Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hagyd, hogy Isten mondja meg, mennyit adakozz

2015. szeptember 14. 03:00 - Lilla:)

"Tiszteld meg az Urat azzal, hogy bevételedből először neki adsz,  és ő megtölti csűrjeidet búzával és árpával, boros hordóid pedig csordultig lesznek a legjobb borokkal." (Példabeszédek 3:9, TLB fordítás)

Adakozhatsz ésszel, és adakozhatsz kinyilatkoztatás alapján. Ha a hit emberévé akarsz válni, meg kell tanulnod kinyilatkoztatás alapján adni. Amikor az eszeddel adsz, azt mondod: "Ennyi, amit józan megfontolás alapján adni tudok." Ehhez nincs szükség hitre.

Amikor kinyilatkoztatás alapján és szívből adsz, ezt mondod: "Istenem, mennyit akarsz rajtam keresztül adni? Mekkora összeggel kapcsolatban tudok bízni benned ebben az esetben?"

A feleségem, Kay és én nagyon sokszor megtapasztaltuk, hogy Isten megpróbálja a hitünket az adakozás terén még akkor is, amikor anyagilag nehezebb helyzetben vagyunk. Az egyik legjobb példa az, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet épületére 1993-ban. Addig egy sátorban jöttünk össze, és eldöntöttük, hogy gyűjtést rendezünk egy épületre. Az emberek ilyenkor vállalnak egy bizonyos összeget, és azt három év alatt fizetik be adományként a gyülekezetnek. Kay és én imádkoztunk ezzel kapcsolatban, és a döntésünk az összeggel kapcsolatban egyáltalán nem tűnt józan döntésnek. Igazából több volt, mint amit megengedhettünk magunknak, de bíztunk Istenben, hogy ő majd előteremti.

Aztán egyik nap az I. Krónikák 29-ben arról olvastam, hogyan sikerült 400 millió dollárnak megfelelő adományt összegyűjteni a jeruzsálemi templom felépítésére. Isten azt kérte Dávidtól, hogy a nyilvánosság előtt jelentse be, mennyit ad, hogy mindenki tudja, ő is hoz áldozatot, mint mások.

És Isten így szólt hozzám is: "Rick, azt akarom, hogy jelentsd be az adományod. Ez kihívás lesz mások számára." Én viszont nagyon nem szerettem volna ezt megtenni, mert azt gondoltam, az emberek ezt félreértenék. De mivel Isten mondta, és mivel azt akartam, hogy Isten áldása legyen azon az épületen,  megtettem. Kiálltam a gyülekezetem elé az egyik vasárnap és ezt mondtam: "Nem tudom, hogy honnan fog előteremtődni a pénz, de mi úgy döntöttünk, hogy 100.000 dollárt adunk a három év alatt erre a célra. Kérlek imádkozzatok értem."

Egy hónappal később, amikor közeledett a hétvége, amikor be kellett adnunk a vállalt felajánlásunkat, még mindig nagyon izgultam. Nem tudtam hogyan, de bíztam abban, hogy Isten valahogy előteremti majd azt a pénzt. És pénteken felhívtak a Zondervan Kiadótól. Azt mondták: "Rick, szeretnénk ha írnál egy könyvet  Céltudatos gyülekezet címmel. Szerintünk a könyved best seller lesz, úgyhogy előre fizetnénk 150.000 dollárt."

Amikor pár nappal később kiálltam a gyülekezetem elé és elmondtam, hogy mi történt, hatalmas  öröm volt. Mindenki elkezdett ugrálni, kiáltozni, táncolni, énekelni. Sokan sírtak. Én is, és Kay is. Ez volt életem egyik legnagyobb élménye - és majdnem elmulasztottam a saját makacsságom miatt. Nem láthattam volna meg, hogy milyen megbízható Isten, ha nem álltam volna ki mindenki elé, hogy megmutassam, hiszek Isten kinyilatkoztatásában. Ez egy olyan lecke volt, amit sosem felejtek el.

"Tiszteld meg az Urat azzal, hogy bevételedből először neki adsz, és ő megtölti csűrjeidet búzával és árpával, boros hordóid pedig csordultig lesznek a legjobb borokkal." (Példabeszédek 3:9, TLB ford.)

Beszéljetek róla

  • Gondold át, hogy mi motivál, amikor adakozol! Az eszeddel adsz, vagy a szíveddel?
  • Hogyan jelenti ki neked Isten, hogy mennyit adakozz?
  • Milyen félelmek tartanak vissza az adakozástól akkor, amikor rosszak az anyagi körülményeid?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 09. 07.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása