Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Nyisd ki a füled és érezz együtt másokkal

2017. április 26. 03:00 - K. Juc

empathy.jpg

„(Isten) megvigasztal bennünket minden nehézségben, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat. Amikor bajba kerülnek, képesek leszünk ugyanúgy megvigasztalni őket, ahogyan korábban Isten is bennünket.” (2 Korintus 1:4, NLT fordítás)

Az irgalmas szamaritánus történetében Jézus nagyon jó példát ad arra, hogyan lehetünk irgalmasok és együttérzők. A szamaritánus is legalább négy dolgot tett, amivel ezt kimutatta. A tegnapi üzenetben már láthattuk, mennyire fontos, hogy meglássuk mások szükségeit. 

De nem állhatunk meg itt együtt is kell éreznünk mások fájdalmával. A Bibliában a Lukács 10:33 szerint a szamaritánus megsajnálta a sebesültet, amikor meglátta.

A szemeddel látod meg mások fájdalmát, de a füleddel tudsz együttérezni. Néha azzal segítesz valakinek a legtöbbet, ha végighallgatod, mert minden szükség hátterében egy történet van. Az irgalmas szamaritánus történetében a pap észrevette a férfit és látta, hogy segítségre van szüksége, de hogy mi történt előtte vele az úton, arról semmit sem tudott. Talán feltételezte, hogy saját hibájából került bajba, vagy talán elkönyvelte magában, hogy nem kellett volna ennyire felelőtlennek lennie. Esetleg kigondolt különböző történeteket vagy kifogásokat, hogy miért ne segítsen rajta, csak mert nem akart időt szánni rá, hogy kiderítse az igazságot. 

De a Galata 6:2 arra szólít fel, hogy „Hajoljatok le az elnyomottakhoz és segítsetek rajtuk! Vállaljatok magatokra a terhükből és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (MSG fordítás) Mi Krisztus törvénye? Szeresd Istent és szeresd embertársadat! 

Lehet, hogy még sosem gondoltál erre, de Isten azért engedett meg bizonyos nehézségeket az életedben, hogy képes legyél együttérezni a körülötted élőkkel és tudj szolgálni feléjük. A Biblia szerint:

„(Isten) megvigasztal bennünket minden nehézségben, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat. Amikor ők kerülnek bajba, képesek leszünk ugyanúgy megvigasztalni őket, ahogy Isten korábban bennünket.” (2 Korintus 1:4, NLT, második kiadás)

Gondolj vissza azokra az időszakokra az életedben, amikor Isten megvigasztalt téged. Kinek tudod továbbadni ezt az áldást?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szerinted hogyan tudja Isten felhasználni a küzdelmeidet, hogy másokon segítsen?
  • Mit jelent az, hogy megosztjuk egymással a terheinket és "egymás terheit hordozzuk"?
  • Hogyan tudsz szolgálni valaki felé azzal, hogy meghallgatod? Miért ellentétes ez korunk kultúrájával és a mai közgondolkodással?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.19.)

Szólj hozzá!

Vegyük észre környezetünk szükségeit

2017. április 25. 03:00 - Lilla:)

„Ne csak a magatok hasznát keressétek. Nézzétek azt is, mi szolgál mások javára." (1Korinthus 10:24., NCV fordítás)

Kevés olyan rész van a Szentírásban, amely olyan teljes képet mutatna a kegyelemről, mint Jézus példázata az irgalmas szamaritánusról. Ebből az emlékezetes példázatból négy lényeges leckét tanulhatunk meg a kegyelem kifejezéséről. A következő négy áhítatban ezeket a fontos leckéket nézzük majd át.

Először is, szem előtt kell tartanunk a körülöttünk élő emberek szükségeit. A kegyelem mindig a látással kezdődik. Észre kell venned a szükséget mielőtt találkoznál vele. Nem érdekelhet addig, amíg nem tudatosítottad. A Biblia azt mondja, hogy „amikor [a szamaritánus] meglátta a férfit, megszánta." (Lukács 10:33b, NLT fordítás, második kiadás).

Ahogy a jó szamaritánust is, téged is körbe vesznek sérült emberek. Csak épp te nem látod őket. Talán nincsenek rajtuk fizikai zúzódások és nem verték meg őket, de az élet elbánt velük. Összezúzta őket a környezetük, a hozzáállások, vélemények és más emberek.

Miért nem látjuk ezeket a szükségeket? A válasz, hogy túl elfoglaltak vagyunk. Túl gyorsak vagyunk. Folyamatos rohanásban vagyunk, ami a kedvesség halálát okozza. Minél elfoglaltabb vagy, annál kevésbé vagy szerető szívű. Azonban ahhoz, hogy kellően érzékeny lehess és észrevedd mire van szüksége a közeledben lévő embereknek, le kell lassítanod. Eléggé lelassítani ahhoz, hogy mások szemébe nézhess. Ajándékozz meg valakit osztatlan figyelemmel. Állj meg, hogy beszélhess valakivel és igazán meghallgathasd.

Hogyan kezeljünk valakit, aki igazán megsérült és szükségben szenved? A Biblia azt mondja, hogy „Ne csak a magatok hasznát keressétek. Nézzétek azt is, mi szolgál mások javára." (1Korinthus 10:24, NCV fordítás).

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az elfoglalt életed hogyan tarthat távol attól, hogy megmutathasd a kegyelmet másoknak?
  • Hogyan szélesítheted ki a határaidat, hogy mások is helyet kaphassanak életedben?
  • Milyen szükségek vannak körülötted? Hogyan tudsz segíteni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.18.)

Szólj hozzá!

Három válasz a szükséget szenvedőknek

2017. április 24. 03:00 - Benjoe70

„Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1Ján 3:18 SZIT fordítás)

helping_hand.jpg

A Biblia talán leghíresebb története a váratlan könyörületről az irgalmas szamaritánus példázata. Jézus azért mondta el ezt a történetet, hogy megmutassa nekünk, milyen szeretni azokat, akik bajban vannak. Könnyen bűntudatot érezhetünk ennek a történetnek az elolvasása közben. Mindannyian mentünk már el szükségben szenvedők mellett. A körülöttünk élők szükségletei, akár az egyházközségünkben vagy a csoportunkban annyira nyomasztó tud lenni, hogy szinte lebénulunk tőle. Akkor pedig feltesszük a kérdést: „Mégis, mit kéne tennem?”

Ebben az áhítatban három választ fogunk felfedezni erre, az irgalmas szamaritánus példázatára alapulva.

Néhányan elmennek mellette (Lukács 10:30-31) A történetben egy pap szolgáltatja erre a reakcióra a példát. Egyszerűen kikerülte a helyzetet. Nem is akarta megtudni, hogy mi a probléma. Ezt hívom én elkerülő életstílusnak. Azt mondjuk magunknak, „Ne menj túl közel az emberekhez; még a végén segítened kell nekik és bepiszkítod a kezed.” Ez volt a pap problémája is: túlságosan „szent” volt, hogy segítsen. Nem akarta összekoszolni magát az élet dolgaival. Amikor az elkerülő életstílust éljük, megpróbálunk felületes kapcsolatban lenni másokkal. Ha mindenkitől három lépés távolságot tartunk, úgy tehetünk, mintha nem látnánk a fájdalmukat és a szükségleteiket. Ha nem keveredünk bele, elkerülhetjük, hogy megbántsanak vagy kellemetlen helyzetbe kerüljünk.

Néhányan kíváncsiak, de inkább tovább mennek (Lukács 10:32) A második ember, aki elsétált a sérült mellett, a levita volt. Ő mutatta be nekünk ezt a második reakciót. A Biblia azt mondja, „észrevette, de elment mellette”. Ez a reakció még rosszabb. Az előző hozzáállásban messziről „láttuk” a problémát és úgy tettünk, mintha nem is lenne ott. Ebben a viselkedésben azonban a kíváncsiságunk miatt tudomásunk van a szükségről, de nem teszünk semmit, hogy segítsünk. Amikor így teszünk, egyszerűen azt mondjuk, hogy „Bocs, ne zavarj! Sokkal fontosabb dolgom is van.”

Néhányan elég közel mennek, hogy segítsenek (Lukács 10:33-37) Természetesen ő az irgalmas szamaritánus. Ő többet tett, mint ami elvárható lett volna. A saját költségén segített a sérültnek. A Biblia azt mondja nekünk, „Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.(1Ján 3:18 SZIT fordítás). A könyörület ott működik, ahol mások már eltűntek. A könyörület nem fél bepiszkítani a kezét. És Jézus minden követőjét arra hívja, hogy cselekedjen úgy, mint az irgalmas szamaritánus.

Jézus szándékosan választott egy szamaritánust a történet hősévé, mert a zsidók gyűlölték a szamaritánusokat. A könyörület nem csak arról szól, hogy segíts azoknak, akiket kedvelsz vagy akik olyanok, mint te. A könyörület arról szól, hogy segíts az embereken, függetlenül, hogy kik, hogy néznek ki vagy honnan jöttek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Szerinted miért van az, hogy ha kapcsolatba kerülsz valakivel, elkezdesz törődni is vele?

Hogyan reagálsz erre a három kijelentésre:

  • A könyörület arról szól, hogy segíts az embereken, nem számít, hogy kik, hogy néznek ki, vagy honnan jöttek.
  • A könyörület ott működik, ahol mások már eltűntek.
  • A könyörület nem fél bepiszkítani a kezét.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.17)

Szólj hozzá!

Élj a Mennyországért!

2017. április 23. 03:00 - Molyhoslepke

„Mert ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek. De ők sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy az ő Istenüknek nevezzék. Ezeknek az embereknek Isten valóban elkészítette azt a Mennyei Várost!" (Zsidók 11:15-16 egyszerű fordítás)

A mennyország megváltoztatja teljes életfelfogásodat. Ha a mennyek felé vetted az irányt (amit a tegnapi tanítás után szívből remélek), akkor annak a valóságnak kell befolyásolnia tetteidet.

Az értékrendünk megváltozik. Az itt és mostért való létezés helyett az öröklétért fogsz élni. Azzal a tudattal élhetsz, hogy a jövőt biztosítva van. Bármi is történjék a földön, a valaha volt legcsodálatosabb helyen fogod az örökkévalóság​ot eltölteni az Úr mellett.

Így élj, ha a mennyek országa a végcélod:

  • Ne engedd, hogy a csábítás elterelje figyelmedet! „Szeretett testvéreim, kérlek benneteket, ne engedjetek a régi emberi természet gonosz kívánságainak, mert ezek a lelketek ellen harcolnak. Hiszen csak átutazóban vagytok ezen a földön, és valódi otthonotok nem itt van." (1Péter 2:11 egyszerű fordítás). Mind a jó, mind a rossz tényezők el tudják vonni a figyelmedet. Irányítsd a figyelmedet az örökkévaló jelentősségűre! Ne az elégtételre összpontosíts, akkor sem, ha társadalmunk minden tekintetben ezt próbálja sugallni. Tekints előre!
  • Ne engedd, hogy eltántorítsanak a nehézségek! Ezt olvassuk a Bibliában: „Nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis, ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, az örökké megmarad.” (2 Kor 4:18 egyszerű fordítás). Ha az öröklétért élsz, a gondjaid is kezelhetőbbnek tűnnek. Tartsd szem előtt, hogy mulandóak, és ne add fel!
  • Arra tartalékold az energiád, ami maradandó! „A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek!” (Kol 3:2 egyszerű fordítás). Istennek céljai vannak életeddel, teljesítsd ezeket! Élj egy dicsőítő életet! Építs kapcsolatokat Isten embereivel! Tölts időt azzal, hogy Jézushoz hasonlóvá válj a tanítványságban. Légy fáradhatatlan a szolgálatban! Beszélj Jézusról az embereknek! Ezek örökkévaló cselekedetek.

Azért teremtett téged az Úr, hogy a Mennybe juss. Ha Jézust teszed életed vezetőjévé, vele töltheted az öröklétet. Hagyd ezt a gondolatot elmélyülni benned...

...majd engedd, hogy megváltoztassa az életedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mik vonják el a figyelmedet az örökkévaló nézőpontról?
  • Néha jó dolgok is elterelnek minket Isten-adta céljainktól. Milyen példákat tudnál erre mondani?
  • Milyen rövidtávú problémák zavarnak mostanában? Hogyan értelmezhetnéd őket másképp az örökkévalóságra összpontosítva?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.16.)

Szólj hozzá!

A Menny titkának feltárása

2017. április 22. 03:00 - FodorImi

 „Amit szem sosem látott, fül sosem hallott, és emberi elme el sem képzelt, azt készítette el az Isten azoknak, akik őt szeretik.” (1Korinthus 2:9b NLT fordítás)

Mikor kisfiú voltam, Észak-Karolinában lakott a családom. Egy alkalommal a családi vakációt Dél-Karolinába, Disneyland-be terveztük. Amint odafelé autóztunk, édesapám megpróbálta elmagyarázni, milyen is lesz Disneyland. Elvesztegetett idő volt. Nem értheted meg, milyen Disneyland, míg meg nem tapasztalod.

Néhány tapasztalat egyszerűen elmagyarázhatatlan, leírhatatlan.

Ugyanez igaz a Mennyre is. A Menny semmihez nem hasonlítható, ami itt a Földön megtapasztalunk. A bolygó, ahol most lakunk, csak egy szegény – nagyon szegény – másolata annak, amit Isten az örökkévalóságban készített számunkra.

A Biblia utal erre a titokra az 1Korinthus 2:9b-ben: „Amit szem sosem látott, fül sosem hallott, és emberi elme el sem képzelt, azt készítette el az Isten azoknak, akik őt szeretik.” (NLT fordítás, második kiadás).

Bár az emberi szavak nem képesek megfelelően kifejezni a Menny isteni titkát, azért mégis tudunk néhány dolgot, milyen lesz a Menny.

  1. Közösségben leszünk az összes hívővel (Zsidók 12:22-23). A Zsidókhoz írt levél elmondja, hogy a valaha élt összes hívő ott lesz a Mennyben velünk együtt. Ez magában foglalja mindazokat, akik Jézus követői voltak – és azokat a gyermekeket, akiknek sosem volt lehetőségük meghozni ezt a döntést.
  2. Jutalmat kapunk (Lukács 6:35). A Biblia gyakran beszél jutalomról a Mennyben. Meg leszel jutalmazva a jó cselekedeteidért – a nagylelkűségedért, a jellemedért, a szolgálatodért. Isten figyel mindenkit. El kell döntened, hogy hol akarod megkapni a jutalmad. Az örökkévalóság ezen az ideiglenes oldalán, vagy azon az oldalon, amely örökké tart.
  3. Felelősségünk lesz (Lukács 16:10-12). Dolgozni fogysz a Mennyben, bár az lesz a különbség, hogy használni fogod az Istentől kapott A.L.K.A.T-odat, hogy azt tedd, amit tenni szeretsz. 100%-ban elégedett leszel azzal a munkával, amit végezni fogsz. Nem tudom, mi lesz a feladatod a Mennyben, de a Lukács 16 azt mondja, ez attól függ, hogy itt a Földön hogyan kezeled a felelősségeidet és mennyire vagy hűséges.
  4. Nyugalmat találunk a Mennyben (Zsidók 4:9-11). Sokunk számára az örök pihenés a Mennyben igazán jól hangzik. Egy egész élet munkája után pihenni fogunk a Mennyben, úgy, mint előtte sosem. Igen, dolgozni fogunk, de a Mennyben a munka pihentető lesz, nem pedig teher.
  5. Örülni fogunk a Mennyben (Máté 35:21). Ünnepelni fogunk a Mennyben. Élvezni fogjuk, hogy Istennel leszünk a Mennyben. Élvezni fogjuk, hogy egymással együtt leszünk a Mennyben. Egy hatalmas ünnepségen veszünk részt a Mennyben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbáld leírni valakinek a legcsodálatosabb helyet, ahol valaha jártál. Miután megtetted, kérdezd meg magadtól, miért olyan nehéz a Mennyről beszélni másoknak.
  • Ki az, akivel várod, hogy újra együtt lehess a Mennyben? Miért?
  • Ha dolgozni fogsz a Mennyben, és ez olyan valami lesz, ami tökéletesen illik hozzád, és szereted tenni, mit gondolsz, milyen feladat lesz az?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.15.)

Szólj hozzá!
Címkék: titok Menny