az életedben, mintha egy vihar csapott volna le az életedre és mindent szétzilált volna? Mert nem akartál ott tartani a munkáddal, a házasságoddal, az anyagiakkal, ahol most állsz. A dolgok kicsúsztak az irányításod alól. Úgy érzed, hogy már rég el kellett volna érned a kitűzött céljaidat, de mostanra feladtad az elképzeléseidet; már csak egy kis nyugalomra vágysz?
Talán nagy álmokat dédelgettél az életeddel kapcsolatban, de már rég feladtad őket? Már nem érdekelnek a részletek, s csak ez a mondat jár a fejedben: "Túl fogom ezt élni? És ha igen, hogyan?"
Mit tesz Jézus, amikor kétségbeesve keresed a válaszokat? A Márk 6,48 szerint: "Hajnal 3 óra körül Jézus odament hozzájuk a vízen járva." (NLT ford.) Vegyük észre, Jézus nem a tanítványainak mondta, menjenek oda hozzá! Tudta, hogy nem képesek rá. Ő ment oda hozzájuk. Ha épp a kétségbeesés mocsarába ragadtál, Jézus oda fog jönni hozzád!
Számomra csodálatos tény, hogy Jézus nem a parton áll és onnan adja az utasításokat. Ha viharba kerültél, nem tanácsokra van szükséged, hanem egy csodára. Szükséged van arra, hogy valaki melléd álljon, és azt tegye, amit Jézus is tett. Ő jön és találkozni akar velünk a fájdalom, a félelem, a depresszió, a viharok és a csalódottság idején is. Ő jön hozzánk. Micsoda Isten!
Lehet, hogy éppen most elhagyatottnak érzed magad. A Biblia azt írja a János evangéliumának 14. fejezetében, a 18. versben: "Nem hagylak el és nem hagylak árván a viharban. Én jövök hozzád." (LB ford.) Erre számíthatsz!
Beszéljetek róla:
- Milyen álmodat adtad fel, mert nem láttál benne előrehaladást? Mit gondolsz, Isten mit tehet az ügy érdekében?
- Amikor legutóbb kétségbeesettnek érezted magad, hogyan lépett közbe Isten?
- Kinek van szüksége kétségbeesetten az ismerőseid közül Isten segítségére? Hogyan imádkozhatsz és támogathatod azt az embert?
[Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.12.]
Szólj hozzá!

A barátaidnak szükségük van rád, hogy megoszthassák fájdalmaikat

2014. július 18. 03:00 - mintyovanviki

"Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.” (Róma 12:15)

Érdekes dolog a fájdalommal és az örömmel kapcsolatban. hogy akárhol osztod meg az örömödet, az mindig megduplázódik. Amikor a bánatodat osztod meg, az mindig feleződik. Amikor egy barátod nehéz időszakon megy keresztül, szüksége van rád, hogy segíts neki a terheket elhordozni és csökkentsd a fájdalmát.

Amikor a fájdalom megosztásáról beszélek, akkor nem szimpátiára gondolok. A szimpátia azt mondja: „Sajnálom, hogy bántottak.” Az embereknek nincs szükségük a szimpátiádra. Nekik az empátiádra van szükségük. Az empátia azt mondja: „Osztozom veled a fájdalmadban.” A szimpátia távolságot tart. Az empátia közel hoz.

A szeretet általános formája a könyörület. A könyörület azt mondja: „Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a fájdalmadat megszüntessem.” Amikor a Bibliát olvasod, azt találod benne, hogy Jézus újra meg újra könyörületet gyakorolt. Hajlandó volt bármit megtenni, hogy csökkentse mások fájdalmát, beleértve a keresztre menetelt. Hajlandó volt meghalni, hogy megállítsa a Te fájdalmadat. Ez a könyörület.

A Biblia a Róma 12:15-ben azt mondja: „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.” Ez azt jelenti, hogy sírjatok velük. Sírjatok azokkal, akik sírnak!

Mit tesznek tehát a barátok? Megjelennek. Osztoznak a fájdalomban, aztán elhallgatnak. Nem vallásos közhelyeket puffogtatnak. Nem osztogatnak tanácsot. Nem próbálják kibeszélni a fájdalmat a barátjukból. Nem mondják, hogy „Minden rendben lesz.” Csak annyit mondanak „ Leülünk ide melléd. Csak érted vagyunk itt most. A fájdalmadban osztozunk veled.”

A valódi barátok jelen vannak és a fájdalmadban osztoznak veled.

Beszéljetek róla:

• Milyen módon tudjátok a könyörületet kifejezni azon barátotok felé, akinek fájdalma van?

• Írj le egy helyzetet, amikor jobb nem mondani inkább semmit, csak jelen lenni!

Szólj hozzá!

Az igazi barátok a bajban tűnnek fel az életünkben

2014. július 17. 03:00 - magyarosijulia

„A barát bánjon kedvesen egy szenvedővel, még akkor is, ha az elhagyta a Mindenható félelmét.” (Jób 6,14,  GW fordítás)

Az igazi barátok a válsághelyzetekben állnak mellénk. Ők akkor lépnek be az életedbe, amikor mindenki más kilép. A bajban gyorsan meg lehet látni, ki az, aki csak egy ismerős, és ki az, aki a barátod. Ismerősből általában sok van, de a barátod az, aki a nehéz időkben is ott van veled.

Tudtad, hogy a Biblia azt mondja, hogy még akkor is, amikor az ember hátat fordít Istennek, megérdemli, hogy legyenek barátai? A Jób 6,14 ezt írja: „A barát bánjon kedvesen egy szenvedővel, még akkor is, ha az elhagyta a Mindenható félelmét.” (GW fordítás)

Az első dolog, amire egy válsághelyzetben mindenkinek szüksége van az, hogy más emberek legyenek körülötte. Szükséged van egy kis csoportra, amelyik támogat, olyan keresztény testvérekre, akik szeretnek, törődnek veled, megvigasztalnak, bátorítanak, támogatnak, akik tudják, hogy mire van szükséged, és tanácsot adnak.

Emiatt hangsúlyozom folyton, hogy mennyire fontos egy kis csoporthoz is tartozni. Építs ki egy biztonsági hálót az életedben, hogy amikor támad a vihar, az igazi, őszinte barátok ott legyenek veled.

Most mondhatod, hogy várjunk csak egy percet! Nem imádkozni kellene először? Természetesen igen, ha tudsz. De az az igazság, hogy egy válsághelyzetben annyira ideges és rémült tud lenni az ember, hogy azt sem tudja, hogyan és miért imádkozzon. Ilyenkor van szükséged mások imáira.

Szükséged van arra, hogy olyan emberek legyenek körülötted, akik azt mondják, "majd mi imádkozunk érted!", "nekünk van hitünk és melletted állunk."

Beszéljetek róla:

  • Kik azok az emberek, akik megkérnek, hogy segíts nekik, amikor bajban vannak?
  • Mi akadályoz abban, hogy segíts és elérhető légy a barátaid számára, amikor bajban vannak?
  • Kik azok az emberek, akik segítségedre sietnek, amikor te kerülsz válsághelyzetbe?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.10.)

Szólj hozzá!

Mit tegyünk, ha viharba kerül az életünk?

2014. július 16. 03:00 - angie.keyr

Amikor azonban (Péter) az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” (Máté 14:30, NIV fordítás)

Amikor vihar van az életedben, Isten nincs távol, ott van veled. Ő a "Vagyok", és az, hogy ő munkálkodik az életedben, a javadra lesz. De vannak dolgok, amiket neked kell megtenned. Isten a következő 5 dolgot szeretné,  hogy tedd, amikor úgy érzed, süllyedsz a viharban.

1. Légy bátor, mert Jézus veled van.

Sose vitatkozz a félelemmel, hanem egyszerűen csak mondd meg neki, hova menjen. Mondd neki, menjen el, és beszéljen Jézussal.

2. Cselekedj hitből.

Ne azt kérd Istentől, hogy áldja meg, amit teszel. Tedd azt, amit Isten megáld. Kérdezd meg, hogy szerinte mit kell tenned, és légy kész arra, hogy bármikor azonnal ki tudj szállni a csónakból.

3. Csak Jézusra figyelj.

Abban a pillanatban, hogy leveszed a tekinteted az Úrról, süllyedni kezdesz. A Máté 14:30 azt mondja: "Amikor azonban (Péter) az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Ha a szélre és a hullámokra - vagyis a körülményeidre - figyelsz, süllyedni fogsz, ahogy Péter. Ha a világra nézel, lehangolt és szomorú leszel, ha pedig önmagadba fordulsz, depressziós leszel.  Ha azonban Krisztusra nézel, megnyugszol és békességed lesz.

4. Ne kételkedj.

Nem kell, hogy nagy hited legyen ahhoz, hogy átvészeld az életed viharát. Csak az a lényeg, hogy a megfelelő személyben higgy.

5. Dicsérd Istent.

Még a viharban is, még akkor is, ha úgy érzed, hogy süllyedsz, de még akkor is, ha halálra vagy rémülve - dicsérd az Urat mindig. Adj hálát a vihar közepén.

Milyen vihar félemlít meg most? Milyen vihar húz lefelé? Szerinted Isten miért hagyja, hogy keresztül menj ezen?

Isten ugyanazért enged meg viharokat az életedben, amiért hagyta, hogy a tanítványok is viharba kerüljenek - azért, hogy azt mondhassa neked: "Én vagyok az egyetlen, akire szükséged van. Én bármit meg tudok oldani az életedben. Ott leszek, amikor szükséged lesz rám, és legyőzöm azt, amitől a legjobban félsz. Nem kérem, hogy te gyere hozzám, hanem én megyek tehozzád. Ne félj, csak higgy bennem teljes szívből!"

Beszéljetek róla:

  • Hogyan növekedtél lelkileg és szellemileg, illetve hogyan ismerted meg jobban Istent az életedben átélt viharok során?
  • Mit tudsz tenni azért, hogy minél kevesebb dolog vonja el a figyelmedet Istenről?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.09)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása