Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Nem kell elfelejtened

2016. május 02. 03:00 - Anika Enikő

 

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." Róma 8:28

 

Számtalanszor hallottuk a mondást: "Bocsáss meg, és felejtsd el". Csupán egy baj van ezzel; mégpedig az, hogy lehetetlen! Egy sérelmet nem igazán lehet elfelejteni. Sőt, a felejtéssel próbálkozni sincs értelme; mert amikor megpróbálod, arra a bizonyos dologra fókuszálsz, amit el akarsz felejteni.

Isten nem azt akarja, hogy elfelejtsd a dolgot, hanem azt, hogy bízz Benne, és figyeld meg, hogyan tud belőle jót kihozni. Ez sokkal fontosabb, mint elfelejteni, mert ilyenkor megköszönheted Istennek azt a jót, amit kihozott az adott dologból. Nem tudod megköszönni Istennek azokat a dolgokat, amiket elfelejtettél.

A Róma 8:28 ezt mondja: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott."

Nem azt mondja az Ige, hogy minden dolog jó, mert ez nem igaz. A rák nem jó. A betegség nem jó. A válás nem jó. A háború nem jó. A nemi erőszak és a bántalmazás nem jó. Nagyon sok dolog van az életben, ami bűn és gonoszság. Nem minden Isten akarata, ami a világban történik.

De Isten azt mondja, hogy a rosszból jót hoz ki, ha bízunk benne. Amikor odamész hozzá és azt mondod: "Istenem, odaadom neked az életem összes területét", akkor Isten az életed minden részét békességgel tölti meg. Isten békességet teremt a szívedben, és ha nem is érted, miért történt az a bizonyos sérelem, meg tudsz bocsátani, mert Isten a fájdalmat jóra fogja fordítani.

Nem kell elfelejtened a rossz dolgokat, amiket elkövettek ellened. Akkor sem fog menni, hogy ha megpróbálod! Isten azt mondja, hogy nem felejtened, hanem megbocsátanod kell, és megfigyelni, hogyan hoz ki jót belőle.

Beszéljetek róla

  • Ki az, akinek nem bocsátottál meg csupán azért, mert nem akartál felejteni, vagy nem akartad elengedni azt, amit tett veled?
  • Mit kell tenned ma ahhoz, hogy megbocsáss az adott illetőnek, és továbbléphess?
  • Tudnál-e példát mondani arra, amikor Isten a nehéz helyzetből jót hozott ki?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 04.25)

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása