Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem véletlenül olvasod ezt

2024. január 01. 03:00 - Anita.B

pexels-david-orsborne-724825.jpg“Ha hit által belépünk abba, amit Isten mindig is meg akart tenni értünk – megigazít vele minket, alkalmassá tesz –, mindezt együtt kapjuk Istennel Jézus Mesterünknek köszönhetően.”

Róma 5:1 (MSG fordítás)

Nem véletlen, hogy ezt olvasod.

Nem, Isten már születésed előtt tudta, hogy ebben a pillanatban itt leszel. Eltervezte, hogy elnyeri a figyelmedet néhány pillanatra, hogy ezt elmondhassa neked: “Láttam minden fájdalmat az életedben, és sosem szűntelek meg szeretni. Számítasz nekem. Jobban szeretlek, mint azt valaha is képzelnéd. Azért alkottalak, hogy szeresselek, és arra várok, hogy te is viszont szeress.”

Isten azt mondja, “Azt akarom, hogy a hátralévő időd, életed legjobbja legyen. Veled vagyok és érted vagyok. Meg akarlak menteni a múltadtól. Meg akarlak menteni arra a célra, amelyre megteremtettelek. És a kegyelmem által akarlak megmenteni. Ha hagyod, hogy megtegyem, békességet adok neked, békességet az életedben, és békességet más emberekkel. De ki kell nyitnod az ajtót és elfogadnod a Karácsonyi ajándékot.”

Ha adnál nekem egy Karácsonyi ajándékot és én sosem nyitnám ki, csalódott lennél. És értéktelen ajándék lenne, mert nem részesülök egy ajándék értékében, amit soha nem nyitottam ki.

Jézus Krisztus Isten Karácsonyi ajándéka számodra. Közülünk néhányan mégis Karácsony után Karácsonyoznak, és soha nem bontják ki a legjobb ajándékot: Isten üdvözítő ajándékát. Miért is ünnepelnéd a Karácsonyt, ha nem nyitod ki a legnagyobb ajándékot? Nincs értelme csomagolatlanul hagyni múltad megbocsátott ajándékát, egy életcélt, és egy mennyei otthont.

Jézus Krisztus azt mondja neked: „A szívedben lévő csalódottságot békével helyettesíthetem. A bűntudatot, a haragot, a szégyent és az ellenszenvet megbocsátással helyettesíthetem. Az aggodalmat és a szorongást bizalommal és hittel helyettesíthetem. A depressziót vagy a kétségbeesést reménnyel helyettesíthetem. Az ürességet jelentéssel és céllal tudom helyettesíteni. A zűrzavart világossággal helyettesíthetem. De nem fogom betörni a szíved ajtaját. Be kell hívnod. Nem számít, hogy ki vagy, vagy honnan származol. Ha akarsz engem, és készen állsz megtenni, amit mondok, az ajtó nyitva áll.”

Ha nem bízol Jézusban és nem kötelezted el magad, hogy kövesd őt, mire vársz még?

A bűneid elválasztanak Istentől. És csak Isten kegyelme képes visszavinni a vele való helyes kapcsolatba.

A Biblia azt mondja: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz békét kötni Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imát:

“Kedves Jézusom, többé nem akarom, hogy a bűnöm elszakítson tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsáttatik, megismerem életem célját és egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba, a mennybe.”

“Megvallom bűnömet és hiszem, hogy Te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűnömet és bízom benned, megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által fakad, és nem azáltal, amit teszek. Uramként fogadlak be az életembe. Ma életem minden részét átadom a vezetőségednek.”

“Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél és életem hátralévő részét arra használom, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom életemet és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

(Daily Hope by Rick Warren 2023.12.25.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az elégedettség a lelki érettség jele

2023. február 26. 03:00 - papk

pexels-pixabay-269138_1.jpg

"Jobb megelégedni azzal, amid van, mint mindig valami másra vágyni” (Prédikátor 6,9 GNT fordítás)

Siránkozás helyett, légy inkább hálás. Panaszkodás helyett, emlékezned kell arra, hogy minden Isten ajándéka.

A Biblia azt mondja a Korinthusiakhoz írt 1. levél 4. fejezetében, a 7-8 versben: „Nem Isten ajándéka-e minden, ami vagy, és minden, amid van? Tehát mi értelme az összehasonlítgatásnak és versengésnek? Már megvan minden, amire szükséged van.” (Message fordítás).

Az irigység mindig azt kérdezi: „Miért ők? Miért jobb az ő egészsége? Miért neki van munkája és férje, nekem pedig egyik sincs?

A hála azt kérdezi: „Miért pont én? Miért én ihatok tiszta vizet, ha a világ nagy része nem? Én miért nem vagyok üldöztetés alatt? Miért nem engem vetnek börtönbe a hitemért?”

Az irigység azon a tévhiten alapszik, hogy több kell, ahhoz, hogy boldogabb legyél. De ez egyszerűen nem igaz. A boldogság döntés kérdése. Ha most nem vagy boldog, többel sem leszel elégedett. Sok bizonyságot tudnék mondani olyan emberekről, akiknek sokkal többjük van, mint neked, de ez nem teszi őket boldogabbá. Annyira vagy boldog, amennyire elhatározod.

A Prédikátor könyvének 6. fejezet 9. versében a Biblia azt mondja: „Jobb megelégedni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni” (GNT fordítás). Ezt nevezik elégedettségnek – és ezt mindannyiunknak meg kell tanulnunk.

Miért? Mert természeténél fogva senki sem elégedett! Az elégedettség nem jön természetesen. De az érett ember tud elégedett lenni. A kisgyerekek elégedetlenek. Hacsak nem megy minden az ő akaratuk szerint, akkor nem elégedettek. Az érettség azt jelenti, hogy megtanulsz elégedettnek lenni akkor is, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan te akarod. Jobb elégedettnek lenni azzal, amid van, mint mindig valami többre vágyni.

Hadd pontosítsam. Az irigység nem vágy, mert a vágy jó. Az irigység nem ambíció, mert az ambíció jó. Légy ambiciózus, és dolgozz jó dolgokért. Az irigység nem álom; kell, hogy legyen egy álmod az életedre. Az irigység nem tűz ki célokat. Az álmok, ambíciók, a célok és a vágyak mind olyan dolgok, amiket Isten helyez beléd.

Az irigység azt jelenti, hogy neheztelsz másokra, akiknek már van valamije, és elhiszed azt a hazugságot, hogy te nem lehetsz boldog addig, amíg te is meg nem kapod ezeket. Ehelyett inkább tanulj meg hálásnak lenni azért, aki vagy és amid van! Mindez Isten ajándéka.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tehetsz ma, hogy gyakorold a hálaadást?
  • Amikor kísértést érzel, hogy neheztelj valakire azért, amije van, vagy azért, hogy ő kicsoda, hogyan tudod az irigységet hálává változtatni?
  • Mit gondolsz, Isten miért adta döntésnek a boldogságot, ahelyett, hogy mindenki állandóan csak boldogságot érezne?

Mit választasz Jézussal kapcsolatban?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2. 8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.

Megvallom, hogy vétkeztem, és megbocsátásodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként akarom követni őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha imádkoztál, hogy elfogad Jézust, kérlek, írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A valaha volt legjobb családi összejövetel

2023. február 20. 03:00 - Ivanyina Krisztina

istockphoto-1208519899-612x612.jpeg„Egy hatalmas családi összejövetel lesz a Mesterrel. Biztassátok egymást ezekkel a szavakkal." (1Thessz 4,17-18 The Message)

Fiatal koromban nem igazán gondoltam sokat a mennyországra. Először is olyan unalmasnak tűnt – legalábbis ahogyan a világ leírja. Másodszor, távolinak tűnt. Harmadszor pedig nem volt ott senki, akit ismertem volna. De sok embert ismerek, akik most a mennyországban vannak. Alig várom, hogy odaérjek és velük lehessek.

A mennyben újra egyesülünk szeretteinkkel, akik szeretik az Urat. Azok, akik Isten családjába tartoznak, mind ott lesznek.

Kivel beszélnél először a mennyországban? Természetesen először az Úrral fogsz találkozni, akit dicsőíteni fogsz. De ki lesz a következő, akire izgatottan vársz? A történelem során említett összes hívő ott lesz. Szeretnél Mózessel beszélni? Megteheted! Mit szólsz Ábrahámhoz, Máriához vagy Pálhoz? Nem tudom, te hogy vagy vele, de határozottan lenne néhány kérdésem Jónáshoz. Híres embereket láthatsz majd a keresztény történelemből, tudósokat, világvezetőket és embereket minden törzsből és nemzetből. Egész örökkévalóságban lesz részed, hogy beszélgess velük!

A Biblia azt mondja Pál első thesszalonikabeliekhez írt levele 4. részének 17. versében: „Egy hatalmas családi összejövetel lesz a Mesterrel” (The Message). El tudod képzelni, hogy milyen érzelmes és milyen örömteli lesz?

Anyukám a mennyekben van, apukám a mennyekben van, bátyám, Jim a mennyekben van, és a legkisebb gyermekem, Matthew a mennyekben van. Sok kedves ember, aki velem szolgált a mennyben van. Minél több családtagom és barátom van a halál azon oldalán, annál kedvesebbé válik számomra a mennyország.

Az első Thesszalonikai levél így folytatja: „Egy hatalmas családi összejövetel lesz a Mesterrel. Biztassátok egymást ezekkel a szavakkal” (1Thessz 4,17-18 The Message).

Bátorít az a gondolat, hogy Jézus jelenlétében lehetsz, és újra találkozhatsz a barátaiddal és a családoddal? Amikor gyászolunk valakivel, meg kell osztanunk vele ezt a bátorítást. Ha ő és a meghalt szeretett személy Jézust Megváltójukként ismerik el, akkor a halál nem a vég. Újra látni fogják őket!

Ez Isten jósága számunkra, hogy nincs hatalmasabb remény az életben, mint egy örökké tartó nagy családegyesítés!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan ösztönöz az evangélium megosztására az a tudat, hogy látni fogod Isten közösségének tagjait a mennyben?
  • Kinek kell a te életedben hallania Isten örök mennyei otthonáról? Mit fogsz tenni érte?
  • Mit gondolsz, milyen dolgokról akarsz majd beszélni a mennyországban, ha magad mögött hagytad ezt a világot?

Részese leszel-e mennyei családi összejövetelnek?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki ne dicsekedhessen” (Ef 2,8-9 NIV).

Ha készen állsz arra, hogy életed Jézusnak szenteld, kezdd ezzel az imával:

Drága Istenem! Megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, minden bűnt és rosszat, amit valaha tettem, megbocsátod, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom, hogy vétkeztem, kérlek, bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és, hogy Te feltámasztottad Őt. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom Őt. Irányítsd az életemet és segíts teljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal elkezdett utad kezdetén.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.02.13)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kinek szolgálsz az ajándékaiddal?

2022. szeptember 02. 03:00 - daniella_89

"A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz." 1Kor 12:4-6 (GW fordítás).

getty_168325476_349217.jpeg
Ha tudod, hogy milyennek teremtett Isten, akkor azt is tudod, hogy milyennek kellene lenned, és elkezdhetsz arra koncentrálni, hogyan használd még jobban az életed.

Ahogy ezt a határt átléped és Krisztusba helyezed a hited, Isten 4 nagy ajándékot ad neked:

Megbocsátást - A Róma 5:15 azt mondja: "De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra." (NLT fordítás). Az első dolog, amit Jézus tett az volt, hogy eltörölte az összes rosszat, amit valaha tettél. Meg van bocsátva! Nincs kárhoztatás.

Örök életet - Istennek hosszútávú tervei vannak veled. A Biblia ezt mondja a Róma 6:23-ban: "Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." (NIV fordítás). Sosem fogsz tudni megdolgozni azért, hogy a mennybe kerülhess. Az egyetlen módja ennek az, hogy Isten ingyen felajánlott ajándékát elfogadod hit által.

A Szent Lelket - A Róma 5:5-ben ezt olvassuk: "szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által." (NIV fordítás). Honnan tudod, hogy engeded Istent munkálkodni az életeden keresztül? Onnan, hogy megtermed a Lélek gyümölcseit, ami a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önuralom.

Különleges képességeket - A Bibliában ezeket a különleges képességeket lelki (vagy szellemi) ajándékoknak hívják. Ezek különböznek az anyagi, fizikai ajándékoktól. Olyan képességek ezek, amikre ahhoz van szükséged, hogy el tudd végezni az Istentől kapott feladatodat. A legtöbb hívő nem is tudja, hogy vannak ilyen képességei, azt meg főleg nem, hogy mik ezek. De ha Jézust követed, akkor vannak ilyen képességeid!

A Biblia azt mondja az 1Korinthus 12:4-6-ban "A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz." (GW fordítás).

Mi a lelki (vagy szellemi) ajándék? Istennek célja van az életeddel, és ezek az ajándékok az eszközök, amiket azért ad, hogy meg tudd tenni, amit kér. Isten soha nem kér olyat, amihez nem ad képességet, amivel el is tudod végezni azt.

Ezek az ajándékok nem is a te hasznodra vannak. Azért kapod azokat, hogy más embereknek segíts. Mások ajándékai a gyülekezetben azért vannak, hogy téged segítsenek.

Amikor én a tanítás ajándékát használom, akkor te áldást nyersz ezáltal. Amikor te használod a te ajándékodat, más kap a gyülekezetedben áldást azáltal. Olyan ez, mint egy kirakós játék. Ha csak egy is hiányzik, mi lesz az első dolog, ami feltűnik? Az az egy hiányzó darab. Ha nem fejleszted és használod az ajándékaidat, akkor mindannyiunktól elveszel ezzel valamit.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Amikor keresztény lettél, Isten megadta neked a megbocsátás, a Szent Lélek, és az örök élet ajándékát, valamint különleges képességekkel ruházott fel. Melyek azok az ajándékok, amelyekre legtöbbet gondolsz? Melyik az, amelyikről hajlamos vagy megfeledkezni? Miért?
  • Milyen különleges ajándékokat kaptál Istentől? Hogyan használta ezeket az ajándékokat Krisztus testében?
  • Mikor származott valamilyen előnyöd abból, hogy más keresztények használták a különleges ajándékaikat?

 

Nem kell kiérdemelned Isten szeretetét, vagy bedolgoznod magad a Mennyországba.

A Biblia azt mondja: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van : Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2:8-9 NIV fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy odaszánd az életed Istennek, mondd el ezt az imát:

"Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és kérem a te bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és Te életre keltetted. Jézus, szeretnék bízni Benned, mint Megmentőmben, és követni Téged mint Uramat ettől a naptól kezdve. Vezesd az életem, és segíts megtenni akaratodat!  Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal elkezdett utad kezdetén.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.26. ford.: angie.keyr., daniella_89))

Szólj hozzá!

A képességeid alkotják Isten térképét az életedre vonatkozóan

2022. szeptember 01. 03:00 - Lilla:)

 compass-5137269_1920.jpg

"Tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké." (Zsid 13,21).

Egyszer volt, hol nem volt, néhány állat indítani akart egy iskolát. Úgy döntöttek, hogy a kurzusok része lesz a futás, mászás, úszás és repülés. Utána pedig úgy döntöttek, hogy minden állatnak fel kell vennie az összes kurzust.

Itt kezdődtek a gondok.

A kacsa jobb volt az úszásban, mint a tanára, ám csak a repülésben sikerült átjutnia a következő osztályba, a futásban igen gyenge volt. Ezért aztán arra kötelezték, hogy az úszást abbahagyja és a tanítás után ott maradjon még gyakorolni a futást. Emiatt az úszóhártyás lábai nagyon elfáradtak és úszásból átlagosra süllyedt a teljesítménye. Mindenki más már kevésbé érezte fenyegetve magát, sokkal kényelmesebb volt ez számukra, kivéve a kacsának.

A nyúl az élmezőnyben indított a futó osztályban, viszont a rengeteg extra gyakorlás miatt amivel az úszás járt, tüdőgyulladást kapott és ott kellett hagynia az iskolát.

A mókus megmutatta, mire képes a mászás terén, azonban szörnyen frusztrált volt a repülés miatt, mivel a tanár ahelyett, hogy a földön kezdte volna az oktatást, inkább egy fa tetejéről indította el őket. Görcsöt kapott a túlzottan sok nyújtástól és így csak 3-ast kapott mászásból és 4-est futásból.

A sas volt a problémás diák és a rendhagyó viselkedése miatt megfeddték. Például a mászás órán mindenki másnál hamarabb jutott fel a fa tetejére, de repülve, nem mászva. Végül pedig amiért nem volt hajlandó gyakorolni az úszást, elbocsájtották.

Amint ezeket elképzeled, láthatod, hogy az állatok iskolája nem működött.

A különböző állatok, különböző dolgokra lettek alkotva, nem képesek mindenre. A kacsa kacsának lett teremtve, semmi másnak.

Ugyanez a helyzet az emberekkel is. Isten mindenkit különbözőre alkotott. Ha azt várod, hogy mindenki egyforma legyen, annak frusztráció, bátortalanság, középszerűség és bukás lesz a vége.

Isten azért teremtett, hogy önmagad légy. Egyedi képességekkel ruházott fel, és azt szeretné, hogy arra használd őket, amire ő tervezte.

Gondolkoztál már rajta, hogy mi Isten terve az életedre vonatkozóan? Nézd meg a képességeidet! Azok alkotják a térképet; azok állítanak téged irányba. Ha tisztában vagy vele, hogy miben vagy jó, akkor megtudhatod, hogy mit tervez Isten az életeddel.

A Biblia azt mondja, "Tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké." (Zsid 13,21).

A képességeiden keresztül Isten teljesíteni tudja az ő akaratát. Ahogy elkezded használni azokat a képességeket, meglátod majd, hogy visz véghez minden jót az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Milyen egyedi képességeket adott neked Isten?
  • Próbálkoztál már azzal, hogy belepasszírozod magad egy olyan formába, ami nem passzol ahhoz, aminek Isten formált meg téged? Mi volt az eredmény?
  • Mikor láttad meg, hogy Isten jó dolgokat visz végbe benned, azért mert azokat az egyedi képességeket használod, amiket ő adott neked?

 

Bízhatsz Isten megváltó ígéretében.

A bűneid elválasztanak Istentől, és nincs semmi amivel ezt helyre tudnád hozni. Ezért van szükséged valakire, aki megment a bűneidtől és elfogadhatóvá tesz Isten szemében.

Ezért küldte Isten Jézust. Jézus kereszthalála volt a fizetség minden rosszért, amit valaha tettél vagy tenni fogsz. Jézus tette lehetővé, hogy kapcsolatba kerülhess Istennel, az Atyával. A Biblia azt mondja, "Rendbe jöttünk Istennel az által, hogy Jézus Krisztusba helyeztük hitünket. Ez pedig igaz mindenkire, aki hisz, nem számít kik vagyunk." (Róm 3,22 - NLT fordítás).

Ha készen állsz, hogy átadd az életed Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával:
"Kedves Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a te megbocsájtásodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te fiad. Elhiszem, hogy ő meghalt az én bűneimért, később pedig te feltámasztottad őt. Bízni akarok benne, mint Megmentőmben, és követni akarom őt, mint Uramat a mai naptól örökké. Jézus, vezesd az életem és segíts a te akaratodat véghez vinni. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát és elfogadtad Jézust, kérlek tudasd velem egy (angol) e-mail-ben (rick@pastorrick.com). Szeretnék küldeni neked egy ingyenes anyagot, mely segíti majd a Jézussal való közös utad megkezdését.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása