Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan működjünk együtt a Szent Szellemmel

2017. január 22. 03:00 - K. Juc

“Engedjétek, hogy a Szent Szellem megváltoztassa a gondolkodásmódotokat!” (Efézusi levél 4:23, CEV-fordítás)

Újra és újra találkozunk a Bibliában egy fontos igazsággal:  a Szent Szellem abban a pillanatban szabadítja fel az erejét, amikor egy hitbeli lépést teszel.

Amikor Józsué szembetalálta magát egy megkerülhetetlen akadállyal – a Jordán folyó zuhatagaival –, a víz csak azután húzódott vissza, hogy a vezetők engedelmességben és hitben beleléptek a rohanó folyamba. Az engedelmesség nyitja meg az utat Isten ereje előtt.

Isten arra vár, hogy Te tedd meg az első lépést. Ne várd meg, míg erősnek és magabiztosnak érzed magad. Haladj előre, még ha gyenge is vagy, és tedd meg, amit meg kell tenned, a félelmeid és érzéseid ellenére is. Így tudsz együttműködni a Szent Szellemmel, és így fejlődik a jellemed.

A Biblia maghoz, épülethez és növésben lévő gyermekhez hasonlítja a szellemi növekedést. Mindegyik hasonlat szerint aktív részvételre van szükség. A magokat el kell ültetni, majd gondozni kell őket, az épületeket meg kell építeni – mert nem csak úgy maguktól jelennek meg –, és a gyerekeknek is szükségük van táplálkozásra és mozgásra a növekedéshez.

Míg az erőfeszítésnek semmi köze az üdvösségedhez, a szellemi növekedésedhez már annál inkább. Az Újszövetség legalább hét alkalommal szólít fel arra, hogy “tegyünk meg mindent” a növekedésünk érdekében, hogy egyre jobban hasonlítsunk Jézusra (Lukács 13:24; Rómaiakhoz írt levél 14:19; Efézusi levél 4:3; Timóteushoz írt 2. levél 2:15; Zsidókhoz írt levél 4:11 és 12:14; Péter 2. levele 3:14).

Nem arról van szó, hogy egy helyben ülsz, és várod, hogy megtörténjen.   

Pál az Efézusi levél 4. fejezetének 22-24. verseiben elmagyarázza, hogy mi a mi felelősségünk abban, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk.

Először el kell engednünk a régi viselkedésmintákat. “Mindennek – és ezalatt tényleg mindent értek –, ami a régi életmódoddal kapcsolatos, mennie kell. Kívül-belül meg van romolva. Szabadulj meg tőle! (Efézusi levél 4:22, MSG-fordítás)

Azután a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatnunk. “Engedjétek, hogy a Szellem megváltoztassa a gondolkodásmódotokat!” (Efézusi levél 4:23, CEV-fordítás) A Biblia szerint az elménk megújítása által “formálódunk át” (Római levél 12:2, NIV-fordítás).

A görög szó az “átformálódásra” a metamorphosis (lásd még: Római levél 12:2 és Korintusiakhoz írt 2. levél 3:18). Napjainkban így nevezzük azt a csodálatos változást, amin a hernyó átmegy, miközben pillangóvá válik. Gyönyörűen bemutatja, hogy mi történik velünk szellemi értelemben amikor engedjük, hogy Isten irányítsa a gondolatainkat: belülről kifelé megy végbe rajtunk a változás, szebbekké válunk, és felszabadulunk arra, hogy újabb magasságokban szárnyaljunk.  

Ezután pedig Jézus jellemét kell magunkra vennünk azáltal, hogy új, Istennek tetsző szokásokat alakítunk ki. A jellemed a szokásaid összességéből áll – abból, amit rendszeresen teszel. A Biblia azt mondja: “Vegyétek fel az új éneteket, amely valóságos megigazultságban és szentségben teremtetett, hogy Istenhez hasonló legyen.” (Efézusi levél 4:24, NIV-fordítás).

Ne ülj egy helyben, arra várva, hogy majd megtörténik a szellemi növekedés! Légy ebben engedelmes, hogy fel tudd szabadítani Isten erejét az életedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, hogyan válaszol Isten, amikor lépéseket teszel hitben – annak ellenére, hogy gyengének érzed magad?
  • Milyen szokásokat kell kialakítanod, hogy szellemileg növekedhess?
  • Hogyan tudod a gondolkodásodat megújítani?

+(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.15.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása