Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Azért, mert Isten így mondja

2016. július 20. 03:00 - magyarosijulia

„Miután [Jézus] abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." (Lk 5,4-5)

Krisztus követőiként, elvárja tőlünk az Úr, hogy engedelmeskedjünk mindenben, amit mond – még akkor is, ha butaságnak tűnik mások szemében, még akkor is, ha értelmetlen pénzügyileg, még akkor is, ha nem értjük és halálra vagyunk rémülve.

A Lukács 5,4-5-ben ezt írja: „Miután [Jézus] abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." (Lk 5,4-5).

Jézus nem csak belépett a csónakba, de elkezdett útmutatásokat adni, hogy hogyan halásszanak.

Figyeld meg Péter reakcióját. Először is, nem vitatkozott Jézussal. Nem mondta, hogy elnézést, Uram, de te egy ács vagy, én meg halász. Azok a halak pedig nem harapnak! Ki vagy te, hogy megmond nekem, hogy hogyan végezzem a munkámat?

Továbbá, Péter nem hezitált. Amikor Jézus azt mondta, hogy szálljanak a tengerre, nem válaszolta, hogy inkább gondoljuk át ezt egy percig! Formáljunk egy bizottságot, és szavazzuk meg! Vagy azt sem mondta, hogy már épp elég mocskosak és fáradtak vagyunk, Uram. Mit szólsz, ha inkább délután próbáljuk meg újra?

Mit tett tehát Péter? Engedelmeskedett Jézusnak anélkül, hogy megkérdőjelezte volna őt.

Ha egy olyan emberré válsz, aki azt mondja, hogy megteszem, mert te azt mondod, Isten meg fogja áldani az életedet. Nem szükséges, hogy lásd az értelmét az utasításainak. Amikor Isten valamit mond, akkor megteszed, és hittel bízol benne.

Nem tudom, hogy eddig mit mondott Isten, hogy megtegyél, de ezt tudom: az engedetlenség mindig megsebez, mert lemaradsz az áldásról. Bízhatsz Istenben, mert Ő mindig a számodra legjobbat akarja, még akkor is, ha egyből nem ezt látod!

Beszéljetek róla:

  • Mit mondott Isten, hogy megtegyél, és nem tetted meg? Miért késlekedsz?
  • Mi tart vissza, hogy bízz abban, hogy Isten útja jobb, mint a tiéd?
  • Hogyan tudsz példát mutatni a teljes engedelmességről a gyerekeidnek azáltal, ahogy az Isten parancsolataihoz viszonyulsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.13)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása