Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nemcsak akarva vagy, szükség van rád!

2017. szeptember 02. 03:00 - Szíj Melinda

„Isten remekművei vagyunk. Ő újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, hogy elvégezhessük mindazon jó dolgokat, melyeket már régről eltervezett számunkra.” (Efézus 2:10, NLT fordítás).

low_self-esteem.jpg

Azért vagy értékes, amit Isten mond rólad, nem azért, amit a többi ember.

Sok ember van híján az önbecsülésnek. Nincsenek jóban önmagukkal, ezért folyton próbálják magukat jobb színben feltüntetni a ruházkodásukkal, a kocsijukkal és a beszédkultúrájukkal. Örökösen azért küszködnek, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben, mert valójában nem fogadják el önmagukat – ami egyet jelent az Istennel való szembeszegüléssel.

Ha Isten azt akarná, hogy valaki más légy, akkor nem léteznél. De Isten téged akart! Azért teremtett, hogy te te legyél. Mi hívőként tudjuk, hogy a valódi önbecsülés három tényből táplálkozik:

  1. Isten teremtett.
  2. Jézus meghalt érted.
  3. Isten Lelke él benned.

A Biblia így fogalmaz: „Isten remekművei vagyunk. Ő újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, hogy elvégezhessük mindazon jó dolgokat, melyeket már régről eltervezett számunkra.” (Efézus 2:10, NLT fordítás). Az Újszövetséget eredetileg görögül írták. A „remekmű” kifejezés görög megfelelője a „poema” szó. Ebből a szóból származtatjuk a „költemény” (poéma) szavunkat. „Te az én költeményem vagy. Az én remekművem. Nem akarom, hogy valaki mást utánozz. Ajándékokat helyeztem el benned – szívet, adottságokat, egyéniséget és jártasságokat -, és azt akarom, hogy használd őket.” Értékes vagy annak okán, amit Isten mond rólad, és tett érted.

Nemcsak akarva vagy, hanem szükség is van rád! A Biblia így ír az 1Korinthus 12:4-6-ban: „Különböző lelki ajándékok léteznek, de ugyanaz a Lélek adományozza őket. Különféle módjai vannak a szolgálatnak, és mégis ugyanazt az Urat szolgálják. Különböző munkaterületek léteznek, ám ugyanaz az Isten munkál ki minden ajándékot minden emberben.” (GW fordítás).

Szükség van rád. Szükség van rád a gyülekezetedben. Szükség van rád a lakóközösségedben. Szükség van rád ezen a világon. Ha nem lenne rád szükség, Isten nem teremtett volna meg. Azért hozott ide, hogy „adakozzon” az életeddel. Minden emberre szükség van.

Isten családjában nem léteznek kisemberek. Minden tagnak fontos szerepe van. Tudod, hogy a házamban melyik a legfontosabb fényforrás? Nem a hatalmas csillár az étkezőben, hanem a picinyke kis zseblámpa, amit felkapcsolok, hogy amikor az éjszaka közepén felkelek, és kimegyek a fürdőbe, ne üssem be a lábujjamat.

Minden szerepkör fontos. Te is fontos vagy. Értékes vagy, mert Isten ezt kijelentette, és mert oly hatalmas árat fizetett az életedért, amikor elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon érted a kereszten.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a te feladatköröd a gyülekezetedben és a környezetedben, illetve mi a világban betöltött szereped? Hogyan látod el feladataid?
  • Mikor vagy hajlamos arra összpontosítani, hogy mit mondanak rólad más emberek, ahelyett, hogy Isten kijelentését tartanád szem előtt?  
  • Hogyan növekedett önbecsülésed, ahogy közelebb húzódtál Jézushoz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.26)

Szólj hozzá!

Minden egyes élet számít

2015. január 04. 03:00 - BenedekDávid

“Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” 1 Sámuel 16,7

Minden élet szent. Az a mentalitás pedig, hogy egyesek többet érnek mint mások, Holokauszthoz vezetett. Hitler szerint egyes emberek fontosabbak másoknál, ezért el kell távolítani a gyengéket, a betegeket, az időseket vagy az olyan embereket, akikkel nem értünk egyet. Ma már fiatal pároknál is megfigyelhető ez a jelenség, amikor gyereket várnak, az orvos pedig szomorúan közli velük, hogy a kisbabájuknak születési rendellenességei lehetnek. Ez pedig elég is arra, hogy elkezdjenek az esetleges abortuszon gondolkodni.

Ha minden egyes olyan terhességet megszakítottak volna, ahol sérült gyerek született, te sem születtél volna meg. Te sem vagy teljesen egészséges, mindenkinek vannak fogyatékai, csak nem valljuk azokat be. Vannak érzelmi fogyatékaid, olyan félelmeid, melyek halálra rémítenek és még a feleségeddel sem beszélsz róluk. Hasonló fogyaték az a gondolat, hogy te nem vagy annyira okos, mint mindenki más, és ezek mellett még fizikai fogyatékokkal is rendelkezel. Észrevetted már, hogy nem működik minden a testedben? Ezért nem vagy ott az Olimpián. Mindegyikünknek vannak fogyatékai, mind nehézségekkel küszködünk.

Azt pedig ki dönti el, hogy a te fogyatékod elég nagy-e ahhoz, hogy megszabadulj tőle? Ismersz esetleg olyan családot, ahol van sérült gyerek, autista, értelmileg akadályozott vagy fizikai fogyatékkal élő? Kevésbé szereti a család azt a gyereket? Nem hinném, sőt, még jobban szeretik. A Biblia azt mondja, hogy Isten különösen szereti a gyengéket, a betegeket és a sérülteket. Nekünk is szükségünk van rájuk, hogy megtanuljunk igazán önzetlenek lenni.

Minden időben meg kell őriznünk az élet szentségét, mert ez bemutatja Isten szándékait és az Ő dicsőségét.

Értékes vagy, attól függetlenül, hogy ki vagy és mit értél eddig el. Minden egyes gyermek értékes.
 
Tudtad-e, hogy a Biblia azt mondja, hogy Isten vállalja a felelősséget minden egyes genetikai fogyatékunkért? Nem azokért a problémákért, amelyeket mi hoztunk a saját életünkbe a túl sok evés, ivás vagy dohányzás által, hanem azokért a genetikai gyengeségekért, amik minden emberben ott vannak és alkotják a személyiségünk.

A Biblia azt mondja az 1 Sámuel 16,7-ben, hogy “…nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.”

Isten azért vállalja a felelősséget, mert tágabb perspektívával rendelkezik, mint mi, emberek. Ő pedig szereti minden egyes teremtményét, mert potenciállal rendelkezünk a jó cselekedetekre, melyeket Ő előre elkészített számunkra.

Isten nem fog téged senkivel sem összehasonlítani, viszont összehasonlít a potenciáloddal. Nekem nem szerepel a céljaim között, hogy a világ legjobb lelkipásztora legyek, még nem is próbálom ezt elérni. Viszont sokkal inkább célom az, hogy a talentumaimat, lehetőségeimet kihasználva a lehető legjobb lelkipásztor lehessek. E téren leszek én kiértékelve.
 
Beszéljetek róla

  • Kihez hasonlítgatod magad? Mi van abban a személyben, amiért azt hiszed, hogy jobb nálad, amiért azt hiszed, hogy őt Isten jobban szereti?
  • Elég az számodra, hogy Isten a te életedet szentnek tartja? Miért igen, vagy miért nem?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2014. 12. 28)

Szólj hozzá!

Mit jelent elveszettnek lenni

2015. január 01. 03:00 - torokaron

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszett embereket, és megmentse őket. (Lukács 19:10)

Ha nem érted meg a karácsony igazi célját, akkor csak felejtsd el nyugodtan az idén a karácsonyi fényeket, a díszeket, az ajándékvásárlást vagy az ünnepi vacsorát.

Ha nem tudod, hogy miért ünnepeljük a karácsonyt, akkor az ünneplés teljesen értelmetlen.

Ahhoz, hogy megértsd a karácsony igazi üzenetét, túl kell lépned a jászol, a napkeleti bölcsek és a pásztorok részleteken. Jézus elmondta az okát annak, hogy miért jött el a Földre azon az első karácsonyon: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszett embereket, és megmentse őket.” (Lukács 19:10)

Jézus egész egyszerűen azért jött, mert az emberek elveszettek Isten nélkül. Szellemi és lelki értelemben elveszettnek lenni azt jelenti, hogy el vagyunk választva Istentől, nincs kapcsolatunk Vele, és az életünk nem működik rendesen. Jézus nélkül a világon mindenki elveszett, függetlenül attól, hogy mekkora hatalma, vagyona vagy hírneve van.

Az pedig, hogy elveszettek vagyunk, nagyon sokféle kihatással van az életünk minden területére. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy miért jött el Jézus a Földre, először meg kell értenünk, hogy mit jelent elveszettnek lenni. A következőket:

Isten nélkül

  • nem tudjuk az irányt. Általában nem igazán tudjuk és értjük, hogy a földi életünk során milyen irányba menjünk vagy mit tegyünk.
  • nincs rajtunk Isten védelme. Amikor nem vagyunk az Úr védelme alatt, magunkra maradunk.  Ezért él olyan nagy stressz alatt sok ember. Megpróbálnak saját magukról gondoskodni és saját magukat megvédeni ahelyett, hogy Isten gondoskodását és védelmét élveznék.
  • nem ismerjük fel a bennünk rejlő ajándékokat és képességeket. Az ajándékainknak és talentumainknak még a felét sem ismerjük fel, ha nem vagyunk kapcsolatban Istennel.
  • nem vagyunk igazán boldogok. A világ összes pénze és hatalma a miénk lehet, de Isten nélkül soha nem lesz bennünk igazi öröm.
  • nincs otthonunk a mennyben. Isten megengedi nekünk, hogy lázadjunk, amíg itt vagyunk a Földön, de a Mennyországban nincs lázadás.

Az elveszett emberek semmivel sem értéktelenebbek Isten szemében. Ha még nincs kapcsolatod Vele, Isten számára akkor is rendkívül értékes vagy. Az elvesztés és az érték szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Az mutatja meg az elveszett dolog értékét, hogy valaki mennyit áldoz arra, hogy azt megtalálja. A Biblia leghíresebb versében Jézus egyértelműen meghatározza, hogy mi mennyire vagyunk értékesek: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)

A jó hír az, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy az első karácsony alkalmával a saját Fiát küldte a Földre, hogy megkeressen és megmentsen minket. Ez az igazi ok az ünneplésre!

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tudnál ennek az idei karácsonynak igazi tartalmat adni, ami túlmutat az egyszerű karácsonyi hangulaton, és hogyan tudnál inkább arról megemlékezni, hogy Isten milyen ajándékot adott nekünk Jézus személyében?
  • Milyen változást jelenthet számodra az, ha megérted, hogy a karácsony igazából arról szól, hogy Isten megkeresi és megmenti az elveszetteket?
  • Hogyan tükrözi a karácsony valódi jelentését az, ahogyan te ünnepled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.12. 25.)

 

Szólj hozzá!

Hogyan értékeld önmagad

2012. szeptember 09. 03:00 - kohutnemarti


"Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága"."
(1. Péter 2:4)

810_21_6749---Stone-wall-with-evening-sunlight_web.jpg

Isten azt mondja, hogy nemcsak elfogad Téged, hanem értékesnek is tart.

Mit gondolsz, mennyit érsz? Nem a vagyonodra gondolok, hanem arra, hogy te magad mennyit érsz. Soha ne keverd össze azt, amid van azzal, amit önmagadban érsz. Lehetsz gazdag vagy szegény, de ennek semmi köze ahhoz, hogy te mint személy mennyit érsz.

Két dolog van, ami meghatározza az életben, hogy mennyit ér valami:
1. mennyit hajlandó valaki kifizetni érte,
2. kinek a tulajdonában volt valami azelőtt.

A fenti két megállapítás alapján te mennyire vagy értékes? Kérdezd meg magadtól: "Kié vagyok?" és "Milyen árat fizettek értem?" Az 1. Korintus 7:23 azt írja, "Áron vétettetek meg, Krisztus által, ezért hozzá tartoztok" (szó szerinti fordítás).

Istenhez tartozol, Jézus az életével fizetett érted. A kereszt bizonyítja, hogy mit érsz.

Soha senki nem fizetett nagyobb váltságdíjat annál, mint amit Isten kifizetett érted! Elfogadott és értékes vagy.

Péter egy építkezés képét használja, hogy bemutassa, milyen értékesek vagyunk. Isten építi ezt az épületet, ami az Egyházat, Isten családját ábrázolja, és te vagy az egyik építőköve. "Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága" (1. Péter 2:4).
Jézus az élő kő. Ő tökéletes volt, mégis sokan elutasították. Talán azt gondolod, "Ha tökéletes lehetnék, akkor elfogadnának." Nem! Jézus tökéletes volt, de még őt sem fogadta el mindenki. De Isten előtt kiválasztott és drága volt.

Isten építi az Egyházát, de ez nem templomokban vagy gyülekezeti épületekben van. Isten az emberekben él, és te vagy az Ő szellemi háza. Péter azt mondja, hogy egy élő kő vagy. Amikor átadod az életed Krisztusnak, egy építőkő leszel Isten nagyszerű tervében.

Beszéljünk róla!

  • Hogyan befolyásolhatja a másokkal és magaddal szembeni viselkedésedet az, ha megérted, mennyit ér egy keresztény Isten szemében?
  • Mi a bizonyítéka az életedben annak, hogy megragadtad azt a szabadságot, ami abból fakad, hogy Jézus Krisztus megváltott?


(Daily Hope by Rick Warren 2012. 09. 02.)

Szólj hozzá!
Címkék: értékesség

Számítasz, Isten lát Téged

2011. április 19. 01:00 - BManka

Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt" (Lk.19:3-4)

A világ értékrendje szerint Zákeus egy csődtömeg volt. Különösen alacsony volt; senki sem kedvelte, mivel fővámszedő volt; utálta önmagát.

Nem volt büszke arra, amit elért az életben, mert tudta, hogy csalt annak érdekében, hogy eljusson idáig. Befolyásos, sok pénzzel rendelkező ember volt, de egy barátja sem lévén hihetetlenül magányos volt.

De egy nap teljesen megváltozott Zákeus élete, mert Jézus arra ment, és ekkor rájött, mennyire számít Istennek.

Amikor Zákeus megtudta, hogy Jézus a városba jön, látni akarta, de túl alacsony volt ahhoz, hogy a tömeg fölött megpillantsa. Így elfutott egy helyre, ahol tudta, hogy Jézus elhalad majd, és ott felmászott egy fára.

Lukács evangéliumának 19. fejezete feljegyzi, hogy mikor Jézus elhaladt e hely mellett, felnézett és meglátta Zákeust. El tudod képzelni, hogy kalapálhatott ebben a pillanatban Zákeus szíve? Jézus őrá nézett, erre az alacsony, megvetett, jelentéktelen emberre.

Miért állt meg Jézus annál a fánál, és miért nézett rá? Mert tudta, hogy pontosan azon a helyen van Zákeus.

Isten azt is tudja pontosan, hogy te hol vagy. Tudja, hol voltál egy órával ezelőtt, és azt is, hogy hol leszel holnap.
Lehet, hogy úgy érzed, hogy épp egy fán vagy az életedben. Isten tudja, hol vagy.
Lehet, úgy érzed, hogy hátrányos helyzetben vagy. Jézus tud róla.
Lehet, hogy egyedül érzed magad, de Jézus megáll és észrevesz Téged.
Nem felejtett el, nem vagy egyedül!


Egy könnycsepp sem maradt rejtve előtte. Egy sértő szó sem ment el a füle mellett, melyet rád mondtak mások. Nem történt egy mocskolódás sem, melyet Ő nem látott volna és ne szomorkodott volna veled együtt. Mindent lát.

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk.12:6-7)
 

A szeretet legnagyobb ajándéka, amelyet valaki kaphat, az a figyelem. Ha az embereknek adod az idődet, az életedet adod. Ha figyelsz valakire és a szemébe nézel, azzal azt mondod: "Fontos vagy nekem. Értékes vagy számomra."

Nincs az életedben egy pillanat, egy másodperc sem, mikor Isten ne figyelne Rád.  A nap 24 órájában észre vesz Téged, mert szeret, és értékes vagy számára.

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2011. április 12.)

Szólj hozzá!