Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan segíthetsz valakinek reményt és gyógyulást találni - első rész

2016. augusztus 26. 03:00 - FodorImi

„Ezért [Jézus] tökéletesen meg tudja menteni azokat, akik általa jönnek Istenhez, mert Ő mindig él, hogy közbenjárjon értük.” (Zsidók 7:2,  NIV fordítás)

Meg vagyok győződve, hogy a kis csoportok életfontosságú szerepet játszanak abban, hogy az ún. reménytelen emberek segítséget kapjanak és gyógyulást találjanak. Az egyik dolog, amiért leginkább szeretek kisebb csoportba járni az, hogy imádkozhatunk mások „reménytelen” ismerőseiért. Mások hitére támaszkodhatunk, amikor mi magunk kételkedni kezdünk.

A Lukács 5-ben van egy nagyszerű történet egy néhány férfiból álló kis csoportról, akik Jézus lábához vitték béna barátjukat, mert annak gyógyulásra volt szüksége. A történet szerint a kis csoportnak, akiket Isten használt a barátjuk gyógyulásában, hét jellemzője van. Ma hármat fogunk megnézni ezek közül, holnap pedig a többit.

Együttérzés, törődés: Ez az ember azért gyógyult meg, mert barátai törődtek vele. Minden azzal kezdődik, hogy együttérzünk és törődünk azokkal, akiknek valami problémájuk van. A Róma 15:2 ezt mondja: „Segítenünk kell másokat, hogy azt tegyék, ami helyes, és építenünk kell őket az Úrban.” (NLT ford., 2. kiadás) Isten azért használta ezeket a férfiakat, mert érzékenyek voltak barátjuk szükségére. És minket is használni fog, ha nem csak önmagunk körül forgunk, és ha jobban figyelünk mások szükségeire, mint a magunkéra.

Hit: Ezek a férfiak hitték, hogy Isten meg akarja gyógyítani a barátjukat. Vess egy pillantást a Lukács 5:20-ra: „Mikor Jézus látta a hitüket, ezt mondta, ’Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva’” (NIV ford.) Nem a saját hite miatt gyógyult meg a béna ember, hanem a barátai hite miatt. Hány olyan embert ismersz, akik annyira le vannak bénulva, hogy képtelenek hinni Istenben? Ezek azok a helyzetek, amikor nekünk kell hinnünk helyettük és értük!

Cselekvés, beavatkozás: Ennek a béna férfinak a barátai nem csak imádkoztak a barátjukért, hanem „akcióba is léptek”. Nem elég csupán imádkozni valakiért, akit fogva tart a bűn és problémákkal küzd. Cselekednünk kell. A Lukács 14:23-ban azt mondja Jézus: „Menj ki az utakra és az országutakra, és kényszerítsd őket, hogy jöjjenek be, hogy megteljen a házam.” (MBT ford.) a A Bibliában nagyon sok példát találunk arra, hogy emberek másokat visznek Jézushoz.

Beszéljetek róla:

  • Miből látszik az, hogy valakinek reménytelen vagy kilátástalan a helyzete?
  • Hiszel abban, hogy nincs senki, akit Jézus ne tudna elérni? Ha igen, akkor mit vagy hajlandó tenni azért, hogy Jézushoz vidd a “reménytelen” embereket?
  • Melyik problémákkal küzdő barátodért kezdtél már el imádkozni? Mit tudsz tenni érte, és hogyan segítheted, hogy meggyógyuljon?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.19.)

Szólj hozzá!

Semmi sem jön könnyen, ami ér valamit

2016. augusztus 25. 03:00 - Á. Bözse

"Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás)

Nagyon sok dolog van, ami akadályozza azt, hogy beteljesítsük az életünk küldetését. Az évek során sokat vitáztam arról, hogy a legrosszabb ellenség a halogatás-e, vagy az elcsüggedés. Ha a Sátán nem tudja halogatni életünk küldetésének megvalósulását, akkor azzal próbálkozik, hogy végleg feladjuk.

Pál apostol arra tanít minket, hogy ellen kell állnunk az elcsüggedésnek. „Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás).

Belefáradtál valaha abba, hogy mindig csak a jót teszed? Szerintem mindannyian voltunk már így. Néha könnyebbnek tűnik a rosszat tenni, mint a jót.

Amikor elcsüggedünk, akkor nem vagyunkhatékonyak. Amikor elcsüggedünk, akkor a hitünk ellen cselekszünk.

Amikor elcsüggedünk, akkor ezt mondjuk: „Ezt nem lehet megcsinálni." Ez pont az ellentéte annak, hogy „Tudom, hogy Isten meg tudja tenni, mert azt mondta ..."

Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

  • Hogyan kezelem a bukást?
  • Mérges leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Frusztrált leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Panaszkodni kezdek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Befejezem, amit elkezdek?
  • Mekkora a kitartásom?

Ha elcsüggedsz, ne add fel harc nélkül. Ami valamit is ér, soha nem történik meg kitartás és energiabefektetés nélkül.

Amikor egy szobrász megalkot egy szobrot, sokáig kell vésnie. Nem csak megüti egyszer a kalapáccsal a vésőt, és hirtelen a felesleges kő leomlik, megjelenítve a csodálatos mesterművet. Folyamatosan üti és üti, rétegenként eltávolítva a felesleget.

És ez így van a való élettel is. Ami igazán ér valamit, az sosem jön könnyen az életben. Folyamatosan „ütöd", mész utána, és lassacskán az életed Isten kegyelmének mesterművévé válik.

Az az igazság, hogy a kiemelkedő emberek igazából átlagos emberek, rendkívüli mértékű elszántsággal. A kiemelkedő emberek nem tudják, hogyan kell feladni.

Beszéljetek róla

  • Mit mutat meg a hitedről az, hogy hogyan viselkedsz egy nehéz szituációban?
  • Mi volt az, amit éppen készültél feladni?
  • Hogyan tud Isten igéje segíteni neked kitartani? Ki az az életedben, aki bátorítani tud, hogy menj tovább?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.18.)

Szólj hozzá!

Félsz, hogy rossz döntést hozol?

2016. augusztus 24. 03:00 - kennedymárti

"Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (Zsoltárok 23:3b, NIV fordítás)

right-decision-wrong-decision.jpg

Gyakran félünk rossz döntést hozni, ami stresszt eredményez.

Talán egy kényes kérdéssel kell szembenézned: „Tartsak ki, vagy hagyjam elmenni?” „Szálljak be vagy inkább szálljak ki?” „Hozzámenjek? Elvegyem feleségül?” „Keresnem kellene egy új állást?” „El kellene költöznöm?”

Ha nem tudod megváltoztatni a gondolkodásod, úgy az életen csak végigbotorkálsz. Sőt, a Biblia azt mondja, ha kétfelé sántikálunk, mindenben, amit cselekszünk, bizonytalanokká válunk (Jakab első fejezete). A görög „bizonytalan” szó azt jelenti szó szerint, hogy „támolyog, mint egy részeg ember”.

Isten viszont azt mondja, hogy van ellenszer a bizonytalanságra. A Zsoltárok 23:3-ban azt olvassuk, "Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (NIV fordítás) A döntéshozatallal járó stresszt úgy tudjuk kezelni, ha engedünk Isten vezetésének.

Azt gondolhatod, „De már próbáltam!” Kérted Isten vezetését, de azután csak még jobban összezavarodtál, mint előtte és még mindig nem jöttél rá a megoldásra. Most pedig azon tűnődsz, „Miért is olyan nehéz felfogni Isten akaratát?”

Isten valamiféle játékot űz velünk? Hát persze, hogy nem! Isten vezetni szeretne minket, azt akarja, hogy az akarata legyen világos előttünk, jobban, mint ahogyan el tudjuk képzelni. A problémánk sokszor az, hogy rossz dologra tekintünk, amikor az Ő akaratát keressük.

Például, sokan érzelmen keresztül fogható választ várunk. Azt akarjuk, hogy egy erős érzés egyszerűen döntsön le minket a lábunkról és így biztosan mondhassuk, „Igen, így már tudom, hogy ez Isten akarata!” Néhányan valamilyen módszeren keresztül szeretnék megközelíteni Isten akaratát. Azt akarjuk, hogy valaki adjon nekünk egy receptet vagy egy képletet, amit alkalmazhatunk. Mások pedig mágikus köntösbe öntöztetik Isten akaratát. Arra várunk, hogy Isten valamilyen fantasztikus jelt adjon – írja az üzenetét az égre, hívjon fel telefonon, küldjön egy e-mailt.

Mindezek frusztrációhoz vezetnek és ahhoz, hogy elveszítjük szem elől Isten akaratát. Isten akarata nem egy érzés vagy képlet, vagy valami olyasféle, amitől azt szeretné, hogy feszült lennél vagy félnél.

Isten nem akar téged összezavarni és nem akarja, hogy túlstresszeld magad, mikor döntéseket hozol. Ő ott van, vezeti minden lépésed az úton.

Beszéljetek róla

  • Mi volt az a nehéz döntés, amivel mostanában szembe kellett nézned? Hogyan kerested Isten akaratát?
  • Isten miért akarja, hogy használd a Bibliád a döntéseid meghozatalakor?
  • Mi tart távol attól, hogy bízz Istenben, aki vezet téged a döntéshozatalaid során?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.17.)

Szólj hozzá!

A gondolataid formálják az életedet

2016. augusztus 23. 03:00 - Bolbásné Viola

“Légy óvatos, hogyan gondolkodsz; a gondolataid formálják az életed.” (Példabeszédek 4:23, TEV fordítás)

Isten sokkal inkább a gondolkodásodat akarja megváltoztatni, mint a körülményeidet.

Mi azt szeretnénk, ha Isten minden problémánkat elvenné: fájdalmat, bánatot, szenvedést, betegséget és szomorúságot. Isten azonban rajtad akar dolgozni először, mivel az átformálódás nem fog megtörténni addig, amíg a gondolkodásod meg nem újul és a gondolataid el nem kezdenek változni.

Miért olyan fontos megtanulni, hogy hogyan kezeld a gondolataid? Hadd adjak neked három okot:

Vezesd az elméd, mert a gondolataid irányítják az életed.

Példabeszédek 4:23-ben azt olvassuk, hogy “Légy óvatos, hogyan gondolkodsz; a gondolataid formálják az életed.” (TEV fordítás). A gondolataidnak elképesztő hatalma van arra, hogy jó vagy rossz irányba formálja az életed. Például, lehet, hogy elfogadtál egy kijelentést, amit valaki mondott neked gyermekkorodban, „Te egy semmirekellő vagy, nem számítasz.” Ha ezt a gondolatot magadévá tetted, még akkor is, még, ha nem is volt igaz, ez formálta az életed.

Vezesd az elméd, mert az elme a bűnért folyó csata hadszíntere.

Minden kísértés az elmében történik. Pál azt írja Róma 7:22-23-ban, hogy „Ami az új természetemet illeti, szeretem Isten akaratát tenni, de van valami más mélyen bennem, az alantas természetemben, amely hadban áll az elmémmel, megnyeri a csatát és engem a bűn rabszolgájává tesz, ami még mindig bennem van. Az elmémben szeretnék Isten készséges szolgálja lenni, de ehelyett azt találom magamban, hogy még mindig a bűn szolgája vagyok.” (TLB fordítás)

Az egyik oka annak, hogy mentálisan kimerülsz az, hogy az elmédben napi 24 órán át folyik a harc. Azért ennyire fárasztó, mert intenzív és mert az elméd az egyik legnagyobb eszközöd! Sátán pedig szeretné megkaparintani a legnagyobb eszközöd!

Vezesd az elméd, mert ez a kulcs a békéhez és boldogsághoz.

Egy vezetés nélküli elme feszültséghez vezet. Egy irányított elme viszont nyugalomhoz. Egy vezetés nélküli elme konfliktushoz vezet. Egy irányított elme pedig magabiztossághoz. Egy vezetés nélküli elme stresszt okoz. Amikor nem próbálod meg irányítani az elmédet és a gondolkodásmódodat, ennek hatalmas mennyiségű stressz lesz a következménye. Egy irányított elme viszont erőhöz, biztonsághoz és nyugalomhoz vezet.

“Ha a bűnös természetednek megengeded, hogy uralja az elmédet, az halálhoz vezet. Ha viszont a Szellemnek engeded, hogy uralja az elmédet, az élethez és békességhez vezet.” (Róma 8:6 NLT fordítás)

Beszéljetek róla

  • Mi olyannal töltöd meg az elmédet, ami Istennek tetszik? Milyen dolgokkal töltöd meg az elmédet, amelyek Istennek nem tetszőek?
  • Hogyan gyakorlod az elméd vezetését?
  • Milyen szerepet játszik a Szentírás az elméd vezetésében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.16.)

Szólj hozzá!

Hogyan legyen marandandó változás az életedben

2016. augusztus 22. 03:00 - Anika Enikő

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával." (Róma 12,2a)

Ha maradandó változást szeretnél az életedben, akkor szükséges átprogramoznod az elmédet.

Különösen a gondolatsémákat kell megváltoztatni és nem arra összpontosítani, amire nem szeretnél összpontosítani; hisz arra veszed az irányt, amerre összpontosítasz.

A mai ige egy tervrajzot állít elénk arról, hogy hogyan változtassuk meg a gondolkodásunkban létrejött sémákat.

  • „Ne igazodjatok..." Milyen gyakran hagyjuk, hogy mások alakítsák az életünket? Isten nem szeretné, hogy valaki máshoz hasonló legyél; hanem azt szeretné, hogy azzá légy, akivé teremtett. Tehát, ne utánozz, ne igazodj, és ne próbálj meg a másikhoz hasonló lenni.
  • „...e világhoz..." A minták képezik az alapját mindannak, amit megtanultál az életben. Ha változni szeretnél, akkor szükséges megváltoztatni a sémákat és a mintákat. A korábbi, régi és egészségtelen sémát vagy szokást egy újjal, a Krisztusival kell helyettesítened.
  • „Változzatok meg értelmetek megújulásával." A „megváltozni" szó ugyanaz a szó, amit a metamorfózisra használunk; az a fajta átalakulás, illetve annak a folyamata, amikor a hernyóból pillangó lesz. Ugyanilyen értelemben, Isten egy teljesen új emberré szeretne átváltoztatni, a gondolkodásod megújítása által.

Hogyan történik meg mindez? A Biblia az Efézus 2,22-24-ben azt mondja: „Hagyjátok el a korábbi gonosz életmódotokat, és vessétek le a régi emberi természetet, amely már teljesen megromlott a saját rossz irányba vezető vágyai miatt. Teljesen újítsátok meg a gondolkozásotokat, és öltsétek fel az új embert, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen."

Ez azt jelenti, hogy némi levetkőzést és felöltözést kell végrehajtani – és a levetkőzés előbb kell megtörténjen a felöltözésnél. Ugyanúgy, mint mikor ruhákat próbálsz egy ruhás üzletben. Mielőtt felpróbálod az új darabot, le kell vedd a régit.

El kell hagyd a régi viselkedésmódot, a régi gondolkodásbeli sémákat, a régi elképzeléseket, amelyek szerint éltél, ahhoz, hogy felöltsd az új ruhákat, melyeket Isten szabott rád.

Beszéljetek róla:

  • Mit jelent a gyakorlatban megújítani az elmédet?
  • Hogyan jellemeznéd a szokásaidat, amelyeket az eddigi életed során megtanultál?
  • Mi az a „régi dolog", amit le kell vetkőznöd ahhoz, hogy Isten meg tudja újítani az elmédet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.15)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása