Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A bőkezűség az öröm forrása

2015. szeptember 06. 03:00 - Szíj Melinda

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apostolok Cselekedetei 20:35b, TEV fordítás)

adakozas.jpg

Abból élsz, amit megszerzel. S azt hagyod örökül, amit adományozol.

Jézus ezt mondta az Apostolok cselekedetei 20:35-ben: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (TEV fordítás). Mindig szerettem ezt az igét, mert annyira igaz. Említ Jézus olyat, hogy nem öröm kapni? Nem. Igenis öröm kapni. Ám Jézus kiemeli, hogy nagyobb boldogság adni.

Ez homlokegyenest ellenkezője annak, ahogyan a világ gondolkodik. A világban élő emberek nagy része úgy véli, nagyobb örömet jelent a szerzés. Ám Jézus nem a világ fejével gondolkodik. Ő jól tudja, hogy akkor hasonlítasz rá leginkább, amikor adsz, és ez okoz örömet.

Amikor az emberek ellátogatnak a Saddleback Gyülekezetbe, feltűnik nekik, hogy ez egy örömteli gyülekezet. Tudod miért? Mert bőkezű emberek alkotják. Az emberek szeretnek adakozni! Márpedig ha bőkezűek vagyunk, az örömmel fog eltölteni. Jó érzés adni.

Szeretnéd, ha a családod még boldogabb lenne? Akkor légy bőkezűbb családod tagjai felé. Boldogabb ember szeretnél lenni? Akkor adj még többet magánemberként.

Beszéljetek róla:

  • Mikor történt olyan, hogy boldogabb voltál attól, hogy adtál, mint amikor kaptál valamit?
  • Milyen egyéb jellemvonása van egy boldog embernek?
  • Hogyan lehetsz nagylelkűbb családod tagjai felé?

*Daily Hope by Rick Warren (2015.08.30)

 

Szólj hozzá!

Megválaszthatod mennyire legyen áldott az életed

2015. szeptember 05. 03:00 - Habakuk

,,Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.”( Lukács 6:38, NLT ford.)

A nagylelkűség határozza meg az áldások mértékét az életedben.

A példabeszédek 22:9 ezt írja : Áldottak a nagylelkűek.” (NLT ford., második kiadás) A saját és mások életében is ezt láttam időről időre.

Tom Hollanday, a Saddleback-i gyülekezet egyik pásztora mondta, hogy a házasságuk alatt a leginkább akkor látták meg, hogy Isten megáldja őket a nagylelkűségük miatt, amikor mindent elvesztettek. Évekkel ezelőtt egy csőtörés következtében majdnem 3 méteres víz lepte el a házukat. Mindenüket elvesztették. Egyedül az autójuk maradt meg, amit vezettek és a ruhájuk, amit viseltek.

Tom mondja: ,,Egész életünkben többet adakoztunk, mint a tized. Pásztor vagyok. Sosem hirdettem az embereknek, hogy oly módon kövessék Jézust, ahogy én ne tettem volna. Miért engedte Isten hogy ez megtörténjen velünk?"

„Az áradás utáni hónapokban oly módon láthattuk meg Isten áldását, mint még azelőtt soha. Még a saját nehézségeiket is félretéve, az ország minden részéről érkeztek emberek és újraépítették a házat és segítettek visszakapni mindazt, amit elvesztettünk. Mialatt pásztori teendőimet végeztem Saddlebackben, az egyik gyülekezeti tag felajánlotta, hogy könyveket vesz nekem a pásztori könyvtárba. Most minden alkalommal amikor benézek a könyvtáramba, látom a könyveket amik a Saddleback-i gyülekezetből vannak, mert ők előbb szerettek engem, mint hogy megérkeztem. Ezt az áldást máshogy nem élhettem volna át. Isten megáldott minket az élet magasságokban és a mélységekben is a nagylelkűségen keresztül.”

Jézus mondja a Lukács 6:38ban : ,,Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.”

Isten azt mondja, hogy van választásod. Megválaszthatod mennyire legyen áldott az életed. Ahogy adsz, úgy fogsz kapni is.

Beszéljünk róla

  • Gondolj arra az időre amikor szükségben voltál. Gondoltál arra hogy adj, ebben ez idő alatt? Miért igen vagy miért nem?
  •  Hogyan láttad meg, hogy Isten megáldja az életedet nagylelkűségedért?
  • Milyen módon lehetsz ma még nagylelkűbb?

*Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.29.

2 komment

A többiek szerint mi a fontos számodra?

2015. szeptember 04. 03:00 - torokaron

„Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Máté 6:21, NIV fordítás)

A Biblia azt mondja, hogy „Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Máté 6:21, NIV fordítás)

Hol van tehát a szíved ma? Ezt valóban egyszerű megválaszolni. Ott van, ahová a pénzedet teszed. Néhányatoknak a házában, mert arra költi a pénzét. Lehet, hogy a szíved a hajódban van, vagy a faházadban. Vagy az autódban, amit úgy szeretsz.

Bárhová teszed is a pénzed, a szíved oda fog húzni. Érdekeltté akarsz válni a Coca-Cola vállalatban? Vásárolj néhány részvényt. Abban a pillanatban, ahogy megvetted a részvényt, kifejezetten érdekelni fog a Coca-Cola árfolyama. Ha nincs benne a pénzed, egyáltalán nem érdekel, hogy mi történik a Coca-Colával.

Ahova a pénzedet teszed, és amivel az idődet töltöd, az megjelenik a prioritásaid között. Mondhatod azt, hogy szereted Jézust, de ha nem töltesz vele semennyi időt sem, akkor nem is szereted őt annyira, mint amennyire azt mondod. Azt mondod, hogy szereted a gyerekeidet, de valójában töltesz időt velük? Nem? Akkor nem is szereted őket annyira, mint ahogyan azt gondolod. Mondhatod, hogy szeretnél jó fizikai kondícióban lenni, de edzel ehhez eleget? Nem? Akkor nem is igazán szeretnél jó kondiban lenni.

A lényeg az, hogy nem az számít, amit mondasz. Ha meg akarod tudni, hogy mi igazán fontos mások számára, akkor csak a következőt kell tenned: nézd meg a naptárukat és a bankszámla kivonatukat. Amire a pénzünket költjük, és amivel az időnket töltjük, az mutatja meg, hogy mi igazán fontos számunkra.

Mondhatod azt bármire, hogy az „nagyon fontos nekem”, de ha nem fordítasz időt és pénzt arra, akkor a szíved nincs is igazán benne.

Amikor Istennek adsz, szerinted hol van a szíved? Isten felé megy. Közelebb von téged Hozzá. Ez egyfajta dicsőítés.

Hol van a te kincsed?

 

Beszéljetek róla:

  • Mit mondanának az emberek a prioritásaidról, ha megnéznék a bankszámla kivonatodat?
  • Ha az örökkévalóságra fókuszáló perspektívában gondolkozol, hogyan segít ez számodra újraértékelni a prioritásaidat a pénzügyeidben és az adakozásodban?
  • Miért lehet az egyfajta dicsőítés, ha az idődet és a pénzedet Istennek adod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.28.)

Szólj hozzá!

Beszélgess az alkotóddal!

2015. szeptember 03. 03:00 - sema22

"Szeretem Istent, mert meghallja hangomat és azt amikor irgalomért imádkozom. Mivel lehajol hozzám imádkozom hozzá amíg csak élek." (Zsoltárok 116: 1-2 NLT, második kiadás)

Beletelt egy időbe, de aztán rájöttem, hogy ez a házasság nevű dolog a kommunikációról szól. Felfedeztem, hogy azokon a napokon, amikor mély, őszinte beszélgetéseink voltak Kay-jel, -és nem csak annyi, hogy "Hello, hogy vagy, szeretlek, majd később találkozunk"- akkor fejlődött igazán a kapcsolatunk.És azokon a napokon amikor alig, vagy semennyire nem kommunikáltunk, akkor a kapcsolatunk sérült. Egy kapcsolat sosem stagnál. Vagy épül, vagy leépül. Ugyanez a helyzet Istennel. Azokon a napokon, amikor mély, jelentős beszélgetésed van Istennel akkor a kapcsolatotok mélyül. Amikor csekély, vagy semmi kommunikációd nincs Istennel, akkor sérül. Ez ilyen egyszerű.

Amikor szeretsz valakit, akkor nem egyszerűen csak vele akarsz lenni, hanem szeretnél vele beszélgetni. Emlékszel még milyen volt, amikor először voltál tiniként szerelmes és a szüleid azért haragudtak, mert állandóan csak a telefonon lógtál? Csak beszélgettél és beszélgettél és beszélgettél, mert meg akartad ismerni az illetőt. A kommunikáció segítségével ismerünk meg másokat. 

Miről beszélj Istennek, ha ki szeretnéd mutatni a szereteted? Mindenről, amiről a legjobb barátodnak is: a reményeidről, a félelmeidről, az álmaidról, az aggodalmaidról, azokról a dolgokról, amikre büszke vagy és azokról amiket szégyellsz, a céljaidról, az ambicióidról, a fájdalmadról, a szükségeidről- életed minden részletéről.

A Biblia ezt mondja a Zsoltárok 116:1-2-ben: "Szeretem Istent, mert meghallja hangomat és azt amikor irgalomért imádkozom. Mivel lehajol hozzám imádkozom hozzá amíg csak élek. " (Zsoltárok 116: 1-2 NLT, második kiadás).

Ha nem érzed magad közel Istenhez, mert a hitéleted napi rutin lett, unalmas, örömtelen és élettelen, akkor azt könnyű orvosolni: kezdj el beszélgetni Istennel újra. 

Az imádság nem egy feladat, amit le kell tudni. Az imádság kiváltság amit megtehetsz. Elkezdhetsz beszélgetni a világmindenség teremtőjével. Várja a beszélgetéseiteket, hogy aztán a kapcsolatototk mélyülhessen.

Beszéljetek róla:

  • Milyen gyakran beszélgetsz a legjobb barátoddal? Istennel ez ennél több, vagy kevesebb?
  • Volt már olyan, hogy az Írás szavaival imádkoztál Istenhez? Mit gondolsz, ez miért fontos? 
  • Ha az imádság beszélgetés, akkor hogyan reagálsz arra, ha Isten mond neked valamit?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015. 08. 27.)

 

Szólj hozzá!

Képes vagy annál jobban dicsérni Istent, mint ahogy azt a gyülekezetben teszed?

2015. szeptember 02. 03:00 - Lilla:)

"Énekeld el neki háládat, énekelj dicséreteket a mi Urunknak!" (Zsoltárok 147:7. TLB fordítás)

Biztosan észrevetted már, hogy a zene és a szeretet együtt jár, mivel a zene a szívből jön. Ez nem egy intellektuális dolog. Ez valami olyasmi, ami a lelkedből fakad, az érzelmeidből.

Nagyon sok szerelmes dal létezik. Sőt vannak olyan rádió állomások, amik kifejezetten szerelmes dalokat játszanak. Tudtad viszont azt, hogy sokkal több dal íródott Jézus Krisztusról, mint bármilyen más témáról a világon? A kereszténység egy éneklő hit. Miért? Azért mert nem a vallásról szól. Egy szeretetkapcsolatról szól. Egy kapcsolatról szól Istennel, aki annyira szeret téged, hogy elküldte Fiát, hogy meghaljon helyetted és aki azt akarja, hogy viszont szeresd őt.

A Zsoltárok 147:7 azt mondja: "Énekeld el neki háládat, énekelj dicséreteket a mi Urunknak!" (TLB fordítás). Semmi nem ébreszthet rá jobban Isten szeretetére és jelenlétére az életben, mint az, amikor énekelsz és dicséred.

Lehet azt gondolod: "De ezt te nem értheted, én nem tudok énekelni." A Biblia azonban azt mondja, csinálj örömteli zajt. Tudom, hogy erre képes vagy, hiszen ha kimész egy meccsre vagy házasodik egy valaki, akkor mindenki képes örömteli zajongásra. Úgyhogy csak engedd ki! Nem feltétlenül kell eltalálnod a helyes hangot. Csak örömtelien kell zajonganod.

Képes vagy annál jobban dicsérni Istent, mint ahogy azt a gyülekezetben teszed? Igen, mert a dicséret egyszerűen csak a szereteted kifejezése Isten felé. Ez azt jelenti, hogy dicsérheted a zuhany alatt. Dicsérheted amikor nyírod a füvet az udvaron. Dicsérheted miközben mosogatod az edényeket. Dicsérheted miközben épp a munkába vezetsz, megkötsz egy üzletet vagy épp a golf pályán vagy. Bárhogy és bármikor kifejezheted a szeretetedet Istennek. Ez pedig azt jelenti, hogy bárhol énekelhetsz.

Beszéljetek róla:

  • Mire gondolsz éneklés közben a gyülekezetben? Mire figyelsz?
  • Milyen gyakran énekled el háládat és szeretetedet Istennek? Naponta? Rendszeresen? Alkalmanként? Ritkán? 
  • Mi az az életedben, ami helyett énekelhetnél vagy hallgathatnál dicsőítő zenét, hogy gyakrabban eszedbe jusson őt dicsérni?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.26.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása