Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan békélhetek meg Istennel?

2015. november 01. 03:00 - noemiblogol

 

 „Ha tehát nyiltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyiot hitvallás által üdvözülünk.” (Rómaikhoz írott levél 10:9-10 NLT fordítás, második kiadás)

A Biblia ezt írja: „A jó hír mutatja meg nekünk, hogy Isten hogyan békült ki az emberekkel.” (Róm. 1:17 NCV fordítás)

Tehát: hogyan is kötött békét velünk az Úr? Ezt hívjuk Evangéliumnak, és három pontban foglalható össze:

Először is: nem tehetjük igazzá önmagunkat

A menny tökéletes hely. Nincs bűn, szomorúság, gonoszság vagy igazságtalanság. Van ugyanakkor mégis egy probléma – mi magunk. Mi vagyunk tökéletlenek. Isten pedig nem engedhet bűnösöket a mennybe, hiszen akkor ez a tökéletes hely is megtelne bűnnel.

A Rómaiakhoz írott levélben ez áll: „Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (Rómaiakhoz írott levél 3:20 NLT fordítás)

Éppen azok nem ismerik Isten törvényeit, akik azt gondolják, maradéktalanul megtartják őket. A törvény ugyanis tökéletes – amit egyikünk sem mondhat el magáról. Nem igazulhatunk meg önmagunk által, így Istennek elő kellett állnia egy tervvel.

Másodsorban: Isten elküldte Jézust, hogy fizesse meg bűneink árát, ezáltal téve minket igazzá

Ha emberi törvények ellen vétesz, emberek által kiszabott büntetés jár érte. Ha Isten törvényét sérted meg, Isten büntet meg érte – ez a büntetés pedig az örök kárhozat. Valakinek meg kell fizetnie mindazért, amit elkövetsz az életed során: a magadnak, másoknak és az Istennek okozott fájdalmakért. Az Úr válasza erre az, hogy elküldi a fiát, Jézust, hogy megfizesse ezt a büntetést. Átveszi a helyed hogy ne kelljen a pokolba menned. Te pedig mindörökké az Úrral maradhass.

Érted már miért hívjuk az Evangéliumot Jó Hírnek? Azt jelenti, hogy minden, amit eddig elrontottál vagy ezután fogsz elrontani az életed során – minden ilyen bűnért Jézus Krisztus fizetett meg a kereszten. Istennel el vannak rendezve az ügyeid.

 „(…) nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket.” (Tituszhoz írott levél 3:5a)

Végül: hit által kell elfogadnunk azt, amit az Úr tett értünk.

Hogy végleg rendezd a soraidat Isten előtt, mindössze hinned kell, és hittel fogadnod Krisztus áldozatát. Innentől Isten családjának tagja vagy. Úgy élhetsz, ahogy azt ő szánta neked, és részed lehet az öröklétből a mennyben. Ez a megigazulás.

A Rómaiakhoz írott levél 10. részében ezt olvashatjuk: „Ha tehát nyiltan Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. Mert a megigazulást azáltal nyerjük hogy szívünkben hiszünk, és a nyiot hitvallás által üdvözülünk.” (Róm. 10: 9-10)

Halleluja! Mindannyian megmenekülhetünk – tekintet nélkül arra, hogy kik vagyunk, mit tettünk, vagy mióta tesszük.

Ma kell ezt megalapoznod. Ha nem vagy biztos abban, hogy halálod után a mennybe kerülsz, imádkozz ma így: „Uram, köszönöm, hogy megalkottál, hogy terved van életemmel, hogy célokat adtál nekem, és megismerhettelek. Köszönöm, hogy hagyod, magam dönthessek arról, elfogadom vagy elutasítom megváltásodat. Alázattal kérlek Uram, hogy ments meg. Nem a saját cselekedeteim okán, hanem azért, mert Krisztus értem is az életét adta a kereszten. Nem foghatom fel teljesen, ugyanakkor szeretném a bizalmamat a te Fiadba helyezni. Meg akarlak ismerni. Szeretni akarlak, szomjazni és éhezni akarom az igazságot a hátralévő életemben. Minden bizalmam a kegyelmedben és a megbocsátásodban van. Azt akarom, hogy te légy az életem ura. Ámen.”

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.10.25.)

Szólj hozzá!

Hogyan imádkozz hatékonyan?

2015. október 31. 03:00 - Á. Bözse

"Kérlek emlékezz, mit mondtál a szolgádnak, Mózesnek: "Ha hűtlenek lesztek hozzám, szétszórlak titeket a nemzetek között. De ha visszatértek hozzám, és engedelmeskedtek az én parancsaimnak, és azok szerint éltek ... visszahozlak titeket arra a helyre, amit a nevem dicsőségére kiválasztottam. " (Nehémiás 1,8-9 NLT, második kiadás)

Alább található négy titok a megválaszolt imákra Nehémiás élete alapján:

  1. Kérésedet Isten jellemére alapozd. Úgy imádkozz, mintha tudnád, hogy Isten válaszolni fog neked: "Azért várom, hogy válaszolsz erre az imára, mert tudom milyen vagy. Hűséges Isten vagy. Nagyszerű Isten vagy. Szerető Isten vagy. Csodálatos Isten vagy. Tudod kezelni ezt a problémát, Istenem."
  2. Valld meg azokat a bűneidet, amikkel tisztában vagy. Miután Nehémiás arra alapozta az imáit, hogy milyen is Isten, megvallotta a bűneit. Azt mondta: "Mevallom, hogy vétkeztünk ellened. Igen, még a saját családom és én is vétkeztünk! Szörnyű vétket követtünk el azzal, hogy nem engedelmeskedtünk a parancsolataidnak, előírásaidnak és rendeléseidnek, amit adtál nekünk." (Nehémiás 1,6b-7 NLT, második kiadás) Nem Nehémiás hibája volt, hogy Izráel rabságba esett. Nem is született még meg, amikor ez történt, valószínűleg már a fogságban született. Mégis magát is beleszámítja a nemzeti vétekbe. Azt mondja: "Én is része voltam a problémának."
  3. Kérd Istentől, hogy tartsa be ígéreteit. Nehémiás így imádkozik az Úrhoz: "Kérlek emlékezz arra, mit mondtál a szolgádnak, Mózesnek." (Nehémiás 1,8a) El tudod képzelni, hogy azt mondod Istennek, "emlékezz"? Nehémiás emlékezteti Istent egy ígéretére, amit Izráel népének tett. Valójában így imádkozik: "Isten, Mózesen keresztül figyelmeztettél minket, hogy ha hűtlenek vagyunk, el fogjuk veszíteni Izráel földjét. De azt is megígérted, hogy ha megbánjuk amit tettünk visszahozol minket." Kell Istent emlékeztetni? Nem. Elfelejti amit ígért? Nem. Akkor miért tesszük mégis ezt? Mert segít nekünk emlékezni arra, amit Isten megígért..
  4. Legyél pontos abban, hogy mit is kérsz. Ha pontos választ akarsz az imáidra, akkor pontos kérésekkel fordulj Istenhez. Ha az imáid általános kéréseket tartalmaznak, hogyan fogod tudni, hogy azok tényleg megválaszolásra kerültek?

Beszéljetek róla:

  • Mi az a kérés, amit nemrégiben kértél Istentől, de amire még nem kaptál választ?
  • Imádkozz újra azért a kérésért, és kövesd a fenti négy lépést. Hogyan változik meg az imád?
  • Isten milyen ígéreteire kell őt emlékeztetned?

* (Daily Hope by Rick Warren — 2015.10.24.)

Szólj hozzá!

Az Úr mindig jelen van, függetlenül attól hogyan érzel

2015. október 30. 03:00 - Babacson

"és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!" Jób 1:21

Amikor még frisssen megtért keresztény vagy Isten nagyon sok visszaigazoló érzést ad és gyakran válaszol a legéretlenebb, legönzőbb imákra, azért hogy tudd, létezik. Amikor aztán hitben nőni kezdesz, elválaszt ezektől a függésektől.

Az hogy Isten mindenütt jelen van és az hogy a jelenléte megnyilvánul két különböző dolog. Az egyik egy tény, a másik gyakran egy érzés. Isten mindig jelen van, még akkor is, amikor nem vagy tudatában és jelenléte túl mély ahhoz, hogy pusztán érzésekben mérd.

Igen, szeretné, hogy érezd a jelenlétét, de sokkal jobban érdekli, hogy bízz benne, mint az hogy érezd őt. A hit és nem az érzéseid tetszenek az Úrnak.

Azok a helyzetek, amelyek a hitedet feszegetik lesznek azok amikor az életed darabokra hullik és Istent sehol sem találod. Ez történt Jóbbal is. Egyetlen egy nap alatt elvesztett mindent, a családját, az üzletét, az egésztségét, mindent, amilye csak volt és 37 fejezeten keresztül Isten egy szót sem szólt.

Hogyan dícsérd az Urat, amikor nem érted, hogy mi történik az életetteddel és Ő csendben van? Hogyan maradsz kapcsolatban krízis idején, amikor nincsen kommunikáció? Hogyan tartsd a szemeid Jézuson, amikor telve vannak könnyel? Azt teszed, amit Jób tett: "Azután a földre esve leborult, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!" (Jób 1: 20b-21)

Mond el az Úrnak, hogyan érzel. Öntsd ki a szíved neki. minden érzést, amit érzel rakd le elé. Jób is ezt tette, mikor ezt mondta: "Nem maradhatok csendben. Mérges vagyok és el vagyok keseredve.Beszélnem kell ." (Jób 7:11 TEV fordítás)

Felkiáltott, amikir Isten távolinak tűnt. "Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam;mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban" Jób 29:3-4

Isten kezelni tudja a kétségeid, dühöd, félelmed, gyászod, összezavarodottságod és kérdéseid.

Beszéljétek át:

  • Ki az a személy, akihez mész, amikor az élet túl nehéz? Mi az amit mondasz nekik, amit Istennek is el kell mondanod?
  • Milyen az Istenbe vetett hited kívülről nézve, amikor nehézségen mész kerseztül.
  • Miért gondolod, hogy Istent jobban érdekli a hited, mit az érzéseid?

 

* (Daily Hope by Rick Warren - 2015. Október 23.)

 

Szólj hozzá!

Miért fontos, hogy megigazultak legyünk Isten előtt?

2015. október 29. 03:00 - Szíj Melinda

„A Jó Hír megmutatja, hogyan teszi Isten megigazulttá, a maga számára elfogadhatóvá az embert.” (Róma 1:17, NCV fordítás)

 waitprayerbible.png

A megigazulás, megigazultság és igaz lényeges szavak a Bibliában, és több százszor fordulnak elő.  A Biblia azt mondja, hogy Isten szereti az igazságot, és Isten maga is igaz. Azt is olvashatjuk az Igében, hogy Isten egy nap meg fogja ítélni a világot igazság tekintetében. És a 23. Zsoltár szerint Isten az igazság ösvényein vezet minket.

De vajon mit jelent az, hogy megigazulás?

Egyszer megnéztem egy teológiai szótárban, és az 27 oldalon át taglalta a szó jelentését! Én két szóval  foglalnám össze: kapcsolat és életstílus.

A megigazulás egyszerűen azt jelenti, hogy Isten előtt igazak, számára elfogadhatóak vagyunk. A Róma levél 1:17 így fogalmaz: „A Jó Hír megmutatja, hogyan teszi Isten megigazulttá, a maga számára elfogadhatóvá az embert.” (NCV fordítás) Isten előtt Jézusnak a mi bűneink miatt való halála által leszünk igazak. Jézus halála miatt személyes kapcsolatba kerülhetünk Istennel. Ez a JÓ HÍR!

A megigazultság egyúttal életstílus is. Azt jelenti, hogy egy Isten szándéka szerint való, igaz életet élünk. A Biblia így említi ezt az 1János 2:29-ben: „Mindazok, akik gyakorolják a megigazultságot, azok Isten igazi gyermekei.” (MSG fordítás)

De miért kell azzal törődni, hogy Isten előtt igazak, számára elfogadhatóak legyünk? Mert csak így lehet igazán élni, és csak ez az egyetlen út, amely Isten országába vezet.

Ha nem állsz kapcsolatban Istennel, akkor igazából nem élsz, csak létezel. A legtöbb ember a Földön nem él igazán, csak létezik - próbálja valahogy kibírni a hétköznapokat, és várja a hétvégéket. Teljesen értelmetlenül élsz, ha nem állsz kapcsolatban az Alkotóval, akinek célja volt azzal, hogy téged megteremtett.

Az élet nem javak megszerzéséről vagy sikerek eléréséről szól. Az élet lényege és értelme az, hogy megismerjük Istent, aki szeret minket, és akinek célja van azzal, hogy megteremtett téged. Mindaddig nem élsz igazán, amíg nem vagy igaz Isten előtt és nem állsz vele személyes kapcsolatban.

A megigazulás még azért is fontos, mert ez az egyetlen módja annak, hogy Isten országába kerülj. Isten az ő országát azért teremtette, hogy helyet készítsen a gyermekei számára, akiket szeret, és ő azt akarja, hogy te is örökre vele legyél. Ő azt szeretné, hogy bejuss az ő országába, azonban kényszeríteni nem fog. Választhatod azt, hogy itt a földön Istennel való kapcsolat nélkül éled az életed, de amikor a földi életednek vége, nem lesz második esélyed választani, hogy hol töltöd majd az örökkévalóságot.

Nem hibáztathatod majd Istent, mert ő most megadja neked a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerülj vele. Ő azt szeretné, ha úgy döntenél, hogy szeretni fogod őt! Ha ezt megteszed, igazzá és elfogadottá válsz az ő számára. És ez meg fogja változtatni az életedet - már itt a Földön is, és az örökkévalóságban is.

Beszéljünk róla:

  • Ha Isten szemében megigazult és számára elfogadható vagy, akkor miért akarja Isten mégis, hogy  tanulj és növekedj szellemi-lelki érettségben?
  • Mit jelent élő kapcsolatban lenni Istennel? Mit jelent ez a te életedben?
  • Hogyan magyaráznád el a megigazulás szó jelentését a saját szavaiddal valaki másnak? Milyen változást hozott az életedbe az, hogy Isten előtt megigazult lettél?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.10. 22.) 

 

Szólj hozzá!

A szelídség belülről jön

2015. október 28. 03:00 - Habakuk

,,Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű.( Máté 11:28-29)

Nagyon fontos, hogy gyakorold is a szelídséget. A szelídség elejét veszi a konfliktusnak, hatástalanítja a kritikát, meggyőző, vonzó, és szeretetet sugároz.

De ami még fontosabb, a szelídség hasonlóvá tesz téged Jézushoz. A Máté 11:28-29-ben ez áll: ,,Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű.”

Várjunk csak egy kicsit... Akkor ez azt jelenti, hogy az a stressz és az a nyomás, amit érzel az életedben azért van, mert nem vagy szelíd? Igen, azt. A Biblia azt mondja, hogy minél szelídebbé válsz, annál jobban hasonlítasz majd Jézusra és annál nagyobb nyugalmat fogsz érezni.

Akarod ezt a békességet? Akarsz olyan lenni, mint Jézus? De nem sétálhatsz ki csak úgy az ajtón és nem erőltetheted magadra a szelídséget. Nem tudod te magad előteremteni a szelídséget, mert legbelül még mindig stressz alatt vagy. Ennek egy ,,belső” munkának kell lennie. Ez Isten Szellemének a gyümölcse, és ez a bensődben kell, hogy megteremjen.

Jézus szelíd és alázatos. Ha megosztod Jézussal a terheidet, akkor szoros kapcsolatban leszel vele. Meg fogod tanulni, hogyan légy még szelídebb és alázatosabb, aztán nyugalmat és békességet fogsz kapni tőle, nem pedig szorongást, és nem leszel nyomás alatt.

Beszéljünk róla

  • Mit jelent felvenni Jézus igáját?
  • Használtad valaha mentségként azt, hogy "nem vagyok valami szelíd ember”? Milyen tanult magatartásformákról szoktuk még néha elhinni, hogy velünk született tulajdonságok?
  • Vettél észre változást az életedben - például szelídebb lettél - azóta, hogy hívő lettél és befogadtad a Szent Szellemet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 10. 21.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása