Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három hiba, melyeket kerülj el, ha nehézségekkel nézel szembe

2017. szeptember 27. 03:00 - FodorImi

A világon nyomorúságotok lesz, de legyetek bátrak! Én legyőztem a világot.” (János 16:33b, NIV fordítás)

Az Apostolok Cselekedetei 27. fejezetében Pál hajón útnak indul Rómába, más rabokkal együtt, és utazás közben nagy nehézségekkel kerülnek szembe, a szelek ellenük fordulnak, viharba kerülnek. Pál figyelmeztette a férfiakat az út elején, hogy ha vitorlát bontanak, viharba kerülhetnek, aminek katasztrofális eredménye lesz. Ők azonban úgy döntöttek, hogy mindenképpen útnak indulnak, ezzel elkövettek három általános hibát, melyeket mi is hajlamosak vagyunk elkövetni, és ezzel bajba sodorjuk magunkat.

1. Rossz tanácsra hallgatunk
„[Ők] a kormányos tanácsát követték” (Cselekedetek 27:11b) Isten már megmondta, Pál figyelmeztette őket, hogy ne tegyék, de mert a „szakértő” azt mondta, hogy rendben van, mégis megtették. Ha Isten azt mondja neked, hogy tegyél meg valamit, és a világ minden szakértője azt mondja, hogy valami mást tegyél, akkor se hallgass a szakértőkre. Arra figyelj, mit mond Isten.

2. Követjük a sokaságot
„A többség úgy döntött, hogy tovább hajóznak” (Cselekedetek 27:12b) A többség gyakran téved! Az izraeliták többsége vissza akart térni Egyiptomba, ahol szintén rossz soruk volt. Jelentős nyomás alatt az emberek többsége nem teszi meg azt, amit Isten vár tőlük, hogy megtegyenek.

3. Megbízunk a körülményekben
„Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat” (Cselekedetek 27:13a). Pál figyelmeztette őket, hogy viharba kerülnek, de ők mindenképpen tovább hajóztak. Nem kellene minden nyitott ajtón belépned. Nem kellene kihasználnod minden adódó lehetőséget. Nem kellene elfogadnod minden felkínált állást. Nem kellene mindenkivel randevúznod, aki erre kér. A Sátán is tudja alakítani a körülményeket, ezért szükséges Isten iránymutatását kérned.

A nehézségek az élet részei. Neked is lesznek nehézségeid! Jézus mondta János 16:33b-ben: „A világon nyomorúságotok lesz, de legyetek bátrak! Én legyőztem a világot.”

Ha ismered, hogyan kerülheted el ezt a három hibát, az segít keresztüljutnod a nehézségeken, melyekkel szembe kerülsz a hited útján.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért engedi Isten, hogy a hited útján nehézségeket tapasztalj meg?
  • Hogyan kerültél nehézségek közé azáltal, hogy elkövetted a mai áhítatban tárgyalt hibák valamelyikét?
  • Hogyan hozott ki Isten ezekből a helyzetekből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.20.)

Szólj hozzá!

Négy dolog, amit Isten a Szentíráson keresztül cselekszik

2017. február 16. 03:00 - nagynikoletta

„Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.” (ApCsel 20:32, NIV fordítás)

Van egy téged megillető örökséged. Ha Isten Igéjét olvasod, a Biblia ígér neked egyet.

Az ApCsel 20:32-ben azt mondja a Biblia: „Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.” (NIV fordítás)

Az örökség az, amit egy család tagjaként kapsz, ami jogosan a tiéd.

Tégy úgy, mintha az édesapád a milliárdos Warren Buffett lenne, és meghal. Ha soha nem szánnál időt arra, hogy elolvasd a végrendeletét, akkor bolond lennél. Nem kapnád meg azt, ami jogosan téged illet. Nem lenne hasznodra az, ami Warren Buffett gyermekeként járna neked.

Amikor Jézus követőjévé válsz, nem csupán hívő leszel – hanem hozzátartozó is. Isten családjának tagjává válsz. A családi kiváltságok pedig ezzel a döntéssel együtt járnak. Szellemi örökséged van.

Azonban ha úgy sétálnál végig az egész életeden, hogy nem tudnál arról, milyen előnyök lehetnének elérhetőek számodra Isten gyermekeként, az szomorú lenne – és egyben ostobaság is. Isten azt szeretné, hogy növekedj és tudd, mit tesz elérthetővé számodra. Ehhez olvasnod kell a Bibliát.

A 2 Timóteus 3:16-17-ben ezt mondja a Biblia: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (NIV fordítás)

A Biblia célja, hogy segítsen abban, hogy megélhesd Isten életedre vonatkozó tervét, ez Isten neked szánt öröksége. Isten azt szeretné, hogy minden szükségessel rendelkezz ahhoz, hogy az légy, amire teremtettél. Ehhez négy dolgot cselekszik a Szentíráson keresztül:

  • Tanít. Isten megmutatja az utat, amin járnod kell.
  • Megfedd. Isten megmutatja, amikor letérsz az útról.
  • Megjobbít. Isten megmutatja, hogy térhetsz vissza az útra.
  • Nevel. Isten megmutatja, hogyan maradhatsz az úton.

Így segít Isten Igéje abban, hogy növekedj és megkapd ezt a nagyszerű örökséget, amelyet Isten készített számodra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változna meg az életed, ha tükrözné azt az igazságot, hogy örökséged van a Királyok Királyától?
  • Az örökségedből származó előnyök közül melyeket nem fogadtad még el?
  • A Biblia hasznos eszköz számodra minden nap? Teljes mértékben hasznát veszed az utasításának?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.09.)

Szólj hozzá!

Készíts költségvetést, hogy tudd, hogy állsz anyagilag

2016. július 29. 03:00 - kennedymárti

 “Minden vállalkozás egy jól átgondolt  tervre épül, józan ésszel való irányítással erősödik meg, és nagy profitot hoz a tényekhez igazodó döntések által.” (Példabeszédek 24:3, TLB fordítás)

A pénzügyi biztonsághoz vezető egyik legfontosabb lépés az, ha számba veszed, mid van, mik a tartozásaid és mennyit keresel. Vagyis nyilvántartást vezetsz ezekről. Ilyen elv alapján működik a számvitel is.

A Biblia azt mondja, „Bölcsességgel épül a ház, és megértéssel van megvetve az alapja” (Példabeszédek 24:3, NIV fordítás). Okosan és bölcsen akkor bánsz a pénzeddel, ha tudod, hogy hol és mennyi van, mire megy el, és honnan folyik be.

Azt mondják, a pénz beszél. Pedig nem, a pénz nem beszél! Hanem csak szép lassan elfolyik. Ha jártál már úgy, hogy hónap végén azt kérdezted, „Hova tűnt a pénzem?”, akkor az azt jelenti, hogy nem egy előre elkészített költségvetés keretein belül élsz. Amikor van egy költségvetési terved, te szabod meg, hogy a pénzed mire menjen el, és nem azon tűnődsz, hogy vajon mire ment el. Tehát a költségvetés lényege, hogy előre megtervezed, mire költöd a pénzed.

Miért jó nyilvántartást vezetni és tudni, hogy mid van, mik a tartozásaid és mennyit keresel? Mert ha ezeket figyelmen kívül hagyod, és mellé még hitelt is felveszel, az egyenlő a katasztrófával. Igen, az katasztrófa!

Amikor bemész egy boltba, ne vidd magaddal a hitelkártyádat. Ha nem vagy benne biztos, hogy bizonyos dolgokat megengedhetsz-e magadnak vagy sem, akkor máris nagy bajban vagy. Butaság meghozni a döntést még azelőtt, mielőtt tudnád a tényeket. Nem bölcs dolog úgy vásárolni, hogy nem tudod, ki tudod-e fizetni. Tehát az egyetlen módja annak, hogy számon tudd tartani a pénzügyeidet az, ha nyilvántartást vezetsz és költségvetést készítesz.

A Példabeszédek 24:3-nak egy másik fordítása így szól: „Minden vállalkozás egy jól átgondolt  tervre épül, józan ésszel való irányítással erősödik meg, és nagy profitot hoz a tényekhez igazodó döntések által.” (TLB).

Készíts listát, légy tisztában a tényekkel az anyagi helyzeteddel kapcsolatban, és élj annak megfelelően.

Beszéljetek róla:

  • Mi tart vissza attól, hogy őszintén szembenézz a pénzügyi helyzeteddel? Mit kell tenned ennek érdekében?
  • Melyek azok a területek az életedben, ahol a legnehezebb megzaboláznod a kiadásaidat?
  • Mit gondolsz, Isten milyen fontossági sorrendet szeretne látni a kiadásaid terén?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.22.)

Szólj hozzá!

Minél többet adsz, annál nagyobb befolyással leszel a környezetedre

2016. január 27. 03:00 - Lilla:)

"Bőven adakozik a szegényeknek, igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik." (Zsoltárok 112:9)
tithing-in-the-house-of-god-21.jpg
A nagylelkűség kiterjeszti a befolyásodat. Minél nagylelkűbbé válsz, annál nagyobb befolyással bírsz majd.
A befolyás mértéke nem abból ered, hogy mit kapsz az életben. A befolyás abból ered, hogy mit adsz és minél többet adsz, annál nagyobb befolyással bírsz majd.
A Bibliában, a Példabeszédek 11:24-ben azt olvassuk, hogy "A nagylelkűek világa egyre nagyobb és nagyobb lesz, a fösvényeké pedig egyre kisebb és kisebb." (MSG fordítás)
Negyven évvel ezelőtt, amikor Kay és én összeházasodtunk, 10%-ot kezdtünk el adakozni. A házasságunk első évének végére ezt megemeltük 11%-ra. A második év végére már 12%-ra emeltük. A haramadik év végére pedig 13%-ra emeltük. A 40 év alatt minden évben - még a szűkösebb években is - emeltünk egy kicsit a tized összegén.
Miért? Mert azt akartam, hogy a szívem minden évben egy kicsit nagyobbra nőjön. Még inkább olyanná akartam válni, mint Jézus. Áldott akartam lenni. Szent akartam lenni.
Nem azért tettük, hogy ezzel felvágjunk. Sőt, igazából több mint 25 évig ezt senkinek nem is említettem. Minden évben csendben növeltük a tizedünket egészen addig, amíg 10 évvel ezelőtt elkezdtük a jövedelmünk 91%-át eladakozni és csak a maradék 9%-ból élni.
Azért csináljuk, mert Istennél többet semmiképpen sem adhatunk, és ahogy többet adakoztam, nagyobb hatással kezdtem lenni a környezetemre.
Isten azt akarja, hogy a te életedben is ez történjen. Hogy állsz a nagylelkűséggel?
Beszéljetek róla:
  • Miért fontos az, hogy a kis dolgok terén ugyanúgy hűséges legyél Istenhez, mint a nagyokban?
  • Hogy állsz az adakozással (a 10% Istennek való odaszánásával)? Hogyan vezetett téged Isten a minél nagyobb adakozásban? Mi volt rá a válaszod?
  • Milyen hatással szeretnél lenni a környezetedre, a közösségedre és a világra? Mit tehetsz azért, hogy megmutasd Istennek, hogy rád bízhatja ezt a felelősséget?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.01.20.)
Szólj hozzá!

Milyen csatornákon szólhat hozzád Isten?

2015. augusztus 09. 03:00 - sema22

" Az Úr igenis szól - egyszer így, máskor úgy - bár az emberek talán nem értik. (Jób 33: 14, NCV fordítás)"

 Sokan úgy gondolják, hogy túl elfoglaltak ahhoz, hogy meghallják, amit Isten mond. De időt kell szánnunk, hogy ráhangolódjunk és meghalljuk, mert Isten szól hozzánk. A Jób 33:14 azt mondja, "Az Úr igenis szól - egyszer így, máskor úgy - bár az emberek talán nem értik." (NCV ford.)

A kérdés az, hogyan tudjuk megérteni, ráhangolódni és meghallani Isten hangját.

Isten a következő négy csatornát használhatja:

1. Isten a Biblián keresztül beszél hozzád. A Biblia az életed kézikönyve. Megmutatja, mi a helyes lépés, amit tenned kell. Ezért kell minden nap olvasnod Isten Igéjét. Ha nem töltesz időt Istennel minden nap, és nem olvasod a Bibliát, akkor Isten számára "foglaltat jelez a vonalad", amikor Ő beszélni akar veled.  Folyamatosan kapcsolatot kell tartanod Istennel; azt pedig, hogy mi az Ő akarata, Isten Igéjéből tudjuk meg.

2. Isten egy tanításon keresztül szól hozzánk. Előfordult már veled, hogy istentiszteleten ültél, és amit a pásztor mondott, olyan volt, mintha közvetlenül Isten szólt volna hozzád? Egyetlen tanító vagy prédikátor se tudhatja pontosan, hogy kinek mi az egyéni szüksége. De Isten tudja. Így aztán minden Istentisztelet előtt így szoktam imádkozni: "Istenem, te ismered az embereket és hogy mire van szükségük. Add, hogy a helyes szavakat tudjam mondani." És valahogy Isten tudja használni a tanításaimat, illetve más pásztorok tanításait arra, hogy azt mondjuk, amire szüksége van azoknak, akik hallgatják.  

3. Isten benyomások által is tud szólni. Ezzel kapcsolatban két véglet van. Az egyik a racionalista ember, aki azt mondja, hogy egy benyomás nem lehet Istentől, és mindennek logikusnak kell lennie. A másik  véglet az, amikor valaki abban hisz, hogy minden benyomás Istentől van. Nekünk a középutat kell választanunk, és tudnunk kell, hogy a bennünket ért benyomás akkor van Istentől, ha az Isten Igéjével összhangban van. 

4. Isten szól hozzánk a körülményeinken keresztül. Ha értelmes és gyümölcsöző életet akarunk élni, akkor Isten folyamatosan korrigálni fogja az irányt, amerre haladunk, és ehhez az életünkben lévő körülményeket használja fel.

Ha elkezdesz odafigyelni arra, hogy mit mond Isten a körülményeken, a benyomásokon, a tanításokon és a Biblián keresztül, akkor Isten néha olyan utakra is vezet majd, amiket nem értesz. De tarts ki! Istent követni nem mindig könnyű, de olyan sok áldást fog hozni az életedben, amit elképzelni se tudsz. 

 Beszéljetek róla: 

  • Mikor használta Isten valamelyik csatornát a négy közül, hogy elmondja, mi az Ő akarata az életedre vonatkozóan?
  • Mit gondolsz, hogyan szeretné Isten, hogy ellenőrizd, hogy egy benyomás Őtőle van-e?
  • Hogyan kell változtatnod a körülményekhez való hozzáállásodon, hogy Isten azokon keresztül is tudjon szólni hozzád?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 08. 02.)

 

 

Szólj hozzá!