Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Lásd meg Jézus munkáját!

2014. december 28. 03:00 - magyarosijulia

“Ha ismernéd az Isten ajándékát, amit számodra készített, és hogy kivel beszélsz, kérnéd tőlem, és én élő vizet adnék neked.” (János 4:10, NLT fordítás)


Manapság TV és rádió hullámok vesznek téged körül mindenfelől. Ha lenne egy műszered, láthatnád, hogy mi van azokon a hullámokon. De csak azért, mert nem látod őket, nem azt jelenti, hogy nem léteznek. Azért nem látod, mert nem vagy ráhangolódva ezekre a hullámokra. 

Ilyen volt Betlehemben is az első karácsonyi éjjelen. Annak ellenére, hogy Betlehemben volt egy fogadó, amely szállást adott az utazóknak, azon az éjszakán, nem volt szállás a kétségkívül legfontosabb utazó család számára.

Ezen a karácsonyon ne téveszd szem elől a párhuzamot, mely ez a történet és saját szívünk között van. A szíved azért volt megalkotva, hogy Istennek legyen szállása. Isten által és Isten számára vagy megteremtve. Amíg ezt nem érted meg, az életednek nem lesz értelme. Sajnos sok más dologgal töltjük meg az életünket. Más vendégeket hívunk be az otthonainkba. Szívünk más ötletekkel, érdeklődési körökkel, értékekkel, szeretetekkel és elköteleződésekkel van telve.

Annyira elfoglalt a szívünk, hogy észre sem vesszük, amikor Jézus megjelenik nálunk. Isten folyamatosan megjelenik az életünkben, olyan lehetőségeket kínálva számunkra, amelyeket sosem hittük volna, amikre problémáink közepette gondolni sem mertünk volna. Sajnos, legtöbbször nem vesszük Őt észre. 

Ez számtalanszor megtörtént a Bibliában is. Jézus megjelent és beszélt olyan emberekkel, akik sosem jöttek rá, hogy kivel is beszéltek tulajdonképpen. János evangéliumában, Jézus egy kút mellett ült, amikor egy asszony odajött hozzá vizet keresve. Az asszony azonban nem ismerte fel Jézust. Sőt, még vallásos vitába keveredett Isten Fiával! Ekkor Jézus a következőket mondta neki: “Ha ismernéd az Isten ajándékát, amit számodra készített, és hogy kivel beszélsz, kérnéd tőlem, és én élő vizet adnék neked.” (János 4:10, NLT fordítás). De az asszony nem ismerte fel Jézust.

Isten mindenhol munkálkodik körülötted - nemcsak karácsonykor, hanem az egész évben. Lehetséges, hogy te és szeretteid nem veszitek Őt észre?

Beszéljetek róla

  • Szerinted miért nem vesszük észre Istent még a karácsonyi időszakban sem, amikor úgy tűnik, hogy az emberek még inkább nyitottabbak az Isten felé?
  • Milyen módon láttad Istent munkálkodni ezen a héten?
  • Milyen változásokat tehetnél a karácsonyi előkészületeidben, hogy meglásd Jézust az ünnepben?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.12.21)

Szólj hozzá!

Túl elfoglalt vagy Jézushoz?

2014. december 27. 03:00 - FodorImi

„Megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lukács 2:7)

Egyik évben, mikor még a gyermekeink kicsik voltak, a feleségem azt mondta, hogy a családi nyaraláshoz nekem kell kiválasztanom a helyet. Úgy döntöttem, hogy egy teljesen spontán vakáció lesz, semmit nem tervezek. Lelkipásztorként és vezetőként az életem minden napja be van táblázva, számomra ezért egy nyaralás tervezése nem valami jól hangzik.

Amikor azonban házas vagy és gyermekeid vannak egy teljesen spontán vakáció nem túl jó ötlet. Mivel nem volt semmi tervünk, a vakáció első öt éjszakáját öt különböző városban töltöttük, ebből négyszer az autónkban aludtunk, mert nem találtunk szabad szálláshelyet. A gyermekeim pedig nem voltak vidám kempingezők. Az ötödik éjjel elhatároztuk, hogy tervet készítünk a továbbiakra.

Ez a nyaralás segített megértenem, mit ért a Biblia azon, amikor az első karácsony történetében azt mondja, hogy „nem volt hely a szálláson” Mária és József számára.

Az örök Isten, és a megígért Messiás eljövetelét évezredekkel előre látták. Próféciák megjövendölték az igazságot, hogy a világ üdvözítője el fog jönni. Az ő születése olyan fontos, hogy kettéválasztja a történelmet Kr.e. és Kr.u. szakaszokra. A születésnapod dátuma Jézus születésnapjához van viszonyítva.

Mikor az Isten Fia eljött erre a világra, nem volt számára hely. A fogadós elszalasztott egy kitűnő lehetőséget. Ha Jézus az ő szobájában született volna, a fogadós építhetett volna egy hatalmas jelet, amilyenek Las Vegasban vannak, amely lefele mutatna: „Az Isten Fia itt született!” Megalapozhatta volna a szállodája szerencséjét. Ehelyett elszalasztotta élete legnagyobb áldását, mert nem volt helye Jézus számára.

Nem lehetünk azonban túl kemények a fogadóssal szemben, nem ítélhetjük el azért, mert nem volt szobája Jézus számára. Mi is állandóan ugyanezt tesszük.

Mindannyian elutasítjuk a lehetőséget, hogy megadjuk neki azt a figyelmet, ami az életünkben őt illeti.  Megtöltjük a naptárunkat mindenféle időpontokkal, melyek jelentősége messze eltörpül Jézus mellett. Elköltjük a pénzünket a legújabb kütyüre és nincs semmink, amit Isten munkájába adhatnánk. Azzal töltjük minden időnket, hogy egyre előrébb jussunk a ranglétrán, és azt mondjuk, hogy nincs időnk a szolgálatra, hogy nincs időnk segíteni másokat a gyülekezetben vagy a társadalomban.

Ahogy idén a karácsonyra készülsz, kérdezd meg magadtól a következőt: Maradt hely a fogadódban Jézus számára?

Beszéljetek róla:

  • Hogyan, milyen módon töltjük meg a „fogadónkat” karácsony idején, ami miatt nem marad hely Jézusnak? És az egész év során?
  • Hogyan szabhatsz határt a feladataidnak a karácsonyi forgatagban, hogy tudj Jézus jelentőségére összpontosítani?
  • Milyen dolgokra kell „nem”-et mondanod, hogy „igen”-t mondhass egy izgalmas, növekvő kapcsolatra Jézussal?



(Daily Hope by Rick Warren – 2014.12.20)

Szólj hozzá!

Jézus karácsonyi ajándéklistája

2014. december 26. 03:00 - gyanus

 "Leborultak előtte, és imádták Őt. Kinyitották az ajándékaikat és kincseket adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát." (Máté 2,11 NCV fordítás)

Több mint 50 éve szokás a családomban születésnapi partit tartani Jézusnak. Mindez akkor kezdődött, amikor 3 éves koromban megkérdeztem édesanyámtól, hogy mi a karácsony? Anyukám azt mondta, hogy Jézus születésnapja. Nagyszerű 3 éves logikával, azt mondtam: Születésnapi partit kellene rendeznünk! És úgy is tettünk, születésnapi tortával kiegészítve, énekekkel, és gyertyákkal.

Megtartottuk ezt a szokást, most már a negyedik generációt is beleértve. Jézus születésnapi partija szent időszak lett, ahol elolvassuk a karácsonyi történetet és megosztjuk egymással, hogy miért vagyunk hálásak, és mit szeretnénk adni Jézusnak - ez az ünneplés legemlékezetesebb része.

Jézus gyakran ki van zárva a karácsonyból. Képzeld csak el, szervezek egy partit neked és meghívok sok embert. Mindenki sok ajándékot hoz, és a meghívottak megajándékozzák egymást - te viszont nem kapsz semmit.

Ez a karácsony. Mindenkinek adunk ajándékot, kivéve Jézusnak. De legyünk őszinték - mit adhatsz egy olyan Istennek, akinek mindene megvan?

Valójában, Jézusnak nincs meg mindene. Van négy dolog, ami nincs, hacsak oda nem adod neki ezen a karácsonyon:

Add neki a bizalmadat. A hit egy önkéntes dolog. Jézusnak nincs meg a bizalmad, hacsak nem adod oda neki. Sosem fogja kierőszakolni.

Tedd Jézust az első helyre az életedben. Ha bármi, vagy bárki Jézuson kívül elfoglalja az első helyet az életedben, akkor az egy bálvány. Ezen a karácsonyon, dönts úgy, hogy Jézust első helyre teszed az anyagi dolgaidban, abban, hogy mire figyelsz, a kapcsolataidban, az időbeosztásodban - és a problémáidban is.

Add Jézusnak a szívedet. Az a szíved, amit szeretsz, amit értékelsz, és amivel a leginkább törődsz. Jézus azt mondja: "Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Lk 12,34). Egy fontos módja annak, hogy oda add a szíved Jézusnak ezen a karácsonyon, az, ha a legfőbb forrásod a szolgálatába állítod. Jézusnak nem kell a pénzed, de az igen, amit az képvisel - a szíved.

Vezess másokat Jézushoz. Isten mindennél jobban szeretne családot ezen a karácsonyon. Szeretne gyermekeket, akik úgy döntenek, hogy szeretni fogják és bíznak benne. Ez az oka annak, hogy ünnepeljük a karácsonyt. Hívj valakit Jézushoz ezen az ünnepen. Beszélj valakinek arról, amit Jézus az életedben végzett.

A Biblia azt mondja, hogy a bölcsek nem a feleslegüket adták Jézusnak, amikor meglátogatták őt az első karácsonyon, hanem három nagyon fontos, és értékes ajándékot adtak: "Leborultak előtte, és imádták Őt. Kinyitották az ajándékaikat és kincseket adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát" (Máté 2,11 NCV fordítás).

Ahogyan Jézusnak adod a bizalmadat, első helyre teszed az életedben, odaadod neki, ami neked érték a munkájához, és más embereket viszel hozzá, olyan ajándékokat adsz neki, amik sokkal értékesebbek a bölcsek ajándékainál.

Tehát kívánj Jézusnak boldog születésnapot ezen a Karácsonyon! Add neki a legtöbbet, ami tőled telik!

Beszéljetek róla:

  • Szerinted miért gondolunk olyan keveset a karácsonyi időszak alatt arra, hogy Jézusnak ajándékot adjunk?
  • Számodra mit jelent első helyre tenni Jézust a nehézségeidben?
  • Az áhítatban felsorolt ajándékok közül melyik az, amelyikről eldöntötted, hogy megajándékozod vele Jézust ezen a karácsonyon?

*(Rick Warren, Daily Hope, 2014.12.19)

Szólj hozzá!

Jézus megéri az utazást

2014. december 25. 03:00 - Robin85

"Amikor Jézus megszületett, néhány bölcs ember érkezett keletről Jeruzsálembe." 

(Máté 2:1b NCV fordítás)

 

Az igazság keresése nem részmunkaidős feladat. Mindent elkér tőled amid van. A Bölcsek erről tanítanak minket a Karácsonyi történetben.

A Bölcsek bármilyen távolságot megtettek volna azért, hogy az igazságot megtalálják. A Máté 2:1 azt mondja:"Amikor Jézus megszületett, néhány bölcs ember érkezett keletről Jeruzsálembe." (Máté 2:1b NCV fordítás). A Bölcsek valószínűleg rengeteg kilométert utaztak igen nagy költséggel Távol-Keletről Közel-Keletig azért, hogy megtalálják Jézust.

Jézus Betlehemben született, ami csupán 10 km-re található Jeruzsálemtől. Jézus születésének idejében Jeruzsálem volt a világ szellemi központja. Mindenféle szellemi tevékenység zajlott Jeruzsálemben. Az összes fontos vallási vezető Jeruzsálemben tartózkodott, de egyikük sem kereste Jézust. Csak a kívülről érkező emberek - a Bölcsek egy teljesen más kultúrából - keresték Jézust.

Heródes király nem találta Jézust, a csecsemőt. A betlehemi üzleti vezetők sem találták. Lehet, hogy hozzád is közel van Jézus és mégsem találod őt, ha nem keresed.

De a Bölcsek keresték Jézust. Vállalták a négy-öt hónapos utazást átvágva a tűzforró sivatagon azért, hogy megtalálják Jézust. Komolyan vették az Isten-keresést. Bármit megtettek azért, hogy megtalálják őt.

Ez az igazi bölcsesség. Ez az amit nekünk is tennünk kell. Nem engedhetjük, hogy bármi is az Isten-keresésünk útjába álljon. Ez a legfontosabb cél a világon.

Jézus azt mondta, hogy a Mennyek Királysága olyan mint egy annyira értékes gyöngy, hogy érdemes érte mindenünket eladni, hogy azt megszerezzük. Úgy tűnik, hogy a Keleti Bölcsek jóval azelőtt hogy Jézus elmondta volna, megértették ezt a példázatot.

A Bölcsek tudatosan feladtak mindenüket, hogy Jézust imádják. Tudatosan feladták az otthonuk kényelmét egy hosszú és kemény utazásért, mert helyes indítéknak bizonyult Jézus keresése. Imádni szerették volna.

Te mit adnál fel annak érdekében, hogy imádd Jézust?

 

Beszéljetek róla

  • Mit a legnehezebb feladnod az életedben azért, hogy teljes szívvel keresd Jézust?
  • Mi tart vissza attól, hogy Jézus teljes önfeladással keresd?
  • Mi teszi a Jézussal való kapcsolatot olyan értékessé, hogy érdemes érte mindent feladni?

 

(Daily Hope by Rick Warren 2014.12.18.)

Szólj hozzá!

Üzenet a bölcseknek

2014. december 24. 03:00 - FodorImi

Bejegyzés alcíme...

„Hol van a csecsemő, aki azért született, hogy a zsidók királya legyen?” (Máté 2:2a, NCV fordítás)

Figyeld meg bármelyik karácsonyi történetet, és valószínűleg látni fogsz olyan szereplőket, akik egyáltalán nem illenek az istállóba: a Bölcseket. Már megszoktuk őket, de ha közelebbről megnézed, nem illenek oda, a díszes, előkelő ruhájukkal, különleges ajándékaikkal.

Számomra azonban a karácsonyi történetnek ők a legelbűvölőbb figurái. Nem sokat tudunk róluk. Nem tudjuk, hogy kik ők, vagy, hogy honnan jöttek. A Biblia mágusoknak hívja őket. A mágusok filozófusok, tudósok és csillagászok voltak. Meglehetősen gazdagok és jól képzettek voltak. Ennyit tudunk róluk.

Azt viszont biztosan tudjuk, hogy bölcsek voltak. Tény, hogy sokat tanulhatunk a karácsonyi történetben általuk bemutatott bölcsességből.

Egyebek mellett megtanulhatjuk a Bölcsektől, hogy az igazság keresői legyünk. A bölcs emberek nem elégszenek meg a találgatásokkal, feltételezésekkel. Tudni akarják az igazságot Istenről, saját múltjukról és jövőjükről. A Bölcsek megkérdezték: „Hol van a csecsemő, aki azért született, hogy a zsidók királya legyen?” (Máté 2:2a – NCV fordítás)

A Bölcsek keresték Jézust. A bölcs férfiak és nők ma is keresik Őt.

Az életben az emberek kétféle módon közelítik meg az igazságot: vannak, akik spekulálnak, és vannak, akik valóban keresik az igazságot. A spekulálók találgatnak, feltételezéseket formálnak az igazságról. A spekulálók azt gondolják, hogy tudják, milyen Isten.

A spekulálók szeretnek vitatkozni Istenről, de mindez csak feltevés, mert valójában nem is akarják megismerni az igazságot. Csak beszélni akarnak róla.

Isten szereti azokat, akik odaszánják idejüket az igazság megkeresésére. A keresők négy dolgot tesznek:

  • Kérdeznek.
  • Tanulnak.
  • Figyelnek, hogy mi történik körülöttük.
  • Megtesznek mindent, ami abban segíti őket, hogy a választ megtalálják.


Kutatnak Jézus után mindennel, amijük van. Isten szereti a keresőket. A Bibliában azt olvassuk, hogy „Ha keresni fogod az ÚRat a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szíveddel és teljes lelkeddel keresed.” (5Mózes 4:29, NIV fordítás)

Ha őszintén, komolyan odaszánod magad az igazság felfedezésére, nem fogod elmulasztani.
Isten nem engedi.

Beszéljetek róla

  • Miért bölcs dolog Jézust keresni?
  • Visszatekintve az életedre inkább spekuláló, vagy az igazság keresője voltál? Miért?
  • Nevezz meg az életedben egy lelki keresőt, akinek beszélhetsz többet Jézusról, és meghívhatod a gyülekezetbe. Imádkozz ezért a személyért!


*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.12.17)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása