Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Azért bocsássatok meg, mert Isten is megbocsátott nektek

2018. július 09. 03:00 - Matecska

"Egymás iránt legyetek jóságosak és könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." (Efezusi 4:32, szabad fordítás)

megbocsatas_kez.jpg

Ebben az életben mindannyian sebződni fogunk. Sokszor bántanak szándékosan szavakkal vagy tettekkel. Tulajdonképpen akárhányszor olvassuk a 'megbocsátás' szót, rendre olyan emlékek jönnek fel múltunkból, mint szomorúság, fájdalmak és gondok. Az emlékek még mindig élők, mert annyira mélyen sebződtünk.

És mély sebzettségünk okán nehéz fontolóra venni a rosszakaróinknak történő megbocsátást. A Szentírás viszont fontos okkal szolgál arra, hogy miért is szükséges, hogy megbocsássunk. 

Azért bocsátunk meg másnak, mert Isten is megbocsátott nekünk. 

A Szentírás ezt mondja az Efezus 4:32-ben: "Egymás iránt legyetek jóságosak és könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nekünk a Krisztusban." Gondolkodj el azon, hogy mennyi mindent bocsátott meg neked Isten, és ezáltal megbocsátóbb leszel azok irányában, akik megbántottak. 

Az ellentettje szintén igaz. Ha nem érzed azt, hogy bocsánatot nyertél, nehezen fogsz másoknak is megbocsátani. Ha nehéz megbocsátanod, talán nem igazán érzed, hogy te magad bocsánatot nyertél.

Így gondolj erre: Isten tökéletesen letörölte bűneid, azáltal amit Krisztus tett a kereszten. Minden adósságod eltöröltetett, mivel Isten megbocsátott neked. Tedd magadévá ezt az állítást, és így hatványozottan nehéz lesz haragudnod valakire. 

Emlékezz: nem számít, ki mit tesz veled, soha nem kell majd, hogy annyit bocsáss meg másnak, mint amennyit Isten már megbocsátott neked. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor a megbocsátásra gondolsz, ki jut eszedbe? Ha van valaki, akinek meg kellene bocsátanod, mit teszel most?
  • Milyen kézzelfogható dolgoz teszel azért, hogy kimutasd megbocsátottál annak, aki korábban megbántott?
  • Hogyan fejezheted ki ma Isten megbocsátása felett érzett háládat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.02.)

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sándor Berkes Eden 2018.07.13. 11:02:32

A meg bocsátás fontos dolog isten akkarata