Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A kereszt szabadsága

2016. június 30. 03:00 - K. Juc

„Tudjuk, hogy a régi életünk Krisztussal együtt meghalt a kereszten azért, hogy a bűnös énünknek ne legyen hatalma felettünk.” (Róma 6:6a, NCV fordítás)

A Róma 6:6 szerint „tudjuk, hogy a régi életünk Krisztussal együtt meghalt a kereszten azért, hogy a bűnös énünknek ne legyen hatalma felettünk.” Mit jelent az, hogy „a bűnös énünknek ne legyen hatalma felettünk”? Azt, hogy természetünkből adódóan hajlamosak vagyunk rossz dolgokat tenni.

Amikor megbántasz, a természetes reakcióm azt diktálja, hogy én is megbántsalak. Amikor rosszat mondasz rólam, a természetes reakcióm az, hogy én is rosszat mondjak rólad, magamban tartsam a sérelmet, és soha ne bocsássak meg. Minden, amire természetes hajlamaim ösztönöznek, csak ront a helyzeten.

De el tudjuk szakítani ezeket a kötelékeket: a keserűség, a bűntudat, a neheztelés és az aggodalom kötelékeit. Dönthetünk úgy, hogy nem leszünk a múltunk és a fájó emlékeink rabszolgái. Eldönthetjük, hogy megbocsátunk.

Hadd tegyek fel egy nagyon fontos kérdést. Igazán meg akarsz gyógyulni a megbántottságból? Igazán el akarod engedni a sérelmed? Vagy továbbra is ragaszkodni akarsz hozzá, hogy idővel keserű, öreg és zsémbes ember legyen belőled?

Mennyire gondolod komolyan, hogy meg akarsz szabadulni ettől a fájdalomtól? Belefáradtál már a hordozásába? „Ezerszer lejátszottam magamban. Minden alkalommal fájdalmat érzek, amikor arra gondolok, amit az apám tett – vagy, amit a testvérem, az anyám vagy a férjem tett. Minden alkalommal fáj, amikor rágondolok."    

A keresztnek van hatalma arra, hogy megszabadítson Téged a haragtól, a bánattól és a nehezteléstől. Nincs más mód rá, hogy elengedd ezeket az erőteljes érzéseket, amelyek lenyomnak, csak a kereszt. Jézus a keresztfán megtörte a bűn, a halál és a kötelékek hatalmát az életed felett.

Szeretném, ha arra az emberre gondolnál, akinek meg kell bocsátanod. Arra a személyre, akinek a sértése elültette a keserűség magjait benned. Szeretném, ha elmondanád most ezt az imát:

"Atyám, egyedül Te tudod, hogy mennyire megbántott ez az ember. Egy másodperccel sem szeretném tovább hordozni a fájdalmat. Nem akarok keserű emberré válni. De szükségem van a kegyelmedre és a kereszt hatalmára, hogy el tudjam engedni a fájdalmamat és meg tudjak bocsátani azoknak, akik megbántottak. Ez a fordulópont. Először arra van szükségem, hogy megtapasztaljam a megbocsátásodat. Tudsz minden alkalomról, amikor megbántottam másokat, és nagyon sajnálom, hogy vétkeztem. Jézus, köszönöm, hogy meghaltál értem! Elfogadom a kegyelmedet és a megbocsátásodat, amire naponta szükségem van. Most Hozzád fordulok, és úgy döntök, hogy megbocsátok, ahogy Te is megbocsátottál nekem. Akárhányszor visszajönnek az emlékek, újra megbocsátok, amíg a fájdalom teljesen eltűnik. Gyógyítsd meg a szívemet a kegyelmeddel! Jézus nevében. Ámen."    

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.23.)

Szólj hozzá!

Ne a keserűséget, hanem a kegyelmet válaszd

2016. június 29. 03:00 - csmsdvd

“Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsid 12:15)

Amennyiben harag van a szívedben, akkor valaki irányít téged. Mondtad-e valaha “Annyira idegesítesz!” Ilyenkor azt vallod be, hogy "Te irányítasz engem." Egyetlen módon tudod elmédből és szívedből kikapcsolni azt az embert, akire haragszol, ha kegyelemmel gyógyítod magad - Isten kegyelmével.

A Zsidókhoz írott levélben a 12:15 igerészben olvassuk:“Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön”

Ismertek olyan családot, ahol a megkeseredett anya mérgezte az egész családot? Ismertek olyan családot, ahol a megkeseredett apa mérgezte az egész családot? A megkeseredés ragályos és nemzedékeken keresztül betegít. Valakinek meg kell szakítania a láncot, és jobb, ha te vagy az. Ha a szüleid megkeseredettek az ő megkeseredett szüleik miatt, akkor neked kell megszakítani a láncot. Csak egyetlen mód van a lánc megszakítására: kegyelem általi gyógyulás.

Barátaim, ha Isten kegyelmét nem fogadjátok be a családotokba, akkor az élet egyre jobban megkeserít. Miért? Mert a bűn ott van a világunkban. Egy romlott bolygón élünk. Ez nem a mennyország. A gonosz emberek állandóan gonosz dolgokkal foglalkoznak. Az élet nem méltányos.

Ha nincs a szívedben kegyelem, akkor meg fogsz keseredni.

A megbocsátás méltányos? Nem, egyáltalán nem az.

De ez nem a méltányosságról szól. Nem az igazságszolgáltatásról szól. A kegyelemről szól. Nem azért bocsátasz meg valakinek, mert az méltányos. Hanem azért bocsátasz meg, mert így helyes, nem szeretnéd, hogy a szívedben csak keserűség maradjon. Nem szeretnéd szíveden viselni a sértődést és a gyűlöletet.

A megbocsátás ingyen van, de Jézus nagy árat fizetett érte, az életébe került. Isten fiának az életébe került. Ahogy Jézus haldoklott a kereszten, szétfeszített kezeiből csepgett a vér és ezt mondta “Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ő ezáltal azt mondta: “Szeretlek, szeretlek, szeretlek!" Ezzel azt mondta, hogy  “Ők nem érdemlik meg. Ők nem is tudják, mit csinálnak. De Atyám, bocsáss meg nekik!"

Engedd át az igazságszolgáltatást Istennek!

Gyógyítsd a keserűségedet az ő kegyelmével!

Beszéljetek róla:

  • Éreztél-e keserűséget valaki iránt? Mi volt életedben az eredménye?
  • Mit gondolsz, miért olyan fontos számunkra, hogy minden méltányos legyen?
  • Kinek mutathatsz kegyelmet manapság, főleg olyan helyzetekben, amik nem tűnnek méltányosnak?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.22)

Szólj hozzá!

Megbocsátás és a bizalom helyreállítása közti különbség

2016. június 28. 03:00 - csmsdvd

"Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr." Róm 12:19

Ki tud nagyobb tüzet viszonozni, te, vagy Isten? Ki dönti el a végeredményt, te, vagy Isten? Azt gondolom Isten. Ha választanom kell, hogy nekem kell viszonoznom, vagy Isten legyen a döntőbíró, akkor inkább Istenre hagynám a döntést. Istenre hagyatkoznék.

El szeretném mondani, mi az, ami nem megbocsátás. A megbocsátás nem jelenti azt, hogy a bizalom rögtön helyre is áll. A megbocsátás az azonnali. A bizalmat viszont csak idővel lehet helyreállítani. A megbocsátás a kegyességre alapul. A bizalomért meg kell dolgozni. A bizalmat kiérdemled. A megbocsátást nem érdemled ki.

Nagyon sok ember nem akar megbocsátani, mert azt gondolja, ha megbocsát, akkor újra meg kell bíznia. Nem. Ez egy teljesen más történet. Hadd erősítsem meg újra: valakinek megbocsátani, nem jelenti azt, hogy bízol is benne. Azt jelenti, hogy annak az embernek újra ki kell érdemelnie a bizalmat.

Ha két ember kapcsolatban van és az egyik kábítózik vagy részeges vagy erőszakos, vagy bármi, kérdezheti: “Meg tudsz bocsátani?” Igen, meg fogsz bocsátani. “Élhetünk úgy, ahogy korábban?" Nem. Nem csak ennyiből áll.

A megbocsátás és a bizalom helyreállítása két különböző dolog. A megbocsátás a te dolgod, akár válaszolnak rá akár nem, akár kérik, akár nem, akár felismerik a szükségét, akár nem. A magad érdekében bocsátasz meg. A kapcsolat helyreállítása sokkal több, mint csak a megbocsátás. Bűnbánatra van szükség. Legtöbbször ez sokkal több időt igényel.

A legtöbb ember úgy gondolja, nem bocsáthat meg, mert akkor azt jelenti, hogy vissza kell térnie a régi dolgokhoz. Egyáltalán nem. Viszont Istenre kell hagyatkozni.

Hogyan tudod elengedni a sértést, bántást? Úgy, hogy Istenre hagyod!

 Beszéljetek róla:

  • Kinek kell megbocsátanod ?
  • Kivel kell a kapcsolatodat helyreállítani ?
  • Milyen módon tudja valaki helyreállítani a bizalmat veled ?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.21.)

Szólj hozzá!

Miért bocsáss meg?

2016. június 27. 03:00 - Babacson

"Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát." Máté 18:27 NIV fordítás

Isten igéje elmondja, hogy miért kell elengednünk a sérelmeinket és neheztelésinket, meg kell szabadulnunk tőlük, mintsem hogy folyton újra gondolnánk.

Három indok van a megbocsátásra.

1. Mert Isten megbocsát neked. Máté 18-ban Jézus elmeséli egy király történetét, aki megbocsát a szolgájának. A 27 versben azt mondja: "Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát." (NIV) Ahogyan a király eltörölte szolgája adósságát, Isten elküldte Jézus Krisztust, hogy kifizesse a tiéd. Mindenért, amit valaha rosszul tettél már megfizették az árát. Jézus kapta az ütéseket, ő fizette meg a büntetésed. Elvette a sérelmeidet és megfizette a bűn zsoldját. Jézus Krisztus az összes bűnödért meghalt. 

2. Mert a neheztelés önkínzás. Önmagadnak okozott seb. Valahányszor neheztelsz, az jobban fáj neked, mint annak a személynek aki ellen keserű érzéseid vannak. Valójában, amíg te évekkel ezelőtt történt dolgok miatt zaklatod fel magad, addig a másik személy már régen elfelejtette. A múltad a múltad marad és nem tud többé ártani neked, hacsaknem tovább ragaszkodsz hozzá. 

3. Mert megbocsájtásra van szűkséged minden nap. A Biblia világosan tanít arról, hogy nem kaphatjuk meg azt, amit mi nem vagyunk hajlandóak adni. Megbocsátást szeretnél? A Biblia azt mondja, megbocsátónak kell lenned. 

A megbocsátás egy élet stílus, nem egy olyan dolog, amit egyszer kell megtenned, az életed során minden nap szűkséged van rá. Megbocsátást kell kérned, el kell fogadnod Istentől és másoktól is és megbocsátást kell adnod, folyamatosnak kell lennie. Élvezni és alkalmazni kell.

Beszéljetek róla: 

  • Ki az a személy, aki egyből eszedbe jut, ha a legnagyobb sérelmedről kérdeznek?
  • Annak fényében, hogy mit tett Isten érted és megbocsátott neked, ki az akinek meg kell bocsátanod ma?
  • Van egy külön idő a mindennapjaidban, amit az Istennek töltött időre szánsz megbánásban, közösségben és Biblia tanulmányozásban? Hogyan tudnád ezt a legfontosabbá tenni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2016.06.23.)

Szólj hozzá!

A bevallás a gyógyulás kezdete

2016. június 26. 03:00 - magyarosijulia

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5,16a)

Az érzéseid megvallása a gyógyulás kezdete.

A Biblia azt írja: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5,16a). Tehát engedd meg, hogy megkérdezzem: Akarod, hogy megbocsássanak neked? Ez az első lépés. Akarod, hogy érzelmileg is meggyógyulj? Az viszont már egészen más dolog.

Ha csak arra vágysz, hogy bocsánatot nyerj, akkor megvallod a bűnödet Istennek. De ha igazán túl akarsz már lenni ezen, és haladni tovább az életeddel, akkor szükséged van az érzelmi gyógyulásra. Ez azt jelenti, hogy el kell mondanod valaki másnak is.

Kérdezheted, hogy „Miért? Miért tegyem meg ezt? Miért akarja Isten, hogy valaki mást is belehúrcoljak ebbe az egészbe?" Elmondom, hogy miért. Mert Isten tudja, hogy a problémáink gyökere a kapcsolatainkban van. Észre se vesszük ezt! A más emberekkel való zavaros kapcsolataink a problémáink gyökere.

Ha nincs az életünkben egy olyan ember, akivel teljesen őszinték vagyunk, akkor álarccal járunk. Tesszük magunkat és megjátszuk magunkat, nem vagyunk őszinték egymással, játszunk egymással és képmutatók vagyunk. Úgy teszünk, mintha mindent a kezünkbe tartanánk, amikor mindenki tudja, hogy nem. Úgy teszünk, mintha minden rendben volna, amikor nincs.

Mit okoz ez? Elszigetelődsz a többi embertől és megakadályozza az intimitást, a bensőségességet. És leginkább, távol tart a szeretet legmélyebb szintjétől. Nem tudsz teljesen szeretni, ha a szívedben bűntudat van.

Annyira vagy beteg, amennyire a titkaid betegek. A tény az, hogy minél inkább elrejtőzöl, annál betegebbé válsz. Ugyanakkor, ha megvallod az érzéseidet, elkezdődik a gyógyulás. Amikor találsz egy olyan valakit, akiben megbízol, aki meghallgat téged és megoszt veled dolgokat, tudod mi történik? Ráébredsz, hogy másnak is nagy problémái vannak, gyakran épp ugyanazok, mint neked.

Van valami abban, amikor elmondasz valamit egy másik embernek, amitől kidugul a szelep, amitől csökken a nyomás. Amikor kiengeded a mumust a szekrényből, csak úgy hirtelen a mumus már nem is olyan nagy!

Ha gyógyulást akarsz, abba kell hagyd a titkolózást! Az a dolog, amiről nem akarsz beszélni senkivel, az pont az a terület, ahol Isten a legtöbb kegyelmet és a legnagyobb gyógyulást akarja adni!

Beszéljetek róla:

  • Kinek tudod megvallani a bűneidet és kivel tudod megosztani az érzéseidet?
  • Ki bízik meg benned, hogy ugyanezt megtegye?
  • Jó hallgatónak tartod magad? Hogyan tudsz fejlődni abban, hogy még jobban tudj meghallgatni másokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.19)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása