Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hinned kell, hogy lásd

2018. január 07. 03:00 - Abidzsil

,,A hit az, hogy bízunk abban, hogy amit remélünk, valóban meg fog történni, és bizonyosságot ad számunkra azokról a dolgokról, amiket nem láthatunk.” (Zsidókhoz írt levél 11:1, NLT fordítás)

galaxy.jpg

Hit által látjuk a jövőt. Ez azt jelenti, hogy előbb hiszük valamit, aztán meglátjuk. A Zsidók 11:1 ezt mondja: ,,A hit az, hogy bízunk abban, hogy amit remélünk, valóban meg fog történni, és bizonyosságot ad számunkra azokról a dolgokról, amiket nem láthatunk.” (NLT ford.)

Hogyan látod hit által a 2018-as évet?

Nagyon sok ember azt mondja: ,,Hiszem, ha látom!” Isten azt mondja, valójában ennek pont az ellenkezője igaz: ,,Akkor fogod látni, ha előbb hiszed.” Nagyon sok dolog van az életben, amit előbb hinnünk kell ahhoz, hogy láthassuk.

1961-ban a Szovjetunió kiküldte az első űrhajóst az űrbe. Mikor az űrhajós visszatért a Földre, a szovjet vezető, Hruscsov kijelentette, hogy az űrben nem láttak semmiféle istent.

Körülbelül 10 hónappal később az Egyesült Államok is kiküldte John Glennt az űrbe. Háromszor megkerülte a Földet a Mercury-program keretében, majd amikor visszajött, ezt mondta a világnak: ,,Mindenhol Istent láttam! Láttam a dicsőségét a galaxisban,  láttam a fényét az univerzumban, és láttam a fenségét a csillagokban.”

Melyiküknek volt igaza? Mindkettőjüknek. Jézus azt mondta: ,,Ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Isten országát." (János 3:3, NLT fordítás) Amíg nem történik meg egy szellemi átformálódás az életedben, túlságosan szűk látókörű vagy ahhoz, hogy meglásd, mit szeretne tenni az életeddel Isten.

Wernher von Braun, az amerikai űrprogram korai szakaszának egyik vezető tudósa azt mondta: ,,Hit nélkül soha nem születtek nagy dolgok a történelemben.”

Hitre van szükség ahhoz, hogy egy tudós elhiggye, hogy képes kiküldeni egy embert a Holdra.  Hitre van szüksége egy építészmérnöknek ahhoz, hogy meg tudjon tervezni egy épületet, mert először el kell hinnie, hogy az lehetséges. Hit kell egy sportolónak, hogy gyakoroljon és elmenjen az Olimpiára, mert hinnie kell, hogy teljesíteni tud. Hit kell egy szobrásznak és egy festőnek is ahhoz, hogy megalkosson egy szobrot vagy egy festményt. Előbb hinnünk kell ahhoz, hogy megláthassunk valamit. Ez egy univerzális alapelv az életben.

Higgy Isten szeretetében és vezetésében, amikor belépsz 2018-ba. Higgy benne, még mielőtt látnád. Bízz Isten ígéreteiben, és bízz abban, ahogyan munkálkodik az életedben az új évben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, mit szeretne elvégezni rajtad keresztül Isten 2018-ban?
  • Hogyan befolyásolja a hited azt, hogy milyen célokat tűzöl ki?
  • Miért akarja Isten, hogy előbb higgyünk, ahelyett, hogy megmutatna nekünk dolgokat, még mielőtt hinnénk?

*(Daily Hope by Wick Warren, 2017.12.31.)

Szólj hozzá!

Isten mindig időben érkezik

2018. január 06. 03:00 - nagynikoletta

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert ha kitartunk, a megfelelő időben aratni fogunk.” (Gal 6:9, NLT fordítás)

Az élet várótermében, ahelyett, hogy pánikba esel, dönthetsz úgy, hogy bízol Istenben. És két dolgot kell észben tartanod: az egyik az, hogy Isten sosem siet; a másik pedig az, hogy Isten sosem késik. Isten időzítése mindig tökéletes.

Mi történik akkor, amikor úgy tűnik, hogy Isten késlekedik? Isten éppen egy csodára készít fel téged!

A Szentírásban megannyi példát találhatunk erre, beleértve Lázár történetét is (János 11). Mária és Márta testvérét Lázárnak hívták, aki Jézus egyik legjobb barátja volt. Betániában éltek, ami csupán néhány mérföldnyire feküdt attól a helytől, ahol Jézus tartózkodott azon a napon, amikor Lázár megbetegedett. Üzentek Jézusnak, hogy a barátja súlyosan beteg és kérték, hogy menjen el hozzájuk.

Egy vagy két óra alatt könnyedén elérhetett volna Betániába. Azonban Jézusnak három napig tartott, hogy megtegyen körülbelül öt mérföldet. Amikor odaért, ezt mondták neki: „Elkéstél! Már eltemettük Lázárt.”

Jézus nem késett el. Azért, mert Jézus előre tudta, hogy mit fog tenni. Nem az volt a célja, hogy meggyógyítsa Lázárt. A célja az volt, hogy feltámassza a halottak közül. Jézus célja nem csak az volt, hogy Lázár jobban legyen. A célja az volt, hogy csillagászati nagyságrendű csodát tegyen.

Jézus elment Lázár sírjához, kérte, hogy gurítsák el a követ, és ezt mondta: „Lázár, gyere elő.” Lázár pedig így tett.

Olykor Isten megengedi, hogy egy helyzet olyan rosszá váljon, hogy már csodára legyen szükség. Ne add fel a hited! Tarts ki! Imádkozz, szolgálj és légy része egy kis közösségnek. Vess továbbra is! Maradj hittel teli! Éppen egy csodára készülsz fel.

Isten már most tudja, hogy mit fog tenni az életedben a következő hónapban, a következő évben, a következő évtizedben, és Isten jót tervez számodra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan meríthetsz energiát ahhoz, hogy elmenj egy kis közösségbe és templomba, vagy, hogy továbbra is szolgálj, amikor nehéz időszakon mész keresztül?
  • Isten jót tervez számodra. Mit gondolsz, olykor miért történnek mégis rossz dolgok veled?
  • Szánj egy kis időt arra, hogy írj egy imát Istennek, amely kifejezi, hogyan szeretnél növekedni és hogy mely területeken van leginkább szükséged segítségre, amikor éppen egy nehéz várakozási időszakban vagy.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.30.)

Szólj hozzá!

A várakozás elengedhetetlen része a hitnek

2018. január 05. 03:00 - gabormel

„Így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet.” (Zsidóknak írt levél 6:15 SZIT)

Ne feledd, amikor Istenre vársz, jó társaságban vagy.

Téged megelőzően, szentek milliárdjai ültek Isten várótermében. Nem vagy egyedül. Valójában, ha éppen most is a váróteremben vagy – talán egy munkára, egy válaszra, vagy egy imára vársz – körbenézve, sok más embert láthatsz, akik hozzád hasonló helyzetben vannak.

A Zsidóknak írt levél 11:2-ben ez áll: „Őseink neve fennmaradt, mert hittek.” (ICB fordítás) – és ezeknek az embereknek is várniuk kellett.

Gondoljunk Annára, akinek éveket kellett várnia a gyermekáldásra, és emiatt sok éven keresztül imádkozott, hogy Isten megadja neki.

Gondoljunk Józsefre, aki nagyon fiatalon megtudta Istentől látomásban, hogy uralkodó lesz, előtte viszont éveket töltött börtönben egy olyan bűncselekményért, amit nem követett el.

Gondoljunk Mózesre, aki 40 évet vándorolt a pusztában, miközben arra várt, hogy megkapja a következő feladatot és megismerje élete célját.

Gondoljunk Noéra, aki 120 évet várt az özönvízre.

Isten több ezer évet várt, mielőtt elküldte nekünk a Megváltót. Mi sietünk, Isten viszont nem így tesz. A várakozás a hit elengedhetetlen része.

A Zsidóknak írt levél 6:15 szerint: „Így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet.” (SZIT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan segít kitartani az élet várakozással teli időszakaiban a más emberekkel való közösség?
  • Mialatt várakozol, Isten mely ígéreteire tarthatsz igényt?
  • Miért létfontosságú eleme a várakozás a hitnek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.29.)

Szólj hozzá!

A hit álhatatosságot eredményez

2018. január 04. 03:00 - Anika Enikő

„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be. Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Üldözöttek vagyunk, de Isten által soha nem elhagyottak. Eltipornak, de el nem pusztítanak. (2Kor 4:8-9, GNT fordítás)

A hit kinyitja Isten ígéreteit; megmutatja Isten hatalmát; álmokat valósággá változtat és a hit erőt ad nekünk ahhoz, hogy kitartsunk a nehéz időkben.

Isten nem mindig emel ki bennünket a problémákból. Feszíti hitünket az által, hogy keresztülvisz a problémán. Nem mindig veszi el a fájdalmat sem. Isten hittel teli képességgel ruház fel ahhoz, hogy bánni tudjunk a fájdalommal. És Isten nem mindig emel ki a viharból sem, mert azt akarja, hogy a vihar közepette benne bízzunk.

Emlékszem, amikor a fiatal, holland keresztény, Corrie ten Boom történeteit olvastam, aki sok zsidónak segített megmenekülni a Holokauszttól mielőtt egy náci koncentrációs táborba hurcolták. A második világháború végeztével azt mondta, hogy azok élték át a táborokat, akiknek a legmélyebb hitük volt. Hogy miért? Mert a hit megadja az erőt, hogy a nehéz időkben kitartsunk. A hit állhatatosságot eredményez.

Tanulmányok egymásutánja mondja, hogy a legfontosabb jellemvonás, amit megtaníthatsz a gyereknek (és a saját életedben is szükséged van erre) az a rugalmasság. Annak a képessége, hogy visszalépj. Annak a képessége, hogy folytasd az utat és továbbmenj. Mindenkit ér sikertelenség. Mindenkinek vannak kudarcai és hibái. Mindannyian zavarba hozzuk saját magunkat. Mindannyiunknak vannak fájdalmai. Mindannyiunknak vannak problémái. Mindannyian nyomás alatt vagyunk. Azok az emberek, akik viszik valamire az életben, rugalmasak.

Tudod, hogy hányszor szerettem volna már felhagyni a Saddleback Gyülekezet pásztori pozíciójával? Minden hétfő reggel! Azt mondtam: Uram, túl nagy falat. Túl sok az ember, túl nagy a felelősség. Nem vagyok elég okos. Mit tudnék én mondani ennyi embernek? Hozz valaki mást helyettem, aki jobban végezheti ezt a munkát.”

Ezek ellenére Isten azt mondja: „Folytasd.”

Hogy kapsz rugalmasságot ahhoz, hogy folytatni tudd? Hit által! Elhinni, hogy Isten bármely pillanatban tehet valamit, ami meg tudja változtatni az életednek az irányát, és erről nem akarsz lemaradni; így tehát mész tovább! Elhinni, hogy Isten megadja neked pontosan azt, amire és amikor szükséged van, amint megtanulsz ráhagyatkozni, hogy teljesítse célját benned.

Ez Pálnak, a hit nagyszerű emberének a bizonyságtétele: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be. Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Üldözöttek vagyunk, de Isten által soha nem elhagyottak. Eltipornak, de el nem pusztítanak." (2Kor 4:8-9, GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az Isten célja a csapással az életedben?
  • Miként segített a hit kitartani az életed nehéz időszakaiban?
  • „A hit nem mindig vet véget a problémának. A hit gyakran keresztülvisz a problémán.” Hogyan formálja ez az igazság a jelenlegi problémádhoz való viszonyulásodat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.28)

Szólj hozzá!

Amit a hit tesz az álmainkkal

2018. január 03. 03:00 - Anika Enikő

„Istené legyen a dicsőség; azé aki a bennünk működő ereje által mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire mi kérjük, vagy amiről álmodni bírunk – túl a legfőbb imáinkon, vágyainkon, gondolatainkon vagy reményeinken.” (Efézus 3:20, GNT fordítás)

A hit valósággá változtatja az Isten-adta álmainkat. Semmi nem történik mindaddig, míg valaki álmodni nem kezd!

A Biblia tele van olyan emberekkel, akiknek Isten adta az álmaikat. Ábrahám arról álmodott, hogy egy nagy nemzetnek az atyja lesz. Mózes azt álmodta, hogy megszabadítja Isten népét. József pedig azt, hogy a saját családját és egy nemzetet ment meg. Végignézve a Szentírást, mindenféle embereket látunk, akik hivatott álmodozók voltak, mint például Dániel, Pál és Dávid.

Az Efézus 3:20 ezt mondja: „Istené legyen a dicsőség; azé aki a bennünk működő ereje által mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire mi kérjük, vagy amiről álmodni bírunk – túl a legfőbb imáinkon, vágyainkon, gondolatainkon vagy reményeinken.” (GNT fordítás).

Nos, ha létezik egy soha véget nem érő ígéret a Bibliában, akkor ez egy ilyen. Isten képes sokkal többet megtenni, mint amit mi valaha mernénk kérni tőle. Mit nem mersz kérni Istentől? Sokkal többet meg tud tenni, mint amiről valaha álmodni bírsz.

Nem ismerlek téged, de én magamról elmondhatom, hogy meglehetősen nagy álmodozó vagyok. Eszembe jut néhány nagy álmom. Isten mondja: „Warren, gondolj a legnagyobb dologra, amiről álmodozol; a legnagyobb dologra, amiről azt gondolod, hogy meg tudom cselekedni az életedben. Képzeld csak! Én még azt is meg tudom tetézni!”

Ha lenne könny a Mennyben, az egyszerűen azért lenne, mert amikor odaérünk, rájövünk mindazokra a dolgokra, melyeket megtehettünk volna, ha egy kicsivel jobban hittünk volna Istenben. Számomra ez pokol lenne! A pokol számomra az lenne, ha látnám mindazt, amit valaha véghez vihettem volna férjként, apaként, barátként és pásztorként ha egy kicsivel jobban hittem volna Istenben.

Ám a Mennyben nincsenek könnyek, és Isten mindent megad neked, amire szükséged van most ahhoz, hogy véghezvidd azt, amit a számodra tervezett. Azt a kihívást intézem feléd, hogy álmodj nagyot a kapcsolataid, a házasságod, a családod, a karriered és a mások felé való szolgálatod tekintetében! A hited valósággá tudja változtatni ezeket az álmokat, mert Isten többet tud tenni, mint amire mi kérjük, vagy amiről álmodni bírunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire mi kérjük, vagy amiről álmodni bírunk. Mi az, amit nem mersz kérni az Istentől – és miért nem?
  • Mit gondolsz, hogy Isten miért kéri a hitünket ahhoz, hogy az általa belénk helyezett álmokat megvalósítsa?
  • Meséld el egy barát vagy családtag történetét, amikor az Istentől kapott álmaik megvalósultak. Hogyan inspirált vagy bátorított ez téged?

*(Daily Hope by Wick Warren, 2017.12.27)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása