Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Magabiztosan Krisztus nagykövetének lenni

2022. március 16. 03:00 - Lencsés Tamás

„Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk.” (2Kor 5,20)

Isten családjának tagjaként az a feladatod, hogy másokat is meghívj a családba. Valójában Te Krisztus nagykövete vagy. Ez azt jelenti, hogy bárhová mész, Jézust képviseled.

A Biblia így szól, „Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk.” (2Kor 5,20)

Most talán azt gondolod: „"Nem vagyok alkalmas arra, hogy Krisztus nagykövete legyek”. Azt gondolod, hogy ehhez különleges személyiségre vagy az emberek meggyőzéséhez való jártasságra van szükséged. Talán nehezen találod meg az elegendő önbizalmat ahhoz, hogy beszélj az embereknek a Jézusban rejlő reményről.

Íme öt igazság, amely önbizalmat ad ahhoz, hogy Jézus Krisztus nagykövete legyél:

Mindenkinek ugyanazok a vágyai, mint neked. Nem szűntél meg embernek lenni akkor, amikor újjászülettél Isten családjába. Attól még mindig ugyanazokkal az alapvető emberi késztetésekkel és vágyakkal rendelkezel, mint mindenki más. Ez azt jelenti, hogy az, amit az embereknek kínálsz,- hogy hogyan éljenek céltudatos életet- arra mindenki vágyik.

Mindenkinek ugyanazok a kérdései vannak, mint neked. Mindazok a kérdések, amelyek a fejedben vannak – mint például „Ki vagyok én?” és „Van-e célja az életemnek?” –, Istentől származnak. Ezek nem kis kérdések, de ezeket a kérdéseket mindenki felteszi. A válaszokat pedig természetesen Isten Igéjében találod meg.

A legtöbb ember nem igazán tudja, hogy miben hisz, és gyakran ellentmondanak önmaguknak. Egyesek például azt mondják, hogy az életben nincsenek abszolút igazságok. Nos, ez a kijelentés már önmagában is abszolút kijelentés. Azonban amikor megosztod Jézus reménységét, az világosságot hoz az emberek életébe.

Figyelj arra a kulcsra, amely megnyitja a szívüket Jézushoz. Ez a kulcs a kielégítetlen szükségletük vagy rejtett fájdalmuk. Az egyetlen út Istenhez Jézus Krisztuson keresztül vezet. Az emberek azonban sokféle okból fordulnak Jézushoz, sokszor fájdalmas tapasztalataikon keresztül.

Az embereknek vannak kifogásaik, de neked ott van a Szentlélek és az igazság. Nem vagy egyedül, amikor az embereknek Isten Jézuson keresztül történő megváltási tervéről beszélsz. Isten veled van, de a másik ember szívében is munkálkodik, miközben a Szentlélek által beszélsz.

Sokszor az emberek bizonytalanok abban, hogy megosszák-e másokkal a hitüket. A jó hír az, hogy Isten mindig megmondja neked, hogy mit mondj, amikor ki kell mondanod, és ezt ilyen csodálatos módon teszi!         

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ki segített neked megismerni Jézust és azt, hogy hogyan válhatsz a családja részévé?
  • Milyen bibliai igeverseket jegyeztél meg, amelyek segítenek megválaszolni az emberek kérdéseit az Isten családjához való csatlakozással kapcsolatban?
  • Kit hívtál meg mostanában, hogy Isten családjának részévé váljon? Ki vár az életedben arra, hogy beszélj neki a Jézus Krisztus általi üdvösségről?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.09.)

Szólj hozzá!

A legnagyobb kiváltság az életben

2022. március 09. 03:00 - FodorImi

jesus-3149505_1280.png

„Isten... az újjászületés kiváltságát adta nekünk, így most Isten saját családjának tagjai vagyunk.” (1Pt 1,3 TLB)

A gyülekezet nem egy hely, ahova járunk, nem egy esemény, melyen részt veszünk. A gyülekezet szellemi család, ahova tartozunk – és a földön ez a legfontosabb dolog.

Miért ilyen fontos a gyülekezet? Mert Isten családja. Valójában a legnagyobb kiváltság az életben Isten családjának részese lenni, azt mondani, hogy „Isten családjának tagja vagyok, Isten gyermeke vagyok.”

A Biblia azt mondja, hogy „Isten... az újjászületés kiváltságát adta nekünk, így most Isten saját családjának tagjai vagyunk.” (1Pt 1,3 TLB)

Amikor fizikailag megszülettél, azonnal az emberi nemzetség része lettél. Ez nem a te választásod volt. A szellemi családoddal kapcsolatban viszont választásod van. Amikor úgy döntesz, hogy elfogadod Jézust mint Megmentődet, akkor szellemileg megszületsz, Isten saját családjának tagjává válsz.

Az Isten családjába születésnek egyik előnyét Pál első levele Timóteushoz 3. fejezetének 15. versében találod: „Isten családja az élő Isten gyülekezete, az igazság alapja és fenntartója.” (NCV) Ha olyan területen élsz, ahol földrengések vannak, akkor tudod, mennyire fontos a jó alap. Ugyanígy, amikor a gyülekezeti család támogat, az élet „földrengései” nem fognak felmorzsolni.

A földön minden dolog végső soron porrá lesz, elmúlik – kivéve a gyülekezet. Egyetlen vállalkozás, iskola, kormány vagy nép sem marad meg örökre. Egyedül csak a gyülekezet marad meg örökké, mert Jézusra épült, és ő figyel a családjának építésére.

Máté evangéliuma 16. fejezetének 18. versében Jézus ezt mondja: „Én építem fel az én egyházamat, és a pokol erői sem fogják legyőzni azt.” (NLT)

A földön minden tele van bizonytalansággal. Építsd hát életedet az egyetlen alapra, amely a megmaradást garantálja, Isten családjának biztonságos alapjára!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon lehet a gyülekezet csak egy hely, ahova jársz, ahelyett, hogy olyan hely lenne, ahova tartozol?
  • Hajlamos vagy-e arra, hogy önazonosságodat a szakmai pályafutásodra, barátaidra, általad birtokolt dolgokra, egy politikai pártra vagy bármi másra alapozd, ahelyett, hogy arra az igazságra alapoznád, hogy Isten gyermeke vagy?
  • Hogyan motivál a hited megosztására annak az ismerete, hogy a földön minden mulandó – a gyülekezet kivételével.

Csatlakoztál már Isten családjához?

Ha kész vagy bízni Isten üdv ígéretében, és csatlakozni az ő szellemi családjához, akkor imádkozd el ezt az imádságot!

„Drága Jézus! Megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rossz dolog, amit valaha tettem, bocsánatot nyer. Megígérted, hogy megismerem az életem célját, és egy napon befogadsz az örök otthonodba a mennyben.

Megvallom a bűneimet, és befogadlak az életembe mint Uramat és Megváltómat. Ma az egész életem a te irányításod alá teszem. Téged akarlak követni, és azt akarom tenni, amit te mondasz, hogy tegyek.

Jézus, hálás vagyok a te szeretetedért és az áldozatodért, amely lehetővé tette számomra, hogy csatlakozzam hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem, nem kell megdolgoznom érte, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralevő részét nem a magam szolgálatára, hanem a te szolgálatodra akarom használni. Alázatosan elkötelezem magam neked, kérlek ments meg engem, és fogadj a te családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

Ha elmondtad most ezt az imádságot, és befogadtad Jézust, kérlek írd meg nekem a Rick@PastorRick.com e-mail címre, hadd tudjak rólad. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, melyek segítenek a Jézussal való utazásod kezdetén.

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
Címkék: Isten családja

Minden keresztyén szolgáló

2021. december 18. 03:00 - magyarosijulia

11005-giving-heart-hands-gettyimages-coffeekai.jpg

"Isten alkotása vagyunk, akiknek új életet adott Krisztus Jézusban; előre eltervezte, hogy ezt az életet azzal töltsük, hogy segítünk másokon.” (Ef 2,10 TLB fordítás)

Isten nem azért tett a világba, hogy csak önmagadnak élj. Azt akarja, hogy tedd jobbá a világot.

A Bibliában Pál levele az efezusiakhoz 2. fejezetének 10. verse azt írja: „Isten alkotása vagyunk, akiknek új életet adott Krisztus Jézusban; előre eltervezte, hogy ezt az életet azzal töltsük, hogy segítünk másokon.” (TLB)

Van is egy szó erre a típusú életmódra: a szolgálat. Minden keresztyén szolgáló. Nem minden hívő lelkipásztor, de minden hívő szolgáló. Ez azt jelenti, hogy hozzájárulsz az élethez felhasználva talentumaidat és ajándékaidat, és hogy olyan vagy, aki ad, és nem olyan, aki elvesz.

A Biblia tanítása szerint szeretnünk kell egymást, törődnünk kell egymással, imádkoznunk kell egymásért, bátorítanunk, segítenünk, pártolnunk és támogatnunk kell egymást. És mindezt folyamatosan. Így szolgálja minden hívő a többi hívőt Isten családjában. Így tervezte meg ezt Isten.

Az igazság az, hogy nem mindig könnyű úgy szolgálni Istent, hogy másokat szolgálunk. Időnként elcsüggedünk. Mit tehetsz, amikor érzed, hogy elcsüggedsz? Emlékezz két dologra!

Először is, emlékezz arra a jutalomra, amit kapni fogsz, és ami egy egész örökkévalóságon át fog tartani. A Biblia azt írja, hogy Isten „nem felejti el, hogy mennyire keményen dolgoztatok érte, és hogyan mutattátok ki iránta való szereteteteket azáltal, hogy törődtetek más hívőkkel” (Zsid 6,10 NLT). Ő meg fogja jutalmazni ezt az örökkévalóságban.

A második dolog, amire emlékezz, hogy Isten felhasználja életed minden apró dolgát. Semmi sem jelentéktelen, amikor Istent szolgálod, semmi se hiábavaló. „Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy semmi sem hiábavaló, amit az Úr szolgálatára tesztek.” (1Kor 15,58 GNT)

Ne veszítsd szem elől az életed lényegét! Kezdd el betölteni a életfeladatodat azáltal, hogy másokat szolgálva éled életed!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan jellemeznéd magad: inkább adni vagy kapni szoktál Isten családjában?
  • Miért nehéz sokszor másokat szolgálni?
  • Mi az a látszólag kicsi vagy jelentéktelen dolog, amit Isten kér tőled, hogy szolgálatként megtedd, amivel kapcsolatban meg kell változtasd jelenlegi hozzáállásod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Nem vagy egyedül; egy család része vagy

2021. december 16. 03:00 - Tomes Lívia

gyulekezet.jpg

„Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12,5 GW fordítás)

A gyülekezet nemcsak abban segít, hogy Isten legyen életed középpontja, hanem segít kapcsolatot találni más hívőkkel is.

Isten nem azért helyezett a földre, hogy elszigetelt életet élj. Isten azt akarja, hogy amíg ezen a földön élsz, tanuld meg szeretni az embereket. És azt is akarja, hogy szeresd azokat, akik az ő családjába tartoznak. A Biblia azt mondja: „Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai” (Róm 12,5 GW).

Amikor Isten gyermeke leszel, akkor testvérként, fivérként vagy nővérként kapcsolódsz a többi hívőhöz. A Biblia azt mondja, hogy egyetlen test részei vagytok. Mi is ez a test?

Pál levele a rómaiakhoz 12. fejezetének 5. verse ezt írja: „A test, amelyről beszélünk, Krisztus teste választott népe számára. Mindannyian az ő testének részeként találjuk meg életünk értelmét és elhívatásunkat. De levágott ujjként vagy levágott lábujjként nem érnénk túl sokat” (The Message).

A lelki életed nem ér semmit, ha nincs kapcsolatban Isten családjával. Ha levágom az ujjam, nem csak a növekedése áll le, hanem el is fog halni. Ahhoz, hogy az ujjam éljen, a testemhez kell tartoznia. Ugyanígy Krisztus testéhez kell tartoznod, ha lélekben fejlődni, növekedni szeretnél, és teljesíteni akarod Isten életedre vonatkozó célját.

Egy mentális egészséggel foglalkozó tanulmány feltárta, hogy ha elszigeteled magad másoktól, és nem alakítasz ki szoros barátságokat, például egy kis csoportban, akkor háromszor nagyobb valószínűséggel halsz meg korai halállal. Négyszer nagyobb valószínűséggel szenvedsz érzelmi kiégéstől. Ötször nagyobb valószínűséggel leszel depressziós. És 10-szer nagyobb valószínűséggel kerülsz kórházba érzelmi vagy mentális rendellenesség miatt.

Az elmúlt néhány évben, amikor néha szükséges volt fizikailag elkülönülni, az embereknek meg kellett tanulniuk kapcsolatot tartani mindenféle kreatív módon.

Bármilyen helyzetben is vagy ma, találd meg a módját, hogy kapcsolatban légy más hívőkkel! Légy része Isten családjának! Csatlakozz egy kis csoporthoz! Csatlakozz! Ahogy Pál levele az efezusiakhoz 2. fejezetének 19. verse mondja: „Te Isten családjának tagja vagy... és minden keresztyénnel együtt Isten házához tartozol” (TLB).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért szeretné Isten, hogy szeresd a többi hívőt itt a földön? Mire jó ez?
  • Hogyan változik meg életed értelme, ha megérted, hogy része vagy Krisztus testének?
  • Hogyan fejlődtél lelkileg, amióta csatlakoztál Krisztus testéhez?

Isten azt akarja, hogy a családjába tartozz.

Isten azért teremtett, hogy szeressen, és az egyik hely, ahol ezt a legegyértelműbben megláthatod, a kereszt. Jézus halálával és feltámadásával Isten lehetővé tette számodra, hogy az ő családjához tartozz – örökké. Nem számít, mit tettél vagy hol voltál eddig, helyed van Isten örökkévaló családjában, amely készen áll, és vár rád. A meghívó érvényes számodra. Csak higgy, és fogadd el!

Kész vagy? Ezzel az imával el is kezdheted: „Kedves Istenem, tudom, ha meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, most azonnal. El akarok fordulni a bűneimtől és hozzád tartozni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, aki meghalt mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne nekem kelljen kifizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem lennék elég jó ahhoz, hogy bekerüljek a te tökéletes otthonodba.

Jézusom, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan kérlek, ments meg. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren – 2021.12.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mit mond Isten a magányos embereknek?

2021. július 07. 03:00 - Besther

window-5850628_1920.png

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele” (Ézs 53,3).

Ha ma reggel a magány érzésével ébredtél, akkor Istennek mondanivalója van számodra: „Pontosan tudom, hogy mit érzel.” Isten veled van ebben a nehéz időszakban.

Ha azt hiszed, hogy Jézus nem érti meg a magányt, akkor tévedsz.

Jézust megvetették és elutasították azok az emberek, akiket maga teremtett. Mindvégig, egész életében megtapasztalta a magányt.

Utolsó óráiban a Gecsemáné kertbe ment imádkozni. Ez egy érzékeny időszak volt számára. Tudta, hogy már másnap keresztre feszítik, elválasztva Atyjától.

Mivel Jézusnak szüksége volt társaságra, ezért magával vitte a kertbe három legjobb barátját: Pétert, Jakabot és Jánost. Azt mondta nekik: „Szomorú az én lelkem... maradjatok itt, és virrasszatok velem!” (Mt 26,38).

Mit tettek ők? Elaludtak. Jézus visszament hozzájuk, és azt kérdezte: „Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem?” (Mt 26,40).

Jézus nagyon magányosnak érezhette magát abban a pillanatban.

Következő nap, mikor a keresztre szegezték, így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Mivel Jézus a világ bűneit hordozta, az Atya pedig nem nézhette a bűnt – vagyis őt, így igazán egyedül volt.

Jézus tudja, hogy milyen érzés a magány. Szeretné enyhíteni a magányodat. Törődik veled, és segíteni akar.

Talán ma nem probléma neked a magány. Azonban meglepődhetsz azon, hogy kik a magányos emberek körülötted. A magányt nem érdekli, hogy gyönyörű, tehetős, sikeres vagy népszerű ember vagy. Még házasok is tudnak magányosak lenni. Néhány házaspár sohasem osztozik valódi intimitásban, közelségben és szövetségben. A világjárvány világossá tette, hogy senki sem immunis az egyedüllétre. Előbb vagy utóbb mindegyikünk megtapasztalja ezt.

Ha ma magányos vagy, akkor azt Jézus megérti, és könnyíteni akar rajta. A végső mód, ahogy Jézus megkönnyebbülést tud adni az egyedüllétben az az, hogy a családja részévé tesz téged. Saját magányos halálán keresztül, majd feltámadásával Jézus lehetővé tette számodra, hogy Isten családjához tartozz.

Ha Isten családjának része vagy, akkor is szembe kell nézned olyan időszakokkal, amikor egyedül érzed magad. De te már soha többé nem leszel igazából magányos.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed mely szakaszaiban voltál magányos? Mi enyhítette az érzést?
  • Mit jelent számodra az, hogy Jézus is megtapasztalta a magányt?
  • Ha te keresztény vagy, mennyiben segített a magány enyhítésében az, hogy Isten családjának tagja vagy?

Készen állsz, hogy csatlakozz Isten családjához?

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy sosem lesz újra magányos. De azt igen, hogy sosem leszel igazán egyedül. Isten családjának örökre része leszel. Ha készen állsz, hogy rábízd életed Jézusra, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rosszat, ami tettem, megbocsátasz. Meg fogom ismerni életem célját, és te örökre befogadsz családodba és egy nap az örök mennyei otthonodba.

Megvallom bűneimet és hiszem, hogy te vagy az Isten, a Megváltóm. Befogadlak az életembe, mint Uramat. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak téged, és azt tenni, amit te kérsz.

Jézus, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, ami lehetővé tette számomra, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy az lehetetlen. Életem hátralévő részében téged akarlak szolgálni ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázattal elkötelezem az életem neked, és kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba! Jézus nevében kérem. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása