Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Feltárul a Mennyország rejtélye

2015. március 27. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek." (Pál első levele a Korintusbeliekhez 2:9)

hargbhorseheadflame-final-image-600x365.jpg

Amikor kisgyermek voltam, a szüleimmel Észak-Kaliforniában éltünk. Az egyik nyaralásunkat Disneylandbe szerveztük. A hosszú autóút alatt édesapám megpróbálta elmagyarázni, hogy milyen is lesz, ha odaérünk. Időpocsékolás volt részéről: ugyanis nem tudod elképzelni, milyen is Disneyland, míg meg nem tapasztalod.

Néhány élményünk egészen egyszerűen leírhatatlan.

Ugyanez igaz a Mennyországra is. Nem hasonlíthatjuk a Mennyet semmihez, amit itt a Földön tapasztalunk. Az a bolygó, amelyen most élünk csak egy igen-igen szegényes másolata annak a helynek, amelyet az Úr az örökkévalóságra készített nekünk.

A Biblia azonban néhol felfed egy-egy részletet ebből a rejtélyből a Korintusbeliekhez írott első levélben: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek."

Habár az emberi szavak nem alkalmasak arra, hogy tökéletesen elmagyarázzák a Menny titkait, egy keveset azért tudunk arról, amiben részünk lehet.

  1. Újra egyesülhetünk minden hívővel. (Zsidókhoz írt levél 12:22-23) A Zsidókhoz írt levélben azt olvashatjuk, hogy a Mennyben minden egyes hívő velünk lesz. Ebben benne van minden ismerősöd is, akik követték Jézust, és azok a gyermekek is, akik nem hozhatták meg ezt a döntést.  
  2. Jutalmakban lesz részünk. (Lukács 6:35) A Biblia gyakran emlegeti a mennyei jutalmakat. Ebben lesz részed minden jó cselekedeted nyomán, a nagylelkűséged, a szolgálatod és a személyiséged miatt. Isten ugyanis mindent lát. Döntened kell, hogy hol szeretnél jutalomban részesülni: itt, ebben az ideig-óráig tartó világban, vagy fent a Mennyben, ahol a jutalmad örökké tart.
  3. A Mennyben is lesznek felelősségeink. (Lukács 16:10-12) Dolgozni fogsz a Mennyben is, de van azért egy különbség az evilági munkádhoz képest: az Istentől kapott adottságaidat használhatod majd arra, hogy azt tedd, amit igazán szeretsz. Százszázalékosan elégedett leszel a munkáddal. Nem tudom, hogy mi lesz ez. Lukács könyvének 16. fejezete szerint azonban azon fog múlni, hogy hogyan álltál az evilági kötelességeidhez.
  4. Nyugalomra találhatunk. (A Zsidókhoz írt levél 4:9-11) Sokunknak hangzik nagyon-nagyon jól ez az ígéret. Egy élethossznyi munka után olyan nyugalomra találhatunk a Mennyben, amilyet azelőtt soha nem tapasztaltunk. Lesz munkánk – de ez a munka pihentető és élvezetes lesz, nem pedig egy súlyos teher a vállunkon.
  5. Örvendezni fogunk. (Máté 25:21) Ünnepelni fogunk Istennél! Hatalmas élmény lesz vele lenni a Mennyben, hatalmas élmény lesz egymás társaságát élvezni nála, egy igazi „bulin” vehetünk részt Istennel.

Száz szónak is egy a vége: a Mennyben mind azt fogjuk tenni, amit a Földön előre begyakoroltunk. Hatalmas kaland lesz, amit az örökkévalóság ezen oldalán senki nem tud leírni.

Egy biztos: te sem szeretnél kimaradni belőle.

Beszéljetek róla:

  • Próbáld meg valakinek leírni az általad valaha látott legcsodálatosabb helyet. Ezután próbáld átgondolni, miért is olyan nehéz a Mennyről beszélni.
  • Kivel akarsz újra találkozni a Mennyben? Miért?
  • Ha el kellene képzelned azt a munkát, amelyet a Mennyben kell végezned, és tökéletesen passzol hozzád, mi lenne az?

 

* Daily Hope By Rick Warren (2015.03.20.)

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabo Patricia Dorottya 2015.05.10. 22:12:33

Amikor az ember elfordul Istentől,tudnia kell hogy megizleli a pokoli érzést is.Mert szàmomra nincs rosszabb érzés,mint Isten szeretete nélkül élni.De azt is tudni kell hogy Isten nem hagyja el az övéit ês akàr elmegy érte a legmélyebb szakadékba is.Ez a feltétel nélküli szeretet.Igy történt velem is.Lehajolt hozzám és àtölelt az ő vegtelen szeretetével.Nem hànytorgata fel a vétkeimet,peddig ha valaki,Ő jogosan tehette volna.Helyette elvitt egy csodàlatos helyre,ahol értésemre adta,hogy én is fontos vagyok neki,hogy bennem is örömét leli és ,hogy értem is kiontotta drága szent vérét az Úr Jézus.
Azon a napon ugy éreztem mintha újjàszülettem volna.Sirtam a boldogságtól,àt tudtam volna ölelni még a legnagyobb ellenségemet is és elmondani,hogy nincs semmi baj,hiszen ő is Isten gyermeke.Nincsenek szavakcsak azt tudom,hogy azóta valami megváltozott bennem.Azóta nem félek a halàltól,holott azelőtt irtóztam.Magam is meglepődök de egyre inkább vágyok a csendre.Amikor egyedül vagyok a ,,csendel"ugy érzem,hogy felüdülök. Sokszor eljátszom képzeletembe,hogyha eljön az idő és ha persze Isten méltónak tart hogy a Mennyországba vigyen,kivel szeretnék találkozni.Legis legelőször a Megváltót szeretném köszönteni,leborúlva a làbai elé és teljes lelkemből mindent megköszöni Neki.Utána az édesanyjàt Máriát szeretném üdvözölni és megköszönni neki hogy vigyàzott rám és a családomra mint édesanyja a gyermekére.Utàna szeretném átölelni édesanyámat és bocsánatot kérni tőle,ha fájdalmat okoztam neki.Istenem,hàny könnyes éjszakát virasztott át értem és imádkozott értem....Édesapámat is àt ölelném és megköszöném neki hogy mennyit dolgozott értem sok sok verejtékkel,hogy meglegyen a mindennapi betevő falatom.Àldja meg őket az Úr.És nem utólsó sorban megszeretném köszöni az őrangyalomnak,hogy mindig mellettem volt.
süti beállítások módosítása