Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Kérd barátaid imatámogatását

2017. október 20. 03:00 - kennedymárti

"Ezután Dániel hazament és tudtára adta a dolgot társainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, majd sürgette őket, hogy könyörögjenek irgalomért a menny Istenéhez, hogy e titok miatt ne vesszenek el a babiloni bölcsekkel együtt." (Dániel 2:17-18 NLT fordítás)

Isten mindig próba elé állít, mielőtt megáld. 

A próba néha embereken keresztül jön, akik látszólag lehetetlent kérnek tőlünk – például a főnököd arra kér, hogy fejezz be egy feladatot egy lehetetlen határidőre.

Korábban már leírtam, mit tegyél először: mondj nemet a pánikra, szerezz minél több információt és kérj egy kis időt.

Ezután kérj imatámogatást a barátaidtól. Dániel is ezt tette azután, hogy a király - aki már megöletett néhány embert emiatt - egy álom megfejtésére kérte.

A Biblia azt mondja, Ezután Dániel hazament és tudtára adta a dolgot társainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, majd sürgette őket, hogy könyörögjenek irgalomért a menny Istenéhez, hogy e titok miatt ne vesszenek el a babiloni bölcsekkel együtt" (Dániel 2:17-18 NLT fordítás).

Dániel tudta, hogy ez egy nagy feladat. A királyság sorsa volt veszélyben. A király nem tudott tisztán gondolkozni, és majdnem megöletett mindenkit a királyi udvarban. Ezért Dániel szolgálatba állította az imatámogatóit.

Vannak olyan imatámogatóid, mint Dánielnek, akikhez a nehéz időszakokban fordulhatsz?

Nem akkor kell összeverbuválni a csapatod, amikor valami baj történik. Ezeket a támogatókat még a válsághelyzet bekövetkezése előtt kell magad mögé állítani.

Előbb vagy utóbb, de fogsz nehéz élethelyzetbe kerülni - lehetetlen feladatokat kapsz majd, vagy nehéz, problémákkal teli napok köszönnek rád. 

Kik lesznek azok, akiknek a segítségét kéred, amikor nehéz helyzettel állsz majd szemben? Nincs szükséged sok emberre, de jó, ha négy, öt barátra tudsz számítani, akik mögötted állnak, amikor próbákon mész át.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Fontosnak tartod az imatámogatást?
  • Kikhez fordulhatsz imatámogatásért, különösen akkor, amikor rendkívül nehéz helyzetben vagy? 
  • Láttad-e már Isten munkáját mások életében, akikért imával közbenjártál?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.13.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása