Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten ismer téged, és tisztában van a szükségleteiddel

2018. április 01. 03:00 - Erika1832

„Ezért ne fáradjunk bele jót tenni, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.” Gal. 6:9. (HCSB-fordítás)

futo.jpg

Isten mindenható, ami azt jelenti, hogy tud mindenről, beleértve a Te életedet is. Ismeri a hibáidat, a kudarcaidat, az érzéseidet, illetve  frusztrálcióid – és ismeri a jövődet is.

Isten tisztában van a félelmeiddel. Ő tud azokról az akadályokról, amelyekről úgy érzed, hogy képtelen vagy megoldani őket, vagy felülkerekedni rajtuk. Napjainkban például, sokan a gazdasági körülmények miatt aggódnak, és anyagi  helyzetükkel kapcsolatban vannak félelmeik.

És emiatt úgy viselkedünk, mintha Istennek nem lenne tudomása kifizetendő számláinkról. "Nem látod, Uram? Vége mindennek! Én erre képtelen vagyok!" Megpróbálunk kitartani, és végig csinálni. Feszültek, idegesek vagyunk, és aggodalmaskodunk. Ám félelmünk azt jelzi, hogy nem vagyunk tisztában Isten végtelen tudásával.

Az igazság az, hogy Isten tisztában van az összes szükségleteddel. Az ima nem Isten tájékoztatása mindarról, amire érzésed szerint szükséged van. Ő régen tudja már, hogy éppen milyen helyzetben vagy. A Biblia azt mondja, "Atyád tudja, hogy mire van szükséged, mielőtt kérnél tőle" Máté 6:8 (NIV-fordítás). Minden egyes szükségletedet ismeri, legyen az akár pénzügyi, lelki, fizikai, szociális vagy érzelmi igény.

Végül, Isten tudja, hogy hűséges vagy. Látja mindazt a jó és helyén való dolgot, amit cselekszel. Minden alkalommal, amikor nem a bűn mellett döntesz, minden alkalommal, amikor ellenállsz a kísértésnek, minden alkalommal, amikor állást foglalsz Isten igazsága mellett, Ő tanúja lesz annak, hogy hűséges vagy hozzá.

A Biblia azt tanítja, hogy minden jócselekedet elnyeri méltó jutalmát, függetlenül attól, hogy mennyire jelentéktelen, illetve, hogy bárki más látta-e azt. Minden alkalommal, amikor bátorítasz valakit, minden alkalommal, amikor az irodában elvégzel valamit, ami nem is a te dolgod lenne, amikor a gyülekezetben elrendezed a székeket, ülőhelyeket, minden alkalommal, amikor visszautasítod, hogy pletykálkodj másokról – Isten látja mindezt, és nem számít Neki, hogy milyen jelentéktelen dolog is ez. Ahogy a Máté 10:40-42. versei is mondják. („Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap. Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.”)

Lehet hogy most így szólsz: „Megpróbáltam a házasságomban helyesen cselekedni, mégis semmi eredményét nem láttam ennek.” „ Megpróbáltam igaz emberként élni, és megfelelően viszonyulni a gyerekeimhez (vagy a szüleimhez). Megpróbáltam rendesen elvégezni a feladataimat a munkahelyemen (vagy az iskolában), és nem tudom, hogy mindez megéri-e. Nem látom, hogy ez bárki életében akármilyen különbséget eredményezne.

Isten azt mondja: "Én látom ezeket, és nem számít, hogy ki más látja még." A jó, amit cselekszel, sohasem hiábavaló: „Ezért ne fáradjunk bele jót tenni, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.” Gal. 6:9. (HCSB-fordítás)

Ne csüggedj el! Cselekedj továbbra is helyesen, és bízz a jóisten gondviselésében.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

• Hol találhatsz bátorításra, amikor elbizonytalanodsz a kapcsolataidban és a szolgálatodban?
• Ha mások azt mondanák neked, hogy bízz Isten gondviselésében, mire hivatkoznál erre vonatkozóan?
• Az ima hogyan változtat meg téged?

 * Daily Hope by Rick Warren (2018.03.25.)

Szólj hozzá!

Istent semmi nem lepi meg

2018. március 31. 03:00 - daniella_89

"Még teljes formát nem öltött testemet már látták szemeid; könyvedben meg voltak írva a nekem szánt napok már az előtt, hogy egy is eljött volna." (Zsoltárok 139:16, NIV fordítás)

1_3.jpg


Isten mindent tud a hibáidról, kudarcaidról, az érzéseidről, a csalódásaidról, és azt is tudja, mit tartogat számodra a holnap. Ő ismeri a jövődet.

A Biblia elmondja, hogy még mielőtt megszülettél, Isten már ismerte a jövődet: "Még teljes formát nem öltött testemet már látták szemeid; könyvedben meg voltak írva a nekem szánt napok már az előtt, hogy egy is eljött volna." (Zsoltárok 139:16 NIV fordítás)

Isten az Ő látószögéből egyszerre képes látni a múltat, a jelent és a jövőt. Ez nagy bizalmat kellene, hogy ébresszen bennünk Őiránta. Számomra vigasztaló, hogy Ő mindent tud, ami történni fog az életemben. De Ő nemcsak ismeri a jövőt, hanem ott is van velünk a jövőben. Nem csak naponta van velünk. Ő a jövőben is velünk jár.

Isten már felkészült mindenre, amivel szembe fogsz nézni holnap, a következő héten vagy a következő hónapban. Azt, hogy mit tartogat a jövő, te nem tudod, de Isten tudja. Soha semmi nem éri Őt meglepetésként, és nem mondja: "Ó, tényleg?"

A következő hónapban vagy a következő évben lehet, hogy egy válsághelyzettel kell szembenézned, és talán felteszed majd a kérdést, hogy "Mi történik? Hol van Isten?" De Isten ott van veled végig. Ő ott lesz veled a jövőben is, és Ő fel van készülve mindenre.

Ha Isten ismeri a jövőmet, akkor hozzá kellene fordulnom tanácsért is. Ő tudja, mi fog történni: "Kiáltsatok hozzám és én válaszolok. Csodálatos és rendkívüli dolgokat mondok el, amire sosem jönnél rá magadtól" (Jeremiás 33:3, MSG ford.)

Isten elmondhat olyan dolgokat, amelyekről nem tudsz. Nem fogja az egész életedet kiteríteni előtted, elmondva mindent, ami történni fog. Ha ezt tenné, akkor valószínűleg nagyon elcsüggednél vagy hatalmába kerítene a büszkeség, vagy esetleg mindkettő. Ehelyett Ő apránként hozza a tudomásodra - mindig csak egy keveset.

A következőt tanácsolnám neked: amikor reggel felébredsz, menj végig a napi teendőiden az Úrral, és imádkozz így: "Atyám, te már látod ezt a napot, ami ma előttem áll. Te már előre tudsz minden zavaró tényezőről, amivel szembe kell nézzek, és tudsz minden válságról. Tudod, ha esetleg defektet kapok a kocsival, ha esetleg lekésem a repülőt... Te tudsz minden fájdalomról, ami ér, és még arról is, hogy esetleg kiöntöm a kávémat. Te már látod mindezeket. Kérlek, add meg nekem a mai naphoz szükséges erőt!"

Isten pontosan tudja, mire van szükséged, mert ő már látja, hogy mivel kell majd szembenézned. És Ő megadja neked, amire szükséged van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért csüggednek el néhányan, amikor megtudják, hogy Isten egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt?
  • Mit tesz Isten az életedben most, ami talán arra készít fel, amivel a jövőben kell szembenézned?
  • Miért próbálja meg sok ember különféle módszerekkel megtudni a jövőt?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.24.)

Szólj hozzá!

Isten mindent tud, és ez jó hír!

2018. március 30. 03:00 - gabormel

„Semmi a teremtett világban nem rejtőzhet el Isten szeme elől. Minden fedetlen és csupasz annak szeme előtt, akinek számadással tartozunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:13, NIV fordítás)

kepx.jpg

Előfordult már veled, hogy az éj leple alatt kikeltél az ágyból nassolni, még akkor is, ha épp fogyókúráztál? Én is álltam már a hűtőszekrény nyitott ajtaja előtt erre gondolva: „Csak egy falatot…”

Ilyenkor vitázunk önmagunkban: „Csak nyugodtan, egy-két falat nem árthat!” - „Nem, nem lehet, fogyókúrán vagyok!”

Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban Sátán azzal az ördögi hazugsággal akar megetetni bennünket, hogy „senki sem fogja megtudni.”

Talán te épp nem a hűtőszekrény előtt állsz, hanem dolgozol, vagy az adóbevallásodat készíted, esetleg olyan helyen vagy, ahol a szüleid nem szeretnék, hogy legyél... Te mégis folytatod és valami kétes dolgot művelsz, mivel úgy hiszed, hogy a hazugságot soha senki nem tudja meg.

De Isten már tudja!

A Zsidókhoz írt levél 4:13 szerint: „Semmi a teremtett világban nem rejtőzhet el Isten szeme elől.” (NIV fordítás). Istent soha nem éri meglepetés, hiszen mindent tud!

Az a tény, hogy Isten mindent tud rólad, valójában nem rossz, hanem jó hír. Megmondom, miért:

Ismeri a hibáidat és a kudarcaidat. Kínos számomra annak tudata, hogy nincsenek titkaim Isten előtt, mivel vannak olyan dolgok, amelyeket jobb lenne, ha nem tudna. A Biblia viszont ezt mondja: „Istenem, a bűneim nincsenek elrejtve előled, tudod, hogy mennyire esztelen vagyok”. (Zsoltárok könyve 69:5, GNT fordítás).

Bűneid elrejtésével nem tudod becsapni Istent (lásd: 1János 1:8). Nem botránkozik meg az elkövetett bűneid miatt, és soha nem fog másképp érezni irántad, ha bevallod neki azokat. Ő feltétel nélkül szeret téged, ami azt jelenti, hogy részedről nincs szükség se csalásra, se színlelésre.

Ismeri az érzéseidet és a csalódásaidat. Talán ezt gondolod: „Senki nem tudja, min megyek éppen most keresztül, senki nem érzi a fájdalmamat.” Isten tudja. Látja a lelkedben a válságot, és a fájdalmad sem marad észrevétlen Isten szeme előtt. A Zsoltárok könyve 56:8-ban ez áll: „Tudod, hogy mennyire szenvedek, te nyilvántartod a könnyeimet.” (GNT fordítás).

Mivel Isten tudja, hogy mennyire frusztrált és kétségbeesett vagy, ezeket az érzéseket átadhatod neki: „Bízd az Úrra minden gondodat, hiszen Ő törődik veled” (1Péter 5:7, GNT fordítás). Egyszer és mindenkorra vesd oda mindet Isten elé, és soha ne vedd vissza azokat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Isten már ismeri a hibáinkat és kudarcainkat, akkor miért fontos mégis, hogy megvalljuk a bűneinket neki?
  • Mit jelent minden gondodat Istenre hagyni? Milyen aggodalmaidat és gondjaidat kellene ma átadnod Istennek?
  • Mennyiben változtatja meg az életedet annak tudata, hogy Isten feltétel nélkül szeret téged?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.23.)

1 komment

Isten azt mondja, megbocsátott neked

2018. március 29. 03:00 - Anika Enikő

Én vagyok az Isten, aki megbocsátom bűneidet önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” ( Ézsaiás 43:25)

Néhányan, annak ellenére, hogy hívők vagyunk, amikor problémáink vannak, azt gondoljuk, hogy Isten elégtételt akar venni vagy vissza akar fizetni nekünk valamit.

Úgy, mint abban a történetben, amikor egy férfi el akar jutni kocsival egy hegyi tóhoz. Út közben havazni kezd, így a férfi kiszáll és felteszi a kerekekre a hóláncot. Épp ekkor jön egy másik autó, ami belecsapódik az övébe, és a férfi rémülten nézi, ahogy az autója leesik a szikláról.

Gyalog folytatja az útját fel a hegyre a hóban és esőben, és a hidegtől megfázik. Aztán ahogy befordul az utolsó sarkon, látja, hogy a háza leégett. Mérgesen az égbe emeli a kezeit és ezt kérdezi: “ Miért történik ez velem, Isten?”  Megnyílik a menny és egy hang hallatszik: “ Mert vannak emberek, akikre dühös vagyok.”

Lehet, hogy te is azt gondolod, Isten így érez irántad. Vagy azt, hogy amikor problémád van, akkor az biztos azért van, mert Isten haragszik rád. De Isten nem ilyen. Isten melletted van, és nem ellened. Ha nehéz helyzetben is vagy, mint az a férfi a havas hegyen, az nem azért van, mert Isten mérges rád. Nem azt mutatja, hogy mit érez Isten irántad. Sőt, a Biblia épp azt mondja, hogy: “bízhatunk abban a szeretetben, amivel Isten szeret bennünket. Isten szeretet." ( 1Ján 4:16, NIV fordítás).

 
Isten nem neheztel ránk, mert a harag távol áll az Ő természetétől.  Ő ezt mondja:Én, vagyok az Isten, aki megbocsátom bűneidet, önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézsaiás 43:25)

Ha már elfogadtad Jézust Megváltódnak, akkor nincs semmi kárhoztatásod, mert Krisztusban vagy (lásd Róma 8:1). Ragadjuk meg ezt az igazságot, és számoljunk le a régi hazugságokkal.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mit gondolsz, miért történnek néha rossz vagy nehéz dolgok a hívőkkel?
  • Mi az a dolog, amit el kell engedned, mivel Isten megbocsátotta azt és megszabadított attól?
  • Szerinted hogyan szeretné Isten, hogy reagáljunk a nehéz helyzetekre?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.22.)

Szólj hozzá!

Isten szerint alkalmas vagy

2018. március 28. 03:00 - K. Juc

„Ő mentett meg bennünket és ő választott ki szent munkájára, de nem azért, mert megérdemeltük, hanem mert már jóval a világ kezdete előtt ez volt a terve. Így akarta bemutatni nekünk a szeretetét és kedvességét Jézus Krisztuson keresztül.” (2 Timóteus 1:9, TLB fordítás)

crowdfunding.jpg

Isten olyan ajándékokkal ruházott fel, amelyekkel mások felé tudsz szolgálni, ugyanis minden keresztény szolgáló is egyben. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki pásztor is, de aki keresztény, mindenképp valamilyen szolgálatot teljesít. Minden alkalommal, amikor arra használod a tehetségedet vagy az ajándékaidat, hogy másoknak segítesz, akkor mások felé szolgálsz.

A Biblia így fogalmaz a 2Timóteus 1:9-ben: „Isten megmentett bennünket […] szent munkájára" (TLB fordítás). Isten megváltott téged, hogy szolgálj. Miért váltott meg? Hogy tudd szolgálni Őt.

Ha azon gondolkozol, hogy honnan tudhatod, mi a szolgálatod, akkor gondold végig, hogyan lettél megalkotva! Gondold át, mik a szellemi ajándékaid, milyen a szíved, milyenek a képességeid, milyen a személyiséged és milyenek a tapasztalataid. Nézd meg, milyennek formált meg Isten! Ő azt szeretné, ha arra használnád a képességeidet és az ajándékaidat, hogy másoknak segítesz. Minden alkalommal, amikor így teszel, szolgálsz. Ebben nincs semmi különleges, egyszerűen csak segítesz másoknak.

Vajon szolgálhatsz mások felé egy értékesítési irodában? Igen! És ha könyvelő vagy? Akkor is. És teherfuvarozóként is? Hát persze! Amikor segítesz másoknak az ő nevében, akkor szolgálatot végzel.

Isten azt mondja, hogy szükség van rád a gyülekezetben. A családja nélkülözhetetlen tagja vagy. Fogd fel így: ha én nem használom a tehetségem, akkor az neked rossz, ha viszont te nem használod a képességeidet, annak én látom kárát. Akár így, akár úgy, végül mindannyian valamivel szegényebbek leszünk Krisztus Testében.

Mindannyian fontosak vagyunk! Mindannyiunknak meg kell tennünk a saját részünket, ahogy egybe illeszkedünk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Tisztában vagy azzal, hogyan lettél megformálva - hogy milyen szellemi ajándékaid vannak, milyen a szíved,  milyen képességeid és tapasztalataid vannak, és mitől vagy az az egyedi személy, aki vagy?
  • Hogyan használod fel mindezt arra, hogy mások felé szolgálj a gyülekezetben vagy a környezetedben?
  • Szerinted miért tervezte Isten úgy, hogy csak másokkal együtt tudjuk beteljesíteni az elhívásunkat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása