Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Így maradj lelkes

2017. június 18. 03:00 - Molyhoslepke

A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. (Róma 12:11-12 RÚF)

Ahhoz, hogy céljaidat elérhesd, rá kell jönnöd, hogyan tarthatod fenn magadban hosszú távon a lelkesedést.

A befolyásos amerikai író, Ralph Waldo Emerson így fogalmazott: „Senki sem ért még el nagyszerű dolgot lelkesedés nélkül.” Ezzel teljes szívemből egyetértek. Azt gondolom, hogy ez az életemben valóban így van. Sosem jutsz el a célvonalig, ha nincsen benned szenvedély, ha nem vagy lelkes.

A legtöbb ember azt mondaná, hogy én egy lelkes ember vagyok. Ez igaz is. De nem egy hete vagy egy hónapja vagyok motivált. Sőt! Nem is öt vagy tíz éve. Következetesen lelkesedem azon céljaimért, amelyeket már több, mint 30 éve kitűztem magam elé.

Hogy éred ezt el? Hogyan maradhatsz nap mint nap lelkes minden késedelem, nehézség, határidő, gond, nyomás és kritika ellenére? Hogyan lehetsz több, mint 30 évig kitartóan lelkes?

Nem elég a pozitív gondolkodás. Nem elég ha pszichológiai fogódzkodókba kapaszkodni. Önmagunk optimizmusba hajszolása sem elég.

Ha megvizsgáljuk a lelkesedés szó angol formáját, máris tanácsot kapunk az életen át tartó lelkességhez. Az angol “enthusiasm” (lelkesedés) szó a görög “en theos” kifejezésből ered. Ez a kifejezés pedig az jelenti: Istenben (en: -ban/ben, Theos: Isten).

Ha Istenben élsz, lelkes leszel. Ez pedig egy olyasfajta lelkesség, amelyet nem befolyásol az időjárás vagy a gazdaság helyzete, sem a körülményeid, hanem örökös. Örökös, mert az örök Istenhez köt téged Krisztusban.

A Rómaiakhoz írt levélben Pál erről beszél:A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12:11-12 RÚF)

Ha ebben az évben szeretnéd elérni céljaidat, Isten erejére van szükséged. Ehhez örömmel kell remélned, a szenvedést türelmesen kell tűrnöd és hittel kell imádkoznod.

Mondd el ma ezt az imát: “Uram! Szeretném, ha mostantól az életemben lennél, irányítanád a szívemet. Felajánlom neked a testem. Neked ajánlom magamat. Mindenért, amit értem tettél, áldozatul ajánlom magamat, és így dícsérlek Téged.

Alázatosan megvallom, hogy szükségem van a segítségedre. Szeretném, ha segítenél megújítani az elmém. Add, hogy úgy gondolkozzam, ahogy Te szeretnéd! Bocsásd meg büszkeségemért! Nem szeretnék többet gondolni magamról, mint ami vagyok. Hitemnek növekednie kell. Segíts nekem mérhető célokat kitűzni, amelyeket kezelni tudok! Bocsásd meg, hogy egyedül akarok változni!

Szeretném, ha eltöltenél szeretettel. Szeretném Veled betölteni az életemet. Add, hogy a közösség támogatását élvezhessem! Add, hogy örömömet leljem mások tiszteletében; hogy életemet odaajánljam, hogy Te töltsd be szükségeimet! Benned szeretném a lelkesedésemet növelni. Segíts, hogy örömmel reménykedjek, a szenvedésben türelmes legyek és hittel imádkozzam! Neked ajánlom magam, a nevedben imádkozom. Ámen.”

 * (Daily Hope by Rick Warren - 2017. június 11)

Szólj hozzá!

A bűnvallásban gyógyító erő van

2017. június 17. 03:00 - Erika1832

“Mielőtt bevallottam bűneimet, csontjaim erőtlenek voltak, és egész nap csak nyögtem.” (Zsolt. 32:3 CEV)

kacsa1.JPG

Nem csak az árthat az egészségünknek, ha túl sok ételt nyelünk le. Ennél még rombolóbb hatása lehet az egészségünkre annak, ha a bűneinket "nyeljük le” és hallgatjuk el.

Az egészségünk szempontjából az egyik legjobb döntés az, hogy elfogadjuk Isten bűnbocsánatát. Sok ember egész zsáknyi bűnt cipel a hátán az élete során. Ha valaki állandóan a "bűnök zsákját" hordozza, nem tudja hatékonyan szolgálni Jézust, ráadásul még az egészségét is tönkreteszi.

A 32. Zsoltár 3-5. verseiben ezt olvassuk: „Mielőtt megvallottam bűneimet, csontjaim erőtlenek voltak, és egész nap csak nyögtem. Éjjel és nappal kezed rám nehezedett, és az erőm elpárolgott, mint a nyári hőségben. Ezért megvallottam bűneimet, mind elmondtam Neked. Így szóltam: „Elmondom minden bűnömet az Úrnak.” És akkor Te megbocsájtottál nekem, és minden bűnömet elvetted.”(CEV ford.)

2013 októberében a Princeton Egyetem és a Waterloo Egyetem kutatói  tudományosan is igazolták, amit Dávid király századokkal korábban állított, vagyis hogy fizikailag is érezhetjük a bűntudat ránk nehezedő, nyomasztó hatását.

Istennek azonban van egy bárki által jól alkalmazható módszere arra, hogy hogyan szabadulhatunk meg a testet-lelket gyötrő bántudat érzésétől. Ez nem más, mint a bűnbánat.

Hogyan bánhatod meg a bűneidet?


1. készíts egy erkölcsi leltárt. A 138. Zsoltár 23-24. verse ezt mondja: "Vizsgálj meg engem Uram, és ismerd meg szívemet; próbáld meg a gondolataimat. Mutass rá bármire, amit találsz bennem, amivel szomorúságot okoztam neked, és vezess engem az örök élet útján" (TLB ford.). Azaz, kezdd azzal, hogy fogsz egy ceruzát és papírt, és kérd meg Istent, hogy juttassa eszedbe minden bűnödet. Szánj rá időt bőségesen, ne siesd el, és légy tényszerű, fogalmazz pontosan. Írd le ezeket a bűnöket nyugodtan, hiszen ezt a listát csak te látod egyedül. Később, amikor végeztél, az egészet összetépheted majd.


2. Ismerd el, hogy hibás vagy és bűnt követtél el. A gyógyulást leginkább visszatartó erő sokszor mi magunk vagyunk. Ne próbálj magyarázkodni a bűneiddel kapcsolatban, és ne is kicsinyítsd le azokat. Az is lehet, hogy nem 100%-ig te vagy a hibás, de vállald fel azt, ami a te részed.


3. Kérj bocsánatot Istentől a bűneidért. Hidd el, hogy Ő meg fog bocsátani neked. Kérd meg Őt, hogy annak alapján bocsásson meg neked, amit megígért az 1Jn. 1:9-ben: “Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Ne kolduld a megbocsátást, és ne is alkudozz Istennel érte, csak higgy abban, hogy Isten meg fog bocsájtani.

Ne szolgáltasd ki magadat egy szellemi szívinfarktus veszélyének. Isten használni akar téged! Ezért valld meg Istennek a bűneidet. Legyen ez egy új kezdet a számodra.

És látni fogod, hogy Isten mi mindent fog véghez vinni rajtad keresztül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Készíts egy listát azokról a bűneidről, melyeket még soha nem vallottál meg Istennek. Ismerd el, hogy hibás vagy azért, amit elkövettél, és kérj bocsánatot mindenért, ami a listádon van.
  • Mi tart vissza, hogy megvalld bűneidet Istennek?
  • Esetleg vannak olyan bűnök az életedben, amelyek megvallása nagyobb nehézséget jelentenek, mint a többi bűn? Miért?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.10.)

Szólj hozzá!

A bűneid megvallása jó egészségben tart

2017. június 16. 03:00 - daniella_89

“Amikor nem vallottam meg a bűnöm, a testem elernyedt és egész nap csak sóhajtoztam, nyögtem.“ (Zsoltárok 32:3, NLT fordítás)

in-person-help-health-care-ftr.jpg


A bűnöd megvallása jót tesz az egészségednek - ezt bármelyik pszichológus megerősíti. Jó megtisztítani a lelkiismeretedet és megszabadulni azoktól a dolgoktól, amik nyomják a szíved. A tested nem úgy van megalkotva, hogy állandóan hordozza magában a bűn miatt érzett bűntudatot. Ha mégis hordozza, akkor az olyan, mint amikor felrázunk egy üveg szódát úgy, hogy a kupak rajta van. A végén robbanni fog.

Dávid ezt így mondja el a Zsoltárok 32:3-5-ben: “Amikor nem vallottam meg a bűnöm, gyenge és nyomorult voltam, és sóhajtoztam, nyögtem egész nap… Az erőm elpárolgott, mint a víz a nyári hőségben. Végül megvallottam minden bűnömet neked és nem próbáltam többé a bűntudatomat se rejtegetni… És te megbocsátottál nekem! Minden bűnöm eltűnt.” (NLT fordítás)

Dávid belül, a lelkében hordozta a bűntudatot, és ez fizikailag kihatott a testére is. Ha nem beszéled ki a problémáidat, a bűneid miatt érzett bűntudatot és a benned lévő keserűséget Istennek, akkor a testi egészséged látja majd annak kárát.

Több orvos elmondta nekem, hogy sok ember azonnal elhagyhatná a kórházat, ha tudná, hogyan szabaduljon meg a bűntudattól azzal kapcsolatban, amit mások ellen tett, illetve a nehezteléstől, amit azok felé érez, akik őellene követtek el valamit.

Isten azt akarja, hogy egészségesek legyünk, és ennek egyik módja az, hogy megvalljuk neki a bűneinket és  megbocsátunk másoknak. Fogadd el Isten kegyelmét és törj ki, légy szabad a bűntudattól!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Okozott már kárt a fizikai egészségedben a bűntudat vagy a keserűség? Ha igen, milyen kárt?
  • Egy pár perces imában kérd Istent, hogy bocsásson meg azokért a rossz dolgokért, amiket mások ellen elkövettél.
  • Ezután imában mondd el Istennek a benned lévő neheztelést és keserűséget, amit azok felé érzel, akik megbántottak vagy elkövettek valamit ellened. Kérd Istent, hogy segítsen neked megbocsátani ezeknek az embereknek, hogy egészségesebb legyél.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.09.)

Szólj hozzá!

Az Istenben való bizalom jó hatással van az egészségedre

2017. június 15. 03:00 - Abidzsil

,,Azt mondtam magamnak: nyugodj meg, mert az Úr gondot visel rólad!” (Zsoltárok 116:7, NCV fordítás)

health.jpg

Istentől kaptad a testedet is mint ajándékot, és mellé egy használati utasítást, a Bibliát. Benne van minden, amit tudnod kell ahhoz, hogy gondját tudd viselni a testednek és hosszú életet élj.

Az alapvető dolgokkal már tisztában vagy: megfelelő táplálkozás, testmozgás és elegendő éjszakai pihenés. De van még egy tényező, ami kihat arra, hogy jól és sokáig élj, bár eddig talán nem is gondoltál rá.

Az Istenben való bizalom jó hatással van az egészségedre.

A Biblia azt mondja, hogy ,,Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad értelmére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5, NIV ford.) Miért tesz jót az egészségednek, ha bízol Istenben? Azért, mert amikor bízol benne, nem aggódsz.

A Zsoltárok 116:7 így fogalmaz: ,,Azt mondtam magamnak, nyugodj meg, mert az Úr gondot visel rólad."  Ha ténylegesen bízol Istenben, kevésbé leszel stresszes.

A Példabeszédek 14:30-ban azt is mondja a Biblia, hogy ,,Ha békesség  van a szívben, az élteti a testet, de az irigység rothasztja a csontokat” (NIV ford.). Nem csak az számít, hogy te mit eszel meg, hanem az is, hogy ,,mi esz meg" téged. Ehetsz makrobiotikus ételeket vagy bioélelmiszereket, de ha tele vagy nehezteléssel, aggodalommal, félelemmel, bűnös vágyakkal, bűntudattal, haraggal, keserűséggel vagy egyéb érzelmi problémával, akkor az megrövidíti az életed.

De van egy jó hír is: amikor lecseréljük az aggodalmunkat az Istenben való bizalomra, akkor egy nagy lépést teszünk az egészségesebb élet felé.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen nehéz helyzettel vagy problémával kapcsolatban kell most bíznod Istenben?
  • Mondj példát arra, hogy ,,a magad értelmére támaszkodtál” és később megbántad, hogy nem bíztál inkább Istenben.
  • A neheztelésnek, a félelemnek vagy a haragnak milyen fizikai hatását vetted észre magadon vagy másokon?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.08.)

Szólj hozzá!

Isten receptje a jó egészséghez

2017. június 14. 03:00 - nagynikoletta

„Parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!” (Péld 3:1b-2, NIV fordítás)

Ha létezne olyan pirula, amely – ígéret szerint – évekkel meghosszabbíthatja az életed, valószínűleg sok pénzt fizetnél érte. De mi lenne, ha azt mondanám neked, hogy keresztényként már nálad van a kulcs a hosszú élethez, és ráadásul teljesen ingyen?

Isten megadott minden alapelvet az egészséges életmódhoz a Szentírásban, a Bibliában. A Biblia kezelési útmutató a testedhez. Ahogyan Dávid mondja: „Uram, te alkottad a testemet; tégy értelmessé, hogy megtarthassam parancsolataidat” (Zsolt 119:73, TLB fordítás). A Mózes ötödik könyve 32:47-ben pedig ezt olvashatjuk: „Ezek az útmutatások nem üres beszédek, hanem az életet jelentik számotokra! Ezeknek engedelmeskedve hosszú ideig élhettek a földön” (NLT fordítás). Isten ezt mondja: „Ha azt teszed az egészségedért, amit én mondok, hosszú életed lesz.”

A mai igeversünkben ez áll: „Parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!” (Péld 3:1b-2, NIV fordítás)

Melyek ezek a parancsok? „Teljes szívvel az Úrban bízzál, ne hagyatkozz a saját meglátásaidra. Minden helyzetben keresd az Ő akaratát, és megmutatja, hogy mely úton kell járnod. Ne értékeld túl bölcsességed, hanem féld az Urat és fordíts hátat a gonosznak. Gyógyulás lesz ez a testednek és életerő csontjaidnak. Tiszteld az Urat vagyonodból és összes jövedelmed legjavából, akkor gabonával telnek meg csűreid” (Péld 3:5-10a, NLT fordítás).

Ezek az igeversek rávilágítanak néhány olyan tényezőre, amelyekre valószínűleg nem is gondoltál, de segítenek megőrizni az egészségedet. A békesség, az Istenbe vetett bizalom, a tisztesség és feddhetetlenség, az alázat és a nagylelkűség mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egészséges legyél, mivel a testi egészségedet a szellemi és lelki egészséged befolyásolja.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mit jelent az, hogy tiszteld az Urat az „összes jövedelmed legjavából”?
  • Hogyan kellene változtatnod az általad felállított fontossági sorrenden, az időbeosztásodon vagy a gondolkodásmódodon, hogy jobban odafigyelj a szellemi és lelki egészségedre?
  • Melyek azok a területek az életedben, amelyeket szintén befolyásol a szellemi és lelki egészséged?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.07.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása