Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Milyen fajta adakozás a szolgálat?

2016. szeptember 23. 03:00 - mintyovanviki

“Dicsőítsétek az Urat minden jövedelmetek első részének odaáldozásával.” (Példabeszédek 3:9a, TLB fordítás)

o-church-giving-facebook_1.jpg

Amikor kisgyermek voltam rendszeresen vásároltam, vagy magam készítettem apró kis giccses ajándékokat a szüleimnek. Ha visszatekintek rájuk, valóban esetlen kis ajándékok voltak. Minden alkalommal viszont, amikor ajándékot adtam a szüleimnek, ők el voltak ragadtatva. Nem mintha szükségük lett volna bármire is tőlem, csak egyszerűen boldogak voltak attól, hogy gondoltam rájuk.

Egyszer 8 éves koromban bementem egy használtruha üzletbe és vettem édesanyámnak egy ruhát 25 centért. Úgy gondoltam, hogy egy nagyszerű ruhát találtam. A mérete körülbelül 4-es volt, anyukám mérete pedig 12-es volt. Az eladó azt mondta: “Ricky, anyukád a lába nagyujjára sem tudja felhúzni ezt a ruhát.”  Annyira megbántódtam, hogy hazáig sírtam rajta. Amikor odaadtam a ruhát édesanyámnak, teljesen izgatott lett. Amikor elhunyt, megtaláltam ezt a ruhát az egyik szekrényében. Megtartotta annyi éven keresztül.

Nem tudsz semmi olyasmit adni Istennek, amire neki szüksége van. Amikor ajándékot adsz Istennek, igazából azt mondod, hogy "Istenem, szeretlek. Épp rád gondolok. Szeretném, ha Te lennél az első az életemben.”

A Bibliában úgy olvassuk, hogy “Dicsőítsétek az Urat minden jövedelmetek első részének odaáldozásával.” (Példabeszédek 3:8a, TLB fordítás). Ezt hívják tizednek. A tized itt 10 százalékot jelent, ami a jövedelmed első része. A tized nem csak az Isten dicsőítését jelenti. A tized az Istentisztelet egy formája. Szóval milyen fajta adakozás minősül Istentiszteletnek?

"Minden olyan napon, amely az Úr napja, mindegyikőtök félre kellene, hogy tegyen valamennyit abból, amit azon a héten keresett, mint egy áldozatot. Az összeg attól függ, hogy az Úr mennyire segített nektek azt megkeresni." (1 Korinthus 16:2a, szabad fordítás)

Az adakozás független. Ez azt jelenti, hogy nem neked kell ellenőrizned, nem neked kell irányításod alatt tartanod, nem neked kell megmondanod Istennek, hogy mit tegyen azzal.

Adakozni bárhol és bármikor lehet, ahol dicsőíted az Istent. Odaadod a jövedelmed első részét a hét első napján és azt mondod: “Istenem, Te vagy az első az életemben.”

Az adakozás tervszerű. Nem csak spontán adakozz. Gondold át.

Az adakozás arányos. Ha semmit nem kerestél ezen a héten, nem adsz semmit. Ha keveset kerestél, keveset adsz. Ha sokat kerestél, sokat adsz.

Isten mindennél jobban szeretné a szívedet elérni. Nem a pénzedet akarja. Azt akarja, amit ez megtestesít számodra. Testünk legérzékenyebb idegszála a szívünktől a pénztárcánkig vezet.

Beszéljetek róla

  • Mit gondolsz milyen hozzáállást vár tőled Isten, amikor adakozol?
  • Mennyire hasonlít ez a jelenlegi hozzáállásodhoz?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.16.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása