Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Élj a Mennyországért!

2017. április 23. 03:00 - Molyhoslepke

„Mert ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek. De ők sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy az ő Istenüknek nevezzék. Ezeknek az embereknek Isten valóban elkészítette azt a Mennyei Várost!" (Zsidók 11:15-16 egyszerű fordítás)

A mennyország megváltoztatja teljes életfelfogásodat. Ha a mennyek felé vetted az irányt (amit a tegnapi tanítás után szívből remélek), akkor annak a valóságnak kell befolyásolnia tetteidet.

Az értékrendünk megváltozik. Az itt és mostért való létezés helyett az öröklétért fogsz élni. Azzal a tudattal élhetsz, hogy a jövőt biztosítva van. Bármi is történjék a földön, a valaha volt legcsodálatosabb helyen fogod az örökkévalóság​ot eltölteni az Úr mellett.

Így élj, ha a mennyek országa a végcélod:

  • Ne engedd, hogy a csábítás elterelje figyelmedet! „Szeretett testvéreim, kérlek benneteket, ne engedjetek a régi emberi természet gonosz kívánságainak, mert ezek a lelketek ellen harcolnak. Hiszen csak átutazóban vagytok ezen a földön, és valódi otthonotok nem itt van." (1Péter 2:11 egyszerű fordítás). Mind a jó, mind a rossz tényezők el tudják vonni a figyelmedet. Irányítsd a figyelmedet az örökkévaló jelentősségűre! Ne az elégtételre összpontosíts, akkor sem, ha társadalmunk minden tekintetben ezt próbálja sugallni. Tekints előre!
  • Ne engedd, hogy eltántorítsanak a nehézségek! Ezt olvassuk a Bibliában: „Nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis, ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, az örökké megmarad.” (2 Kor 4:18 egyszerű fordítás). Ha az öröklétért élsz, a gondjaid is kezelhetőbbnek tűnnek. Tartsd szem előtt, hogy mulandóak, és ne add fel!
  • Arra tartalékold az energiád, ami maradandó! „A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek!” (Kol 3:2 egyszerű fordítás). Istennek céljai vannak életeddel, teljesítsd ezeket! Élj egy dicsőítő életet! Építs kapcsolatokat Isten embereivel! Tölts időt azzal, hogy Jézushoz hasonlóvá válj a tanítványságban. Légy fáradhatatlan a szolgálatban! Beszélj Jézusról az embereknek! Ezek örökkévaló cselekedetek.

Azért teremtett téged az Úr, hogy a Mennybe juss. Ha Jézust teszed életed vezetőjévé, vele töltheted az öröklétet. Hagyd ezt a gondolatot elmélyülni benned...

...majd engedd, hogy megváltoztassa az életedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mik vonják el a figyelmedet az örökkévaló nézőpontról?
  • Néha jó dolgok is elterelnek minket Isten-adta céljainktól. Milyen példákat tudnál erre mondani?
  • Milyen rövidtávú problémák zavarnak mostanában? Hogyan értelmezhetnéd őket másképp az örökkévalóságra összpontosítva?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.16.)

Szólj hozzá!

Három kérdés, amit minden bibliai idézet olvasásakor fel kell tenned

2017. március 04. 03:00 - Benjoe70

„Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség…” (1Sám 15:22b)

bible_1.jpg

Ha nincs tapasztalatod abban, hogy Isten Igéjét hogyan alkalmazd az életedben, talán zavarban vagy. Hogyan teheted ezt meg? Ma három kérdést mutatok neked, melyeket bármely Igerésznél feltehetsz, és amik segíteni fognak abban, hogy a Bibliát a saját életedre alkalmazd. Íme a három kérdés:

  1. Mit jelentett ez az Igerész abban az időben, amikor írták?
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött rejtőzik?
  3. Hogyan alkalmazhatom az életemben?

Ezt úgy hívjuk, hogy „alkalmazás-híd”. Építünk egy hidat a Biblia és a mi világunk közé. Próbáljuk meg úgy felépíteni ezt a hidat, hogy megfigyeljük, mint mond nekünk Pál apostol az 1Korinthus 8. fejezetében a bálványáldozati hús elfogyasztásáról. Olvassuk el az 1Kor 8:1-13-at, majd tegyük fel magunknak a fenti kérdéseket.

  1. Mit jelentett ez az Igerész abban az időben, amikor írták? Korinthosz templomában olyan emberek voltak, akik tudták, hogy a bálványok nem jelentenek semmit, és hogy a nekik felajánlott ételnek nincs varázsereje. Mai hasonlattal csak hamburger volt vagy egy jó steak. Nem számított, hogy megeszik-e, mert a bálványok, amiknek fel lettek áldozva, nem voltak igaziak. Így ez a csoport szabadon evett az ételből, de nem voltak tekintettel arra, hogy mások mit gondoltak erről. Voltak ott új hívők is, akiket zavart ez a gyakorlat. Úgy gondolták, hogy a hívőknek nem kellene megenniük az isteneknek vagy más vallásoknak feláldozott ételt. Pál azt mondja az érett, tapasztalt híveknek, hogy ne engedjék, hogy Istentől kapott szabadságuk megzavarjon más testvéreket.
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött rejtőzik? Ne használd arra Istentől kapott szabadságodat, hogy másokat kellemetlen helyzetbe hozz.
  3. Hogyan alkalmazhatom az életemben? Nem túl gyakori, hogy ahol élek, Dél-Kaliforniában, kapcsolatba kerülnék áldozatként felajánlott étellel. Feltételezem, nálatok sem jellemző az ilyen helyzet. Akkor ez azt jelenti, hogy mindez számunkra nem hordoz üzenetet? Természetesen nem! Ha az időtlen igazság ez: „Ne használd a szabadságodat arra, hogy másokat azzal zavarj; a szabadságot szeretetre kell felhasználni,” akkor az számomra azt jelenti, hogy figyelemmel kell lennem a körülöttem lévő emberekre, mert így mutatjuk ki a szeretetünket. Tedd fel magadnak a kérdést: „Uram, tettem bármit önzésből, önteltségből, vagy tudatos közönyből másokkal, ami testvérem életében törést okozott? Voltam-e felfuvalkodott önnön szabadságom tudatában, vagy építettem-e másokat a szeretetben?”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy nagyon ismerős bibliai történetre. Amikor újra elolvasod azt a passzust és felhasználod a fenti három kérdést, milyen új igazságokat vagy az életedben alkalmazható változásokat fedezel fel a történetben?
  • Hiszed, hogy Isten a Biblián keresztül az életedet szándékozik irányítani? Hiszed, hogy az igazságai időtlenek, és az üzenetei még ma is érvényesek?
  • Hogyan tudod megmutatni a hitedet a cselekedeteid által?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.25.)

Szólj hozzá!

Ahhoz, hogy Istent barátodnak tudd, le kell venned a tempóból

2016. május 31. 03:00 - kennedymárti

“Isten barátsága azok számára van fenntartva, akik megadják a tiszteletet neki. Csak velük osztja meg ígéreteinek titkait” (Zsoltárok 25,14 TLB fordítás).

Ha egy mély kapcsolatot szeretnél kialakítani Istennel, le kell lassítanod és el kell csendesedned.

Az Istennel való barátság ugyanolyan kapcsolat, mint bármelyik másik baráti viszonyod – oda kell szentelned az idődet. Ha nem áldozol az idődből a „halandó” barátaidra, ők nem a barátaid, mert a barátokra szakítunk időt. És ha Istent szeretnéd a legjobb barátodnak tudni, a legértékesebbet kell az idődből odaszánni neki.

A Biblia azt mondja, „Légy csendben és ismerd fel, hogy én vagyok Isten.” (Zsoltárok 46,10a NIV fordítás).

Mindennapi csendességre van szükséged Istennel. Le kell lassítanod: így ismerheted meg Őt egyre jobban és jobban.

A Zsoltárok 25,14 mondja, „Isten barátsága azok számára van fenntartva, akik megadják a tiszteletet neki. Csak velük osztja meg ígéreteinek titkait” (TLB).

Sok ember nem ismeri Istent, még sosem érezték Isten szeretetét. Nem értik, mit, miért tesz. A Biblia azt mondja, hogy Isten barátsága azok számára elérhető, akik megadják a tiszteletet neki. Tehát azoknak, akik lelassítanak és időt töltenek vele.

Hogyan alakulna egy barátság, ha sosem fektetnél bele energiát? A barátság figyelmet igényel. Sosem fogod Istent egész közelről megismerni, ha mindössze annyit teszel, hogy eljársz istentiszteletre. Olvasnod kell Isten Szavát és kérdezned: „Istenem, van valami, amit szeretnél megosztani velem?” Nem kell túldíszített frázisokat és szavakat használnod, csak beszélj hozzá őszintén és hallgasd Őt!

A Biblia azt mondja a Máté 6,5-6-ban: „Amikor Isten elé járulsz, ne tett azt egy teátrális produkcióvá… Találj egy csöndes helyet, vonulj el a többiektől, így nem esel kísértésbe, hogy megjátszd magad Isten előtt. Légy ott előtte, amilyen egyszerűen és őszintén csak tudsz, és a hangsúly rólad Istenre fog helyeződni és elkezded majd megérteni a kegyelmét." (MSG).

Lassíts le ma, fókuszálj Istenre és figyelj rá, ahogyan beszél neked a kegyelméről.

Beszéljetek róla:

  • Mik azok a tényezők, amik elvonják a figyelmedet az Istennel töltött idő alatt? Hogyan tudnád kiiktatni ezeket a tényezőket?
  • Néha miért könnyebb vagy éppen élvezetesebb a földi barátaiddal együtt lenni, mint Istennel? Mit értünk félre Istennel kapcsolatban, amikor így érzünk?
  • Lehetséges, hogy néha túlkomplikáljuk a csendességeinket? Mit tudsz tenni annak érdekében, hogy lelassíts, csendben légy és egyszerűen, őszintén Istennel legyél?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.24.)

Szólj hozzá!

Az igazságtalanság rámutat, hogy szükségünk van Jézusra

2015. december 23. 03:00 - Szíj Melinda

„Isten engedi, hogy a világ bűnös útján haladjon, hogy így tegye próbára az emberiséget, és az emberek saját szemükkel lássák, hogy nem jobbak az állatoknál.” (Prédikátor 3,18 TLB fordítás)

 

scales_of_justice.jpg

Sokféle helyről hallod mostanság: az emberek alapjában véve jók és önzetlenek. A környezetük az, ami az emberek szívét a gonoszság felé fordítja.

Sajnos ez az elmélet egyszerűen nem fedi az emberi természetben tapasztalható tényeket. Ha jártál már valaha kis gyermekek közt, magad is láthattad. Önző természettel jönnek a világra. Az olyan megnyilatkozásaik, mint „Etess meg!, Játssz velem!, Én vagyok a figyelem középpontja” inkább számítanak jellemzőnek, mintsem kivételnek.

A világon mindenütt és saját közösségeinkben is tetten érhető emberi igazságtalanság úgyszintén megdönti minden téves nézetünket, mely azt vallja, hogy mi emberek valamennyien alapvetően jók vagyunk. Saját eszközeinkre hagyatkozunk, letapossuk embertársainkat, felhalmozzuk az ennivalónkat, és általában sokkal többet képzelünk magunkról, mint bárki másról. Mintha csak Isten az általa teremtett emberiséget szemlélve így szólna: „Rendben, azt gondolod, alapjában véve jó vagy. Azt vallod, hogy az emberi természet alapvetően önzetlen? Akkor hátralépek, és engedem, hogy az emberi természet munkáljon a világban. Meglátjuk, mi történik, ha Isten nincs a képben.” Akarod tudni, hogy az milyen? Csak nyiss ki egy újságot!

Ami igaz a gyermekekre és a társadalomra általában, az valószerű a mai életünkben is. Örökösen igazságtalanul bánnak veled és velem. De van egy titok, ami talán még nem jutott eszedbe: időről időre te is igazságtalan vagy az emberekhez.

A bennünk rejlő hajlam, hogy rosszul viszonyulunk egymáshoz, nem meglepetés Isten számára. Tulajdonképpen Ő arra használja az igazságtalanságot, hogy valami mást szemléltessen vele.

A Biblia ezt írja: „Isten engedi, hogy a világ bűnös útján haladjon, hogy így tegye próbára az emberiséget, és az emberek saját szemükkel lássák, hogy nem jobbak az állatoknál.” (Prédikátor 3,18 TLB fordítás).

A valóság az, hogy Isten jelenléte nélkül az emberek igen kegyetlenek egymáshoz. Ez a kiindulópontja minden igazságtalanságnak és méltánytalanságnak a Földön – a zsarnokoskodó diktátoroktól kezdve, a mély szegénységen át, a saját bőrünkön tapasztalt apróbb igazságtalanságokig.

Egy napon Isten a Földön valaha élt minden ember fölött ítélkezni fog az általuk másokkal szemben elkövetett igazságtalanságokért. Mivel Isten igaz, egészen biztosan lesznek következményei annak, miként bánunk másokkal.

Mindez azt jelenti, hogy könyörületre van szükségünk. Nap nap után mindenki közülünk igaztalan a másikhoz. Nem csupán áldozatai vagyunk az igazságtalanságnak, de elkövetői is egyben.

Ez az igazságtalanság rámutat, hogy szükségünk van Jézusra. Istennek nem lett volna szükséges Fiát kereszthalálra küldenie, ha az emberek alapjában véve jók lennének. A világunkban állandósuló mérhetetlen igazságtalanságok világossá teszik, hogy földi halandók saját erejükből képtelenek morális életet élni.    

Ha legközelebb igazságtalanul bánnak veled, emlékezz rá: ezen a Földön minden embernek szüksége van Jézusra, téged is beleértve.

Beszéljünk róla:

  • Általában hogyan kezeled, amikor igazságtalanul bánnak veled?
  • Mi a véleményed erről az állításról: Legközelebb, amikor igazságtalan leszel valakivel szemben, azt tükrözi, hogy mennyire szükséged van Jézusra.”?
  • Miként segít ez az áhítat megválaszolnod a kérdést: „Miért engedi Isten, hogy rossz dolgok történjenek a jó emberekkel?”                          

*Daily Hope by Rick Warren (2015.12.16)

Szólj hozzá!

Isten legnagyszerűbb ajándéka

2015. április 03. 03:00 - *Agota*

"Gazdag nagylelkűségében kibékíti őket önmagával. Pusztán ajándékul. Kiszedett minket a bajból és helyreállított, olyanná tett, amilyenné mindig is akart. Mindezt Jézus Krisztuson keresztül tette meg. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa azt a bűntől." (Róma 3:24-25, MSG fordítás)

station_12.jpg

A legnagyszerűbb ajándékot, melyet valaha neked ajándékoztak, nem egy üzletben vásárolták. Nem pénzzel fizettek érte. Még csak nem is volt becsomagolva.

Mégis, annak, aki adta, mindenébe került.

A Biblia azt mondja, hogy Isten elküldte a Fiát a Földre, hogy mindenidők legnagyobb ajándékát adja nekünk. Azért jött a földre, hogy meghaljon és Istennel kibékítsen. Róma 3:24-25-ben azt olvassuk, hogy "Gazdag nagylelkűségében kibékíti őket önmagával. Pusztán ajándékul. Kiszedett minket a bajból és helyreállított, olyanná tett, amilyenné mindig is akart. Mindezt Jézus Krisztuson keresztül tette meg. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa azt a bűntől." (MSG fordítás)

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Kezdjük az elejétől.

  • Senki sem tökéletes. Senkivel sem találkoztam még, aki tökéletesnek gondolta volna magát. Nem felelek meg a saját elvárásaimnak, még kevésbé Isten elvárásainak. Te sem. Mindannyian elszúrtuk. A Biblia úgy fogalmaz, hogy "Mindannyian vétkeztünk és híjával vagyunk Isten dicsőségének." (Róm 3:23, CEV fordítás)

  • Isten igazságos. Isten korrekt akar lenni. Amikor valaki megszegi a törvényt, meg kell, hogy bűnhődjön érte. Amikor megszeged az emberek törvényét, az emberek által kiszabott büntetéssel fizetsz. Amikor pedig Isten törvényeit szeged meg, az Isten által kiszabott büntetéssel fizetsz. A Bibliában azt olvassuk, hogy "A bűn zsoldja a halál." (Róma 6:23, NIV fordítás).

  • Jézus kifizette a bűneink árát. A Szentírás azt mondja, hogy "Isten a bűntelen Jézust vette és ráöntötte a mi bűneinket. Ez követően ránk árasztotta az Úr jóságát." (2 Korinthus 5:21, TLB fordítás). Jézus elvette az én bűneimet és a te bűneidet és a világ összes bűnét. Ez a Jó Hír, az Evangélium. Jézus kifizette az árat, melyet te sosem tudtál volna megfizetni.

  • Fogadd el Isten ingyenes ajándékát! Isten a megváltás ingyenes ajándékát akkor adta nekünk, amikor Jézus magára vette a mi bűneinket. Ez egy olyan ajándék, amit el kell fogadnunk. A Biblia azt írja, hogy "Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekei legyenek, mindazokat, akik hisznek az Ő nevében..." (János 1:12, NIV fordítás)


Elfogadod Isten ingyenes megváltó ajándékát? Egy dolog megérteni a Jézussal való kapcsolat alapjait, egy más dolog elfogadni ezt az ajándékot.

Imádkozom azért, hogy még ma meghozd ezt a mindenek feletti döntést.

Beszéljetek róla

  • A megváltásodon kívül, mi a legemlékezetesebb ajándék, amit valaha is kaptál?
  • Miért nehéz elfogadni egy ingyenes, különleges ajándékot?
  • Kit tudnál meghívni a húsvéti istentiszteletre?


(Daily Hope by Rick Warren, 2015.03.27.)

Szólj hozzá!