Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Fektesd pénzedet az emberek mennybe juttatásába

2016. október 09. 03:00 - Szíj Melinda

„Mondd meg nekik, hogy használják pénzüket jócselekedetekre. Bővelkedjenek a jótéteményekben és örömmel adakozzanak a szükségben lévőknek; legyenek mindig készek megosztani másokkal mindazt, amit Isten adományozott számukra. Ha így tesznek, valódi kincset gyűjtenek majd maguknak a mennyben.” (1 Timóteus 6:18-19a, TLB fordítás)

kereszteny_ekszer.jpg


A legvégső teendőd, hogy felkészülten várd, hogy Isten használni tudjon, a kincsedet az örökkévalóság fényében hasznosítani. 

Tételezzük fel, hogy az amerikai törvényhozás elfogadott egy törvényt, mely szerint valamikor az elkövetkezendő 12 hónap folyamán a japán yen lesz a hivatalos amerikai fizetőeszköz. Többé nem létezne dollár, hanem mindenkinek yent kellene használnia, hogy vételezzen vagy eladjon dolgokat. A tisztességes eljárás érdekében – minthogy a dollár értéktelenné válna a pénznemváltást követően  – senki nem tudná az átállás pontos időpontját. 

Ha tudnád, hogy a következő 12 hónap folyamán ilyen nagy változás fog bekövetkezni, de nem tudnád, hogy pontosan mikor, mi volna a stratégiád? 

Ha megfontolt lennél, akkor fognád az amerikai pénzed javát, és tüstént átváltanád japán yenre, így „a nagy kapcsolás” után nem érintene kellemetlenül, hogy nyakadon maradt az értéktelen dollár. Csupán annyi amerikai dollárt tartanál meg, ami napi szükségleteidet fedezi, mivel az átállás időpontjában megmaradt dollárod többé már semmit sem érne. 

Egy nap a te életedben is elérkezik egy ilyen átállás: az a nap, amikor véget ér életed itt, a Földön. Tudjuk, hogy ez be fog következni, és csak a bolond menne végig úgy az életen, hogy nem készül fel arra, amiről tudja, hogy elkerülhetetlen. A halál mindannyiunk számára 100%-ig bizonyos, egyszer mindegyikünk számára eljön a fordulónap. 

Az örökkévalóság fényében a vagyon, amit itt hagysz a Földön, értéktelenné válik. Ám amivel most rendelkezel, számíthat az örökkévalóságban, ha elkezded átváltani az örökkévaló megtakarításba. Ezt értjük az alatt, hogy kincseket gyűjtesz a mennyben. 

Hogyan teheted ezt meg? Hogyan gyűjthetsz kincseket a mennyben? A Biblia az 1 Timóteus 6:18-19-ben ad választ erre: „Mondd meg nekik, hogy használják pénzüket jócselekedetekre. Bővelkedjenek a jótéteményekben és örömmel adakozzanak a szükségben lévőknek; legyenek mindig készek megosztani másokkal mindazt, amit Isten adományozott számukra. Ha így tesznek, valódi kincset gyűjtenek majd maguknak a mennyben – ez az egyedüli biztonságos befektetés az örökkévalóságba! Ráadásként áldott keresztény életet fognak élni itt a Földön is.” (TLB fordítás). 

Neked melyik bankban van betéted? A földi pénzintézetben vagy az örökkévalóság bankfiókjában? Nem viheted magaddal, viszont előre küldheted azáltal, hogy vagyonodat olyan emberekre áldozod, akik a mennybe igyekeznek. 

A befektetés legnagyszerűbb formája, ha fogod a pénzed és arra fordítod, hogy az emberek mennybe jutását segítsd elő vele. Így amikor magad is oda érkezel, ők mind ott fognak köszönteni téged, és azt mondják majd: „Köszönöm, hogy segítettél ide kerülnöm!” 

Valahányszor adakozol, hogy segíts egy misszionáriusnak megnyerni valakit Krisztus számára, akkor kincset ruházol be és gyűjtesz a mennyben. Valahányszor támogatsz egy egyházkerületet a programtervezésben, egy épület megépítésében, vagy adakozol egy lelkészi szolgálatnak, akkor ezzel hozzásegíted az embereket a mennybe jutásukhoz. Ez a legjobb rendeltetési hely a pénzed számára, és végeredményben ez az, ami valódi beteljesülést tartogat neked itt, a Földön. 

Téged fog valaki üdvözölni a Mennyországban? Így lesz, ha pénzedet az örökkévalóság távlatába fekteted. 

Beszéljetek róla: 

  • Mit gondolsz, mit vár el tőled Isten, amikor úgy érzed, hogy nincs megtakarítanivaló pénzed, amit másokra költhetnél?
  • Milyen lehetőségeket adott neked Isten, melyeket még nem aknáztál ki, hogy a Jó Hír továbbadásával pénzt fektess az emberekbe?
  • Ha valaki belelátna a bankszámlakivonatodba, mit mondana, hol gyűjtöd a kincsedet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.02.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása