Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hagyd el a sértettséget!

2016. november 22. 03:00 - csmsdvd

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen; ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kol 3:13)

Sokunk életében volt olyan valaki, aki őrült, bántó dolgot tett velünk, vagy még inkább olyan valakivel, akit szeretünk. Az agyunk ezt mondja. „Tudom, keresztényként az a dolgom, hogy megbocsássak, ezt meg is teszem. Csak előbb ő kérjen tőlem bocsánatot.”

Ezzel az a gond, hogy a sértettséget továbbra is magadban tartod. Valójában, az az illető sohasem fog bocsánatot kérni. Valószínűleg sohasem fogja azt mondani, elnézést, mert nem fogja fel, vagy nem érzékeli, mit tett. Emiatt továbbfortyogsz olyanon, amit a másik már rég elfelejtett. Téged meg belülről elemészt.

Sose tartsd magadban a sértettséget, mert a gyűlölet öl. A gyűlölet olyan, mintha mérget innál azért, hogy a másik meghaljon. Ez nem működik. Elhatározás szükséges, hogy mielőtt bármi történik, az illetőnek meg fogsz bocsátani.

Jézus a legvégletesebb körülmények között is ezt mondta, amikor a kereszten függött. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Luk 23:34)

Mit is teszel akkor hát? Amikor a megbocsátással küzdesz, gondolj Isten kegyelmes ajándékára.

Gondolj egy olyan versre, mint A kolosséiakhoz írt levél 3. fejezetének 13. verse. „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen; ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” Jó, ha megjegyzed, és magadban hordozod a napod során, számtalan alkalmad lesz, amikor hasznodra válik.

A „viseljétek el az ógörög nyelvben „szenvedjétek el, tűrjétek el, toleráljátok jelentéssel bír. Alapvetően azt jelenti, hogy figyelsz, törődsz a másikkal. Jézus ezt mondta. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Máté 5:7)

 Isten áldását kérem az életedre. Az egyik módja, ahogyan fogadhatod, hogy irgalmas vagy.

 Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Milyen sértettséget tartasz magadban?
  • Mi az, amit még ma megtehetsz, hogy a sértődés ne alakuljon át gyűlöletté?
  • Hogyan határoznád meg, mi az irgalmasság?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 11. 15.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása