Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az együtt végzett munkával maximalizáljuk az általa kifejtett hatásunkat

2018. február 01. 03:00 - gabormel

„Elmondom tehát az igazságot, bármit is tettetek egyel a legkisebb testvéreim közül, azt velem tettétek.” (Máté evangéliuma 25:40 NCV fordítás)

A Prédikátor könyve 4:9-12 a következőt mondja: „Jobb ketten, mint egyedül, mivel együtt jobban működünk. Ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De rossz annak, aki magányos és elesik, mert nincs senki, aki felsegíthetné. Ha két ember együtt fekszik, melengetik egymást. De hogyan tudna felmelegedni az, aki egyedül van? És ha az egyiket támadás éri, ketten együtt képesek lesznek megvédeni magukat. Sőt, a három szálból sodrott kötél még jobban ellenáll a szakadásnak. (Prédikátorok könyve 4:9-12, NCV fordítás)

A Szentírás ezen részének sok mondanivalója van a másokkal való szolgálatról az egyházban, amely három megállapításban össze is foglalható:

1. Az együtt végzett munkával maximalizáljuk az általa gyakorolt hatásunkat.

Együtt többre vagyunk képesek. Szeretnél globális hatást gyakorolni az életedre? Akkor valósítsd meg más emberekkel együtt a gyülekezetedben, hiszen ha együtt visszük véghez Krisztus nevében, sokkal nagyobb hatást érhetünk el, mint egyedül. Egy csepp eső nem jelent nagy változást a sivatagban, de az esőcseppek milliói a sivatagot virágzó kertté változtathatják át.

2. Az együtt végzett munkával minimalizálhatjuk a kudarcainkat.

Ahogyan a 10. vers is kérdezi, amikor csak önmagadat szolgálod és elesel, ki lesz az, aki felemel téged? Ha azonban együtt szolgálunk, és az egyik elesik, csak a másik ember tudja őt felsegíteni. Ez nem teszi egyszerűvé és ugyanakkor mélyrehatóbbá a pillanatot? Együtt kell működnünk más emberekkel, hogy ösztönözni tudjuk egymást és csökkenthessük a kudarcaink számát.

3. Amikor együtt ténykedünk, mozgósítjuk az erőforrásainkat.

Az erőforrások és a tőkék egyesítésével további célok valósíthatók meg. Ha megosztod a takaród, egy helyett két ember fog melegen maradni.

Máté evangéliumában Jézus eképpen tanított: „Elmondom tehát az igazságot, bármit is tettetek egyel a legkisebb testvéreim közül, azt velem tettétek.” (Máté evangéliuma 25:40 NCV fordítás)

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért akarunk olyan gyakran magunk megtenni dolgokat, mint inkább másokkal együtt?
  • Mely terület az, ahol a csapatmunkával tudtad maximalizálni az általa kifejtett hatást?
  • Van bármi olyan, ami megakadályozza, hogy időt, energiát és erőforrást fektess a gyülekezetedbe? Ha igen, miért?

 

  *  (Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.25.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása