Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az ellenzék három haszna

2015. november 13. 03:00 - Babacson

"Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek." (Máté 5,10-12 NIV fordítás)

Amikor a világ által nyomást érzel, mert te szereted Jézust, más emberek pedig nem, három dologra kell emlékezned:

  1. Az ellenzék sokkal inkább Jézushoz hasonlóvá tehet. Jézus a János 15,18-20-ban azt mondja: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is megfogják tartani." (NIV fordítás). Ha érett felnőtté és Jézus Krisztushoz hasonlóvá válsz, akkor ugyanazokon kell keresztül menned, mint Jézusnak, beleértve a magányt, bátortalanságot, stresszt és a kísértést. Miért gondolod, hogy Isten megóvna téged ezektől a dolgoktól, ha a saját fiát sem kímélte?
  2. Az ellenzék mélyebbé teszi a hited. A hited olyan, mint egy izom. Ücsörgéstől és pattogatott kukorica evéstől nem fognak az izmok növekedni. Az izom attól nő, ha nyújtják, terhelik és tesztelik. Soha nem lesznek izmaid, ha nincsenek súlyok, amelyek az ellenkező irányba húznák. Ha nincsen ellenzék az életedben, akkor a hited nem növekszik. Ebben a pillanatban a világban azok a legerősebb keresztyének, akiknek a hite a leginkább próbára van téve. A Biblia az 1Péter 1,7-ben azt mondja: „S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, még sem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik." (EFO fordítás).
  3. Az ellenzék örökké való jutalmakat ad majd neked. A Máté 5,10-12 azt mondja: „Milyen boldogok és áldottak, akiket azért üldöznek, mert igazságosak! Övék Isten királysága! Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül. Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek." (EFO fordítás). Isten mindenkit meg fog áldani, akit azért üldöznek, mert érte él. Figyeld meg, hogy nem azért leszel megjutalmazva, ha tiszteletlen vagy ellenszenves vagy. Ha egy önelégült életet élsz, amikor üldöznek, nem mártír, hanem csak egy bunkó leszel.

Nem ezért kapsz jutalmat. Azért kapsz jutalmat, ha olyan vagy, mint Jézus. Amikor megosztod a hited, kedvességgel és tisztelettel kell tenned, mint ahogyan Jézus is tette, és akkor megjutalmaznak érte a Mennyországban.

Erre a három dologra kell emlékezned, amikor a hited miatt zaklatnak: Sokkal jobban Jézus képére formálhat, mélyebbé teheti a hited és az örökkévalóságban megjutalmaznak érte.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan reagáltál a hited próbáira? Mit gondolsz, hogyan érez Isten a válaszaiddal kapcsolatban?
  • Milyen üldöztetés van a mi kultúránkban?
  • Hogyan szeretné Isten, hogy imádkozz azokért az emberekért, akiket üldöznek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.11.06)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása