Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A változáshoz Szentlélek kell

2014. november 09. 03:00 - Habakuk

,,Tudom, hogy már hallottatok róla, és meg is tanítottak titeket azokra az igazságokra, amelyek Jézusban öltöttek testet. Ennek megfelelően hagyjátok el a korábbi gonosz életmódotokat, és vessétek le a régi emberi természetet, amely már teljesen megromlott a saját rossz irányba vezető vágyai miatt. Teljesen újítsátok meg a gondolkozásotokat, és öltsétek fel az „új embert”, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen." (Efézus 4:21-24)

Több erőre van szükséged az életedben mint a saját akaraterőd. Isten erejére van szükséged.

A „Lélek gyümölcsei” azok a tulajdonságok, amelyeket Isten tesz az életedbe, amikor a Szentlélek munkálkodik benned. Ezek a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás.

Hogyan teszi bele ezeket a gyümölcsöket az életedbe? Nem akaraterővel. Nem mondhatjuk ezt: Mostantól türelmesebb ember leszek!” Ez nem így működik.

A Szentlélek növelheti a türelmet benned. Próbáld ki: ha ezt mondogatod: „Türelmesebb leszek. Jobban fogok szeretni.”  Olyan ez, mint amikor felakasztasz pár narancsot egy tölgyfára és azt mondod rá, hogy az egy narancsfa. Ez nem így működik. A gyümölcs belülről kell, hogy jöjjön – ha Isten Lelke munkálkodik benned.

Hogyan munkálkodik a Szent Lélek az életedben? A válasz: fokozatosan. „És az Úr – aki a Lélek – egyre inkább hasonlóvá tesz minket Önmagához, amint elváltozunk az Ő dicsőséges képére” ( 2 Korintus 3:18)

Akikor Isten kinöveszt egy gombát, ez 6 órába telik. Amikor pedig egy tölgyfát, az 60 évbe. Az a kérdés: mit szeretnél: gomba vagy tölgyfa legyen az életed?

Nem egy éjszaka gyűjtötted a sebeidet, szokásaidat és gondjaidat. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy ilyen bonyolult esetté válj :) Egyszer valaki odajött hozzám és azt monda: „Rick pásztor, szükségem lenne rá, hogy megoldd a problémámat a házasságomban.” Azt kérdeztem: „Mennyi ideje vagy házas?” 15 éve – felelte. „Milyen régóta van ez a problémád?” Erre ő – „Tíz éve.”

Öt másodpercen belül megoldást szeretnél? Olyan nem lesz! Apránként hámozhatod ki a gondjaidat, mint ahogy rétegenként hámozod a hagymát.

A Szentlélek azon dolgozik bennünk, hogy fokozatosan olyanokká váljunk, mint Isten. A személyiségedet a szokásaid összessége alkotja. A te felelősséged az, hogy új szokásokat vezess be a változáshoz.

Beszéljünk róla:

  • Milyen szokásokat szeretnél bevezetni azért, hogy a Szentlélek tudja folytatni benned a munkát, hogy olyanná tegyen, mint Krisztus?
  • Kérj meg egy kis csoportot vagy egy olyan személyt, aki később hajlandó elszámoltatni, hogy imádkozzanak érted és járjanak közben azért, hogy be tudd vezetni ezeket az új szokásokat.

 

[Daily Hope by Rick Warren, 2014.11.02]

Szólj hozzá!

Goldenblog - szavazz ránk! :)

2014. november 08. 16:00 - Sanyee

Kedves Olvasónk!

Örülünk neki, hogy rendszeresen vagy alkalmanként követed, böngészed blogunk fordított üzeneteit.

A Goldenblog szavazásán idén is van lehetőség rá, hogy ránk is klikkelj kedvenc blogjaid között, idén a Pszichológia kategóriában.

Ezt itt teheted meg:

http://goldenblog.hu/szavazas.aspx#_=_

 

Sok áldást kívánunk mindennapjaidra, életedre!

A Napi Remény blog fordítói csapata

Szólj hozzá!

A változáshoz új gondolkodásmódra van szükség

2014. november 08. 03:00 - torokaron

„Tudom, hogy már hallottatok róla, és meg is tanítottak titeket azokra az igazságokra, amelyek Jézusban öltöttek testet. Ennek megfelelően hagyjátok el a korábbi gonosz életmódotokat, és vessétek le a régi emberi természetet, amely már teljesen megromlott a saját rossz irányba vezető vágyai miatt. Teljesen újítsátok meg a gondolkozásotokat, és öltsétek fel az „új embert”, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.” (Efezus 4:21-24)

Ahhoz, hogy az életedben változás történjen, új gondolkodásmódra van szükség. A hiányosságaid megváltoztatásához egy csatát kell megvívnod, ami szellemi harc. Ez a gondolataidban kezdődik, és a győzelem vagy a vereség is ott dől el.

Az Efézus 4:23 azt mondja, hogy „Teljesen újítsátok meg a gondolkozásotokat”. Egészen addig nem fogsz megváltozni, amíg a gondolataid és a hozzáállásod nem változik. Éppen ezért nagyon fontos a napi csendesség. Az az idő, amit Isten szavának tudatos tanulmányozásával és imádkozással töltesz, szellemi megújulást hoz az elmédnek. Ha nem gyakorlod ezt, akkor nem lesz meg az erőd ahhoz, hogy meg tudj változni.

Tudod, hogy mi a teológiai megfelelője az „elme megújulása” kifejezésnek? A „megbánás”, ami szó szerint azt jelenti, hogy megújítod az elmédet.

A „megbánás” egy görög eredetű szó, metanoia, aminek az a jelentése, hogy megváltoztatod a gondolkodásmódodat: haláltól az élet felé, bűntől a megbocsátás felé, bűntudattól a szabad tudat felé, pokoltól a menny felé, az én utamtól Isten útja felé fordulni. A legjelentősebb változás az életedben akkor van, amikor megbánod a bűneidet és a megbánásból a megbocsátás és a tudatod szabadsága felé fordulsz.

Meg kell tanulnod a hiányosságaiddal kapcsolatban újféle módon gondolkozni. A hiányosságok gyakran rosszul kezelt erősségek, ami már önmagában is egy újfajta gondolkodásmód. Valószínűleg még sosem gondoltál erre így, de ez a megbánás! Ez az elme megújulása. A hiányosságaid gyakran olyan Isten adta erősségek, amiket rosszul használsz.

Meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat. A Filippi 2:5 azt mondja, hogy „Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt!”.

Isten azt szeretné, ha megtanulnál úgy gondolkozni, ahogyan Jézus tette. Hogy teheted ezt? Hadd hangsúlyozzam mégegyszer: ez egy döntés. Döntened kell, és azt kell mondanod, hogy „Uram, Jézus mit gondolna erről?”. Minél jobban megtöltöd az elmédet Isten szavával, annál könnyebben megy majd ez.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan fogják azok a bántó, vagy segítő gondolatok, amelyek megtöltik a gondolataidat, megváltoztatni a hiányosságaidat?
  • Milyen változásokat fogsz ma tenni a naptáradban, a kapcsolataidban vagy hozzáállásodban, ami meghatározza majd a szellemi megújulásodat?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.11.01.)

Szólj hozzá!

A változáshoz döntésekre van szükség

2014. november 07. 03:00 - eflidi

"... ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Efézus 4,21-24)

Nem elég, ha meg szeretnél változni. Nem elég az sem, ha csak vágysz a változásra. Az sem elég, hogy nagy szavakat használva ezt mondod: "Van egy álmom: hogy megváltozok." Az álmok nem érnek semmit, hacsak el nem kezded rögtön meg is valósítani őket, amint felébredsz. Amíg nem döntesz úgy, hogy megváltozol, nem fogod tudni megváltoztatni a hiányosságaidat.

Miben szeretnél megváltozni hat hónap alatt? Szeretnél lelkileg erősebbé válni? Netán okosabbá? Fittebbé? Vagy mélyebb hitűvé?

Ez nem fog magától megtörténni. Életünk egy területén sem lépünk előre véletlenül. Sokszor talán úgy gondoljuk, hogy várunk arra, hogy Isten változtasson az életünkön. De igazából nem te vagy az, aki vársz Istenre. Ő az, aki vár rád.

Változás nélkül nincs növekedés az életünkben. Változás pedig nem jöhet létre veszteség nélkül. El kell hagynod néhány, régóta hozzád nőtt szokást. És végül: nincs veszteség fájdalom nélkül.

Sokan közülünk talán nem tanulták meg, hogyan lehet elengedni valamit, és ezért megrekedtek egy ponton. Ez igazából egy döntés. Az Efézusiakhoz írt levél 4. részének 22. verse ezt mondja: "Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott".

Talán azt mondod most, hogy hiszen a te hibáidat a biológia törvényei vagy a közösség okozzák, amiben forgolódsz. Vagy a genetika és a körülményeid. De az az igazság, hogy nem számít, mi miatt alakultak ki. Szembe kell néznünk ezzel a ténnyel. A genetika ugyan lehet, hogy meghatározza, hogy mire van hajlamod, de végső soron nem igazolja a bűnt.

Van egy jó hírem: ha elfogadod Jézust, olyan új erő költözik beléd, amely erősebb minden hajlamodnál. Ez az erő a Szentlélek.

A Filippiekhez írt levél 2. rész 12-13. verse ezt mondja: "Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően."

Ez akkor azt jelenti, hogy félnünk kell Istentől? Természetesen nem! De féljünk inkább attól, hogy lemaradunk Isten legjobb tervéről az életünkre nézve, és elpazaroljuk azt. Féljünk attól, hogy úgy éljük le az egész életünket, hogy sohasem tudjuk meg, mi Isten célja velünk.

Életed megváltoztatásának nem az akaraterő a titka, hanem az, hogy Isten adja neked az akaratát, és a Szentlélek ad erőt ahhoz, hogy megtedd, amit meg kell tenned.

 

Beszéljetek róla:

  • Szerinted mit jelent az, hogy "munkáljátok az üdvösségeteket"?
  • Hogyan tapasztaltad meg a Szentlélek munkáját az életedben?

 

[Daily Hope by Rick Warren, 2014.10.31.]

 

Szólj hozzá!

A változáshoz kell az igazság megismerése

2014. november 06. 03:00 - sema22

Miután hallottatok Jézusról és megismertétek az igazságot, ami tőle jött, vessétek le a régi bűnös természeteteket, és azt a régi módot, ahogy éltetek, amely megromlott a vágyak és megtévesztések miatt. Ehelyett hagyjátok inkább a Szentlelket, hogy átformálja a gondolataitokat és hozzáállásotokat. Öltsétek fel az új embert, amely arra teremtetett, hogy hasonló legyen Istenhez- igazságos és szent. (Efézusi levél 4: 21-24. NLT) 

Hiába tudod, hogy hiányzik valami az életedből, nem fogod tudni megváltoztatni azt, amíg meg nem ismered az igazságot. A változáshoz kell az igazság megismerése.

Jézus azt mondja: "Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket" (János 8:32 NLT). Nem lehetsz szabaddá, amíg meg nem ismered az igazságot. A személyes változás titka nem egy pirula, program, vagy módszer. Nem terápia, könyv, vagy szeminárium. Nem pozitív gondolkozás, vagy pszichológia. A biztosíték a személyes változásra az igazság megtalálása. Meg kell ismerned és szembe kell nézned az igazsággal: magad, Isten és a kapcsolataid tekintetében, ahhoz, hogy megváltozhass.

Minden önpusztító életmód hátterében egy hazugság áll, amit elhiszel. Ha most is mélyen gyötörnek a kétségek, az azért van, mert vannak hazugságok, amiket elhittél. Azt gondolod: "Folyamatosan elfedem egész életemen át, és akkor megúszom." Ó, valóban? "Szükségem arra a házra" Valóban, ez az igazság? Be is tudod bizonyítani? 

Folyamatosan hazudunk magunknak. De tudnod kell és szembe kell nézned az igazsággal, ha meg akarsz változni. Jézus azt mondja, hogy az igazság megszabadít. De előtte szenvedni fogsz. Szenvedéssel jár mindaddig, amíg tagadod. Attól a pillanattól válsz szabaddá, amikor őszinte vagy magaddal és az életed többi dolgával kapcsolatban. 

Ki az igazság? Jézus azt mondja: "Én vagyok az igazság" Nem azt, hogy: Nálam van az igazság. Nem azt, hogy: Majd én mutatom az utat. Nem azt, hogy: Én tanítom az igazságot. Azt mondja:" Én vagyok az. Én vagyok az igazság."

Megbízhatsz a szavában. A szava a Biblia. 

A Biblia négy dologra jó: "A teljes írás Istentől ihletett, és alkalmas a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre. Így Isten szolgája minden jó cselekedetre fel lehessen készítve" (2 Timóteus 3:16-17 NIV)

A Biblia olyan, mint egy ösvény. Megmutatja merre menjünk, és hogyan maradjunk meg azon az ösvényen. Megmutatja, amikor letérünk az ösvényről, és azt is, hogyan kell visszatalálnunk. Amikor Isten szavát használod, hogy megmutassa merre és hogyan kell menned, megadja neked az utasításokat és a tudást, ami szükséges ahhoz, hogy megváltoztasd az életed. 

Beszéljetek róla: 

  • Mi az a dolog az életedben, amit úgy csinálsz mintha nem lenne probléma, de változtatnod kellene rajta?
  • Mennyire készíted fel magad a bibliatanulmányozás segítségével?

 

Daily Hope by Rick Warren, 2014 10. 30

x

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása