Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Sosem könnyű az, ami megéri a fáradságot

2015. június 27. 03:00 - Lilla:)

"Ne fáradjatok meg a jó cselekvésében. Pont a megfelelő időben élvezhetjük majd a munkánk áldását, ha nem adjuk fel." (Gal 6:9, NLT fordítás, második kiadás)

Sok minden van, ami azért munkálkodik, hogy távol tartson minket életünk céljának beteljesítésétől. Az év folyamán azt vitattam meg, melyik a legrosszabb ellenség, a késlekedés vagy az elkedvtelenedés. Ha a Sátán nem éri el, hogy feladjuk küldetésünk, akkor a pokol tesz próbára minket.

Pál apostol arra tanít minket, hogy álljunk ellen a elkedvtelenedésnek: "Ne fáradjatok meg a jó cselekvésében. Pont a megfelelő időben élvezhetjük majd a munkánk áldását, ha nem adjuk fel." (Gal 6:9, NLT fordítás, második kiadás).

Voltál már úgy, hogy belefáradtál jót tenni? Azt hiszem mindannyian voltunk ilyen helyzetben. Néha könnyebbnek tűnik rosszat tenni, mint jót.

Amikor elkedvtelenedünk, eredménytelenné válunk. Amikor elkedvtelenedünk, a saját hitünk ellen dolgozunk.

Amikor elkedvtelenedünk, azt mondjuk: "Ezt nem lehet megcsinálni." Ez teljesen az ellentéte annak, hogy "Tudom, Isten képes megtenni, mivel Ő mondta..."

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Hogyan kezelem a bukást?
  • Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én szeretném, haragos leszek?
  • Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én szeretném, ideges leszek?
  • Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én szeretném, elkezdek panaszkodni?
  • Befejezem, amit elkezdek?
  • Hogyan osztályoznám a kitartásomat?

Ha elkedvtelenedsz, ne add fel harc nélkül! Ami megéri a fáradtságot, nem jöhet létre kitartás és befektetett energia nélkül.

Amikor egy művész szobrot készít, el kell távolítsa a kőtörmeléket. Nem csak egyszer üt rá a vésőre a kalapáccsal, hogy aztán az összes szükséges kődarab lepotyogjon és előbújjon a gyönyörű mestermunka. Folyamatosan üti és üti, apránként távolítva el a darabokat.

Ez igaz az életre is. Ami megéri a fáradtságot, sosem jön egyszerűen az életben. Folyamatosan ütnöd kell és menned kell utána, így aztán apránként az életed Isten kegyelmének mestermunkájává válik.

A helyzet az, hogy a nagyszerű emberek igazából csak egyszerű emberek különleges elhivatottsággal. A nagyszerű emberek nem tudják hogyan kell feladni.

Beszéljetek róla:

  • Milyen a hozzáállásod a kemény helyzetekhez, amik próbára teszik a hitedet?
  • Mi volt az, amit képes lettél volna feladni?
  • Hogyan segít Isten szava kitartani? Ki az az életedben, aki bátorít téged, hogy ne add fel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 06. 20.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása