Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Amikor megvalljuk bűneinket, elkezdünk gyógyulni

2017. március 12. 03:00 - nagynikoletta

"Valljátok meg a bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5:16a, TLB fordítás)

A megbocsátáshoz az első lépés az, hogy beismered, vétkeztél és bűntudatod van emiatt. Azután felelősséget kell vállalnod a bűnödért.

Hogyan lehet felelősséget vállalni a bűnödért? Nem fog tetszeni a válasz, de azért mindenképpen hallanod kell: úgy tudod túltenni magad a bűntudaton, hogy elmondod, amit tettél egy másik személynek, aki feltétel nélkül szeret, meghallgat és nem ítélkezik feletted.

Fontos, hogy nem azért kell a bűnt megvallanod egy másik embernek, hogy bűnbocsánatot nyerj. Amikor Istennek megvallod a bűnödet, Ő megbocsát neked. Azonban sokan még ez után is bűnösnek érzik magukat. Ha bűnbocsánatot akarsz, mondd el Istennek a vétkedet. Ha érezni is akarod, hogy megbocsátást nyertél, el kell mondanod egy másik személynek. Ezt így tervezte el Isten. Az érzéseid feltárása a gyógyulásod kezdete. Csak egy közösségben jöhetünk helyre és gyógyulhatunk meg! Nem kell sok embernek elmondanod, elég, ha egy emberrel osztod meg. Ha egy másik emberrel szemben vétkeztél, akkor oda kell menned hozzá.

A Jakab 5:16-ben ezt olvashatjuk: "Valljátok meg a bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (TLB fordítás). Nem azt mondja az Ige, hogy „megbocsátást nyerjetek”, hanem hogy „meggyógyuljatok”. A megbocsátást Istentől kapjuk, a gyógyulásunkat pedig az emberi kapcsolataink segítik elő.

De miért van arra szükség, hogy egy másik személyt is belerángassunk a saját személyes bűnünkbe?

Azért, mert minden problémánk gyökere kapcsolatainkban rejtőzik. Sokszor tisztességtelenül bánunk egymással, játékokat játszunk, folyton álarcot viselünk és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, pedig mindenki tudja, hogy ez nincs így. Mindannyiunk életében vannak problémák és bűnök.

Csak kétfelé ember létezik a földön: egyik az, akinek az életében problémák és bűnök vannak, és ő ezt tudja, a másik pedig az, akinek az életében problémák és bűnök vannak, de ő azt nem ismeri be. Ha nem vagyunk hajlandók őszinték lenni egymáshoz, az mindenféle félelmet hoz be az életünkbe és elszigetel minket egymástól. Ez megakadályozza a közvetlen, meghitt és őszinte emberi kapcsolatok kialakulását, és bizonytalanságot eredményez.

Isten úgy teremtett minket, hogy szükségünk legyen egymásra. Szükséged van egy barátra, aki feltétel nélkül fog szeretni és nem fog kevesebbet gondolni rólad, amikor megosztod vele, hogy vétkeztél. Ha nem vagy tagja valamilyen kis csoportnak, talán nem ismersz ilyen embert. Ha részt veszel egy kis közösség életében, akkor találnod kell valakit, akinek kitárhatod a szívedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért oly nehéz az emberek számára az, hogy beismerjék vétküket vagy bűnüket másoknak?
  • Milyen változást hozott az életedbe az, hogy megvallottad bűneidet egy másik személynek?
  • Jellemezd azt az embert, akiben a legjobban megbízol és akivel kész lennél megosztani a bűnödet. Te is tudsz ilyen személy lenni valaki más számára?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.05.)

Szólj hozzá!

Itt az idő, hogy igazat mondj önmagadnak

2017. március 11. 03:00 - kennedymárti

„Az Úr adott nekünk értelmet és lelkiismeretet; nem rejtőzhetünk el saját magunk elől” (Példabeszédek 20:27, TEV fordítás)

A legjobb módja a lelkiismeret-furdalás orvoslásának az, hogy beismered, valami bűnt követtél el és bűntudat van benned. Ne temesd el, ne tagadd le és ne hagyd figyelmen kívül. Egyszerűen ismerd be!

De még akkor is, ha tudjuk, hogy ez lenne a helyes, megpróbálunk elmenekülni a bűn és a bűntudat elől. De hiába próbálunk meg elmenekülni, az utolér minket. A probléma az elmeneküléssel az, hogy önmagadat akkor is mindig magaddal viszed. A probléma az elmédben van! Nem számít, mennyire vagy elfoglalt vagy hová, mibe menekülsz el, ugyanolyan feszült maradsz, ha a feszültség benned abból fakad, hogy megbántál vagy szégyellsz valamit, vagy hogy valami miatt bűntudatot érzel. Amikor végre visszaveszel a tempóból, azonnal rád törnek megint ezek a rossz érzések. Isten nem akarja, hogy így éld az életed.

A Biblia azt mondja, nem menekülhetsz el saját magad elől: „Az Úr adott nekünk értelmet és lelkiismeretet; nem rejtőzhetünk el saját magunk elől” (Példabeszédek 20:27, TEV fordítás). Talán sikerül elpalástolnod a bűnöd és a bűntudatod mások elől, de önmagad elől nem rejtheted el.

Hihetetlen, hogy mi emberek mennyire tudunk hazudni önmagunknak. Azt mondjuk valamire, nem is olyan rossz, pedig nagyon is az, vagy azt, hogy valami egyre jobb, holott egyáltalán nem is jobb a helyzet. Bemagyarázzuk magunknak, hogy milyen sokat haladtunk vagy fejlődtünk, pedig ez távol áll a valóságtól.

Ahhoz, hogy sikerüljön legyőzni önmagad, abba kell hagynod az önbecsapást. Az igazat kell mondanod önmagadnak.

Mi tud legyőzni bennünket? Sok minden, például az aggódás, az irigység, a keserűség, a féltékenység vagy a bűntudat. De legyőzhet még a félelem, a szorongás vagy a bizonytalanságérzés is.

Azt ajánlom, végezz egy kis tavaszi szellemi-lelki nagytakarítást. Sok ember szakít időt ilyenkor tavasszal arra, hogy átsuvickolja a lakását vagy rendbe tegyen dolgokat, amiket amúgy elhanyagol. Azonban legalább egyszer egy évben ajánlatos egy átfogó, személyes leltárt készítened a szellemi-lelki állapotodat illetően is.

Hogyan is kellene hozzáfognod?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Először is, tegyél szabaddá néhány órát és vonulj el egyedül egy papírral és ceruzával valahová. Ülj le és mondd Istennek ezt: „Istenem, kérlek, hozd a felszínre minden bűnömet. Mit rontottam el? Milyen hibákat vétettem? Tudatosan vagy tudat alatt milyen dolgok miatt érzek bűntudatot?”
  • Ha őszinte bűnbánattal fordulsz Istenhez és őszinte vagy önmagadhoz is, Isten Lelke felhozza benned ezeket a dolgokat. Aztán írd le a gondolataid egy papírra.
  • Miért kell leírnod? Mert ez segít, hogy konkrétan meg tudd fogalmazni a problémáidat. Egyszerre egy dolgot követtél el, tehát egyenként is kell megvallanod őket. Ha konkrétan megnevezed az egyes dolgokat, azzal Isten tudomására hozod, hogy mindegyiket komolyan veszed.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.04.)

Szólj hozzá!

Szerethet Isten jobban, mint most?

2017. március 10. 03:00 - Anika Enikő

“Tudom, hogy a szereteted örökké tart, és hogy a hűséged állandó, mint az égbolt.” (Zsoltárok 89:2 , TEV fordítás)

Az emberi szeretet elfárad – ezért van annyi válás. Ismerek nagyon sok embert, akik ugyan nem váltak el, de nem szeretik már a házastársukat. Az emberi szeretetnek van határa és kiszárad!

Ezért szükséges, hogy Isten szeretete jelen legyen a házasságodban – és minden kapcsolatodban – ha azt akarod, hogy az maradandó legyen. Isten szeretete soha nem fárad el. Isten szeretete türelmes, kitartó és állhatatos.

Hát nem jó hír az, hogy Isten soha nem adja fel velünk kapcsolatban? Függetlenül attól, hogy mit teszünk, az Ő szeretete soha nem ér véget. Elég széles ahhoz, hogy mindenki beleférjen, és elég hosszú ahhoz, hogy örökké tartson.

Isten soha nem fog jobban szeretni téged annál, mint ahogyan most szeret. És kevésbé sem fog szeretni annál, ahogyan most.

Szeret akkor is, ha éppen jó napod van, és akkor is ha rossz napjaid vannak. Az Ő szeretete nem függ attól, hogy te hogyan reagálsz dolgokra. Isten maga a szeretet, és Ő a szeretetét ingyen adja -  azt nem lehet megvenni és nem lehet kiérdemelni.

Fogadd el a szeretetét, imádd Őt, és tudd, hogy a szeretete örökké tart. “Tudom, hogy szereteted örökké tart, és hogy a hűséged állandó, mint az égbolt.” ( Zsoltárok 89:2,  GNT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tapasztalsz, hogyan van jelen a szabadság az életedben, amikor megérted, hogy Isten soha nem adja fel veled kapcsolatban?
  • Mit tehetnél, hogy Isten jobban szeressen téged? Mit tehetnél, hogy Isten kevésbé szeressen?
  • Mit gondolsz, hogyan szeretné Isten, hogy reagálj az Ő szeretetére?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.03.)

Szólj hozzá!

Az élet: lecke szeretetből

2017. március 09. 03:00 - K. Juc

earth.jpg

“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, lelkedből és elmédből! Ez az első és a legnagyobb parancsolat. A második legfontosabb pedig ehhez hasonló: szeresd  embertársadat úgy, mint önmagadat!” (Máté 22:37-39, TLB fordítás)

Ha azt szeretnéd, hogy igazán számítson az életed, akkor bizonyos dolgokra kell összpontosítanod a figyelmedet. Nem lesz időd mindenre, és nincs is mindennek ugyanakkora jelentősége.

A Máté 22:37-39 szerint: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, lelkedből és elmédből! Ez az első és a legnagyobb parancsolat. A második legfontosabb pedig ehhez hasonló: szeresd embertársadat úgy, mint önmagadat!” (TLB fordítás)

Jézus szerint két dolog van az életben, amely minden másnál értékesebb: ha szeretjük Istent és ha szeretjük egymást.

Belegondoltál már abba, hogy Isten vajon miért nem vitt a Mennybe azon nyomban, hogy megalkotott? Miért helyezett ide a Földre? Legfeljebb száz évig leszel itt, azután pedig az egész örökkévalóságot a Mennyben vagy a Pokolban töltöd majd. Vajon miért nem vitt el Isten mindannyiunkat rögtön a Mennybe?

A Biblia egyértelműen közli, hogy Isten két okból helyezett a Földre: hogy megtanuld szeretni Istent, és hogy megtanuld szeretni az embereket. Az élet nem a javak felhalmozásáról, az elért eredményekről vagy a teljesítményről szól. Nem azok a dolgok a leglényegesebbek, amelyekről a világ azt állítja, hogy a legfontosabbak. A karrieredet nem fogod a Mennybe vinni, ahogy az autódat vagy a házadat sem – a jellemedet viszont igen. Önmagadat viszed magaddal.

Isten azért helyezett a Földre nyolcvan vagy száz évre, hogy megtanuld Őt teljes szíveddel szeretni, és hogy megtanulj másokat is szeretni.

Az élet nem más, mint egy nagy szeretet-lecke.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez

  • Melyek azok a dolgok, amelyekkel kevesebbet kellene foglalkoznod, hogy ezáltal több időd legyen mások felé kimutatnod a szereteted?
  • Hogyan hozod ki a Földön töltött idődből a legtöbbet? Mennyi időt töltesz azzal, hogy megtanulj Krisztushoz hasonlóan szeretni?
  • Ha valaki megfigyelné az életed, mit mondana, melyek a legfontosabb dolgok a számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.02.)

Szólj hozzá!

Öt mód, ahogy imádkozhatsz Isten céljainak megvalósulásáért gyermekeid életében

2017. március 08. 03:00 - csmsdvd

„Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid." (Jn 17:9)

Jézus az Atyai szívet tükrözte vissza, amikor a tanítványokért imádkozott. Édesapa vagy édesanyaként is imádkozhatsz azért, hogy gyermekeid Isten öt céljára összpontosítsanak.

Gyermekeid életében Istennek ugyanaz az öt célja van, mint a saját életedben. Jézus mind az öt célért imádkozott, hogy az általa vezetettek élete is ezekre irányuljon: „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid." (Jn 17:9).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink Krisztusért örömben éljenek: „Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük." (Jn 17:13).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink lelki növekedése erős legyen: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn 17:15).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink Krisztust szolgálják: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság." (Jn 17:17).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink saját maguk is megtapasztalják a közösséget: „hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem." (Jn 17:21).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink másokat is Krisztushoz tudjanak vezetni rendszeresen:De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem.” (Jn 17:20).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen sajátos fohásszal tudnál imádkozni, hogy gyermekeid Krisztusért éljenek? Hogy lelkileg határozottan növekedjenek? Hogy szolgálják Krisztust? Hogy másokat Krisztushoz vezessenek?
  • Hogyan mutatod meg ezeket a képességeket a saját életed által?
  • Milyen lépéseket tudnál tenni, hogy gyermekeid ezen öt cél szerint növekedjenek?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása