Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Miért hiheted, hogy Jézus az, akinek mondta magát?

2016. március 31. 03:00 - FodorImi

„Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.” (Máté 20,18-19)

Jézus sok botrányos, felháborító kijelentést tett a Földön. Többségük valószínűleg ismerős számodra:

  • „Isten vagyok.”
  • „Imádnotok kell engem.”
  • „Isten vagyok, aki emberként jött a mennyből.”
  • „Én vagyok az egyetlen út a mennybe.”

Jézus nem csak egyszer mondta ezeket a dolgokat, hanem több alkalommal is. Állításai azonban semmi újat nem tartalmaztak. Valójában 2000 évvel később sem egyedülállóak. Sok ember állította magáról, hogy ő Isten. Miben különbözik Jézus állítása minden más emberétől?

Jézus azt mondta, hogy kijelentéseit a halálból való feltámadásával be is bizonyítja. És pontosan ezt tette.

Jövendöléseit újra és újra megismételte, így mindenki tudhatott róluk. Először még ugyan homályosak voltak, mivel metaforákat használt, amiket nehezen értettek az emberek, mert nem tudták, hogy mire gondol.

Azonban amint közeledett a halála, Jézus jövendölése határozottabbá, kristálytisztává vált: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.” (Máté 20,18-19).

Megtartotta Jézus a szavát? Teljes mértékben! Ez az, amiért a földkerekség kétharmad részén ünneplik a Húsvétot. Ez az, amiért a születésnapodat Jézus feltámadásához viszonyítják.

Az egyetlen ok, amiért az emberek elutasítják Jézus istenségét, mert nem akarnak hinni benne. Jézus bőséges bizonyítékát adta, hogy ő az, akinek mondta magát.

Mivel ő az, akinek mondta magát, két részre osztotta a történelmet, és a korszakokon át milliók életét, köztük az enyémet is, megváltoztatta.

Remélem, hogy a tiédet is.

Beszéljetek róla:

  • Miért gondolod, hogy a feltámadás meggyőző bizonyítéka Jézus istenségének?
  • A feltámadás ellenére egyes emberek miért utasítják el mégis a Jézusról szóló igazságot?
  • Barátaid és családtagjaid nyitottabbak Jézus feltámadásáról beszélgetni Húsvéthoz közeledve, mint bármikor máskor az esztendő során. Kivel oszthatod meg ezt a történetet ezen a héten?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.24.)

Szólj hozzá!
Címkék: feltámadás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása