Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten véleményével törődj, ne másokéval

2017. május 31. 03:00 - nagynikoletta

„Az emberek véleményétől való félelem megbénít, de az Istenben való bizalom megvéd attól.” (Péld 29:25, MSG fordítás)

Azoknak, akik nagy dolgokat visznek véghez életük során, szembe kell nézniük negatív, pesszimista emberekkel is, akik megpróbálják elbátortalanítani őket.

  • Amikor a Wright fivérek megpróbálták a levegőbe feljuttatni az első repülőgépet, az emberek azt mondták nekik, hogy ez sosem sikerülhet, hiszen az ember nem tud repülni;
  • Amikor Mózes keresztülvezette Izrael népét a sivatagon, az emberek panaszkodtak: „Meg fogunk halni! Vissza akarunk menni Egyiptomba!”.
  • Amikor John F. Kennedy bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok embert küld a holdra, sok ember azt mondta, hogy ez sosem valósulhat meg.

Ha valaki valaha is megpróbált valami nagyszerű dolgot tenni, mindig szemben találta magát negatív gondolkodású emberekkel.

Igazából a negatív gondolkodású emberek nem feltétlenül rossz emberek. Lehet, hogy tényleg a legjobbat akarják neked és szeretnek téged.

De egyikőjük sem Isten. Tehát ne kezeld a véleményüket úgy, ahogyan Isten véleményét kezelnéd.

A Biblia azt mondja: „Az emberek véleményétől való félelem megbénít, de az Istenben való bizalom megvéd attól.”   (Péld 29:25, MSG fordítás)

Előfordult már mindannyiunkkal, hogy megbénított vagy akadályozott mások véleménye, bár lehet, hogy észre sem vettük. Vannak olyan emberek is, akik bizonyos értelemben függővé váltak mások véleményétől, és állandóan mások elfogadását igyekeznek megszerezni.

A Példabeszédek könyve 29:25 egy másik fordításban úgy szól, hogy „Veszélyes dolog azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak rólad, de ha az Úrban bízol, biztonságban vagy.” (GNT fordítás)

Ha nagyobb súlyt helyezel mások véleményére, mint Istenére, akkor a pálya szélén fogsz maradni, amikor Isten játékosként szeretne látni. A saját félelmeid börtönében maradsz bezárva.

Más emberek véleménye eltéríthet Isten életedre vonatkozó tervétől.

Ne engedd, hogy ez megtörténjen.

Az Ézsaiás 8:13-ban ezt mondja a Biblia: „A mindenható Istent tekintsétek szentnek, őt tiszteljétek, tőle féljetek.” (NIV fordítás)

Rázd le magadról tehát a félelem láncait, és menj azon az úton, amit Isten tervezett számodra. Ő szurkol neked a leginkább, és azt szeretné, hogy sikerrel járj.  És mivel Ő munkálkodik az életedben, ez így is lesz.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Láttad már azt, hogy negatív emberek akadályoztak valakit az álmai követésében?
  • Veled mikor fordult elő, hogy negatív gondolkodású emberek eltérítettek  (vagy majdnem eltérítettek) a célodtól? Mit tanultál ebből a tapasztalatból?
  • Milyen álmot vagy látást adott neked Isten ezen a héten, amelyet egy teljesen új módon ragadhatsz meg?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.24.)

Szólj hozzá!

Ne téveszd össze a reményt az optimizmussal!

2017. május 30. 03:00 - Molyhoslepke

Tudjuk, hogy minden a javára van azoknak, akik Istent szeretik és akiket ő elhívott az ő céljaira.” (Róma 8:28, egyszerű fordítás)

Gyakran hoz az élet nehezen feldolgozható gondokat: betegséget, egy munkahely elvesztését, egy szerettünk halálát. Ezeket a keserű pirulákat igen nehezen nyeljük le, sőt gyakran még fuldoklunk is tőlük.

Abban viszont biztos lehetsz, hogy Isten valami jót készít számodra, még akkor is, ha te ezt egyelőre nem látod. Isten aktívan munkálkodik, hogy az életedben történő dolgokat a javadra fordítsa. A nehéz időkben ebbe az igazságba kell kapaszkodnod.

A Biblia így fogalmaz: “Tudjuk,​ ​hogy​ ​minden​ ​a​ ​javára van azoknak,​ ​akik​ ​Istent szeretik​ ​és​ ​akiket​ ​ő​ ​elhívott az ő céljaira.”​ ​(Róma​ ​8:28,​ ​egyszerű​ ​fordítás)

A Biblia nem ígéri, hogy életed minden eseménye jó lesz. Mindannyian tudjuk, hogy valóban nem minden jó az életünkben. De azt viszont megígéri Isten Igéje, hogy majd amikor az egész életed áttekinted, az  összességében jó lesz. Olyan ez, mint a tortasütés. Valószínűleg nem találod ízletesnek az összetevőket külön-külön, de amikor az egész összeáll, olyan finom, hogy csak nehezen tudod megállni, hogy ne egyél sokat belőle. Isten az életedből egy csodálatosan ízletes tortát szeretne csinálni, de az összetevők között bizony találsz keserűt is.

Isten azt sem mondja, hogy minden úgy fog alakulni az életünkben, ahogy mi szeretnénk, és azt sem, hogy minden dolog jól végződik majd. A realitás az, hogy nem fogsz mindig olyan üzleti döntéseket hozni, hogy az nagy nyereséggel jár, nem lesz minden házaspár se boldog örökké, és nem minden gyerekből lesz focicsapat-kapitány.

Azonban az Ige arra emlékeztet minket, hogy teljesen biztosak lehetünk abban, hogy Isten, a világmindenség mestere és alkotója mindent a javára fordít azoknak, akik szeretik Őt. (Itt fontos megjegyezni, hogy ez az ígéret azokra vonatkozik, "akik szeretik Istent", és ebbe a kategóriába nem tartoznak bele azok, akik még nem ismerik Istent.)

A remény nem tévesztendő össze az optimizmussal. Az optimizmus azt jelenti, hogy úgy gondoljuk, a dolgok jól alakulnak majd. A remény viszont azt, hogy teljesen biztosak vagyunk abban, hogy történjék bármi is az életünkben, annak végső soron van értelme és célja, bárhogyan alakulnak is a dolgok itt a földi életünkben.

A mi nézőpontunkból nézve az életünk nagyon zűrzavarosnak tűnik időnként. De Isten azt a mennyből teljesen másképp látja, mint mi.

El sem tudod képzelni mindazt a jót, amit Isten tartogat számodra az életben. A Jeremiás 29:11 ezt mondja: “Jó terveim vannak számodra, és nem olyan tervek, amelyek ártanak neked. Reményt és jó jövőt fogok adni neked."

Isten kezében van a jövőd - jobb helyen nem is lehetne.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan fordított már az életedben Isten egy nehéz helyzetet a javadra?
  • Miként példázza Krisztus kereszthalála azt, hogy Isten egy nehéz vagy próbákkal teli helyzetet a javunkra tud fordítani?

 

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017. 05.23.)

 

Szólj hozzá!

Hol találok valódi reménységet?

2017. május 29. 03:00 - Anika Enikő

"Isten, a reménység forrása töltsön be titeket örömmel és békességgel az Őbenne való hitetek által. És akkor majd a Szentlélek ereje által túlárad bennetek a reménység." (Róma 15:13 GW fordítás)

A II. világháború végén egy amerikai tengeralattjáró a virginiai Newport News-i kikötő felé tartott. A kikötőbe érve valami rémes dolog történt, és a tengeralattjáró süllyedni kezdett. A partiőrséget azonnal riasztották, hogy mentse meg a legénységet, és a búvárok lemerültek a tengeralattjáróhoz. Ahogy közeledtek, hallották ahogy az egyik tengerész Morse-jeleket adott le a hajótörzsről. Ezt kérdezte: "Van remény?"

A mi életünkben is ez az alapvető kérdés: Van remény?

Emberek ezrei teszik fel ugyanezt a kérdést nap mint nap különbözőképpen.  Ezt kérdezik, amikor egy  vizsgálati eredményre várnak az orvosnál; amikor egy házaspár a hosszú hónapokig tartó tanácsadás ellenére sem tudja megoldani a problémáit; amikor a könyvelőhöz megy valaki a csődeljárás előtt, vagy amikor egy család megtudja, hogy a gyermekük eltűnt.

Negyven napig bírod ki étel nélkül és három napig víz nélkül. Levegő nélkül 8 percig, viszont remény nélkül egy másodpercig sem, mert a remény az egyik legalapvetőbb része az életünknek. Amikor elfogy a remény, vége az életnek is.

Mivel manapság a remény hiánycikk, az emberek hajlamosak hamis dolgok iránt is reménységet táplálni. Hamis remény lehet például a forródrótos médiumok, a tenyérjóslások, az asztrológia vagy a hamis gyógyítók és kuruzslók gyógymódjai iránt táplált remény, amelyek végül mind csalódást okoznak. Az ember akkor csalódik a legnagyobbat, amikor hamis a reménye.

Hova fordulj, hol találsz valódi reménységet? A Biblia azt mondja, fordulj Istenhez.

A Róma 15:13-ban ezt mondja az Ige: "Isten, a reménység forrása töltsön be titeket örömmel és békességgel az Őbenne való hitetek által. És akkor majd a Szentlélek ereje által túlárad bennetek a reménység." (Róma 15:13 GW fordítás)

Isten az egyetlen olyan forrása a reménységnek, aki sohasem fog csalódást okozni. Amikor hitünket Istenbe helyezzük, akkor Ő túlcsorduló örömöt, békességet és reménységet ad nekünk.

Ilyen reménységre van szükséged.

Ezékiel könyvének a végén Isten ezt mondja: "Én vagyok Jehovah Samma." Ez a héber kifejezés azt jelenti, "Én vagyok az Isten, aki mindig ott van." Isten mindig ott van. A múltadban, a jelenedben és a jövődben is. Ő ott van veled, amikor jó helyen vagy, és ott van akkor is, amikor rossz vagy veszélyes helyen jársz.

Ő mindenhol ott van, és soha nem vagy egyedül. És ahol Isten ott van, ott reménység is van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miben, hol vagy mikor a legnehezebb látnod Isten jelenlétét az életedben?
  • Hogyan ad reménységet számodra a kétségbeesés vagy nehézségek közepette az, hogy tudod, Isten mindig ott van?
  • Miként tudsz bátorítani egy másik embert azzal, hogy emlékezteted Isten jelenlétére?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.22.)

Szólj hozzá!

Változtass valamin..., változtass magadon

2017. május 28. 03:00 - Anika Enikő

‘Vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk vissza az Úrhoz!’  ( Jeremiás siralmai 3:40)

Nem tudsz mindent megváltoztatni, ám magadat igen.

Amikor úgy érzed, hogy az életed szétesőben van, mindennél fontosabb, hogy tudd, mi az, amin tudsz, illetve nem tudsz változtatni.

A múltadon nem tudsz változtatni. A szüleiden sem. És azon sem, hogy milyen ajándékokat kaptál vagy nem kaptál Istentől. És nem tudod visszahozni az életbe egyik szerettedet sem.

Lehet, hogy itt az idő, hogy elfogadd ezeket. A problémák és bajok közepette akkor találhatsz békességet, amikor elfogadod azokat a dolgokat, amiken nem tudsz változtatni. Ha nem így teszel, akkor megkeseríted a magad életét is, és azokét is, akiket szeretsz.

Sok minden van, amit nem tudsz megváltoztatni, ám van egy fontos dolog, amit igen: önmagadat.

Amikor Jeremiás élete szétesőben volt, ezt írja a Siralmak 3:40-ben: ‘Vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk vissza az Úrhoz!’  

Mi történik most éppen az életedben, ami nem egyezik vagy nincs összhangban Isten akaratával? Attól függően, hogy miként reagálunk, egy válsághelyzet vagy probléma ahhoz is hozzásegíthet bennünket, hogy arra nézzünk, ami számít: Jézusra.

Ahhoz, hogy Isten akarata szerint átrendezd az életed, egy alapos önvizsgálatot kell végezned. Át kell tekintened az életed minden területét. Vizsgáld meg Istennel, a házastársaddal, a gyerekeiddel és a kollégáiddal való kapcsolatodat. Meg kell nézned, milyen sérelmek, szokások és akadályok húznak le vagy nehezítik meg az élted. Ne legyen egyetlen olyan terület se, amit nem vizsgálsz meg.

Ez nem könnyű, és sok szenny és piszok is része lehet a folyamatnak....De a bűntől elfordulni mindig nehéz, még akkor is, ha tudjuk, hogy az rombolja az életünket.

De másképp nincs gyógyulás. És a gyógyulásunk csak akkor lesz maradandó, ha a megbánás is része az egész folyamatnak. Amikor az életed szétesőben van vagy problémáid vannak, akkor megkísért majd a gondolat, hogy panaszkodj vagy siránkozz, hogy milyen rossz az életed minden területe.

Ez azonban időpocsékolás. Nem áll módodban a dolgokat megváltoztatni, ám magadat igen. És amikor nehézségek és problémák vannak az életedben, akkor ez mindennél fontosabb lehet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mondj egy olyan dolgot az életedben, amit most azonnal meg tudnál változtatni és ami pozitívan befolyásolná mind a saját, mind mások életét.
  • Az életed lelki kamrájának átfésülésében ki tud a segítségedre lenni?  Ki tudna feltenni neked nehéz kérdéseket az életedben lévő prioritásokról, a kapcsolataidról és a mások által nem tudott bűneidről?

 

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.21.)

Szólj hozzá!

Vonulj vissza Istennel, és várakozz!

2017. május 27. 03:00 - Szíj Melinda

„Jó az Úr mindenkihez, aki bízik benne, így hát legjobb, ha türelemmel várunk – várjuk szabadítását”  (Jeremiás siralmai 3:25-26 GNT fordítás)

gyongyvirag.JPG

Amikor úgy tűnik, hogy darabokra hullik az életed, a „legspirituálisabb” döntésed egy meghökkentő dolog lehet: Vonulj vissza Istennel, és várakozz!

A Biblia így fogalmaz a Jeremiás siralmai 3:28-ban: „Amikor az élet gondterhelt és nehéz viselni, vonulj vissza, és maradj magadra. Csendesedj el! Borulj le imádságban! Ne kérdezősködj: várd, hogy felderengjen a remény! Ne iszkolj el a baj elől, teljes arccal fordulj szembe vele! A ’legrosszabb dolog’ sohasem a legrosszabb.” (MSG fordítás).

A legtöbben nem tudjuk, hogyan „csendesedjünk el”. Állandóan nyugtalankodunk. Nem szeretünk Istenre várni, mert a várakozás feszültségben tart minket. Szeretjük irányításunk alatt tartani a dolgokat.

Mit jelent Istenre várakozni? Azt, hogy leülsz, becsukod a szád és csak Istenre figyelsz. Olvashatod a Bibliádat, imádkozhatsz. Legfőképpen azonban nyugalomban vagy Isten színe előtt.

A nyugtalanság akkor jön, amikor nem „várjuk, hogy felderengjen a remény”, ahogy Jeremiás tanácsolja nekünk. Isten beszélgetni akar velünk, meg akarja adni nekünk a reményt, ami után annyira vágyódunk. Mi viszont gyakran túl elfoglaltak vagyunk. Minden egyéb „kötelező” körünk túlságosan lefoglal minket. Amikor Isten hív, akkor mi egy másik hullámhosszon vagyunk. 

Ha Istenre akarunk figyelni, és meg szeretnénk tapasztalni a reménységet, amit ígér, akkor magunkra kell maradnunk vele. „El kell csendesednünk”, hogy felkészülten hallgathassuk Őt.   

Jézus maga is intett erre a Máté 6:6-ban: „Keress egy csendes, félreeső helyet, így nem esel kísértésbe, hogy szerepet játssz Isten színe előtt. Csak légy ott oly egyszerűen és őszintén, ahogy csak tőled telik. A figyelem központja rólad Istenre fog helyeződni, és elkezded majd érzékelni kegyelmét.” (MSG fordítás).

Nyílj meg őszintén Isten előtt, és fókuszpontod, mely csak megoldhatatlannak tűnő problémáidra összpontosul, át fog terelődni Isten kegyelmére.

A Jeremiás siralmai 3:25-26 így emlékeztet: „Jó az Úr mindenkihez, aki bízik benne, így hát legjobb, ha türelemmel várunk – várjuk szabadítását.” (GNT fordítás).

Ugyanez ránk is érvényes. Nem számít, milyen akadály tornyosul előtted, várj Isten időzítésére! Ő tökéletesen fogja irányítani a következő lépésedet.

Te csak várakozz és figyelj!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Idézz fel egy epizódot az életedből, amikor elhamarkodottan cselekedtél, és ez végzetes következményeket vont maga után. Mi az egyik tanulság, amit levonhatsz ebből a tapasztalatból?
  • Mi tudna segíteni abban, hogy következetesebb légy az „elcsendesedésben”?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.20.)

Szólj hozzá!