Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A barátság elmélyítéséhez figyelj együttérzéssel

2016. május 22. 03:00 - Á. Bözse

"Hordoznunk kell annak "terhét", hogy előzékenyen viszonyulunk mások kétségeihez és félelmeihez." (Róma 15, 2 TLB fordítás)

A figyelem talán a legfontosabb dolog a barátságokban és a kapcsolatokban, mert nem tudsz úgy szeretni valakit, hogy nem hallgatod meg.

Nagy különbség van a hallgatás és az odafigyelés között. Hallgathatsz valamit úgy, hogy nem igazán figyelsz oda rá. El nem tudom mondani, hány vitám volt a gyerekeimmel vagy a feleségemmel, mert inkább a szavakra figyeltem az érzelmek helyett. Néha a szavak nem is igazán számítanak. Valaki mondhatja neked: "Jól vagyok", de az, ahogy mondja, elárulja, hogy ez valójában nem igaz. A figyelem azt jelenti, hogy azt is "meghallod", amit a másik szavakkal nem mond el.

Ezt hívják empátiának. Az empátia azt jelenti, hogy belehelyezkedsz a másik ember helyzetébe, megérted az ő nézőpontját. Kérdezd meg magadtól: "Hogyan éreznék én, ha ebben a szituációban lennék?"

Az együttérző figyelem azt jelenti, hogy anélkül figyelsz, hogy közbevágnál, és figyelsz a félelmekre és az érzelmekre. Arra figyelsz, amit nem mondanak ki. Nem próbálod meg megoldani a helyzetet. Néha a gyógyuláshoz csak az kell, hogy meghallgasson valaki!

"Hordoznunk kell annak "terhét", hogy előzékenyen viszonyulunk mások kétségeihez és félelmeihez." (Róma 15, 2 TLB fordítás)

Mit jelent az, hogy előzékeny vagy, hogy elviseled mások kétségeit? Azt jelenti, hogy amikor az embereknek annyira súlyos fájdalmaik, vagy sebeik vannak, hogy még azt is elfelejtik, miben hisznek, szükségük van egy megbízható barátra – valakire, aki jelen van, és empátiával hallgat.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tudod megmutatni valakinek a testbeszédeddel, hogy valóban figyelsz rá?
  • Mi az előnye annak, ha megkérdezed, "Én hogy éreznék, ha ebben a helyzetben lennék?"
  • Hogyan tudod elkerülni, hogy megzavarjanak, és eltereljék a figyelmed, amikor éppen figyelni akarsz valakire?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.15.)

Szólj hozzá!

Hogyan építs bizalmat a barátságokban?

2016. május 21. 03:00 - Bolbásné Viola

"Aki pletykálkodik, abban nem lehet megbízni, de abban igen, aki méltó a bizalomra." (Példabeszédek 11:13 TEV fordítás)

A bizalom mutatja meg a különbséget az ismerős és a barát között. Az ismerőseiddel beszélgetsz, de a barátaidban megbízol.

Szükséged van legalább egy megbízható személyre, akiről elmondhatod: "Bármit elmondhatok neki, nem fog ferdén nézni rám, nem fog elutasítani, vagy megvetni. Ott lesz mellettem." Szükséged van egy biztos emberre, akivel mindent megoszthatsz: a félelmeidet, az aggodalmaidat és a bizonytalanságaidat.

Alapvető, hogy ami közöttetek elhangzik, az bizalmas marad. Ahhoz, hogy te is ilyen biztos pont legyél valaki számára, neked is el kell kötelezned magad a titoktartás mellett.

A Biblia azt mondja, hogy titoktartással tudsz bizalmat építeni a barátságban"Aki pletykálkodik, abban nem lehet megbízni, de abban igen, aki méltó a bizalomra." (Példabeszédek 11:13 TEV fordítás)

Van ilyen megbízható személy az életedben? Ha nincs, imádkozz érte, és kérd Istent, hogy segítsen találni valakit, akiben eléggé megbízhatsz ahhoz, hogy megoszd vele a félelmeidet, aggodalmaidat és bizonytalanságaidat. És veled mi a helyzet? Készen állsz arra, hogy biztos pont legyél valaki más számára? Beszélj erről Istennel, és kérd meg, hogy készítsen fel mások segítésére. Lehet, hogy most még nem vagy kész rá, de Isten felkészít majd, ahogy követed az Ő vezetését.

Beszéljetek róla:
  • Vajon a barátaid megbízható embernek tartanak? Miért, vagy miért nem?
  • Mit gondolsz arról, aki pletykál neked?
  • Hogyan kell reagálnod, ha valaki kezdeményezi, hogy pletykáljatok?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.14.)

 

Szólj hozzá!

A barátok jelen vannak

2016. május 20. 03:00 - Anika Enikő

"Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse!" Filippi 2:4

Egy nagyszerű kapcsolat építésének alapja az idő- és energiabefektetés. A mély barátság nem olcsó, nem azonnali, és nem alakul ki véletlenszerűen.

A mély barátságokat döntés előzi meg, szándékosan köttetnek, és céllal születnek.

A Filippi 2:4 azt mondja: "Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse!"

Ha a gyakorlatba ülteted ezt az igeverset, és érdeklődést mutatsz mások iránt, akkor két hónapon belül több barátságod szövődhet, mint az elmúlt két évben, amikor arra vártál, hogy mások mutassanak érdeklődést irántad. Jelenlét hiányában nem lehetsz valakinek a barátja, úgyhogy vésd észbe ezt a két szót: légy jelen! Csupán ennyi: légy ott, és légy jelen. Ha puszta ismeretségnél többre vágysz, ha szeretnél mély, hosszútávú barátságokat, akkor elengedhetetlen a fizikai megjelenés, a jelenlét.

Ha valaki megemlíti, hogy " lélekben veletek leszek a heti házicsoporton", mindannyian tudjuk, ez mit jelent. Semmit! Badarság az egész. Lélekben sehol nem lehet ott lenni. Ha nem vagy ott testben, akkor nem vagy ott, és pont. A barátok megjelennek, és jelen vannak.

Beszéljetek róla

  • Mi tart vissza attól, hogy jelen légy akkor, amikor a barátaidnak szükségük van rád?
  • Kinek van szüksége most a jelenlétedre? Miként leszel jelen, teszed elérhetővé magad számára ma?
  • Kivel vagy mély barátságban? Mi kellett ahhoz, hogy eljuss ide?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.13)

Szólj hozzá!

Hogy hagyjunk családi örökséget

2016. május 19. 03:00 - BélaPéter

"Gondoljunk egymásra és segítsük egymást, hogy kimutassuk a szeretetet és jó cselekedeteket tegyünk" (Zsidók 10:24 - NCV fordítás)

Egy nagyszerű család arra tanítja a gyermekeit, hogy nem ők a világ közepe. Arra tanítja a gyermekeit, hogy Isten alkotta őket és formálta őket egy küldetésre. Elkötelezettségre, szolgálatra, bőkezűségre és imára tanít. Az átlagos család nem tesz ilyet. Egy nagyszerű család viszont igen.

Elsősorban a szüleim miatt vagyok az az ember aki ma vagyok. Belémneveltek pár olyan értéket ami miatt törődöm az emberekkel.

A szüleim nagyon, nagyon szegények voltak, de mindketten rendelkeztek a vendéglátás ajándékával. Annak ellenére szerettek másoknak adni, hogy nekik nem volt sok. Vidéken éltünk, és az apukám egy holdnyi területet beültetett mindenféle zöldségekkel. A családunk nem bírt volna megenni annyi ennivalót, viszont ő ezt azért tette, hogy másoknak adhasson, mert pénzt nem tudott adni. Szóval mindig többet ültettünk és aztán odaadtuk olyan embereknek akik szükségben éltek.

Az otthonunk mindig tele volt emberekkel. Ha valakinek fájdalma volt, akkor hozzánk jot. Ha úton voltak, beugrottak hozzánk. Ha nehézségeken mentek keresztül, akkor átjöttek hozzánk. Ha egy hires keresztény vezető átutazott a városon, akkor bejött hozzánk. Egy nap az apukám összeszámolta, hogy egy év alatt hány adag ételt készített el anyukám a vendégeknek. Több mint ezer adagot! Úgy nőttem fel, hogy megtanultam az "add át az életedet" hozzáállást, és hogy ez nem rólam szól. Arról szól, hogy segítsek másokon.

Ezt teszik a nagyszerű családok. Azt tanítják meg egymásnak, hogy hogyan mutassák ki a szeretetet és hogyan tegyenek jót. A jó cselekedeteket szolgálatnak hívjuk. 

Egy jó példa erre Kornélisz családja az Apostolok cselekedeteiben: "Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez.” (ApCsel 10:2, Újfordítás)

Milyen remek örökség! Ugye milyen jó lenne, ha ezt egyszer rólad és a családodról írná valaki?

Mondd el ma ezt az imádságot: „Drága Jézus Krisztus! Szeretnék nagyszerű életet élni. Emellett nagyszerű családot szeretnék. Tudom, hogy egyik sem valósulhat meg, ha csak magamnak élek. Ezért ma átadom magam Neked. Én és az én házam népe az Urat fogjuk szolgálni. Szeretném, ha a családom a játék és a nevetés helye lenne, és nem csak a munka és a negativitás jellemezné. Szeretném, ha a családon belül folyamatos fejlődésre bátorítanánk egymást. Szeretném, ha a családom egy biztos pont és menedék lenne másoknak a vihar idején. Segíts megvédenem a családom –  nem csak a testüket, de a lelküket is. Azt akarom, hogy a családom Téged szolgáljon azzal, ahogyan másokat szolgál. Segíts megtalálni a küldetésünket, a célunkat és a célt aminek a véghezvitelére a családunkat formáltad. Segíts, hogy kétfókuszú legyen a látásom: hogy ne csak magamról és a családomról gondoskodjak, de arra is megtanítsam őket, hogy az egész világra gondjuk legyen. Hadd lehessünk az odaadás, a szolgálat, a nagylelkűség és az imádság példái. Erre egyedül nem vagyok képes, Uram. Ezért arra kérlek, hogy gyere be az életembe és vedd át a teljes irányítást minden terület fölött. Kérlek adj nekem erőt, hogy azt tegyem, ami helyes. A Te nevedben. Ámen."

Adj reményt, ossz meg egy imát vagy bátorítást a kommentekben és beszélgessetek róla!

 

*(Daily Hope by Rick Warren - 2016. Május 11)

Szólj hozzá!

Az élet viharaiban szükséged van a család támogatására

2016. május 18. 03:00 - csmsdvd

"Jobban boldogul kettő, mint egy... Ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De ha valaki egyedül van és elesik, az elég rossz, mert nincs aki segítsen rajta." (Préd 4:9-10 TEV fordítás)

A családok viharkabátok az élet viharaiban. Van amikor a gyerek megy át egy viharon. Van amikor az anya megy át egy viharon. Van amikor az apa megy át egy viharon. Bármelyik családtag megy át a viharon, segítenünk kell neki. Igazi családok óvják egymást a viharban.


Prédikátor könyve 4:9-10-ben olvassuk: "Jobban boldogul kettő, mint egy... Ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De ha valaki egyedül van és elesik, az elég rossz, mert nincs aki segítsen rajta."

Háromféle vihar van, amiben vigyáznunk kell családtagjainra. Az első a változás. A második úgy hívom, hogy káros eszmék.

A legfájdalmasabb azonban az összes életviharból az elutasítás. Amikor a gyermekek, a férj vagy feleség úgy érzi, hogy elutasítják, a családnak köré kell sereglenie, és úgy legyenek mint a viharkabát a viharban.

Sohasem felejtem el, amikor évekkel ezelőtt legidősebb gyermekem Amy középiskolás volt. Vezérszurkoló szeretett volna lenni. Edzésről edzésre járt. Az ő barátját felvették de őt elutasították, azzal, hogy "túl belevaló" és ez őt nagyon elszomorította. Amikor hazajött, beszaladt a szobájába, bebújt a ruhásszekrényébe és zokogott.

Mindannyian a családban hallottuk, ahogy Amy sírt. Akkor sorban, egyenként, besétáltunk a szobájába, bebújtunk a ruhásszekrényébe és együtt sírtunk vele.

Nem adtunk neki semmilyen tanácsot. Nem volt szüksége tanácsra. Nem mondtuk azt : "Ugyan már, felejtsd el! Nem olyan nagy ügy." Nagy ügy volt. Nem mondtuk: "Ne sírjál". Ostobaság ilyet mondani annak, aki szomorkodik. Nem. Mi csak ott ültünk vele fél óráig, és együtt sírtunk.

A mi családunk sohasem fogja elfelejteni ezt az esetet. Miért?  Mivel akkor, abban a helyzetben, mi voltunk a viharkabát. Mi voltunk a villámhárító. Mi voltunk a védelmezői. Valakit a mi családunkban megbántottak, és mi nem értékeltük le. Mi nem magyaráztuk ki magunkat belőle. Nem akartuk őt megvigasztalni. Mi csak sírtunk vele együtt.

Az igazi családok óvják egymást a viharban.

Beszéljetek róla:

  • Miért kell az embereknek a legnagyobb támogatottságot a családjukban érezniük?
  • Általában mit mondasz a gyerekednek, aki elutasítást tapasztal? Mit gondolsz mi a szeretetteljes, biblia szerinti reakció?
  • Hogyan próbáljuk meg kimagyarázni ha valakit elutasítottak? Mi a veszélye ennek ?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása